Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-22 / 274. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. NOVEMBER 22., KEDD NATO-bombák Krajinára Újabb szerb rakétatámadás Londonba érkezett Kovács László Brit bátorítás Magyarországnak (Folytatás az. 1. oldalról) Zágráb nem tűrheti el az északnyugat-boszniai Bi- hac elestét, mivel a muzul­mánok veresége „Nyugat- Szerbia” kialakulásához, azaz a boszniai és a kraji- nai szerb állam egyesülésé­hez vezetne — jelentette ki tegnap Mario Nobilo, Horvátország ENSZ-nagy- követe. A horvát televíziónak adott nyilatkozatában No­bilo hangsúlyozta: az ENSZ Biztonsági Tanácsa Franjo Tudjman horvát el­nök kérésére fogadta el azon határozatát, amely le­hetővé teszi, hogy a NATO harci gépei lecsap­janak a bihaci védett öve­zetet támadó krajinai szerb egységekre. Nobilo szerint az ENSZ-határozat nem fe­nyegeti Horvátország szu­verenitását, mivel a világ- szervezet döntése' csak az ország területén kikiáltott szerb állam területére vo­natkozik. „Semmiképpen sem korlátozták Zágráb jo­gát arra, hogy az ország te­rületén érvényesítse érde­keit” — mondta Nobilo, majd hozzátette: „A dön­tés arról tanúskodik, hogy a világ országai határozott lépéseket tesznek a dél­szláv válság kiszélesedésé­nek megakadályozására”. ENSZ-források szerint válságos helyzet alakult ki Bihac térségében, ahol a boszniai szerb erők, s a ve­lük szövetséges lázadó mu­zulmán csapatok három irányból támadják az északnyugat-boszniai kor­mánycsapatokat. * Újabb rakétatámadás érte tegnap a szarajevói kormányépületeket: egy rakéta a városházát, egy másik pedig az elnökségi palota tetejét találta el. Az újabb terrorakció mi­att a szarajevói kormány felszólította az ENSZ-t, hogy kérje fel a NATO-t a szerb állások bombázá­sára. Szemtanúk jelentése szerint a városházát érő tá­madásban egy ember meg­sebesült, míg az elnökség épületébe becsapódó löve­dék nem robbant fel. ENSZ-források szerint a támadók — a csütörtöki és pénteki akcióhoz hason­lóan — valószínűleg teg­nap is „AT—3 Sager” tí­pusú páncélelhárító rakétá­val lőtték a városházát és az elnöki palotát. „Ezek a rakéták nem okoznak sú­lyos károkat az épületek­ben, azonban nagy pontos­ságuk miatt komoly félel­met válthatnak ki” — mondta az ENSZ-erők egyik illetékese. A boszniai szerbek egy hete kezdték meg a szara­jevói középületek elleni rakétatámadásokat: első alkalommal a Holiday Inn nevű szállodát érte találat, ezt követték az elnöki pa­lota, a törvényhozás épüle­te és a városháza elleni tá­madások. A brit kormány kíváncsi arra, miképp látja Magyarország az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet jövőbeni szerepét, s kifejti a maga álláspontját is arról, mi­lyen fejlődést szeretne látni az EBEÉ munkájában, példá­ul „a Magyarországot oly kö­zelről érintő kisebbségi kér­dés terén” — közölte tegnap a brit külügyminisztérium il­letékese az MTI-vel Kovács László külügyminiszter szer­dáig tartó londoni látogatása kapcsán. A szóvivő elmondta: a két­oldalú tárgyalások során a brit fél képet szereme kapni a magyar kormány tevékenysé­géről, s bátorítást kíván nyúj­tani a magyar politikai és gaz­dasági reformfolyamat to­vábbviteléhez. Az illetékes szerint brit részről arra számí­Liv Ulmann ellenzi Liv Ulmann norvég színész­rendezőnő állást foglalt hazá­ja európai unióbeli tagságá­val szemben. Mint a tegnapi norvég la­pok jelentették, az 55 éves művésznő aláírt egy felhí­vást, amely elutasító állásfog­lalásra biztatja a választópol­gárokat, a kérdésről egy hét múlva tartandó népszavazá­son — adta hírül a DPA, és megjegyezte: közvélemény­kutatások az EU-csatlakozás elvetését jósolják. ken szóba kerülnek a NATO- bővítés lehetőségével, illetve a békepartnerség programjá­val kapcsolatos kérdések is. Londoni magyar diplomá­ciai források szerint a két fél között rendezésre váró kétol­dalú nézeteltérések nem fe­szülnek, így elsősorban nem­zetközi kérdések szerepelhet­nek a magyar—brit külügy­miniszteri szintű tárgyalások homlokterében, mindenek­előtt a magyar—közöspiaci kapcsolatok jövője, a NATO- val kialakítandó magyar kap­csolatok. A magyar fél tájé­koztatja a brit kormányt a EBEE-csúcs előkészületeiről, és szóba kerül a magyar hatá­rok mentén zajló délszláv konfliktus is. Kovács László, aki tegnap kora este érkezett a brit fővá­rosba, meglehetősen sokrétű programot teljesít. A hivatalo­Václav Klaus cseh kormányfő vasárnap este a kormánykoalí­ciót vezető Polgári Demokrata Párt (ODS) sikereként értékel­te a hét végi helyhatósági vá­lasztások előzetes eredmé­nyét. — Az az érzésünk, hogy (a választás) tulajdonképpen igazolta a Cseh Köztársaság eddigi politikai fejlődését — mondta Klaus pártja sajtóérte­kezletén. A cseh kormányfő — aki­nek pártja a legtöbb képviselő­vel rendelkezik majd a legna­gyobb cseh városokban — úgy vélekedett, hogy igen ne­héz elemezni a kommunális választások eredményét, mi­vel nehéz, mint mondta, össze­hasonlítani „öt jelöltet egy 36 szavazót számláló faluban 55 prágai jelölttel, ahol egymillió lakos van”. Az ODS szerint semmi­képp sem a mandátumok szá­mán, hanem a megszerzett sza­vazatok arányán alapulhat az egyetlen „értelmes értékelés”. Az ODS országosan a legtöbb (közel 25 százaléknyi) szava­zatot szerezte meg, ami „szá­sán ma kezdődő megbeszélé­sek ütemterve szerint a ma­gyar külügyminiszter munka­reggelit költ el a londoni City főpolgármesterével, a Lord Mayorral, majd az Európai Új­jáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) székhelyén tesz láto­gatást, ahol Jacques de Laro- siere elnök fogadja. Kovács László a nap folyamán felkere­si a londoni tőzsdét, és megte­kinti a Financial Times szer­kesztőségét is, délután pedig a parlament brit—magyar tör­vényhozási csoportjának elnö­kével találkozik. Brit kollégájá­val, Douglas Hurddel este díszvacsora keretében folytat megbeszélést, majd szerdán Malcolm Rifkind védelmi mi­niszterrel ül tárgyalóasztalhoz. A miniszter szerdán „Magyar- ország útja az új Európába” címmel előadást tart a Királyi Külügyi Intézetben is. munkra nagyon jó eredmény” — mondta Klaus, hozzátéve, hogy egy parlamenti választás­nak leginkább a legnagyobb városokban kialakult ered­mény felel meg. — A Kereszténydemokrata Unió—Csehszlovák Néppárt (KDU—CSL) azzal, hogy a pártok közül a legtöbb mandá­tumot szerezte, mostantól a legnagyobb felelősséget viseli az önkormányzati politikáért — nyilatkozta a CTK hírügy­nökségnek a koalíciótag KDU—CSL elnöke, Josef Lux. — Ha úgy vesszük, hogy a