Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-29 / 280. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAC 1994. NOVEMBER 29.. KEDD Még nyitott a Micro-Ker-ügy Büntetőeljárást kezdeményeznek Úgy tűnik, egyre kevésbé kedveznek a körülmények a csalóknak és szélhámosok­nak. A lakosság ugyan még mindig hiszékeny, így ha valaki eddig nem próbált öt­lettel áll elő, újra és újra ta­lál áldozatokat. A hiszé­kenység vámszedői fáradha­tatlanok, bóvlikat küldenek csomagban drága pénzért — a megrendelők nem is a vásárolt tárgyhoz szeretné­nek hozzájutni, hanem a nyerési lehetőséghez, ugyanis valamennyi cso­magküldő szolgálat kilátás­ba helyezi, hogy vásárlói között nagy értékű nyeremé­nyeket sorsol ki. A remény elszáll, az áru megmarad — sokan vettek így semmire sem használható parabola- antennákat, szobakerékpárt, amely a második használat alkalmával darabjaira tört, cipőt, ami vadonatúj korá­ban szakadt volt. A Micro-Ker Kft. — Ma­gad, Uram elnevezésű piló­tajátékában több tízezren vettek részt. Lehet, hogy nyert is valaki, de erről nincs tudomásunk. Arról vi­szont annál többet lehet hal­lani, hogy a tizenhatezer fo­rintos részvételi díj befize­tői a mai napig várnak a pénzükre. Nemhogy a be­ígért nagy nyereséget nem kapták meg, de még a befi­zetett összeget sem kapták vissza. Mi van most a Mic­ro-Kerrel, létezik-e még egyáltalán, s mi lesz a káro­sultak pénzével? — többen keresték meg szerkesztősé­günket ezekkel a kérdések­kel, s mert mi magunk nem tudjuk a választ, informáci­ót kértünk a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság­tól, lévén, hogy a Micro- Ker Kft. hódmezővásárhe­lyi illetőségű. — December 31-ig mi vizsgáljuk az ügyet — mondta Kecer Gábor, a me­gye vizsgálati osztály veze­tőhelyettese. — Utána az anyagot átadjuk az ügyész­ségnek, akik minden bizony­nyal vádat emelnek a kft. vezetői ellen. — Van rá remény, hogy a kárvallottak visszakapják a pénzüket? — Remény van, de mert a meglévő pénz kevesebb, mint amennyit a játékban részt vevők befizettek, való­színű, hogy mindenki keve­sebbet kap majd, mint amennyivel beszállt. Azt, hogy mikor, milyen sorrend­ben és milyen arányban kár­pótolják a résztvevőket, a bíróság dönti majd el. Dr. Bozlék Mihálytól, a Vám- és Pénzügyőrség Or­szágos Parancsnoksága nyo­mozati és szabálysértési fő­osztálya vizsgálati osztályá­nak vezetőjétől megtudtuk, hogy ők az osztrák biztosító magyarországi ügynökei és igazgatói ellen folytatnak vizsgálatot. Az emberek megtévesztésével nem lehet vádolni őket, hiszen min­denki pontosan tudta, mi­lyen kockázatot vállal, ha megköti ezt a biztosítást, aki viszont jutalékot kapott, s azt a kézhezvételtől számí­tott nyolc napon belül nem jelentette be a magyarorszá­gi hatóságoknak, az felelős­ségre vonható. Az osztrák hatóságoknál már kezdemé­nyezték a bűnügyi jogse­gélyt ez ügyben, s ha ez meglesz, lehetőség nyílik rá, hogy elszámoltassák és megbüntessék mindazokat, akik ezzel a módszerrel tet­tek szert nagy jövedelemre, s ezt eltitkolták a magyar hatóságok elől. Van tehát remény rá, hogy egyre több csalásra fény derül, s a szélhámosok­nak felelniük kell cselekede­teikért. Nem árt, ha tovább­ra is éberek vagyunk, s bár az egyre nehezülő gazdasá­gi helyzetben nehéz ellenálf- ni a könnyű pénzszerzési le­hetőség csábításának, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kisemberek az ilyen tranzakciókon általában csak veszítenek. Nyerni csak mások megtévesztése árán lehetne, s ez — túl azon, hogy törvénybe ütkö­zik — a lelkiismeretünk szá­mára sem lehet közömbös. P. M. Évente 9-10 ezer tonna kek­szet és töltött ostyát készítő üzemet épít Székesfehérvárott az Európa számos országában több mint másfél évszázada működő világhírűi Stollwérck cég. A csaknem tízezer négy­zetméter alapterületű, 30 mil­lió márka költséggel megvaló­suló üzem építésének megkez­désére vasárnap jelképes alap­kő-elhelyezési ünnepséggel hívták fel a székesfehérváriak figyelmét. Ez alkalomból Zen­től László, a Stollwérck Buda­pest Édesipari Kft. vezérigaz­gatója az MTI tudósítójának