Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-05 / 260. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 5., SZOMBAT 13 Ismeretlen tettesek... Nyugtalanító hírek egész sora készteti naponta gondolkodásra az embereket. Újjáéledt társadalmunkban a megfélemlítést célzó és üzenetértékei brutalitás, rombolás, erőszak szelleme. S ami a legkülönösebb ebben: az elkövetők ismeretlenek. Nincs arcuk, nincs nevük, létezésüket csak a kártevéseik jelzik. Úgy tűnik, megmaradtak a múltból, a „hőskorból”. Az igazolóbizottságok, a B-listázások, a ’46-os, ’47-es években kezdett terrorakciók korából, amikor is, még jóval a kommunista hatalomátvétel előtt, megkezdték „tisztogatásukat”. Emberek tucatjait tették el láb alól. Még kórházban fekvő beteget is megöltek. Azután jött a kiképzett keretlegények féktelen terrorja. Jöttek a körömletépők, szájbavizelők és hasonló kegyetlenkedések mindenre elszánt elkövetői, akiket arra idomítottak, hogy az osztálygyűlölet szellemében ököllel, doronggal politizáljanak. 1990-ben, 1991-ben még csend volt. Akkor ugyanis féltek, s a demokrácia védőszárnyai alá menekültek a demokrácia esküdt ellenségei. A legitim baloldali és liberális pártokban képeztek sündisz- nóállásokat, de illedelmesen beépültek máshová is. Ám amint egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kutya sem fogja bántani őket, nekibátorodtak és megkezdték primitív erődemonstrációikat. „Csak” egy tucatnyi „apróságot” idézek fel az elmúlt évek, hónapok eseményeiből, korántsem törekedve a teljességre. Néhány éve ismeretlen tettesek vandál módon garázdálkodtak a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában. Ugyancsak ismeretlen tettesek meggyaláztak egy 1848-as honvédemlékművet. Az elmúlt két évben három templomban történt gyújtogatás. Csak az egyik eset tettesei kerültek kézre, de ők „egyszerű” betörők voltak és nem politikai szándékkal gyújtották fel a templomot. Ismeretlen elkövetők megrongáltak egy köztéri Krisztus-szobrot is. A nemzeti zászlók tucatjait távolították el Dabason. Egy részük összetépve előkerült. Ismeretlen tettesek kétszer is leverték a XIII. kerületi Huba utcai középiskola faláról a márvány emléktáblát. Szintén ismeretlenek meggyalázták a Wal- lenberg-emléktáblát is. Egy temetői emlékoszlopot ledöntöttek Rákoskeresztúron, míg egy apáca- rendház falait emberi ürülékkel kenték be ismeretlen aktivisták. Debrecenben két fiatalember gépkocsival belehajtott a körmenetbe. A rendőrség megállapította, hogy a gépkocsivezető véletlenül hajtott a sokadalomba, és a tömeg fenyegető fellépésére, jogos önvédelemből emelt fegyvert... (Ugyanez a debreceni rendőrség néhány éve bilincsbe verve előállított egy kormánypárti ország- gyűlési képviselőt, aki egy szociális otthonban akarta felderíteni az igazságot.) Ismeretlen telefonálók és levélírók megfenyegették egész családjával együtt Csúcs Lászlót, a rádió akkori alelnökét. Ugyanakkor a gondosan védett közszolgálati intézményben úgynevezett kul- túremberek bekenték ürülékkel a rádió alelnökének székét és asztalát. Megint csak ismeretlen elkövetők a közelmúltban három robbantást hajtottak végre, legutóbb a Mátyás-templom kapujában. Ismeretlen tettesek hímvesszőt festettek a pákoz- di csata emlékművére az évfordulós koszorúzást megelőző éjszaka. Ismeretlen elkövetők öszetörték egy ellenzéki lap szerkesztőségének technikai berendezéseit. Szintén ismeretlenek ledöntötték Grezsa Ferenc kiváló irodalomtörténész hódmezővásárhelyi szobrát — két nappal annak felállítása után. Más ismeretlenek