Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-12 / 239. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1994. OKTOBER 12., SZERDA Késik a bér és a végkielégítés A Schuler-dolgozók kálváriája A Schuler írószer Vállalat, amelynek budapesti köz­pontján kívül Szigetbecsén, Alsónémediben és Iván- csán van gyáregysége, korábban az Elzett Müvekhez tartozott. A nyolcvanas években kivált belőle, de — többek véleménye szerint — kezdettől fogva nem volt esélye a megmaradásra. Már az induláskor olyan ha­talmas terheket hozott magával, amelyek nyomása alól nem tudott szabadulni. Semmi különös nincs te­hát abban, hogy ez a vállalat útja végéhez érkezett, most folyik a felszámolása. A vállalat egyre jobban eladósodott, s a múlt év novemberében az APEH a bírósághoz fordult, -kérve a cég- felszámolását. Idő­közben kft.-vé alakult a Schuler, a vállalati forma átalakítása miatt függőben maradt minden, persze nem sokáig, mert április végén odáig jutottak, hogy kikapcsolták a vállalatnál a gázt, május elején pedig a villanyt is. Kikapcsolták Az átalakuláshoz szüksé­ges vagyonértékelést meg­rendelték ugyan, de a díjat kifizetni nem tudták. A vál­lalat mindenkinek tarto­zott, adóssága már na­gyobb volt, mint a va­gyona. Végül megszületett a bírósági végzés a felszá­molás ügyében, s ez idén, június 23-án emelkedett jogerőre. A bíróság a Páli és Virág Könyvszakértői Iroda Kft.-t bízta meg a fel­számolás lebonyolításával. Ilyen esetekben a felszámo­ló gyakorolja a munkálta­tói jogokat,'ti ők meg is tet­ték az első lépést. Amikor átvették a céget, a dolgo­zók nyolcvan százaléka már nem" is járt be a mun­kahelyére. Előző havi bérü­ket két részletben kapták meg, a júniusi fizetésük­nek pedig csupán a hatvan százalékát. A dolgozók két lehető­ség közül választhattak: vagy kölcsönös megegye­zéssel megszüntetik a mun­kaviszonyukat, ebben az esetben azonnal jogosultak a munkanélküli-segélyre. A másik lehetőség az volt, hogy a cég mond fel, s a dolgozónak ilyenkor bér jár a felmondási időre, s a végkielégítés is megilleti. Kétségtelenül az utóbbi el­őnyösebb, a dolgozók ezt választották, jóllehet, tisz­tában voltak vele, hogy a pénzükre várniuk kell. A vállalati kassza teljesen üres volt, pénzre csak a va­gyon eladása után lehetett számítani. A felszámoló nem titkolta el, hogy ez a folyamat hónapokig elhú­zódhat, a dolgozók azon­ban nem hitték el, hogy ilyen sokáig tart. Nincs vezetés Dr. Virág Lajosné felszámo­ló szerint olyan könyvelési, számviteli és adminisztratív hiányosságok voltak ennél a cégnél, hogy ő még ilyet nem látott. A cégbíróság májusban jegyezte be az át­alakulás után a kft.-t. Ilyen­kor a tulajdonviszony meg­változását a földhivatalnál be kellene jegyeztetni, ez nem történt meg, márpedig ez alapvető dolog, értékesí­tésre addig gondolni sem le­het, amíg ez nincs rendben. — Gondoltunk rá — mondja dr. Virág Lajosné —, hogy eladjuk a szigetbe­csei telepet és a balatonszár- szói üdülőt, ebből lehetett volna annyi pénzt csinálni, hogy a dolgozóknak járó ösz- szeg egy részét kifizessük. Csakhogy kiderült, hogy mindkét ingatlanra 50 mil­lió forintos jelzálog van be­jegyezve, s így eladhatatla­nok, értékesítésüket ugyan­is ezen az áron kell megkí­sérelni, viszont közel sem érnek ennyit. Az lenne a legjobb, ha a céget egyben lehetne eladni, vannak is je­lentkezők, de amíg a tulaj­donviszonyok nincsenek rendben, az üzlet nem jöhet létre. A kft. attól kezdve, hogy a villanyt kikapcsol­ták, egyáltalán nem vezetett könyvelést. Fontos iratok hi­ányoznak, nem tudom, ho­gyan tűnhetett el. A veze­tők hónapok óta táppénzen vannak, így a cégnek nincs vezetője, senki sem tartja kézben az ügyeket. Csak egy példa: most