Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-10 / 290. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. DECEMBER 10., SZOMBAT Pál János ceglédi kiállítása Aki ódzkodik a nyilvánosságtól A minap a ceglédi galériában megnyílt ■<4*' Jfck Pál János „Gépeim és képeim” című WVT/ kiállítása. Az amatőr fotóművészt eb- ' bői az alkalomból kerestük fel. — Egykor a gépipari szakmát választottam — kezdte beszélgetésünket Pál János —, s azó­ta is a gépészpályán tevékenykedem. Amikor 1970-ben az akkori Közgép laboratóriumában dolgoztam, a mindennapi munkámhoz tartozott, hogy egy-egy anyag csiszolatát lefotografáljam. A laborvezető, Pasi János — aki sajnos már el­ment közülünk — tanított meg a fényképezés alapjaira. Soha nem akartam amatőr fotómű­vész lenni, és ma sem vágyom erre. A Fotó című szaklapból — amelynek lelkes olvasója voltam — sok mindent megtanultam. Egyebek mellett azt is, hogy aki kiteszi a falra, közszem­lére a képét, annak ezzel együtt vállalnia kell bármiféle kritikát. Azt jól tudtam, hogy szakma­ilag nem teljesíthetem a legmagasabb mércét. Ezért a fotóimat — én emlékképeknek neve­zem őket — mindig csak a közeli barátaimnak mutattam meg. Egyáltalán nem vágytam széles nyilvánosságra. Annál is inkább, mert a város­ban nagy tudású, elismert fotóművészek élnek és alkotnak. Az én munkáim nem mérhetők ösz- sze az övéikkel. — Ón nemcsak fotózik, de van egy másik szenvedélye is... — Az élet nem hagyta, hogy a másik szenve­délyem, a zene végleg elragadjon. A családo­mon és munkámon kívül a muzsika volt szá­momra a fontos. A Petrik Jazz Quartettben cso­dálatos emberekkel zenélhettem együtt. Ezeket az éveket a baráti és muzsikusi együttlét csú­csaként őrzöm emlékezetemben. Petrik András halála óta — amit ma sem tudok megérteni és elfogadni — már csupán hallgatom a zenét. — A fényképezőgép-gyűjteménye igen gaz­dag. Hogyan kezdődött? —Az első fényképezőgépemet egy barátom édesapjától kaptam. Sokszor meglátogattam őt. Ültem a betegágya szélén, beszélgettünk. Mivel ismerte a fotográfusszenvedélyemet, megaján­dékozott egy régi masinával. Ezt a barátságunk zálogának tekintettem. Ettől kezdve figyeltem, hogy a környezetemben hol van kidobásra ítélt szerkezet, s azt elkértem. Később már a baráta­im és ismerőseim is gondoltak rám. Gyűjtemé­nyem legtöbb darabját tőlük kaptam. Köztük van olyan is, amit egy páncélostiszt barátom — aki az NDK hadseregében szolgált — vette anno az első zsoldjából. — Sokáig ódzkodott ettől a kiállítástól. Miért? Megújult a Műcsarnok homlokzata. Az 1991 októberében bezárt múzeum rekonstrukció­ja látványos állomáshoz érkezett, lebontot­ták az állványzatot a homlokzatról MTI-felvétel — Valóban hosszú ideig vonakodtam. Eb­ben a városban olyan fotósok élnek: Tóth Ist­ván, Apáti-Tóth Sándor, Kudelich Lajos, Kisfa- ludi István és sorolhatnám. Nekik kell minél több tárlatot rendezni. Végül is közös barátunk, Kármán Sándor kész tények elé állított, min­dent megszervezett. Egyszerűen nem mondhat­tam erre a gesztusra nemet. így aztán családom biztatására is, szerényen e közönség elé tártam azt, amit úgy véltem meg lehet mutatni: tizen­nyolc színes úti emlékképet és száz diát a termé­szet egy esztendejéről, valamint harmincegy fényképezőgépemet. Persze, sokat köszönhetek a szemorvosaimnak és szponzoraimnak is, hogy létrejött ez a bemutatkozás. Ám ezt a kiál­lítást ötvenedik születésnapomra Kármán Sán­dortól kaptam. Továbbra is a családom és a munkám lesz a legfontosabb számomra; értük élek, s közben zenét hallgatok. És ha úton le­szek, elkattintom a fényképezőgépemet... (Pál