el­mondta, hogy az önkormány­zattól vásárolt 20 ezer négyzet­A villamosenergia-szolgálta- tásban nem egyszerűen áreme­lésre van szükség, a tarifák struktúráját is át kell alakítani. Ez a gyakorlatban annyit jelen­tene, a fogyasztóknak választá­si lehetőségük lenne annak el­döntésére, hogy az olcsóbb vagy drágább tarifán fogyasz­tanak. Az MVM Rt. által kidolgo­zott rendszer része annak a fej­lett országokban DSM néven ismert programnak, amelynek célja a fogyasztói oldal befo­lyásolása, és az energiafelhasz­nálás racionalizálása. A téma­körben tegnap háromnapos holland—magyar konferencia kezdődött Budapesten a MVM, az Energiagazdálkodá­méteres területen építik fel az új üzemet, amely 1995 augusz­tusára készül el. Benne a leg­korszerűbb kekszgyártó beren­dezéseket, kemencéket állítják termelésbe, s az első lépcső­ben 200 dolgozónak adnak munkát. A jövendő szakembe­rek — zömükben nők — felvé­telét és budapesti betanítását februárban kezdi meg a cég. Székesfehérvárott elsősor­ban a hagyományos magyaror­szági Stollwerck-termékeket — a különféle nápolyikészít­ményeket, a háztartási, Terefe- re, csokis és Bonjour kekszet — készítik majd, de új termé­kek gyártását is tervezik. si Intézet és az áramszolgálta­tó vállalatok részvételével. A fogyasztói oldalon be­avatkozni lényegesen olcsóbb, mint új erőműveket építeni a növekvő igények kielégítésére — mondta az MTI tájékoztatá­sára Kacsó András, az MVM Rt. üzemviteli igazgatója. A tarifaszerkezet átalakításával bővülnek a szolgáltatások, és megszűnhet az a rossz gyakor­lat, miszerint az áram díja at­tól függ, mire használják, nem pedig attól, hogy hogyan és milyen feszültségen. Ha meg­teremtik az energiagazdálko­dás lehetőségeit a lakosság számára is, relatíve olcsó le­het a villamos energia — mondta Kacsó András. Forintos hírek Magyar inkubátorokban felügyelhetik ezentúl a ko­raszülötteket Ukrajnában, miután a Bakmed nevű magyar—ukrán vegyes vállalat a hét végén meg­nyitotta kijevi összeszere­lő üzemét. A cég eddig körülbelül száz inkubá­tort állított elő, de az igé­nyek olyannyira megnőt­tek, hogy szükség volt egy komplett gyáregység­re. A Pannon-Gabona részvé­nyei december 6-tól 9-ig jegyezhetők a brókercé­geknél. Az Állami Va­gyonügynökség 267 mil­lió forint névértékű rész­vényt kínál fel a nyilvá­nos kibocsátás során. Egy tízezer forintos névértékű részvény ára 10 300 fo­rint. Immár 44. alkalommal rendezte meg a rimini vá­sárrendezőség a nemzet­közi szállodai berendezé­sek vásárát. Itt gyártják a világon ta­lán a legszínvonalasabb — s nem utolsósorban vi­szonylag olcsó — nagy­konyhai felszereléseket, automatákat és étel-ital előállító szerkezeteket. Áramszolgáltatók konferenciája A Uj rendszer a fogyasztásban A PIONEER LEGYŐZI SAJÁT KORLÁTÁIT Jelentős szakmai háttér, elkötelezett munkatársak, kiváló genetikai anyagokból álló vető­mag állomány. Piacvezető jelenlét a világ szinte minden országának mezőgazdasági ter­melésében. A PIONEER világszerte jól csengő név. a kukoricatermelők körében. A PIONEER, csakúgy mint a kukorica, Ameri­kából érkezett Magyarországra. Hibridjei közel húsz éve vannak jelen a magyar piacon. Foko­zatos térnyerésük indokolttá tette, hogy a PIONEER néhány évvel ezelőtt önálló magyar leányvállalatot hozzon létre. A PIONEER HI-BRED MAGYAROR­SZÁG KFT. ismertté és elismertté tette a cég nevét a magyar piacon. Megalapozta piacvezető helyzetét és tovább erősítette piaci pozícióját. Munkamódszere a gyakorlat követelményei­re épül. Magyarországon hét képviseleti körze­tet alakított ki. Minden körzetben a PIONEER egy területi képviselője és két agronómus áll a A PIONEER SZTORI 1922. Megjelenik Henry A. Wallace első publiká­ciója nemesítési kísérleteiről. Négy év múlva céget alapít, mely 1932-ben felveszi a Pioneer Hi-Bred Co. nevet A következő évben az alapító az USA Mezőgazdasági Minisztere lesz. A cég pedig rohamos fejlődésnek indul. Az 1940-es években az amerikai kukoricatermesztés leg­erősebb tényezőjévé válik. A 60-as évek végére vezető helyet harcol ki a világpiacon, ^agyar- országon Pioneer hibridkukorica vetőmag először 1976-ban jelenik meg. 16 évvel később, 1992-ben önálló magyarországi vállalat alakul. A neve: PIONEER HI-BRED MAGYARORSZÁG KFT. vásárlók rendelkezésére. Feladatuk, hogy rend­szeres személyes kapcsolatot alakítsanak ki az ország minden kukoricatermelőjével. Készség­gel állnak a gazdálkodók rendelkezésére a ku­koricatermesztéssel, a PIONEER hibridekkel, a mindennapok gondjai­val kapcsolatos bár­mely kérdésben. A PIONEER nem rejti véka alá a cég ku­tatási eredményeit, a termékeihez kapcsoló­dó agronómiái ismere­teket sem. Ma már élő és egyre szélesebb ér­deklődést kiváltó ha­gyomány az őszi és a kora tavaszi idősza­kokban megrendezett PIONEER fajtabemu­tatók sora. Egyre több gazda kíváncsi e talál­kozókra, ahol szemé­lyesen is meggyőződ­het róla: a PIONEER nem csupán állítja, de tudományos alapossággal bizonyítja is, hogy hibridjei intenzív, és exten- zív termelési körülmények között is a legjobb­nak bizonyulnak az összes Magyarországon forgalmazott hibrid közül. A PIONEER 1994-ben a feldolgozás alatt ál­ló adatok alapján több mint 1300 kisparcellás, reális termelési körülmények között zajló összehasonlító kísérletben igazolja, hogy ter­méseredményei jobbak versenytársaiénál. A PIONEER hibridek további 128, üzemi körül­mények között végzett kísérletben bizonyítot­ták kitűnő agronómiái tulajdonságaikat: robba­násszerű kelés, stressztűrőképesség, szilárd szár, gyors éréskori vízleadás, kimagasló termés. A magasabb terméseredmények magasabb jövedelmet jelentenek a termelők számára. Az a többletjövedelem, amely a PIONEER hibridek­kel elérhető, többszörösen meghaladja a vető­magba fektetett többletráfordítás értékét. A PIONEER azon­ban korántsem elégedett. 1994-ben harcba indul, hogy túlszárnyalja ko­rábbi sikereit, legyőzze saját eddigi eredménye­it. Újat, mást, még jobbat kínál a gazdálkodók­nak. Egy új minőségi felfogást. A PIONEER az általa kínált hibrid- kukorica vetőmagok ese­tében véget vet a Ma­gyarországon alkalma­zott minőségi osztályo­zásnak. A PIONEER kukorica vetőmagjainak csírázási százaléka mos­tantól legalább 93%-os, vagy afeletti lesz. A kizárólag magas csírázási százalékú vető­magok forgalmazása, a gyenge minőségű vető­magok értékesítésének elhagyása a PIONEER vásárlói részére egyértelmű nyereségnövekedést eredményez. A PIONEER azonban másban sem elégedett. Nem lankadó lendülettel folyik tovább az új fajták nemesítése is. Közel tíz év egy új, nagy hozamú, a korábbi PIONEER sztárokat reális termesztési körülmények kö­zött legyőző hibrid nemesítése. A hibridkivá­lasztás folyamatába már korai szakaszban belép a hazai, magyarországi tesztelés. E több éven át folyó ellenőrző kísérletek döntik el, melyek azok a kukorica hibridek, amelyek felkerülnek a PIONEER kínálat egyre bővülő palettájára. UJ nemesitésű PIONEER kukorica hibridek MARIETTA / 3907 (FAO 200 csoport) Termőképessége, vízleadása, jó állóképessége mellett további előnye, hogy átlagoson mogosobb a fehérjetar­talma, mint a többi FAO 200 hibridé. 3769 (FAO 300 csoport) Erőteljes kezdeti fejlődés, korai virágzás, átlag feletti ál­lóképesség jellemzi. Nagyon jól adaptálódik az eltérő környezeti feltételekhez. 3723 (FAO 400 csoport) Az éréscsoport első felében érő hibrid. Nagyon egészsé­ges növényállományt nevel. Fehérjetartalma átlagosan magasabb, mint az éréscsoport egyéb hibridjeié. 3515 (FAO 500 csoport) A Florenciához hasonló a termőképessége és stressztú- rőképessége. A PIONEER HI-BRED MAGYAROR­SZÁG KFT.-t eddigi eredményei továbblépés­re sarkallják. Nem elégszik meg versenytársai háttérbe szorításával, nem elégszik meg tudo­mányosan igazolt terméseredményeivel. Tudja, hogy a piac hoszszú távú megtartásához, a re­mélt további térnyeréshez le kell győznie saját eddigi eredményeit is. Mindig tovább kell küzdeni. Nevéhez mél­tón mindig PIONEER-nek kell maradni. JH). PIONEER. 571 MELLÉVETÉSES KÍSÉRLET Magyarország 1993 - FAO 200-599 a TÖBBLETJÖVEDELEM: 15,1% PIONEER VERSENYTÁRSAK Befektet a Stollwérck Fehérváron Keksz- és ostyagyár

Next

/
Thumbnails
Contents