az egyik bankszámla felülvizsgálata során találtunk kétszázezer forintot, ennek létezéséről a vezetők közül senki sem tu­dott, máskülönben valószí­nűleg felhívta volna rá a fi­gyelmet. Van a cégnek egy egymillió forintos részvé­nye, de eltűnt a róla szóló igazolás. Az alsónémedi te­lephelynél a telek önkor­mányzati tulajdonban van, az 1978-ban épített üzem­csarnok azonban nem szere­pel a telekkönyvben, papí­ron tehát nem is létezik. A tulajdonjog utólagos beje­gyeztetése is külön tortúra. Leselejtezik — A vezetők hozzáállása nem mindig felel meg a fel­számolás elvárásainak — folytatja. — A gyáregysé­gekben lévő félkész termé­kek összeszerelését még be lehetett volna fejezni, ez nem történt meg, arra való hivatkozással, hogy a dara­bok színe nem egyezik. Akár csökkentett áron is ér­tékesíthették volna, ahelyett most megy a selejtbe min­den. Pedig a vagyon szám­bavétele, és az, hogy minél magasabb áron lehessen el­adni, valamennyi dolgozó érdeke! —A dolgozók hónapok óta várnak a pénzükre. Ért­hető, ha elvesztették a türel­müket. .. — Megértem őket, de ne­kik is meg kell érteniük, hogy itt olyan felszámolás­ról van szó, amely rettenete­sen nehéz körülmények kö­zött folyik. Most már elju­tottunk odáig, hogy a na­gyobb akadályok elhárul­tak, el lehet készíteni a ten­derkiírást, utána meghirdet­jük — ez legalább egy hóna­pot vesz igénybe, s utána at­tól függ, mikor tudunk fizet­ni, hogy mikor veszik meg a céget. —A dolgozók biztosan megkapják a pénzüket? — Ezt a törvények is ga­rantálják, az értékesítés be­vételéből a munkabérek kifi­zetése a legelső. Természe­tesen, mivel késedelmes ki­fizetésről van szó, a jegy­banki alapkamatot is meg­kapják. — A felszámoló mennyit keres az értékesítésben? — A csődtörvény értel­mében az értékesített va­gyon összegének négy szá­zalékát, de csak a bérek kifi­zetése után. Nekünk is az az érdekünk, hogy minél előbb véget érjen ez a fel­számolás. A nehezén már túljutottunk, reméljük, nem kell sokáig várni az ered­ményre. „, Pavel Melinda Kevesebb a gyomirtó A hazai termelésű friss zöldsé­geket és gyümölcsöket nyu­godtan ehetik az emberek, ugyanis a növényvédő szerek maradványai ezekben nem ha­ladják meg a nemzetközi nor­mákban előírtakat — mondta Eke István, az FM főosztály­vezető-helyettese. A szakember elmondta: ha­zánkban évente 120 millió dollár, azaz 1,2 milliárd forint értékű növényvédő szert hasz­nálnak fel. A szerek alkalma­zása csökken, mivel értéke két-három év óta változatlan, az árak pedig folyamatosan emelkednek. A jelenlegi fel- használás mennyiségileg 75-80 százaléka a ’80-as évek közepén használtnak. A szak­tárca illetékese példaként em­lítette, hogy a szántóföldi nö­vényvédelemben gyomirtá­son kívül jelenleg nem hasz­nálnak növényvédő szert. Munkavédelmi napok A munkavédelmi szabályzatok átdolgozásával kapcsolatos kétnapos konferencia és képzés kezdődött tegnap az Pipi- tök Székházában. Az előadások között olyan kérdések sze­repelnek, mint a munkabalesetek és foglalkozási betegsé­gek kérdése, a munkahelyi érdekképviseletek szabályozá­sa. A munkáltatók még nem kellőképpen érdekeltek ab­ban, hogy a dolgozók egészségét védő felszerelésekre anya­gilag áldozzanak. Az eladások mellett kiállításon is látható­ak a munkahelyi védőruhák és -eszközök Vimola Károly felvétele Motorizált puttony Bemutatták a Piaggiót A Piaggio család üvegablakos gyermeke a Glass- van Megérkezett Közép-Ke- let-Európába — egyúttal Magyarországra is — a városi közlekedés ideális szállító gépjárműve, a há­romtagú Piaggio család — jelentették be tegnap a Közlekedési Múzeum­ban rendezett sajtótájé­koztatón, melyet a soly­mári székhelyű Bertinus Kft. rendezett. Amióta üldözött vad lett