Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-16 / 269. szám
J PEST MEGYE1 HÍRLAP INTERJÚ 1994. NOVEMBER 16., SZERDA 7 Összhangot keresni becsületbeli kötelesség * Beszélgetés Kosa Ferenc filmrendezővel, az Országgyűlés kulturális bizottsága alelnökével Szervátiusz Tibor szobrászművész minapi könyvbemutatóján beszélgetésre kértük Kosa Ferencet, a kulturális bizottság alelnökét, akit elsősorban a médiatörvényről folyó hatpárti megbeszélésekről kérdeztünk. — A médiatörvényről folyó hatpárti megbeszélések, viták során tudomásom szerint a kereszténydemokrata Giczy György véleménye állt a legközelebb ahhoz a koncepcióhoz, amit ön képvisel. E koncepciónak mi a lényege? — A választ messziről kell kezdenem, mert amióta a sorsom a parlamentbe vetett, azóta gyakorlatilag a művészetek gondjaival-bajaival, illetve a médiatörvénnyel foglalkozom a kulturális bizottságban. Még az elmúlt ciklusban három, egymással nehezen összeegyeztethető elképzelés rajzolódott ki a közszolgálati médiumok jogállására vonatkozóan: egy szabadpiaci részvénytársasági forma, valamint egy társadalmi tulajdonú közalapítvány. Ez utóbbit én dolgoztam ki, és a szocialista párt elnökségének döntése alapján én képviseltem a különféle tárgyalásokon. Megjegyzem, hogy az MSZP elnökségének ezzel kapcsolatos elvi állásfoglalásai nem változtak. Akkoriban, még mint egy kis ellenzéki párt képviselője, nagyon nehezen tudtam meggyőzni a parlamenti pártokat a közalapítványi forma előnyeiről, de végül is, mintegy másfél évi vita után hatpárti konszenzusra talált a közalapítványi forma, a társadalmi tulajdonlás és mindaz, ami ebből következik: az a forma, amely a kisajátítási kísérletekkel szemben védelmezni képes a köz- szolgálati médiumok szuverenitását. Tehát sem az állam, sem a kormány, sem valamely hazai vagy külföldi tőkeerő, sem valamely politikai vagy szakmai csoportosulás nem gyakorolhat e téren döntő befolyást. Nem valakié vagy valakiké lenne a közszolgálati rádió és televízió, hanem mindannyiunkké, az egész társadalomé. — Az egész társadalom ez esetben tíz és fél millió ember... — Az egész társadalom, mint a közalapítvány kuratóriuma, jelképesen úgy képzelhető el, hogy a különféle társadalmi közegek, összesen mintegy huszonöt-harminc embert delegálnak a kuratóriumba, s a társadalom képviseletében e tagok gyakorolják a tulajdonosi jogokat. Részt verme ebben a mindenkori kormányzati, illetve ellenzéki oldal négy-négy képviselővel, a szakmai szervezetek, az egyházak, a szakszervezetek, a kisebbségi szervezetek, a munkaadók és a munkavállalók szövetségei, a Magyar Tudományos Akadémia és így tovább. Tehát egy társadalmi reprezentáció gyakorolná a tulajdonosi jogokat és gondoskodna arról, hogy a közalapítvány az alapító okiratában meghatározott, törvényes céljainak megfelelően működjön. Tulajdonképpen ilyesféle közalapítvány Magyarországon gyakorlatilag sohasem létezett, nem is létezhetett, mert ez az ország még soha nem volt ezé a népé, leszámítva az 1848-hoz, vagy az 1956-hoz kötődő pillanatokat, bár ezek is inkább csak a fölizzó remény pillanatai voltak. A legutóbbi kormányzati ciklusban, amikor már mindenki belefáradt az ilyen-olyan kisajátítási kísérletekbe, úgy alakult, hogy az általam képviselt közalapítványi forma vagy jogállás lehet mégis a közös nevező az ellenzéki és a kormánypártok, a szakmai és a társadalmi szervezetek részéről egyaránt. Mégis meghiúsult ez az elképzelés, ez a törvénytervezet, bár már akkor is kristálytisztán megfogalmazódott a közalapítványi forma és a köztulajdonba vétel lehetősége. Most, a legutóbbi választásokat követően ismét foglalkozunk a médiatörvénynyel. Újabb és újabb elgondolások születtek, de én következetesen