János kiállítása december 16-ig tekint­hető meg.) Fehér Ferenc Veszélyben a Csontváry-múzeum tó képviselőit a Baranya Megyei Közgyű­lés és a Janus Pannonius Múzeum illetéke­sei. A felbecsülhetetlen értékű képek az idén tavasszal indultak európai körútra, Stockholmba, Amszterdamba és München­be, ahonnan a tervek szerint február tizen­ötödikén érkeznek vissza Pécsre. Biztonsá­gos pécsi elhelyezésük azonban kétségessé vált. Pécsi letétbe helyezésükről a Nemzeti Galéria és a múzeum aláírta ugyan a megál­lapodást, amelynek értelmében a képek tá­vollétében felújították az épületgépészeti berendezéseket és korszerűsítették a kiállí­tótermek világítását, ám a Csontváry-múze­um teteje beázik, s kijavítása a tulajdonos dolga. Az épület tulajdonosa, a katolikus egy­házmegye viszont csak akkor kezdi meg a tető kijavíttatását, ha az egész épületet bir­tokba veheti. Erre az egyházi tulajdon visz- szaadását rögzítő, 1992-es szerződés alap­ján már egy éve jogosult. Az épület két ko­rábbi bérlője — a TIT és az MTESZ Bara­nya megyei szervezetei — azonban csak ak­kor hajlandók végleg átadni a kulcsot a püs­pökség vagyonkezelőjének, ha megfelelő biztosítékot kapnak kiköltözés utáni elhe­lyezésükre. A kör itt bezárul, mert a városi önkormányzat még mindig nem teljesítette a TIT elhelyezésére vonatkozó, tavaly év végéig vállalt kötelezettségét, az MTESZ pedig kénytelen kölcsönt kérni új székhazá­nak befejezéséhez, s hitelgaranciára volna szüksége. Veszélybe került a világhírű Csontváry- gyűjtemény hazatérése állandó pécsi kiállí­tóhelyére — tájékoztatták csütörtökön a saj­Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép (1896—1902) Soha nem járt Tamási Áron az Al-Duna melletti Székelykevén, a falu újraalakuló könyvtára mégis a nagy székely író nevét vette fel, mintegy tisztelegve a nagyközség­ben lakók elődeinek. Ők, mármint az ősök ugyanis több mint kétszáz évvel ezelőtt a Csík-vidékről indultak útnak és Bukovinán keresztül több mint egy évszázaddal ezelőtt az ezeréves Magyarország legdélibb határ­vidékén lelték meg otthonukat. Szerb és ro­mán falvak gyűrűjében nyelvjárásuk és szo­kásaik ellenállt a különféle hatásoknak, és az ott élők még ma is az eredeti csángó nyelvjárást beszélik, amely a magyar nyelv legősibb beszélt alakzata. A hatvanas évek nagy kivándorlása, majd pedig az újabb kori délszláv esemé­nyek hatására igencsak megcsappant Szé- kelykeve lélekszáma. A maradottak között azonban még mindig szép számmal van­nak, akik végleges hazájuknak tekintik a Duna-völgyet, és erélyesen tiltakoznak, ha bárki elvándorlásra, új haza keresésére ser­kenti őket. Végcéljuknak tekinti a fennma­radást és a szülőföldön való megmaradást. Ennek érdekében szűkös lehetőségeiken be­lül igyekeznek mindent megtenni, hogy a falu elapadó számú jövő nemzedékét a vi­lág magyarságának legdélibb végvárában marasztalják. Tény, hogy „nem csak igével él az ember”, de a megmaradás egyik felté­tele, hogy a lányok és fiúk csaknem félezer kilométerre a tömbmagyarságtól anyanyel­vükön ismerkedhessenek meg az irodalmi alkotásokkal. Ezt a célt szolgálja a könyv­tár egyelőre még szegényesnek sem mond­ható címszóállománya. Ezért is fordultak a vajdasági sajtón keresztül a székelykevei- ek a vidékről elszármazottakhoz, hogy aki teheti, küldjön egy(!) könyvet, ezzel is gya­rapítva a könyvtár vagyonát. Nem nagy ügy — mondhatnánk —, egy könyvet min­denkinek megér a szülőföldre való emléke­zés. A hagyományosan saját erőre való tá­maszkodás mellett azonban nagy öröm len­ne a falu számára, ha az anyaország is je­lezné: Ti, akik maradni