a korábban népszerű Barkasból, hiányzik az olcsó szállítójármű a leg­kisebb kategóriában. Fő­leg azoknak lehet érde­kes a Piaggio Porter, akik számára kisebb, nem kamionnyi szállító- kapacitás szükséges, és rövid távú szállításokra rendezkedtek be. A Daihatsu-alapkonst- rukcióra épített jármű vi­lágszerte sikert aratott, hiszen az egyszerű hasz­nosság jegyében szüle­tett. Megdöbbentően kis területen, hat és fél mé­ter átmérőjű körben ké­pes megfordulni, parko­lásnál egy kis Polski he­lyére beáll, forgalmi dugó esetén egy kis ré­sen is elsuhan. Ezzel szemben raktere óriási, ára viszonylag elfogadha­tó (kb. 1 millió fo- rint+áfa), átlagfogyasztá­sa 8-9 liter közé tehető 100 kilométerenként. Az ülések mögött rács van, így áruszállítás esetén a vezetőt és utasát megvé­di a fékezéskor esetlege­sen előrecsúszó tárgyak­tól. A raktér hossza 174 cm, szélessége 127 cm, magassága 165 cm. Pako­lásnál minden irányból lehet vele érkezni, hi­szen oldalt 2-2 széles aj­taja van és hátul is nyit­ható. A motor akár a 115 km/h sebesség elérésére is képes, mely biztonsági és komfortszempontból megfelelő. Gyorsulása álló helyzetből 11 mp alatt 80 km. Hátsó szélvé­dője fűthető, ablaktörlő és mosóberendezéssel fel­szerelt. Tervezett külön­leges felhasználási terüle­tei a darus, emelős, bille­nős, kukás változatok, de az elektromons művek, gázművek és más szolgál­tatócégek számára is igen hasznos lehet. A mo­torizált puttony három alapváltozata a Pick Up (platós), Blindvan (zárt) és a Glassvan (üveges fa­lú) mellett a Lux névre hallgató 6 üléses, 5 ajtós változatot nagy családok­nak, utazni szerető baráti köröknek, kluboknak, sportegyesületeknek ajánlják. (k. g.) Forintos hírek Újraindult a termelés a két évvel ezelőtt bezárt tatabányai kőbányában. Mindezt az tette lehető­vé, hogy a megyei jogú város önkormányzata nemrégiben egy 130 mil­lió forintos beruházást hagyott jóvá az érintett területen, s magánszemé­lyekkel összefogva Tri­ász Kő Kft. néven ve­gyes vállalatot alapított a kő kitermelésére és ér­tékesítésére. Oroszország után a har­madik legnagyobb szláv államban, Fehérorószor- szágban is betiltották a külföldi fizetőeszközök használatát az ország te­rületén. A kormány dön­tése értelmében az év vé­gére a fehérorosz rubel válik az egyetlen törvé­nyes fizetőeszközzé. Gázüzemű BMW Gázüzemű személygépko­csikat dob piacra jövőre a BMW. A cég a 316 i Com­pact és az 518 Touring mo­delleket szereli fel vegyes üzemeltetésű — benzinnel vagy földgázzal működő — motorokkal. Egyetlen gomb­nyomás elegendő lesz arra, hogy az autót átkapcsolják benzinégetésről földgázra vagy vissza. A vegyes üze­melésű autókat speciális be­rendezéssel szerelik fel an­nak érdekében, hogy azok a nyilvános parkolóhelyeket is igénybe vehessék, ami je­lenleg tilos Németország­ban. Lesz elég burgonya? A szántóföldeken mintegy 860 ezer tonna, az egyéb művelési ágba tartozó terü­leteken pedig további 200 ezer tonna burgonya betaka­rítására lehet számítani az idén. Ez a mennyiség elég lehet a lakosság ellátására, amennyiben megfelelő lesz a termés tárolása. Ezt a Földművelésügyi Miniszté­rium szakemberei állapítot­ták meg a megyei földműve­lésügyi hivatalokból beérke­zett múlt havi adatok alap­ján. A szakértők szerint az aszályt a burgonya sínylet­te meg a leginkább. A ter­méseredmények igen szél­sőséges értékeket mutattak: vannak hektáronként 5, ám 25 tonnás hozamok is. To­vábbi gondot jelent, hogy az étkezésre alkalmas krumpli aránya alacsony. Az étkezési burgonya ára zsákos formában 16—26 forint között mozog kilo­grammonként. A fémzárolt vetőgumó ára pedig má­zsánként 3200—3600 fo­rintba kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents