Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-21 / 273. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. NOVEMBER 21., HÉTFŐ A BT feljogosította a NATO-t Bombázhatják Krajinát A bosnyák kormány üdvö­zölte az ENSZ Biztonsági Tanácsának szombati dönté­sét, amellyel a testület fel­hatalmazta a NATO erőit, hogy horvátországi, az úgy­nevezett krajinai szerb cél­pontokra is légicsapást mér­jenek. Haris Silajdzic miniszter- elnök szombati nyilatkoza­ta szerint a szimbolikus lé­pés kedvező változást jelez az ENSZ magatartásában. Silajdzi? ugyanakkor szor­galmazta, hogy a bihaci kör­zetet légi úton lássák el a NATO szállító repülőgépei. A szövetség ezt biztonsági megfontolásokra hivatkoz­va eddig elutasította. Tegnap riadókészültsé­get rendeltek el az ENSZ boszniai oltalmi erőinél, mi­vel a szerbek által támadott bihaci beékelődés muzul­mán lakossága a világszer­vezet tétlensége miatt egy­re ellenségesebb az ottani kéksapkásokkal szemben. Az úgynevezett narancsz- szín fokozatú készültség alapján az ENSZ-katonák csak páncélozott járművek­ben, golyóálló mellényben és rohamsisakban mozog­hatnak. Jan-Dirk Merveldt ENSZ-szóvivő szarajevói sajtóértekezletén a háborús helyzetben szokásos kato­nai óvintézkedésnek nevez­te a készültség elrendelé­sét. Közlése szerint a biha­ci beékelődés szorongatott lakosságának fokozódó elé­gedetlensége a kéksapká­sokkal már a körzetben ál­lomásozó bangladesi zász­lóalj biztonságát veszélyez­teti. Merveldt nem részle­tezte, milyen veszélyek fe­nyegetik a megfelelő önvé­delmi fegyverekkel sem rendelkező bangladesi kato­nákat, akik már hetek óta nem kaptak élelmiszer- és gyógy szerutánpótlást. Merveldt tájékoztatása szerint a Bihacot védő 5. muzulmán hadtest harci morálja magas, de a szerb csapatok és a velük szövet­séges Fikret Ábdic szaka- dár muzulmánjai a követke­ző 24 órában valószínűleg áttörik a muzulmán védel­mi vonalakat. Régi külföldi ismerősöket, baráto­kat kísérgettem néhány nappal ez­előtt fővárosunkban. Budapest- szerető emberek, akik mindig fel­üdülni jönnek hazánkba. „Derűje, hangulata volt ennek az országnak mindig, akkor is, mikor mi otthonról szomorú le­vertségből indultunk, itt valóság­gal átváltoztunk. Most valami ed­dig ismeretlen kedvetlenség foga­dott bennünket. Szótlanabbak, gondterheltebbek a járókelők, de a családi otthonokból is eltűnt a vidámság, panaszt zúgolódás követ, mi történt veletek, mi folyik nálatok? Ilyen elhanyagolt sohasem volt Pest. Szemét, kutyamocsok mindenfelé, ilyen gaz­dátlan Budapesttel még nem találkoztunk. Házigazdánk keserű öreg lett, nem ilyen volt. Egyre arra int bennün­ket, este mielőbb térjünk haza, nincs kellő biztonság az utcákon. Nagy bérházukba is ismeretlen idegenek költöz­nek, azt sem tudják, honnan irányítják őket, magyarul nem is beszélnek. Hát mi is van valójában nálatok?” Meghökkentett az elősorakozó kérdéshalmaz, kicsit kapkodtam a fejem, mire is válaszoljak? Kezdtem a vé­gén. Való igaz, nagyon sok ismeretlen országbeli társa­ság özönlött be fővárosunkba. Nem valószínű, hogy a vá­ros vezetése és a belügy valamennyiükről tud. Sajnos nem ismerjük, hogyan is ellenőrzik a beözönlést, mi csak azt érzékeljük, hogy maffiák telephelye lett orszá­gunk. Kábítószer, fegyver, kazettahamisítványok, cigaret­ták öntik el a piacokat, s nincs