Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-11 / 238. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. OKTÓBER 11., KEDD ^ ______________________ M inorita iskoladráma és Az erdélyi fejedelem tánca Kézdivásárhelyi együttesek Szentendrén # Az országban talán elsőként kötött hivatalosan is testvérvárosi kapcsolatot Szentendre erdélyi településsel. Zilahra és Kézdivásár- helyre is vittek segélyszállítmányokat az 1989-es események alatt, és januárban már a pecsétet is ráütötték a hivatalos papírokra. Azóta gyakran utaznak egymáshoz a városok kulturális együttesei, iskolái, baráti körei. Az erdélyiek itt vannak minden évben a szentendrei búcsúban (augusztus 20-án), és jönnek a gyerekek is minden évben a szentendrei nyári táborokba. A hét végén Kézdivásár- hely művészeti csoportjai tették tiszteletüket, és háromnapos rendezvénysorozattal lepték meg a várost. Eljött a Cantus Kamarakórus a Bőd Péter Tanítóképzőből, a színjátszók a Nagy Mózes Katolikus Gimnáziumból, a Tobor- zó régizene-együttes (minden bizonnyal Kecskés Andrásnak és együttesének biztatására, aki műsoraival és személyiségének vonzó erejével tett már egyet s mást ezért a találkozásért), itt volt az óvónők Csiribiri bábcsoportja, és megrendezték három székely megye képzőművészeinek tárlatát is. Az eseménysor szervezője és rendezője a városi önkormányzat, a Du- na-parti Művelődési Házzal közösen, az anyagi költségeket is ők fedezték. Minden együttesnek szentendrei házigazdája volt; a Musica Beata kórus fogadta a Cantus Kamarakórust, akik a városháza dísztermében Palestrinátói Kodály Zoltánig meglepően gazdag műsorral léptek fel. A katolikus gimnázium színjátszói a ferenceseknél játszottak egy minorita iskoladrámát; a „Borka asszony és György deák”-ot. Kanta(Canta) már csupán egyik utcaneve Kéz- divásárhelynek, de még a XVIII. században is önálló település volt. Itt alapított 300 éve iskolát Nagy Mózes paptanár, akiről a most újjáalakult katolikus gimnáziumot elnevezték. A darabot Páter Kereső Czirják írta, és 1773. május 15-én mutatták be. A Nagy Mózes-ünnepségekre Csáki Csilla tanuló főszereplővel, s az ő remek alakításában májusra a diákok újból felújították és most elhozták ide a ferences gimnáziumba. Kár, hogy csak itt, és egyetlenegyszer adták elő ezt a különös ízű és zamatú szatírát, aminek pikantériája, a vénlány ötszöri kicsúfolásán túl, régi gyönyörű nyelvezete. S mivel nem volt pénz a díszletre, a gyerekek élő díszletet képeznek minden jelenethez. A Csiribiri bábcsoportot a Pest Megyei Könyvtárban értem utol. Ez volt a harmadik előadásuk a városban. A bábozó óvónők akkor indultak épp útnak, amikor Kézdivásárhelyen a magyar feliratú cégtáblát éppen leszedték a rendőrség épületéről. Erre gondoltam, amikor két bábelőadás között a paraván előtt játszó két bohócot néztem, amint régi mon- dókákból összeállított műsorukon nevettek a gyerekek. A bábozást azért találták ki az óvónők másfél évvel ezelőtt, mert olyan aggasztó Török Bíró Erzsébet: Székely bánat (faliszőttes) volt a helyzet, hogy a kicsinyeknek gyereknapra nem tudtak ajándékot vásárolni. A bábokat azóta is maguk csinálják. Most a „Dióbél királyfi” című népmese-feldolgozást adták elő. A búcsúvacsora előtt még meghallgattuk a Tobor- zó régizene együttest a városháza dísztermében. Középkori és reneszánsz dallamokat játszottak korabeli kosztümökben. Kájoni János XVII. századi szerzetes rendfőnök