Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-05 / 260. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. NOVEMBER 5., SZOMBAT * Ertavy József a magyar küldöttség házigazdája és követe lesz 1996-ban Atlantában megkülönböztetett figyelem kíséri olimpikonjainkat A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) küldöttsége a közelmúltban látogatást tett Atlantá­ban, a XXVI. nyári olimpia helyszínén. A MOB igazgatója Török Ottó, az Országos Test- nevelési és Sport Hivatal főosztályvezetője Lochmayer György, valamint Vajda László nemzetközi titkár több felelős vezetővel folytatott tárgyalások eredményeként jegyző­könyvet készített a MOB részére. A korábban hat olimpián részt vett Lochmayer György szerint huszonegy hónappal az ötkarikás játékok megkezdése előtt még egyetlen házigazda sem állt ilyen jól az előkészületekkel. Az 1996-os Egyesült Államokban sorra kerülő esemény egyébként „aranyolimpia” néven vonul be a sporttörténelembe, miután az első újkori játékokat 1896-ban Athénban rendezték. Időközben a helyi szervezőbizott­ság kijelölte a magyar olimpiai csapat házigazdáját, a megbízatást Értavy József kapta. A kinevezési bizonylat szerint mint követ (envoy) lesz a magyar küldöttség atlantai segí­tője az olimpia tartaniára. Értavy úr telefaxon küldte el válaszait lapunknak az ötkari­kás játékokkal kapcsolatban feltett kérdéseinkre. — Érezhető-e már ott, hogy két év múlva az Egye­sült Államokban, Atlantá­ban rendezik a nyári olim­piai játékokat? — Természetesen. Itt is van „lokálpatriotizmus”, büszkeség, hogy részesei le­szünk az egész világ figyel­mének, vendéglátói 192 or­szág fiataljának és a sport sze­relmeseinek. Erre máris emlé­keztetnek a belvárost díszítő olimpiai lobogók, a kirakatok olimpiai jelvénnyel dekorált pólóingei, saljai, stb. Néhány dollár különbséggel az idén kiadott autó-rendszámtáblák- ra is rákerült az olimpiai jel­vény. Most szeptemberben a helyi egyetem „olimpiai na- pok"-at rendezett, az ameri­kai kontinens 150 verseny­gyaloglójával, tucatnyi orszá­got képviselve Dél-Ameriká- tól, Észak-Kanadáig, a „Pan American Cup Race” kereté­ben. Ennek sikerét tekintve az atlantai olimpiai játékok soha nem látott érdeklődésre számíthatnak. — Hol tartanak az előké­születek, melyek azok a léte­sítmények, ahol akár már holnap versenyeket rendez­hetnének? — Jelenleg csak néhány helyen rendezhetnének ver­senyt. Az új, hatalmas mére­tű fedett stadion készen van, de az „utolsó simítások”, a já­tékpályák befejezése még hát­ra vannak. Megkezdték az olimpiai falu létesítését a ge- orgiai Műszaki Egyetem terü­letén. Tekintve az egyetem belvárosi fekvését, kitűnő közlekedési lehetőségét, a vá­lasztás: elsőrendű. Az olim­pia résztvevőinek a régi egye­tem máris megkezdett bővíté­sével több lakónegyed és uszoda, különböző pályák és közlekedési központ áll majd rendelkezésére. A Stone Mountain Parkban (ez a gyö­nyörű park kb. félórai autóút a belvárostól, közvetlen föld­alatti- és buszjárattal, a hely­beliek kedvenc kirándulóhe­lye) szintén megkezdték az előkészületeket, Makettban máris látható, hol jelölték ki a tervezett kerékpár-, az íja­zás- és a teniszverseny terüle­tét. Előkészületekről beszél­ve, „föld alatti Atlantában” (egyedülálló belvárosi szóra­kozóhely, számos érdekes kis üzlettel a jelenlegi városszint alatt) máris kapható az olim­piai eseményekre vonatkozó filléres brossúra, levelezőlap. Száz év olimpia története, sőt: sportteljesítmény idejét számoló óra. Ezeket, ahogy Pesten mondanák: máris ve­szik, mint a cukrot... — Az eddigi, az: USA-ban (St. Louis, két alkalommal Los Angeles) rendezett olim­piákon a különböző' sport­ágak képviselőinek elsősor­ban a nagy távolságok okoz­tak gondot. Tudomásunk sze­rint a szervezők törekvése, hogy 1996-ban a résztvevők­nek minél kevesebbet kelljen utazniuk. Vannak-e már konkrét helyszínek? — Az „Atlanta 1996” olim­pia különlegessége éppen ab­ban rejlik, hogy ez „kompakt olimpia”; a versenypályák legtöbbje mintegy húsz kilo­méterre van Atlantától, illet­ve ezen belül. A sima közle­kedés biztosítására kétezer extra buszt indítanak, ötper­cenkénti érkezési idővel, a földalatti vonat igénybevéte­le és olcsó magánkocsibérlés mellett. Minden sportág kép­viselőjének természetesen kü­lön kocsi és vezető áll rendel­kezésére. — Nagyobb távol­ságban csak a következő ver­Értavy József a magyar olimpiai csapat atlantai kö­vete senyek zajlanak le: vitorlázás (a tengerparti Savannában — 5 óra autóút), folyami evezés (az Ocoee folyón, Georgia ál­lamtól északra fekvő Tennes- see-ben, 2 és fél óra autóút az olimpiai falutól) és evezés (Lake Lanier-ben, 1 óra 15 percre). — Az Egyesült Államok­ban a legnépszerűbb