ellenőrzés, virul a fekete­kereskedelem. Szégyen, hogy romlott, és egyre romlik a közbiztonság. Budapest főváros valóban gazdátlan, ilyen szennyáradattól, mocsoktól soha nem voltak fertőzöttek utcáink. Még az egykori kommunista tanácselnökök is kényesebbek voltak a becsületükre, mint a mostani főli­berális főpolgármester. Csupán az a szomorú, hogy már a messziről jött vendégek is észreveszik, mint ti is, s mi mindannyian szégyellhetjük magunkat. Ami a kedvetlenséget illeti, bizony feltűnő nekünk is, hogy meggondolatlan sértődésből visszaállították „a régi rendet” elvtársi urakkal megfejelve, és sok-sok szavazó most kezdi szégyellni, hogy hozzájuk szegődött. Az éle­tünk napról napra nehezebb. Minden drágul, és valameny- nyi fellengzős ígéret, hogy majd mi megmutatjuk, abban csúcsosodik, hogy elcsendesedtek az emberek. Félnek. Visszaköltözött az egykori suttogó fenyegetés, amivel a világrengető szocialista győzelem meg tudta bénítani az elégedetlenség véleményét. Az emberek nem állnak ki egymásért, mindenki lapul, igaz nem felejtettük Rákosi terrorkülönítményeseit, sem a Kádár-huszárokat. Az Háborog a Szentföld a gázai vérfürdő után Hamász-zászló izraeli állás fölött A fundamentalisták és a palesztin rendőrség csütörtöki véres összetűzése nyomán Szentföld-szerte tovább tart a palesztin lakosság tiltakozása, amelynek a hét végén újabb halálos áldozatai is voltak. A Gázai övezetben a Hamász hívei megfutamították az izraeli katonákat. Szíriában árulással vádolják Jasszer Arafatot. Izraelben tegnap indula­tos vitákat váltott ki a Gá­zai övezetben levő, Neca- rim melletti katonai állás­nak a Hamász által történt elfoglalása, pontosabban az ott szolgálatot teljesítő harcosok megfutamodása. A csütörtöki vérfürdő után a Gázai övezetben és Cisz- jordániában a palesztin la­kosság túlnyomó része egy­folytában tiltakozik a Jász- szer Arafat rendőrsége ál­tal végrehajtott példátlan akció miatt. A palesztin au­tonóm területbe beékelődő provokatív Necarim zsidó település bejáratánál szol­gálatot teljesítő izraeli ejtő­ernyős egység katonáit szombaton megfutamította a helyszínen tüntető funda­mentalista tömeg, illetve a Hamász fegyveres tagjai. A Hamász fegyveresei a tá­madás folyamán agyonlőt­tek egy izraeli katonát. Az izraeli katonák elmenekülé­se után a katonai állásra ki­tűzték a Hamász lobogóját. Rafael Eitan tábornok, a Cómet-mozgalom elnöke az esetet szégyenteljesnek nevezte, mivel szerinte „a legjobb védekezés a vilá­gon a tüzelésre vonatkozó parancs”. Ezzel szemben a kormánykoalíciós Merec- tömb vezető politikusai azt indítványozták, hogy a pa­lesztin lakossággal történő fölösleges torzsalkodások elkerülése érdekében föl kellene számolni az autonó­mia területébe beékelődő Necarim és a Rafiáh-Jám nevű zsidó településeket. Cví Handel, a Gázai övezet­ben levő zsidó települések magyar származású politi­kai vezetője a katonák meg- futamodását nem a hadse­reg, hanem a jemzsálemi kormány szégyenének ne­vezte. A Gázai övezetben zajló tragikus események okát Simon Peresz /izraeli külügyminiszter tegnap az ottani súlyos gazdasági helyzettel magyarázta. Pe- resz hangsúlyozta, hogy Jasszer Arafat megingott helyzetét a palesztin auto­nóm terület gazdasági segé­lyezésével lehet megszilár­dítani. A Szíriái rádióállomások tegnap