gyűjtésében gyönyörű táncokat adtak elő: Hajdútánc, Körtánc, Magyarpáros, Erdélyi tánc és Az erdélyi fejedelem tánca. A házigazda, Kecskés András lantművész a közönséggel együtt vastapssal fejezete ki elismerését. Viszonzásul ő is színpadra lépett, és korabeli lantján erdélyi táncokat játszott, majd a Kiskü- küllőről és a Nagyküküllő- ről énekelt. Dalát azzal zárta: „Isten látogassa ezt a két folyót”. Ónody Éva Plugor Sándor: Kézdivásárhely főtere (részlet egy „körgrafikából) A Csiribiri bábcsoport Dióbél királyfi előadásából Erdó'si Agnes felvételei Veresegyház és Szada története Még 1952-ben készült el Pásztor Pálnak, Veresegyház és Szada múltját a homályba vesző, már-már fel- tárhatatlan eredettől kezdve feldolgozó falutörténete, ám kiadóra csak most talált. A könyvet annak a két- századik évfordulójára, hogy Szadán „báró Splényi Ferenc püspök és a nagyváradi káptalan 1794-ben újjáépíttették az ősrégi katho- likus templomot” jelentette meg a Pszicholingva Kiadó, mely ugyancsak Szadán működik. Hogy a ma már nyugdíjas plébános szerző műve napvilágot láthasson, mondhatni, összefogott a környék, a kéziratot Cziberéné Szító Mária Erdőkertesen lakó tanárnő gondozta, a kiadást anyagilag támogatta a veresegyházi és a szadai önkormányzat, valamint a gödöllői római katolikus egyház- község. De hát a könyv sem csupán a címében szereplő két község múltjában búvárkodik. Pásztor Pál bevezetőként meg is állapítja: „Eleinte nem is gondolunk arra, hogy érdeklődésünk, kutatásaink milyen messzire fognak vezetni. Később látjuk csak, hogy a szülőföld a maga szűk határán túl. mennyire összefügg az egész országgal.” A fellelt nyomok alapján- az őskor emberének településeit, majd az arra vándorló népeket idézik a kezdő fejezetek. Miről tanúskodnak az első írásos emlékek, a középkori oklevelek? Érdekes követni, hogyan váltották egymást e vidéken a földesurak, ki mivel érte el, hogy birtokhoz juthasson, majd hogyan pusztult ki egy-egy fényes, nagyhatalmú família. Hogyan élt, hogyan halt e vidék népe a tatárjárás, a törökdúlás idején? Míg az első hódítók száguldottak, mint a vihar, a törökök százötven évre berendezkedve hosszú alkalmazkodásra késztették a túlélni vágyókat. A könyv beszámol róla, milyen volt a világ, milyenek a hétköznapok Veresegyházon és Szadán, mikor azok török hűbérbirtokok voltak, de kiterjeszti vizsgálódását egész Pest megyére, vagy azon is túlra. Pest megye 1565-ös adólajstromából közölt részletekből kiderül például, hogy a környék legnagyobb települése akkor Bag (Ba- agh) volt 30 portával, míg Gödöllő (Gedellewh) a legkisebbek közé tartozott, csak 6 portát számlált. Portánként 1 arany volt az adó, melyet két részletben kellett fizetni, 50-50 dinárt víz- keresztkor és Keresztelő Szent János napján... Szinte bárhonnét kiemelhetnénk hasonlóan érdekes részleteket, a közölt adatok, az idézett forrásmunkák sokasága igen gazdag ismeret- anyagot közvetít. Egyházi krónikákat, évkönyveket, jegyzőkönyveket, feljegyzéseket, katolikusokéit és protestánsokéit egyaránt tesz közkinccsé, a leginkább kéziratos anyagokat most nyomtatásban is hozzáférhetővé a könyv. A következő szabadság- harc, 1848—49 idejével zárul a krónika. A könyv utolsó fejezetéből megtudhatjuk, a tájegység mely helysége hány honvédet állított, követhetjük a környéken zajló csatákat. Az utolsó sorok a veresegyházi katolikus egyház 1849-es halotti anyakönyvéből valók: „április 12. Megholt egy közvi- téz a magyar Nemzeti Gyalogezredből ... eltemettetett Veresegyházán.” (na) Nemes frekvencia Mieló'tt valaki félreértené, gyorsan leszögezem, hogy nem a médiaháborúról szólnak soraim. A veresegyházi vőfély hivatkozott a hét végi országos hagyományőrző találkozón, a bagi színpadon, a „körülöttünk lévő nemes frekvenciára”. A frekvencia szó ezúttal társaságot, kompániát jelentett. Műszaki értelemben egyébként hét frekvenciavadász vette körül-a színpadot, azaz ennyi videokamera dolgozott a veresi Keresztény Népi Kör népi együttesének lakodalmas előadása közben, de előtte és utána is. Minden tánclépés megörökíttetett tehát a két nap alatt. Magnetofonfelvételek között is bőségesen lehetett válogatni a kirakodóvásárban. A fesztiválra adta ki a Bagi Muharay Népművészeti Egyesület a Fix Stimm zenekar koncertfelvételét. A Tradíció ’93 címmel, Magyar népzenei körkép alcímmel megjelölt kazettán pedig szűkebb hazánk több képviselője, a Tarisnyás együttes, a hévízgyörki és a kartali asszonykórus, a Pántlika együttes, valamint szólisták bizonyítják, hogy a tiszta forrás Budapest szomszédságában sem apadt még el. Örvendetes ez a gazdagodó kínálat. De maradjunk a vőfély által meghatározott körnél! A legtökéletesebb kép- és hangfelvétel is megkopik idővel. A hagyományokat igazán a „nemes frekvenciák”, a társaságok, a népi együttesek, pávakörök és zenekarok képesek átörökíteni nemzedékről nemzedékre. Ezért volt jó együtt látni a színpadon öregeket, középkorúakat és fiatalokat a bagi, a veresegyházi, az érsekcsanádi és a zsámboki csoportok műsorában. A gyerekek, bár maguk is szerepet játszottak a pódiumon, úgy csodálták a legények táncát, ahogyan a század elején a kocsmákban az asztalok alatt megbújva. A csupa idős férfiből, asszonyból álló örménykúti együttes műsorát is nagy taps kísérte. Pediß az első percekben nem is tűntek olyan érdekesnek. Ók valóban inkább már csak meséltek arról, amit mások eltáncoltak, elénekeltek. Előadásuk közepén döbbentünk rá: már az is csoda, hogy hajlott koruk lehetővé teszi szereplésüket. S ha az ő frekvenciájukban otthon nincsenek fiatalok, az örménykúti hagyományokat előbb-utóbb valóban csak á filmszalag, a magnókazetta őrzi majd. Balázs Gusztáv Naiv művészek tárlata Szobrok körtefából Kozák József festő és Hideg István szoborfaragó alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek Múzeumában. Mindkét alkotó mezőgazdasági munkával kereste meg kenyerét, és mindketten — Kozák József farostra festett olajképeivel, Hideg István pedig kizárólag körtefából faragott szobraival — saját falujuk világát ábrázolják. A Magyar Naiv Művészek Múzeumában a most nyílt s december közepéig megtekinthető kamarakiállítás az utolsó az idei időszaki tárlatok sorában. A kulturális intézmény jövőre is folytatja ugyanis 1977 óta elkezdett felfedező sorozatát: évente legalább négy alkalommal bemutatkozási lehetőséget ad a nagyközönség által még nem ismert hazai naiv művészeknek. Ritka egy mesterség Csatkai Miklós kottagrafikus budatétényi műhelyében még ma is hagyományos módszerrel, kézi grafikával készíti a kották kiadásra kerülő lapjait. Néhány évvel ezelőtt még 40-50 kottagrafikus dolgozott az országban. Munkájukat ma már jórészt számítógép vette át. A művészi igényesség mellett rendkívüli türelem, pontosság és figyelem szükséges, hogy olyan kotta készüljön, amit a zenész örömmel vesz a kezébe MTl-felvétel