akartok, számíthat­tok ránk! Vajon valóban remélheti a székely kévéi szigetmagyarság, hogy egy könyvcsomag­ból álló szalmaszálat nyújtunk feléje? B. M. SZÓ A Budapesti Székely Kör meg­hívására Magyarországon tur­nézó, a már nemzetközi sikere­ket is magáénak mondható ma­rosvásárhelyi Maros Székely Népi Együttes tánccsoportja a Most jöttem Erdélyből című, székely népdalokból, hazafias dalokból és néptáncokból ösz- szeállított műsorát december 17-én este 7 órakor mutatja be a BM Duna Palota (V. kér., Zrí­nyi u. 5.) színháztermében. A jegyek a Duna Palota pénztárá­ban elővételben is megvásárol­hatók. HITEL, a decemberi szám tartalmából Weöres Sándor levelei Marsall Lászlóhoz; „Hiszem, hogy lesz még dolgom e hazában — beszélgetés Pozsgay Imrével; emlékezés Csengey Dénesre; Kiss Ferenc naplójából; Páskándi Géza: A tarka gyászlovak — gyászbohózat; Be ke György: Csángók Jászberényben; Brasnyó István: A világidőt mutató óramű eltűnése; Lászlóffy Aladár és Széles Klára esszéi; Szőllősi Zoltán, Utassy József és Vasadi Péter versei. Adventi hangverseny Szentendrén * A Magyar Vöröskereszt kará­csonyi akciójához a többi kö­zött felajánlást kapott Rátóti Zoltán színésztől, illetve a Bu­dapesti Kamaraszínháztól. A Vértestvérek című musical de­cember 14-i előadásának bevé­telét a Magyar Vöröskereszt számára kívánják felajánlani azzal a céllal, hogy a várható mintegy 600 ezer forintból a humanitárius szervezet csoma­gokat állítson össze a legrászo- rultabbaknak. * Erdélyi képzőművészek fél­száz festménye és rajza látható azon a szerdán Békéscsabán nyílt tárlaton, amely egyúttal a szombati jótékony célú képár­verésen kalapács alá kerülő al­kotások bemutatója. A Békés Megyei Könyvtár­ban megnyílt kiállítás képeit délután három órakor ugyanott kezdődő aukción lehet majd megvásárolni. Az erdélyi mű­vészek műveinek, munkáinak eladásából származó bevételt a közelmúltban megnyílt békés­csabai római katolikus szeretet­otthon javára fordítják, ennek a berendezésére akarják költeni. A békéscsabai katolikusok egy ízben már sikeres képárve­rést tartottak: esztendeje az új jaminai templom építési költsé­geihez járult hozzá egy hason­ló aukció. Akár a tavalyi árve­résen, ezúttal is erdélyi magyar s román festők alkotásaiból vá­logathatnak a műgyűjtők. KÉP Adventi hangversenyt tartanak ma délután fél 4-kor Szent­endrén a Péter-Pál-templomban. Műsoron J. S. Bach „Ka­rácsonyi oratórium”-a; közreműködik Csenki Ágnes (szop­rán), Bogdányi Anna (alt), Marosvári Péter (tenor), Jekl László (basszus), valamint a Mödlingi Singakademie Kó­rus és a Szentendrei Kamarazenekar. Vezényel Ernst Wiir- dinger. (A belépés díjtalan.) IX. Drávaszögi oszlopok Ez a tornácoszlop-motívum Kórógyi eredetű. A fából ácsolt-faragott oszlopok nyilvánvalóan „öregebbek”, mint a szegmensíves, szögletesre sarkított vagy henger alakú, vályogból esetleg téglából falazottak. A faragott oszlop a talpas házak tartozéka volt, melyeknek váza művészi fokra fejlesztett ácstechnikai tudással épült. Az ábrázolt oszlop jó példája az antropomorf mo­delleknek. Az oszloptest két ácsolt ága egy atla- szi figura karjainak erejével tartja a tornácge­rendát. A falazott oszlop (a képen jobbra) a barokkos homlokzatú tornácos házak szép példája ez az egyenes záródású fejezetes pilléres, henger for­májú oszlop. Lábadi Károly nép rajzos gazdag gyűjtéséből emeltem ki. Az oszlop pontos tagoló­dása néprajzi nyelven (alulról fölfelé): „oszlop­láb”, „törzs”, „átmenőtagozat” és „fejezet”. (Vége) Szöveg és grafika: Egy könyvtár segélykiáltása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents