Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-22 / 274. szám

_É PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. NOVEMBER 22., KEDD 5 Épületenként húsz lakás Tökölön Laktanyából családi fészkek A tököli volt szovjet laktanya tiszti épületeit folyamatosan átépítik és értékesí­tik. A szigetszentmiklósi Aries Kft. három ház felújítását végzi, melynek során a tetőtereket is lakhatóvá teszik. Egy-egy épületben húsz lakást alakítanak ki, melyeket jövő év szeptemberében adnak majd át a beköltöző családoknak Vimola Károly felvétele Sok hányattatás után bizakodnak Tiszta lappal indul a húsüzem (Folytatás az 1. oldalról) Pálinkás Jánosné: — Sok dolgozó szerint eddig se miattunk kellett a gyárat bezárni, s leállítani a terme­lést. S ezután sem lesz más­képp. Ha van érelme, s meg­adják számunkra a lehetősé­get — a mostani bejelentés azt sugallja, hogy igen —, mi bármit megteszünk, hogy a sorsunk jóra fordul­jon, s a ceglédi húsüzem talpra álljon. Nagy Béláné, szakszerve­zeti titkár két kollégáját hall­gatva ezt mondta: — Én megértem, hogy ezekben az órákban még mindenki bi­zonytalan. S kissé aggódva és kételkedve gondolnak a közeli jövőre. Ám azt szeret­ném kérni — a sok hányatta­tás után —, hogy bízzanak. Ma itt elhangzott az, hogy tiszta lappal indulunk. A ve­zetőkben is ott a bizonyíta­ni akarás. Ők is jól tudják, hogy tényleg a jövőnk a tét. Nem szabad elkeserednünk. Most nincs rá okunk. Egyéb­ként a szakszervezet két hé­ten belül leteszi az asztalra az új kollektív szerződés ter­vezetét. Takács Mihály igazgató szerint hat hét alatt — hi­szen a termelés január első napjaiban kezdődne — el tudják készíteni az üzleti ter­vet. Annál is inkább, mert az elmúlt években számta­lanszor végiggondolták (az adóskonszolidáció, a felszá­molás során), hogy milyen legyen a koncepció. Volta­képpen az adatokat kell pon­tosítani. Felkeresik a szállító- és vevőpartnereket, s megbe­szélik a feltételeket. A terve­zést és az előkészítést igen­csak megkönnyítené az, ha a cég vezetése látná, illetve tudná, hogy a kormány meny­nyit szán a költségvetésből a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak, milyen lesz az exporttámogatás. S az sem lényegtelen, hogy a Nemzeti Bank milyen árfo­lyampolitikát tervez. Az igazgató az egyik leg­nagyobb gondnak azt vélte, hogy az üzletekkel, ahová eddig szállítottak — a szep­tember 30-a óta megszűnt termelés miatt —, megsza­kadtak a kapcsolatok, A ha­zai piac visszahódítása na­gyon nehéz, szinte lehetet­len. Legalábbis nem teljesül­het egyik napról a másikra. Az sem lesz egyszerű, hogy a honi húskészítmény-gyár­tásnál ideálisan használják ki — január eleji indulás esetén — a kapacitást. Ko­moly fejfájást okoz az alap­anyag beszerzése. A zökke­nőmentes termeléshez visz- sza kell szerezni a szállítók bizalmát. Ez alighanem vi­szonylag könnyen elérhető, hiszen a Budapest Bank sta­bil hátteret nyújt. A ceglédi húsüzem biztos fizető lesz. Mindenesetre a cég a napok­ban mindenképpen megtart­ja az amerikai állat-egész­ségügyi szemlét, hogy to­vábbra is elfogadott partner legyen a nyugati piacon. Végezetül Takács Mihály akként vélekedett, a veze­tők és a munkapadnál lévők közül senki nem mondhatja bátran, hogy a korábbiak­ban mindent megtett. Mind­nyájan sokat dolgoztak. Ám az elkövetkezendő időkben még nagyobb teljesítmény­re van szükség. Ahhoz, hogy a felvázolt elképzelés valóság, és ne csak álom le­gyen. F. F. Programok a közösségi házban Ilyen még nem volt (fXk „Ilyen még nem |ll[i volt Csobánkán” címmel indítottak *VV kulturális program- sorozatot a pilisi községben. A rendezvénysorozat kidol­gozását nagyban segítette Osváth László, a Magyar Rá­dió munkatársa, s melynek keretében a nyártól kezdve folyamatosan szolgálnak ki­tűnő szórakozási és ismeret- terjesztő rendezvényekkel. A programok megrende­zését az tette lehetővé — mondta el lapunknak Kajtar János, Csobánka polgármes­tere —, hogy hosszú idő után végre felépült a tavasz- szal Csobánka közösségi há­za. A falunak ugyan volt va­lamikor egy művelődési ott­hona, de azt a tanácsrend­szerben tornateremnek alakí­tották át. Az új centrumban ez az első rendezvénysorozat, melynek keretében a nyáron humoristák találkoztak és szórakoztatták a közönsé­get, október folyamán az Ál­lami Operaház tagjai ven­dégszerepeitek növendékeik­kel és e hónapban is neves énekesek és zeneművészek lépnek fel a csobánkai kö­zönség előtt. A karácsony közeledtével pedig Soltész Rezső szervezésében a köz­ség kisiskolásai és gyerekei tartanak karácsonyváró mű­sort. (w. b.) Csak a díj hitelezve, a bizalom nem... Szakmai és baráti beszélgetésre hívta Leányfalu vállal­kozóit a település egyik polgármesterjelöltje. A hír akár örvendetes is lehetne — lám, valaki kíváncsi a vállalko­zók gondjaira, sőt ígérete szerint azok megoldásához is segítséget nyújtana. Olvasónk azonban mégis kételkedik a jelölt jóhisze­műségében, mivel a meghívó a Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat borítékjában érkezett. Vagyis a feladó a le­vél postaköltségét nagyvonalúan áthárította az amúgy is állandó anyagi gondokkal küszködő társadalombizto­sításra. Nem volt nehéz ezt megtennie, ugyanis — amint a meghívóhoz mellékelt névjegykártyájából kide­rült — maga is a tb alkalmazottja, közelebbről tanácso­sa. Jól tudta, hogy a nyilván hatalmas mennyiségű napi postai küldemények között elvesznek a leányfalui vállal­kozóknak küldött levelei. Olvasónk viszont nem olyan „nagyvonalú", mint a le­ányfalui jelölt. Szerinte, ha valaki már az esetleges meg­választása előtt ilyen könnyedén bánik a közpénzekkel, az nem lehetetlen, hogy később nagyobb összegek má- gáncélra fordítása fölött is elsiklana... (hardi) Délegyháza százegy esztendős polgára Messzire viszik lakóhelyük hírét ják őket valamennyi helyi rendezvényre, ahol vagy éne­kelnek, vagy — mint például legutóbb, az öregek napján — mesejátékot adnak elő. Ezenkívül gyakran felkeresik egymást is: a betegebbeket, az elesettebbeket, s felköszön- tik a névnapot tartó társaikat. — Nem panaszkodunk — mondja szerényen Varga Sán- domé, miközben rendezgeti az elmúlt kilenc esztendő tör­ténelmét őrző albumokat az asztalon. — Jó sorunk van Ágnes nénit családja köszöntötte 101. születésnapján. Mö­götte Varga Sándorné, Margitka áll Először Ágnes néniről hallot­tam: azt tudtam meg róla, hogy 101 éves, s ő Délegyhá- ■ za legidősebb lakója. Rajta keresztül ismerkedtem meg a mindig kedves, mindenkihez előzékeny, s egyformán jó Margitkával, azaz Varga Sán- dornéval. Ő többéves vörös­keresztes munka után vállalta el a helyi nyugdíjasklub meg­szervezését és alapítását. Tőle pedig már csak egy lé­pés vezetett a lassan-lassan országos hírnévre szert tevő helyi népdalkörig. Utóbbiak éppen a napokban kaptak ní­vódíjat egy kaposvári Ki mit tud? vetélkedőn, ahol egy bal­ladát és csángó népdalokat adtak elő. A helyszínen töltött délelőtt alatt pedig nemcsak a fenti ügyekre derült fény, de — nem utolsósorban Margitka el­mesélése alapján — betekin­tést nyerhettem a délegyházi önkormányzat szociális ügyei­be is. Mindent összevetve, a baráti látogatás alkalmával sokoldalúan meggyőződhet­tem, hogy ezen a korát tekint­ve fiatal, ám lakosait nézve meglehetősen sok idős ember­rel együtt élő községben sokat számítanak a nyugdíjasok. — Kilenc évvel ezelőtt fog­tunk bele a klub megalakítá­sába — idézi fel a múltat Var­ga Sándomé. — Akkor még csak az egyedülélőket szeret­tük volna soraink közé be­szervezni. Ám rajtuk keresz­tül, s a korábban éveken át végzett vöröskeresztes tevé­kenység révén hamar eljutot­tunk az ugyancsak nagyszá­mú, s hasonlóan támogatásra szoruló nyugdíjasokhoz. Tizenegynéhányan voltak kilenc évvel ezelőtt, s ma már csaknem ötven tagja van a délegyházi nyugdíjasklub­nak. Többségük friss erővel bíró, tevékeny ember, olya­nok, akik messzire elviszik Délegyháza hírét — főként a népdaléneklésen keresztül —, ám vannak közöttük olya­nok is, így például vezetőjük, Varga Sándomé is, aki még aktív dolgozó. Néhányan pe­dig mint alapítók ma már nem tudnak részt venni a te­vékeny klubéletben. Őket Margitka, s a hozzá hasonló lelkes pártfogók rendszere­sen látogatják. Ágnes nénit — hála Mar­gitka és férje jószívének — nem kell látogatni; sem egy­kori budapesti lakásán, ahová amíg ott élt, számtalanszor el­utaztak Vargáék, sem pedig a kórházban. Történt ugyanis, hogy négy évvel ezelőtt vég­leg ideköltöztették a nénit. Varga Sándor nagymamájá­nak testvére hadakozott ugyan egy darabig ez ellen, de aztán a kora, s lassacskán fogyó ereje meggyőzte őt ar­ról: jobb lesz a mindennapos segítségnyújtás közelében él­ni. Szerencsére a kórházakat elkerüli Ágnes néni; egyelőre nincs olyan betegsége, mely­nek gondozását a gyakorlott, s ügyes kezű, szeretetteljes Margitka el ne tudná látni. — Akkor van csak baj, ha például egy-egy kirándulás­ra, vagy a társszervezetekkel megbeszélt találkozóra eluta­zunk Délegyházáról — mesé­li Czegu Péterné nyugdíjas, amíg Margitka benéz az idős asszonyhoz. — Annyira meg­szokta már Ágnes néni Mar­gitka hangját, mozdulatait, hogy nem akar mást elfogad­ni maga mellett. Egy szó mint száz, a dél­egyházi nyugdíjasok egy per­cig sem unatkoznak. Meghív­Delegyhazan. Idén például 50 ezer forintot kaptunk az önkormányzattól, s amikor el­fogyott a pénz, újra kisegített minket a hivatal. A Lakitelek Alapítvány is évek óta támo­gat bennünket. Magam, mint a helyi szociális bizottság tag­ja, gyakran elmondhattam a véleményemet a minket érin­tet érdeklő ügyekben. Szá­mon tartanak bennünket a leg­fiatalabbak is; nemcsak a me­sejátékunk maradt emlékeze­tes számukra, de egy helyi történelemtanár is felkereste egyik klubfoglalkozásunkat, hogy onnan merítsen múltbe­li élményeket a készülő falu- történeti kiadványhoz. A délegyházi nyugdíjasok korukat meghazudtoló lendü­lettel élik meg mindennapjai­kat. Ezt mutatja az is, hogy be­neveztek a millecentenáriumi vetélkedősorozatba. Három korosztály indított csapatot a faluból; az egyikbe a fiatalok, a másikba a középkorúak, s a harmadikba az idősek delegál­ták tagjaikat. A nyugdíjasklub öregjei már nagyon készülnek a következő megmérettetésre. Mailár Éva

Next

/
Thumbnails
Contents