sport­ágak közé tartozik a kosár­labda, a jégkorong, az ameri­kai futball. Változott az utób­bi időben a megítélés? Nép- szerú'södtek az Európában kedvelt sportágak is? — Igen. Ha nem is „tömeg­sport” még, mint az amerikai futball vagy a baseball, egyre népszerűbb az itt soccemak nevezett európai futball, még­hozzá le, az elemi iskolás ko­rig — és mindkét nemben. Ehhez valószínűleg az USA- ban rendezett futball-világbaj- nokság is hozzájárult. A teké­zés sokkal népszerűbb Ameri­kában, mint otthon. Külön, ki­tűnően felszerelt fedett pá­lyák szolgálják a minden korú és mindkét nemű csapa­tot, baráti kört. A Dániából eredő kézilabda is „polgárjo­got” nyert már nálunk, de nem versenyezhet népszerű­ségben a többi sportággal. — Milyen hazánk sportjá­nak megítélése, világhírű úszóinkon kívül szóba kerül- nek-e más sportolóink is? — Erről bizony nem be­szélhetek szégyenkezés nél­kül. Szinte összeesküvéssze- rűen a magyarok egyéni, nemzeti teljesítményeit szin­te soha nem említik, csak mint kelet-európai sikerek ré­szét. Ezért az elfogadhatatlan magatartásért elsősorban a magyar kormány, illetve fele­lős sportszervek okolhatók. Fel sem tűnt nekik, hogy a barcelonai olimpiáról 3 arany­érmet hazavivő Egerszegi Krisztinát úgy említette meg a Times magazin riportere, mint „az a flörtölő magyar úszó...” (Talán kitörő örömé­ben az első ember nyakába borult?) Az vesse rá az első követ, aki egymaga három aranyéremnél többet szerzett hazájának! Atlantában, me­rem remélni, megkülönbözte­tett figyelemben fog a ma­gyar csapat részesülni. 1996-ban, az olimpia alkal­mával hazánk 1100 éves szü­Athénban, az elsó' újkori olimpián ezt az aranyérmet akasztották a győztes nyakába Az ókori olimpiák helyszíne, ahol még olyan különleges „sportágak” szerepeltek a műsoron, mint a fegyveres futás, a trombitás kikiáltók versenye, vagy a gyermekek pentatlonviadala. Ma már természetesen a modern létesítmények és a fantasztikus teljesítmények jellemzik a játékokat letésének dátumát is szeret­nénk megünnepelni — de ez a terv még részletes kidolgo­zásra vár. Remélem, erre ha­marosan visszatérhetünk. — A televízió szerepe az egyik legfontosabb tényező' az olimpiákkal kapcsolat­ban. Vannak már kialakult elképzelések, közvetítési ter­vek, az időeltolódásokat is fi­gyelembe véve? — Nem hinném, hogy az időeltolódást figyelmen kívül hagyná a kitűnően felszerelt és tapasztalt gárdával rendel­kező tv-központ. Annyit mondhatok, hogy a híradó­központ a Georgia-világkong- resszus hatalmas méretű ter­mében lesz, megfelelő bizton­sági berendezéssel, személy­zettel ellátva. A sajtóköz­pont, MPC (Main Press Cen­ter) a Nemzetközi Sport Pla- zában kap helyet, két légkon­dicionált teremben, melynek együttes területe nem keve­sebb, mint tizenhétezer négy­zetméter. — Akik a helyszínen sze­retnék látni az olimpiát, mire számíthatnak? Hogyan alakulnak majd a jegyárak, valamint a szállodai elhelye­zések? — Atlanta az Egyesült Ál­lamok három legnagyobb „konvenciós városkának egyike. Mind itt, mind a ten­gerparti Savannában 200 ho­tel áll a mindenkori vendég rendelkezésére. Az olimpiai bizottság máris lefoglalta a helybeli hotelszobák 80%-át az olimpia idejére. Ez nem kevesebb, mint 55 ezer szo­bát jelent Atlantában és en­nek 30 kilométeres körzeté­ben. A részt vevő csapatok el­helyezéséről külön gondosko­dik az olimpiai bizottság. A 25-ös létszámú, vagy ezen aluli csapatnak 35 diákegye- . sületi, most renovált tágas ház áll rendelkezésére. A ho­teleken kívül magáncsaládok is kiadják otthonukat, ingat­lanközvetítőkön keresztül, maguk városon kívülre köl­tözve a nagy esemény idő­pontjára. A várostól mintegy 90 km-es körzetben további húszezer szoba lesz lefoglal­ható. Foglalást már 1995-től lehet foganatosítani. A köz­pont címét később szívesen megadjuk. A jegyekről: tizen­egymillió jegy kerül kibocsáj- tásra, 6-tól 250 dolláros ár­ban az atlétikai versenyekre. A nyitó- és záróünnepségek­re a jegyek ára: 200, 400 és 600 dollár (ebben az árban a közlekedés is benne van). Oláh György Atlantal996 TM.01992AC0G Pierre de Coubertin 1863. január 1-én született Párizsban. Huszonhat éve­sen jutott arra a következ­tetésre, hogy a sport a leg­alkalmasabb eszköz arra, hogy a világ összes népét összefogja, és közöttük ba­rátságot alakítson ki. így fogant meg az olimpiai já­tékok gondolata. Az ókori olimpiák újjáélesztését ezen kívül egy világraszó­ló felfedezés is segítette. A német régész, Ernst Cur­tis ásatásai során rábuk­kant az ókori játékok hely­színére. Olümpiára. Két év múlva, 1996-ban pedig immár 26-odszor lobban fel az olimpiai láng, hogy a nemes vetélkedés újra és újra kezdetét vegye.

Next

/
Thumbnails
Contents