tömeggyilkossággal és ámlással vádolták Jász- szer Arafatot. „Arafat az iz­raeli politikus végrehajtója. A gázai vérfürdő rávilágít az oslói békeegyezmény va­lódi arculatára” — hangzott el a damaszkuszi rádióban. A hét végén tömegtünte­tések voltak az Izrael által megszállt Ciszjordánia pa­lesztin településein, illetve Kelet-Jeruzsálemben. Ösz- szetűzések voltak Hebron- ban, Nabluszban és Betle­hemben. A gázai vérfürdő miatt Ciszjordániában is ál­talános sztrájkot hirdettek meg. Túlkarm városában az izraeli katonák agyonlőttek két palesztin tüntetőt. Hering József A nagyvilág hírei Az Európai Unió keleti irányú bővítése helyes és szükséges, de nem fog problémák nélkül végbe­menni, és elképzelhető, hogy a megnövekedett ha­táskörrel rendelkező Eu­rópa Parlament bizonyos országok felvételekor ne­met fog mondani —jelen­tette ki Klaus Hänsch, az EU parlamentjének elnö­ke tegnap a Deutschland­funk rádiónak adott in­terjúban. tfc Mintegy húszezres tö­meg tüntetett szombat este az oslói városháza előtt Norvégia EU-csatlakozása ellen tiltakozva. * Fanatikus terroristák egy 50-60 fős csoportja hátat fordított az északír tartomány brit függősége ellen küzdő, ám nemrégi­ben fegyvernyugvást hir­dető ír Köztársasági Had­seregnek (IRA), és maga szervezte pokolgépes had­járattal készül folytatni a harcot — jelentette a The Sunday Times, bel­biztonsági tisztviselőket idézve. VÉLEMÉNY Közös sodrásban ÁVH-s kék paroli, vagy a munkásőrpufajka, a két divat­viselet nyomait csontjaikban-húsukban-bőrükön érzik az emberek. Most már emlegetik is egyre gyakrabban, ter­mészetesen mindig maguk körében. Terjed a létbizonyta­lanság. Bárkinek, bármikor felmondhatnak. Gyakorolják is. Mit mondhatok még? Elkedvetlenedtünk. Egyszerre megvilágosodott, hogy a Visztula és a Duna-part milyen közeliek lettek. Nem a történelmi testvérsors egykori szálai fonódtak erősebbé, hanem a mindkettőnket ért visszarendeződés hazugságai nyitották tágabbra szemeinket, hiszen náluk is, nálunk is egy módon következett a végzetes megtorpanás. Adj Uram Isten, de rögtön! Itt is, ott is úgy képzelték az em­berek, majd így lesz. Mivel nem lett mindenki egyszerre vállalkozó, kisbirtokos, emberi jogaiba tisztességgel visz- szahelyezett hivatalnok, tehát mindezek szűk fél évtized alatt nem teljesedtek, sőt, a régi hű szolgákból új ügyes­kedőként nyüzsgők, jobb módba kerültek, a megbántot­tak megharagudtak. Megkeseredésük legtöbb esetben ért­hető volt. A pártvagyon élvezői meggazdagodtak. Vidé­ken a nagyüzem volt vezetői vörös- és zöldbárók, most kék és még ki tudja milyen színváltozást megélő „úrpa­rasztok” lettek, kisemmizték a 45 év során mindig meg- rövidítetteket és a régi parancsuralom módján elhallgat­tatták a békétleneket. A régi bolsevik sejtekben pedig, ősi fegyelem irányítása alatt működött az összetartás, sza- vuk-befolyásuk — burkolt fenyegetésük nyomán a szava­zógépezet is híven teljesítette a kiadott rendelkezést. És nézzük a leltárt! A nyugdíjasokat becsapták. A ki­egészítés filléreit régen bezsebelte az árdrágulás. A kár­pótlás befagyott. November első napjaiban 50 forint egy kiló krumpli, így vágunk a télnek. Hallottak ugye tisztelt megszolgált, munka után nyugdíjból élők a megígért 3,60 forintos kenyérről és a 3 forintos tejről? Meghússzo- rozódott az