helyhatósági választások a képviselő-testületi mandátu­mokért folynak, akkor mi nyer­tünk — tette hozzá. A mező- gazdasági tárcát vezető Lux el­mondta, hogy pártja abszolút győzelmet aratott (azaz a füg­getlen jelölteknél is több szava­zatot szerzett) Hodonín és Uherské Hradiste járásban. — Egész Dél-Morvaország a mi­énk, és vitathatatlanul mi nyer­tünk Dél- és Kelet-Csehország- ban, valamint Észak-Morvaor- szágban is — mondta. A nagyvilág hírei % Clinton elnök részvéte­le megmenti ugyan a bu­dapesti EBEE-csúcsot, az azonban kérdéses, vajon a tanácskozás hoz-e fon­tos döntést — vélekedik a Die Presse című konzerva­tív bécsi lap tegnapi szá­mában Burkhard Bischof. íf- A palesztinok az izraeli hatóságokat megkerülve fogják megtartani az auto­nómiatanácsi választáso­kat, ha a zsidó állam to­vábbra is késlelteti a tárgya­lásokat a voksolásról — je­lentette ki Jasszer Arafat az Al-Ahram című egyiptomi lap tegnapi számában. * A csecsen vezetés azok­nak a területeknek a visz- szaszerzését tűzte ki célul, amelyeket állítólag orosz csapatok foglaltak el a hét végén. A csecsen kor­mány tagjai, illetve a tör­zsi vezetők tegnap hajna­lig tanácskoztak, miután a hét végén az ellenzék ke­zére került Bratszkoje te­lepülés. ¥ Csak kilenc új tagja van a 403 fősre bővült kijevi parlamentnek, miután a hét végi pótválasztások érdek­lődés híján a legtöbb körzet­ben érvénytelenek voltak. * Egy új jobboldali moz­galom létrehozását jelen­tette be 1500 híve előtt va­sárnap Philippe de Villiers francia képviselő. A politi­kus által vezetett lista az idén nyári európai parla­menti választáson meg­hökkentően jó ered­ményt, 12 százalékot ért el, s Philippe de Villiers-t ez a siker biztatta fel a sa­ját szervezete, a Mozga­lom Franciaországért (MPF) megalakítására. % A szélsőjobboldali Nem­zeti Szövetség (AN) pártjá­nak töretlen erősödését bi­zonyítják a vasárnap tartott olasz részleges helyhatósá­gi választások előre jelzett eredményei. A kommunizmus ellentámadásának korszaká­ban vagyunk, de ez sem hosszan tartó, sem si­keres nem lesz — jelentette ki Lech Walesa lengyel államfő, a varsói televízió kettes csa­tornájának műsorában vasárnap este. A köz- társasági elnök egy órán át válaszolt a nézők korábban beküldött kérdéseire. Walesa „műhi­bának” minősítette a baloldal múlt évi válasz­tási győzelmét, ami véleménye szerint nem fog megismétlődni. Kijelentette: ha a jobbol­dal hallgatott volna rá, és egységbe tömörül, nem szorult volna ki a parlamentből, ami ki­egyensúlyozatlanná tette a szejmet, és megne­hezítette az ő helyzetét is. Mint mondotta, azért nem folyamodik a jobboldali pártok tá­mogatásáért újbóli elnökké választásához, mert a családja több szavazatot biztosít neki, mint egy-egy ilyen párt. Bírálta a baloldali kormányt, mert nem használja ki megfelelően a lehetőségeket, lassítja a reformokat. tanak, hogy a megbeszélése­A musztermesternek szeretettel A z alábbi levél a Budapest Sun című angol nyelvű he­tilap november 10—16-i számában jelent meg. Az írást Bánó Andrásnak — akit és akinek műsorát a konzer­vatív lapok a választások óta már újabb két, vastag csalás­sal vádolták — szeretettel ajánlja annak hangyaszorgal­mú fordítója: Lovas István. Ha a cikk olvastán újabb zseb­kendőre lenne szüksége, kincstári pénzen faxolhat magá­nak egyet, ahogyan azt a nagy master-muster humbug fel­építői megszokták. Josszi Beilinnek, Izrael külügyminiszter-helyettesének ’94. október 20—26-i számukban megjelent azon sürgeté­se, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Konfe­rencia „védje meg a kisebbségeket a jobbszámyon lévő mozgalmaktól”, feltétlenül hozzájárul a rasszizmus és tü­relmetlenség elleni küzdelemhez. Az EBEÉ-nek azonban olyan nemzeti kisebbségeket is meg kellene védenie, mint a Duna térségében élő magyar kisebbségek, mégpe­dig a mindkét „szárnyon” helyet foglaló ultranacionalis­ták gyűlöletétől és diszkrimináló politikájától is. Az egyébként dicséretes javaslataival Beilin úr abba a csapdába esik, amelybe számos kommentátor már bele­hullott. Míg antiszemitizmus létezik Magyarországon, akár a nyugati társadalmakban, az nem intézményes. A legutóbbi választások tanúsítják azt, hogy ma Magyaror­szágon nincs politikai szélsőségesség. Az, hogy Beilin úr ködből gyúr ellenfelet (Horthy Miklós ellentengernagy újra temetését), hogy alátámassza azt az állítását, misze­rint a demokráciát veszély fenyegeti, megmagyarázhatat­lan. Ez a nem hivatalos esemény több mint egy évvel ez­előtt történt meg. Továbbmenve: Horthyt náci együttmű­ködőnek címkézni pontatlan, és a háborús Magyarország történelmének eltorzítása. Az említett időszak rendkívül nehéz volt és tragikus Magyarország számára: az orszá­got szétszabdalták és minden harmadik magyar idegen uralom alá került anélkül, hogy ez ellen bármit tehetett volna. Magyarországot két forradalom, a vörösterror, a pusztító román megszállás és a fehér reakció rázta meg alapjaiban. Ezen zavaros időszakot követően a náci Né­metország töretlen felemelkedése — részben a nyugati engesztelési politika eredményeként — lökést adott a ma­gyarországi radikális jobboldali mozgalmaknak. Mindennek ellenére ameddig Magyarország fenn tudta tartani önállósága látszatát, uralkodó konzervatívjai ké­nyes egyensúlyozási politikát folytattak, noha a manőve­rezésre kis terük volt. A megszállásig több ezer zsidó menekült Magyaror­szágra és csak 1944 márciusa után kezdődött meg a ma­gyar zsidóság elpusztítása. Még,ekkor is védelmezték Bu­dapest 250 000-300 000-es zsidóságát: a deportálásukra tett kísérletet apám, Koszorús Ferenc ezredes és Első Pán­célos Hadosztálya akadályozta meg. Ez volt egy meg­szállt ország helyi hadserege által vezetett egyetlen ak­ció, amely megakadályozta a zsidók deportálását. A cikkel ellentétben a gyilkos nyilaskeresztesek nem ragadták magukhoz a hatalmat, hanem 1944. október 15-e után a második német intervenció helyezte őket hata­lomba, amikor Horthy megkísérelt fegyverszünetet kötni a szövetségesekkel. Letartóztatták és Németországba deportálták. A hábo­rú után Horthy Portugáliában telepedett le, és több gaz­dag ember támogatta, közöttük a korábbi budapesti ameri­kai nagykövet és két zsidó család. A tény továbbra is az, hogy a magyar konzervatív poli­tikai vezetés — minden hibája és hiányossága ellené­re — nem azonosítható politikai szélsőségességgel. Ifj. Frank Koszorús Duna-kutatási Bizottság Washington D. C. Győzött a jobboldal A baloldal műhibája

Next

/
Thumbnails
Contents