Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-11 / 238. szám
PEST MEGYE1 HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. OKTOBER 11., KEDD Christopher Izraelből figyelmeztette Irakot Véres merénylet Jeruzsálemben Jeruzsálemben vasárnap gyilkos merényletre került sor, amikor is a Hamász fundamentalistái két embert megöltek, s mintegy tizenötöt pedig megsebesítettek. A közel-keleti ingázókörúton tartózkodó Warren Christopher amerikai külügyminiszter tegnap Jeruzsálemből küldött erélyes figyelmeztetést Szaddám Húszéin iraki elnök címére. Vasárnap este Jeruzsálem központjában ismét súlyos terrorcselekményt követett el a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom Izz ad-Dín al-Kasz- szám elnevezésű katonai szárnya. A merénylet következtében egy 19 éves izraeli katonalány, illetve egy palesztin férfi életét vesztette, s mintegy tizenöt járókelő pedig súlyosan megsebesült. A két merénylő is életét vesztette az izraeli biztonsági erőkkel vívott tűzharcban. Az izraeli kormánykörökben, de főleg az ellenzék soraiban rendkívül nagy visszatetszést váltott ki az a tény, hogy az egyik fundamentalista merénylő egyben a Gázai övezetben működő palesztin rendfenntartó erők tagja is volt. A Hamász utcai plakátokon jelentette be, hogy a jeruzsálemi merénylet a hebroni vérfürdő megtorlása volt. Warren Christopher, amerikai külügyminiszter tegnap Jeruzsálemben Jichak Rabin miniszterelnökkel és Simon Peresz külügyminiszterrel tárgyalt az izraeli—Szíriái megbékélés lehetőségéről. Az amerikai diplomácia vezetője az iraki—kuvaiti határon kialakult feszült helyzetre reagálva tegnap az izraeli fővárosból intézett újabb erélyes figyelmeztetést Szaddám Húszéin elnöknek. .Amerika nem engedi meg Iraknak és személyesen Szaddám Husze- innek az újabb katonai fenyegetést. Ezzel a lépéssel Bagdad semmiképpen sem érheti el az ellene meghirdetett szankciók föloldását” — jelentette ki Christopher külügyminiszter. H. J. Hasábokról is tudni lehet, hogy néhány héttel ezelőtt nemzeti összefogásra buzdító levéllel fordult Csur- ka István a nyilvánossághoz, a közvéleményhez, s külön is megszólított hatvannyolc magyar értelmiségit. A magam válaszát már megírtam, meg is jelent a Magyar Fórum 1994. október 6-i számában. Terjedelmi okokból kimaradt azonban egy-két olyan részlet, amelynek a közlését változatlanul fontosnak tartom. Ezek a részek ugyanis a mai konzervatív-nemzeti pártok és a reménybeli választóik közötti viszonyt elemzik az önkormányzati választások összefüggésében. Ismervén az új önkormányzati törvényt, elfogadásának körülményeit és módját, látva a feltűnően gyanús sietséget, ahogyan a köztársasági elnök kitűzte a választások időpontját, egyre sürgetőbbé válik, hogy maguk a pártok is hiteles elemzésekkel álljanak elő, s mondják el végre, mi is történt velünk és velük az elmúlt öt-hat esztendőben. „Valami elkezdődött ugyan a mai ellenzéki oldalon, de az eredmény — a legjobb szándékot feltételezve is — édeskevés. Komoly ember nem kívánhatja a hamuval beszórt fejeket, a megszaggatott köntösöket, de azt igen, hogy az okokozati összefüggések, a cselekvési kényszerek és névvel is néven nevezhető mozgató erőik végre ismerhetővé és tudha- tóvá váljanak. Nem öncélúan, hanem azért, hogy már az ön- kormányzati választásokon az arra megfelelő pártonkívüli jelölteket is támogató nemzeti pártszövetségnek a szándékai el- hihetők legyenek. Csurka István nyílt levelének programajánlata szerint véget kell vetni a kérlelhetetlen restrikciónak, a kiárusításnak, ki kell szabadulni az adósságspirálból és elkezdeni a kisvállalkozók, a közepes méretű termelővállalatok támogatását, megvédeni a magyar munkát és a magyar árut, józan gazdasági önvédelemre törekedni és azonnal megfordítani az irányzatot: kiáramlás helyett szívós felhalmozást... Ki az, aki a lényeget tekintve ezzel és a többi programponttal nem ért egyet? Legfeljebb az, aki az ország elolcsósí- tásában, tönkretételében és kifosztásában érdekelt. De ugyanakkor ki az, aki hozómra elhiszi, hogy ezt a volt kormányzatiak és az akkor is, most is ellenzékbe szorult civakodók fogják megvalósítani, amikor korábbi jobb helyzetükben sem tudták? Magyarán: itt nem lehet megspórolni az összefüggések, a kényszerek és kényszerítések, az esetleges gyengeségek és árulások bevallását. Aki(k) azt kellő hitellel, tudással, erkölcsi vértezettséggel, bátorsággal, bizonyítható önzetlenségei és a várható szövetségesek mocskolása nélkül megte- szi(k), az(ok) lesz(nek) a nemzetiek összefogásának középponti alakja(i). Erre azonban ma nagyon kevesek alkalmasak. Önjelölt vezérekkel van megverve ez a tábor, akik köpnek az egységre, ha a sereg nem az ő feltétel nélkül elfogadott zászlajuk alatt menetel. Fiatalítás kellene, de erre ma és főként gyorsan alig van esély. A vezérkedők önkorlátozásában pedig az bízzon, aki más dőreségre is hajlamos. Csak az állhat az élre, aki mögött erő van, s ha vezetett is korábban, nem vezérkedett, kéMacedóniai választások A gyűlölet