és konokul megpróbáltam ismét előterjeszteni a közalapítványi formát, mert az a rögeszmém és a meggyőződésem, hogy Magyarországon akkor lesz rendszerváltás, ha az információs hatalom lényegében és a maga teljességében köztulajdonba kerül. Ez az egyetlen megoldás, amely biztosítani tudja az ott dolgozó, illetve szereplő személyek megszólalási, véleményalkotási szabadságát, s egyszersmind garantálja a befogadók, tehát a nézők és a hallgatók tájékozódási jogát is. Ha ez a kettő nem működik szervesen és nem egészíti ki egymást, akkor kialakul egy információs diktatúra, amely a kiszolgáltatott nézőket, olvasókat, hallgatókat a saját véleményének a foglyaként kezeli csupán, s ezáltal leértékeli, túlinformálja vagy félrevezeti őket. Ezt nem szabad megengedni, mert ezen is múlhat az ország sorsa. A tévé: hatalom — Megjegyzem, a Magyar Újságírók Közössége által megfogalmazott javaslat is közel áll az ön elképzeléséhez Mire jutottak a hatpárti megbeszéléseken ? — A legutóbbi hatpárti egyeztetés során ismét szóba került — mint lehetséges közös nevező — a közalapítványi jogállás. A tanácskozás során kifejtettem ennek a koncepciónak a lényegét, és azt tapasztaltam, hogy mind a hat párt jelen lévő képviselője messzemenően egyetértett ezzel. Ezen belül a Kereszténydemokrata Néppárt jelen lévő képviselője, Giczy György, a részletekkel is a leghatározottabban egyetértett, tehát nemcsak az alapelvekkel, hanem a kuratórium lehetséges összetételével, belső arányaival is. Nem kell ebből semmiféle messzebb menő politikai következtetést levonni, mert tulajdonképpen mind a hat párt jelen levő képviselője megérezte és el is fogadta közös nevezőként a közalapítványi formát, csak voltak, akik más, kisebb létszámú kuratóriummal képzelik el a megoldást. Az én korábbi és most megismételt elgondolásom minél szélesebb körű társadalmi reprezentációt fogalmazott meg. — Ezek szerint mondhatjuk azt, hogy csupán a technikai részletek kérdésében voltak nézetkülönbségek? — Az olyan nagy hatású közszolgálati médiumok, mint a televízió és a rádió, hatalmat is jelentenek. Ezzel a hatalommal lehet élni és visz- szaélni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szélességű ennek az ellenőrzöttsé- ge, s hogyan nyilvánulhat meg a sokfélesége, a szabadsága. Ezek bonyolult alapkérdések. Éppen ezért itt minden árnyalat nagy jelentőségű lehet. Minél szélesebb társadalmi reprezentáció tulajdonába megy át a közszolgálati televízió és rádió, annál demokratikusabb lesz a törvény. A kuratórium létszámát természetesen nem lehet a végtelenségig növelni, hiszen akkor a működés terén jelentkeznek a károk. Egy bizonyos létszám esetén még hatékony lehet egy testület, de a túlméretezettség a működés, a koncentrált cselekvőképesség gátja is lehet. Magyarán a fölhígulás veszélyével is számolni kell. Véleményem szerint az optimális létszám huszonöt és harminc közé tehető, de ezt még tovább kell mérlegelnünk. Kétségtelen, hogy a radikálisabb társadalmi tulajdonlás kérdésében valóban leginkább Giczy György és az én személyes véleményem állt a legközelebb egymáshoz. Ezen nem is csodálkozom, mert Giczy Györgyről azt gondolom, hogy egy gondolkodó ember, aüd demokratikusan működő közszolgálati médiumokat akar, és ez el is várható ,a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alelnöké- től. Ismerem a megszólalásait a parlamentben, ismerem az írásait, és én nem tartozom azon képviselők közé, akik ha fejet kell hajtani egy ellenzéki vagy egy kormányzati oldalon gondolkodó ember előtt, akkor nem hajt szívesen fejet. Ezt az országot nem azzal lehet megmenteni, ha állandóan acsarkodunk egymásra, hanem azzal, ha megérezzük és meg is tiszteljük egymás gondolatait, amennyiben