összeverték saját udvarán a tápiószelei polgármestert, és távozásra szólították fel. Nem állítom, hogy vezető pártszervek központilag irányítják a fenti barbár akciókat. Ők bizonyára fontosabb dolgokkal foglalkoznak. A szobordöntöge- tést, a fekáliakenegetést és a többi cselekményt valószínűleg magánszorgalomból végzik kisebb önszerveződő csoportok, a régi beidegződések alapján. Egykori főnökeik nyilván nem is kifogásolják ezt. Pedig bizonyos politikai körökben különböző úton- módon könnyen leinthetnék ezeket a régi időket idéző akcióbrigádokat. József Attila költői kérdése jut eszembe: „Ki inti le? — Talán a földesúr? / HISTÓRIA Ganz Ábrahám, a magyar ipar úttörője (I.) A folyékony vas a jobb szemébe fröccsent 180 éve, 1814. november 6-án született Unter Emb- rachban, Svájc zürichi kantonjában. Családja régi svájci, polgári család volt. Anyját tízéves korában elveszítette, és családi nehézségei miatt már fiatalon, tizenöt évesen kenyérkereső pályát kellett választania. Először egy ácsmesternél kezdett dolgozni, de még mielőtt a szakmát teljesen elsajátította volna, Zürichbe ment, a nagy hírű Escher vasöntödébe öntőinasnak. A cég vezetőjével történt nézeteltérése miatt azonban húszéves korában elbocsátották, és ekkor megkezdte vándorlásait. Franciaország, Németország, Olaszország és Ausztria különböző városaiban és gyáraiban dolgozott. 1841-ben tudomására jutott, hogy Pesten előnyös feltételekkel — egy különleges gőzüzemű hengermalom gépeinek szereléséhez — szakmunkásokat keresnek. Munkára jelentkezett. Pest-Buda ugyan elmaradt a vándorlások közben megismert nyugat-európai nagyvárosok mögött, de csodálatos földrajzi fekvése, szép épületei, az épülő Lánchíd és a város lüktető élete felkeltették érdeklődését, megnyerték tetszését. Saját teGanz Ábrahám (1814—1867) rületén, az öntőiparban nagy lemaradást tapasztalt a nyugati öntőiparhoz képest. A reformkor két kiváló vezéregyéniségét — Széchenyi István grófot és Kossuth Lajost — nemcsak műveikből, hanem személyesen is megismerte. A gőzmalom sikeres szerelői munkái után a József Hengermalmi Társulatnál megkezdte öntőtevékenységét a vállalat öntödéjében (a mai Honvéd utcában). A hengermalmi öntödében hamarosan öntőmesternek nevezték ki. Az 1842. évi első magyar iparmű kiállításon Gan- zék már nagy számban állítottak ki különböző öntvényeket, amelyeket méltán dicsért Kossuth Lajos kiállítási beszámolójában. 1843-ban történt súlyos balesete — öntés közben a folyékony vas a jobb szemébe fröccsent, és fél szemét elvesztette — nem törte meg munkakedvét. 1844-ben a Kórház utcában (ma Ganz utca) telket vásárolt, ahol önálló öntödét alapított, amely a világhírű Ganz- gyár alapját képezte. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc alatt Kossuthéktól ágyúgolyók öntésére kapott megrendelést. Emiatt 1849- ben haditörvényszék elé állították, és svájci állam- polgárságának köszönhette, hogy végül is felmentették. Kiváló gyakorlati ismereteinél és tapasztalatainál fogva Ganz Ábrahám a legigényesebb munkákat is elvállalta. Ő készítette többek között a Lánchíd öntöttvas tartóit és a szegedi vasúti híd öntöttvas oszlopait. Szorgalma, tevékenysége nem ismert határt. A a juhász vad ebét?” „ ...ő csak ahhoz húz, ki néki / enni maga adott...”. Mert az bizonyos, hogy ezeket a bolsevik stílusú harci módszereket nem az egyszerű emberek és nem is az úgynevezett népi-nemzeti vagy más hazafias, polgári, jobboldali rétegek alkalmazzák — önmaguk ellen! Taál Márton Budapest Megérdemelné Augusztusban egyik kedvenc színészemmel — Bitskey Tiborral — láttam egy beszélgetést a Régen láttuk sorozatban a Tv2 műsorában. Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik elmondhatja, hogy végigkísérhette a művész pályafutását. Természetesen láttam híres filmjeiben és a Vígszínházban, jelentős szerepeiben. Egy vállalati rendezvényen előadóestjéből is hallottam egy rövidített változatot. Csodálatos or- gánumú színész, és emellett egyike azon művészeknek, akik a legszebben és legérthetőbben beszélik anyanyelvűnket. A riportban Bitskey Tibor szerényen sorolta a Vígszínházban alakított nagy szerepeit. Ha szabad hozzátennem egyet, egy amerikai vígjátékban, a Macska a forró bádogtetőn című darabban is kiváló alakítást nyújtott a feledhetetlen Ruttkai Éva partnereként. Híres filmszerepei mellett jelentősek és méltánylást érdemelnek a kisebb, szinte epizódalakításai is. Egyet említek ezek közül: a Makk Károly által rendezett nagy sikerű filmben, a Szerelemben nyújtott alakítását. A riport végén a művész az Ajtay Andor által is énekelt népszerű slágerrel búcsúzott a nézőktől. Talán ez juttatta eszembe, hogy biztosan Bitskey Tibor is kiválóan formálná meg Hauptmann Naplemente előtt című színművének főhősét, mint tette Ajtay Andor. Szeretném erre a színházigazgatók, rendezők figyelmét is felhívni. A telt ház biztosított lenne. Hazánkban évente ítélik oda a legmagasabb művészeti díjat legkiválóbb színészeinknek, sokszor egész életművükért. Úgy hiszem, Bitskey Tibor is megérdemelné! Gergits Andrea Budapest budai üzem fellendülésére 1853-ban döntő befolyást gyakorolt az új gyártási ágnak, a kéregöntésű (mai szóhasználattal: kokillaön- tésű) vasútikerék-gyártás- nak a bevezetése. A kéregöntés lényege (1812-ben az angol John Bum találta fel) az öntöttvas azon tulajdonságának felismerésén alapul, hogy a belőle készült öntvények keménysége növelhető az öntést követő lehűlés meggyorsításával. Ezért az öntőforma egy részét a rossz hővezető homok helyett vasból (kokillából), tehát jó hővezető anyagból készítik és ezáltal a lehűlés meggyorsul. {Folytatjuk) Réz Gyula A vármegye a monopóliumok ellen 1725. november 6-án Pesten tartotta ülését Pest vármegye gyűlése. A legfontosabb napirendi pont a Helytartótanács által véleményezésre megküldött királyi rendelet tervezetének megvitatása volt. A rendelet a marha árának szabályozásáról szólt. A vármegye leszögezte: „nem helyeselnék, ha a marha árát rögzítenék”. A felhozott ellenérvek között Pest vármegye urai kifejtették, hogy a korábbi, hasonló jellegű rendelet — mely a só földesúri monopóliumáról intézkedett — nem vált be, „ugyanilyen kedvezőtlenül hatna a lakosság teherviselő képességére a marhakereskedés gúzsbakötése”. Elsősorban a belkereskedelem elsorvadásától tartottak a megye urai. Úgy vélték, ha csak hazai, esetleg Erdélyből, Moldovából, Havasalföldről vagy Rácországból behozott marhákat lehetne felvásárolni, az károsan hatna az állatkereskedelemre. A nagyobb választék az árak csökkenéséhez vezet. A váci vásárt hozták fel példaként, „ahol soha nem látott mennyiségű állatot hajtottak fel, a sovány darabja 32-33, a 10 mázsásé 40, all mázsásé 45 tallér volt”. Mint a vármegye megírta, a Pest- megyében élők „Még emlékeznek a Bécs ostroma előtti időkből egy Trit- tingli nevű »monopolistára«, aki reverzálisokat adott a marhákért és a vármegyének tetemes károkat okozott”. Érdemes megemlíteni, hogy a megye állásfoglalása kialakításához töbh budai mészárostól felvilágosítást kért a marhakereskedelem helyzetéről. Pogány György