áruk. Villany, víz, gáz, telefon, benzin, lak­bér, utazás, határuk a csillagos ég, ahogyan valamikor a kommunista életszívonalról lódították és hitették a mai li- berálskarlátba öltözött szegfűsök-madarasok. A szegfű igencsak lehervadóban, a nemzetiszínű madarakból is kék madár lett, no nem mint a mesében, persze ez sem nekünk tojj a az aranytojást, mint ahogyan Rákosi tyúkjai is csak neki gyarapított. Munkásjövő nincs, a paraszti próbálkozásokat jégbe fagyasztja, a ki tudja hányadszor megfejelt kolhoztörvény. Az értelmiség helyzete bizony­talan, akár a kommunizmusban. Az egyházak kapják az orrukra koppintást, minden jogos tulajdonuk visszaigény­lése vesszőfutás. Legmélységesebb mélyre a művelődés ügye hanyatlott, állandó pergőtűzben hullanak a legjobb­jaink a tv, rádió, minisztérium, oktatási intézmények posztjairól, mert az illetéktelenek tobzódása soha nem lá­tott méreteket ölt. És ezzel még koránt sincs kimerítve az a bizonyos Duna-parti leltár, ahol azzal is mindig szá­molni kell: közvetlen környezetünkben hogyan is válto­zik az élet? A magunk veszte után most Szlovákiát is saj­nálhatjuk, ott is megkezdődött a bolsevik szőnyegbombá­zás. És a Visztula-part milyen jövő elé tart? Most vendég barátaim hallgattak nagyobbat, de válaszuk summája saj­nos egyező volt. „Mi erősebben hittünk egyházunk hatásában. Mi is ér­tetlenül álltunk, hogy hogyan történhetett mégis a vissza­fordulás? Tudom, hogy mindenki, de a kommunizmus gyalázatos tetteitől mi még többet szenvedtünk, mint a többi megszállt nép és ország. Színésznek is rosszabbak voltunk, mint mondjuk a csehek, de nálunk a színjátékot is kulisszák mögé állított felügyelők ellenőrizték Moszk­vából. Mi voltunk az örökösen megfigyeltek, számontar- tottak, ellentétünk a nagybirodalom szlávjaival nagyon régi keletű. De most nem is ez a fontos, különösen, hogy a jövőt félve figyeljük. Sajnos mesterségesen messze ke­rültünk egymástól, mi, máskor egy akolba kényszerítet­tek. Elhidegedett a magyar—lengyel kapcsolat. Pedig ne­künk, éppen a közös bajok láttán, egymásra is nagyobb szükségünk volna. Mi úgy gondoljuk, hogy például kö­zép-európai paraszt szövetségre lenne szüksége mind a két nemzetnek. Ne egymás ellenére igyekezzünk Európá­ba, ahol ismét csak nem virágkosárral várnak bennünket, hanem mert a közös bajok együtt gyötörtek mindkettőn­ket, nézzük már jobban egymás érdekeit is. Ami pedig a jelen nyomorúságát illeti, egyetlen lecke talán elég volt mindkettőnknek, hogy mielőbb kiszabaduljunk az új bol- sevizmus karmaiból, mert egy új visszarendeződő kom­munista uralom a nemzet lefejezését, a teljes elsorvadást hozza. Nekünk és itt is, éppen hogy nemzeti szellemben kell megújulnunk. Közeledjünk egymáshoz! A vesztesek együtt gyorsabban kimenekedhetnek a most igazán fe­nyegető kirekesztésből, hiszen az európai oldalon egyre furcsább rosszallással nézik, hogy ezek önként, még egy­szer nyakukba vették a régi igát. De hogyan is történhe­tett ez? Magunk sajnáltatása helyett igazi lelki ébredés kell nem kívülről, de a magunk keserve árán, s akkor bi­zonyos, hogy megint szebb lesz Budapest, jókedvűbb a magyar, s velük együtt mi is, lengyelek.” Úgy éreztem a beszélgetés végén, hogy valahol itt és így kezdődhet meg a kibontakozás, amit mindkét folyam­parton egyformán áhítunk.

Next

/
Thumbnails
Contents