azok a gondolatok arra érdemesek. Itt egy sorsdöntő kérdésről, egy nagy horderejű törvény meghozataláról van szó. Ehhez a törvényhez az volna méltó, ha hatpárti konszenzussal jöhetne létre. — Okoznak-e valamilyen gondot a részt vevő pártok közötti világnézeti különbségek? — Egyik-másik párt esetében ez gondot jelent. Van olyan párt, amelyik emiatt inkább a piacra teszi a hangsúlyt, van olyan, amelyik inkább az állami felügyeletre, de remélem, hogy azért mind a hat pártban fölülkerekednek azok az elfogulatlan és demokratikus szándékok, amelyek végül is a köztulajdonba vételben találják meg a közös nevezőt. Elköszönni tóíliik — Ha megvalósul ez a köztulajdonba vétel a maga kuratóriumával, miként lehet majd .szembenézni azzal a ténnyel, hogy a nagy médiumaikat olyan érdekcsoportok uralják, amelyek a közelmúltban is bizonyították: dacolni tudnak a törvény- nyel, a tisztességes szándékokkal? — Fontos, hogy említette az „is” szócskát. Valóban a közelmúltban is, de a kissé távolabbi és a még távolabbi múltban is igen szerencsétlenül alakult a közszolgálati televízió és rádió sugallatrendszere. A pártállam idején egy kézi vezérlésű diktatúra érvényesült. Tisztelet a kivételeknek, gyakorlatilag az egész kommunikációs nagyüzem a hatalom szolgálatába szegődött, és csak elvétve lehetett találkozni igazi információkkal, elfogulatlan tájékoztatással. Az elmúlt években remélni lehetett volna, hogy ez megváltozik. Bizonyos érdemi változások történtek, de én úgy ítélem meg, hogy, különösen a választások előtti hónapokban, igen szerencsétlenül alakult éppen a tárgyilagos tájékoztatás sorsa Magyarországon. Főként ilyenolyan elfogultságok jellemezték a kommunikációs rendszerek üzeneteit. Jelen pillanatban sem érzem a helyükön a dolgokat, és gyakran tapasztalom — akár a parlamentben, akár a társadalom különböző fómmain zajló eseményekről legyen szó —, nem ugyanazt látom és hallom vissza a televízióban és a rádióban, mint ami valójában történt. Amíg a törvény késlekedik, amig nincs köz- szolgálati szabályzat, nincsenek törvényes mértékegységek, addig nincs mihez viszonyítani, addig egy nyers, „aki bírja marja” világ uralkodik. Aki elfoglal egy mikrofont, egy kamerát, egy íróasztalt, az azt hiszi, hogy azt mondhat és írhat, amit akar. — Mi lehet a mérce? — A mértékegység itt Európában az, hogy a megszólaló ember szabadsága csak addig tarthat, amíg nem sérti a befogadó ember szabadságát. Ha lesz törvény, akkor annak a szerves részét képezi majd az a kritériumrendszer, amit be kell tartani. S ha valaki nem tartja be, nem tiszteli azokat a szellemi, erkölcsi mértékegységeket, vagyis nem törekszik megfelelni az igazmondás igényének, akkor attól bizony el kell köszönni, akár a televízióban, akár a rádióban dolgozik. Az ilyen ember megtalálhatja a helyét a bulvárlapoknál, vagy a kereskedelmi televízióknál, rádióknál. A köz- szolgálati médiumok minőségét, elfogulatlanságát meg kell követelni. Ez nem cenzúrát jelent, hanem igényességet. Ha a magyar demokrácia létkérdése az, hogy az információáramlás mennyire lesz szabad, sokrétű és színvonalas, akkor közös érdekünk, hogy mindezt biztosítsuk a számára. Igaz, nem lesz könnyű egy torzulásoktól mentes kommunikációs, információs rendszert kiépíteni, mert ilyen még nem volt Magyarországon. Az információs hatalomban nagyon nehéz ezt elérni, és a törvény segítsége nélkül biztos, hogy nem is lehet. Ezért fontos, hogy egy ilyen törvény megszülessen, és az is fontos, hogy ez ne a kormányzó pártok részéről, az erő helyzetéből történjen, hiszen a kormány a hetvenkét százalékos parlamenti többség birtokában meg tudna szavazni egy kétharmados törvényt, hanem a pártok közötti konszenzus révén szülessen meg. Én, mint most a többségi oldalhoz tartozó képviselő, személyesen is becsületbeli kötelességemnek érzem, hogy összhangot keressünk az ellenzéki pártokkal is, s ne feledkezzünk meg a demokrácia hosszú távú kiépítésének a szempontjairól. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy úgy álljanak fel a hat párt képviselői a médiatörvény megfogalmazása után, hogy jó lelkiismerettel kezet foghassanak egymással, és a jól végzett, becsületes munka érzésével tegyék a törvénytervezetet a parlament asztalára. Arányos képviselet — Tegyük fel, hogy a törvényhozás jóváhagy egy olyan médiatörvényt, amely megfelel az ön által említett követelményeknek. A köz- szolgálati médiumok politikumot is hordozó műsorainak irányítói közül már hiányoznak azok, akik a nemzeti, konzervatív, keresztény irányzatokhoz megfelelő kapcsolatokkal rendelkeztek. E médiumokat ma a politikai egyoldalúság jellemzi. Miként lehet majd egy jó médiatörvény előírásainak érvényt szerezni? — A médiatörvény nem tud megfelelő rádió- és televízióműsorokat készíteni. Azt azonban tudja garantálni, hogy Magyarország mindenkori kormányzati és ellenzéki oldala egyenlő és arányos képviselettel legyen jelen a közszolgálati médiumokban. A törvényben sok olyan megfogalmazás van máris, ami ennek megfelel. Azt gondolom, hogy Magyar- országon ma három erőteljes szellemi-politikai vonulat létezik. Létezik egy nemzetidemokrata, egy baloldali demokrata és egy liberális-demokrata értékrend. Mindhárom szellemi-politikai áramlatnak természetes és arányos megnyilatkozását kell elérni a közszolgálati médiumokban. Számomra a rádió és a televízió nemcsak politikai, hatalmi bázis, hanem kulturális, oktatási, erkölcsi közvetítőrendszer, amelynek az a dolga, hogy minden értéket eljuttasson a társadalomhoz. Szeretném, ha a közszolgálati médiumok elsősorban szellemi, kulturális, erkölcsi értékek megteremtésével és közvetítésével foglalkoznának, és sokkal kevesebb műsoridőt fecsérelnének az igen felületes politikai elemzésekre. A hírekre természetesen szükség van, de azokra a kommentárokra, amelyek naponta már több órát is elvesznek a műsoridőből, ilyen mértékben és ilyen arányban már nincs szükség. Az általam mondottak egyelőre csak a személyes reményeim. A megvalósuláshoz törvény kell, s ha ez meglesz, és a közszolgálati fórumok vezetői pályázatokat követően kerülnek majd kinevezésre és a megfelelő kritérium- rendszerek vállalásával és betartásával tevékenykednek, akkor azt hiszem, hogy igen rövid időn belül jelentősen javulni fog a helyzet a törvény hatására. — E pillanatban sokan vélekednek úgy, hogy e médiumokban a liberális eszmerendszerhez közel állók vannak túlsúlyban. Ha a törvény következtében gyengülnek a pozícióik, ez nem okoz-e törést a szabaddemokraták és a szocialisták kapcsolatában? — Ez egy bonyolult kérdés és erről hosszan kéne beszélni. Úgy gondolom, hogy bármely törést, szakadást, konfliktust az okoz, ha valamilyen erő egy másik erőt, vagy valamilyen érték egy másik értéket ki akar szorítani a megszólalás, a cselekvés lehetőségéből. Azt hiszem, hogy a készülő médiatörvény nem kiszorítósdit akar, s nem a jelenlegi médiaháborút akarja folytatni, hanem médiabékét fog teremteni. Miként a könyvespolcainkon békésen megfér egymás mellett mondjuk egy Ady Endre, egy József Attila és egy Radnóti Miklós, ugyanilyen békességben meg kell férniük egymás mellett a különféle áramlatok értékrendjeinek a közszolgálati csatornákon. Azt hiszem, erre komoly remény van, s ezt a kérdést én nem a konfliktus oldaláról, hanem a remény oldaláról közelítem meg. És szeretném hinni, hogy országgyűlési képviselőtársaim túlnyomó többsége is hozzám hasonlóan gondolkodik. Bánó Attila