légkörében Vajdasági tudósítónktól: Súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy a többpárti választások kampányának hevében az egymással szemben álló pártok csak Magyarországon pocskondiázzák egymást. Persze, ezt nálunk sem vallja senki, hiszen még a világ legrégebbi demokráciájában, az angol parlamentben is voltak pofozkodások, leköpködések. Ami azonban a volt Jugoszláviából (eleddig) békés úton kivált Macedón Köztársaságban zajlik, tipikusan balkáninak nevezhető. Az első többpárti választásokat ebben a Szerbia, Bulgária és Görögország által hármas harapófogóba szorított kis államban még az önállóság kinyilvánítása előtt bonyolították le, s akkor a hivatásos és a botcsinálta politikusok is, akár a választók, a küszöbön álló önrendelkezés mámorában éltek és „mindenki mindenkit szeretett”. Most azonban a kampány csúcsosodása idején az ismertebb nevek plakátjaira különféle „pótszövegeket” írtak, kezdve attól, hogy „kommunista bandita”, „macedón Zsiri- novszkij”, egész a „bolgáro- fil hazaáruló”-ig. És még ennek ellenére is kulturáltnak nevezhetnénk a balkáni államocskában zajló eseményeket, ha csak a falfirkálások szintjén maradt volna a választási harc. De — amint lenni szokott —, itt is felütötte fejét a szélsőséges nacionalizmus, amely szinte menetrend szerint erőszakba torkollik. Az egyik kalózrádió például, amely folyamatosan csak „lakodalmas rock”-ot közvetít, óránként bemond egy névsort, és azt, hogy a nevek tulajdonosait hová fogják felakasztani! Az egyik szélsőséges nacionalista párt úgy próbálta megzavarni a hatalmi koalíció által meghirdetett nagygyűlést, hogy zászlókkal, ke- repelőkkel elvegyült a tömegbe, és hangos közbekiáltásokkal igyekezett lehetetlenné tenni a rendezvény normális lefolytatását. A vehemens aktivisták azonban jócskán elszámították magukat, mert a gyűlést szervező pártok rendfenntartói zászló- rudakkal, husángokkal alaposan elverték a rendzavarokat, s mintha tőlünk, magyaroktól vették volna át a szólásmondást: „csak a fején, hogy meg ne sántuljon!” Az ellenzéki pártok egyáltalán nem titkolják, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel a hatalom megdöntésére törekednek. Nemzetállam létrehozását tűzték zászlajukra, ami igen komoly ellenérzést váltott ki elsősorban a nagyszámú albán nemzetiségű lakosság körében, de a szerb kisebbség fölött is viharfelhőket tornyos ít. A hamarosan sorra kerülő választások győztesét ma megjósolni lehetetlen. B. M. VÉLEMÉNY A nemzetiek hitele A nagyvilág hírei Újabb erős földlökéseket észleltek tegnap az Oroszország távolkeleti részén fekvő Ku- ril-szigeteken, a Richter-skála szerint hatos erejű rengések azonban nem okoztak károkat. 'F A japán önvédelmi erők (SDF) újabb 120 fős alakulata indult el tegnap Zaire-ba, hogy csatlakozzon a ruandai menekültek megsegítésére kivezényelt kontingens már ott tartózkodó egységéhez. * Fellázadtak a rabok vasárnap Argentínában a Buenos Airestől 100 kilométerre keletre lévő Mercedes börtönében. ík Robbanás történt egy lőszergyárban tegnap az indiai Puné város közelében. Legalább nyolc szer mély életét vesztette és négy megsebesült. pes a történtek vallomásos felmutatására, az elemzésben eu- rópaian mérsékelt, a döntésekben határozott, s működik még benne a nemzeti veszélyérzet. A nemzeti oldalon eddig is elfogadott személyre van szükség, akinek nem kell bizonygatnia, hogy a magyarság történeti folyamatosságában gondolkodott 1990 előtt is. (...) Azok a pártok, amelyektől eddig és most is vártuk, várjuk a nemzeti érdekű megoldásokat, lássuk be, jelenlegi helyzetükben aligha lehetnek képesek erre a feladatvállalásra. Értve úgy, hogy önmagukban, a közvélemény támogató ereje nélkül képtelenek. Egyelőre a saját belső problémáikkal, omlásaikkal és építkezéseikkel vannak elfoglalva, s pártokon belüli kézitusáik miatt még az azonos politikai oldalon állókkal is alig-alig mutatnak szövetkezési hajlandóságot. E belső folyamatok lezárása előtt igen nehéz megmondani: nagy hirtelenséggel ki is szövetkezhetne kivel. Aki most egységre szólít, nem árt, ha nem veszíti el a realitásérzékét.” Nem azért hangsúlyozom a sokszor bizony lehangoló realitásokat, mert végképp reménytelennek látom, hogy a kívánt nemzeti összefogás megteremtődhet. Ellenkezőleg. Kifejezetten a reménykedők táborába tartozom. A nemzeti nyilvánosság szerkezetének átalakítását sürgetve írásomban meg is fogalmaztam, mi a teendő. Ám nem lehet nem észrevenni, hogy miközben a közös fellépés esélyeit latolgatjuk, a konzervatív-nemzeti pártok különös üzeneteket küldenek a magyar társadalomnak. Még az is lehet, hogy nem szándékosan, mégis nagyon jelentőségteljesen. Mint ahogy egyetlen párt belső viszonyrendszerét, a Magyar Demokrata Éórumot sem ismerem, de azt tudom, hogy ami ott történik, az az egész magyar konzervatív politikára nézve meghatározó lehet. Ezért elgondolkodtató a külső szemlélő számára, milyen sokan vannak, akik az elmúlt esztendők folyamatainak mély és valós elemzése helyett egy sírgödörre mutogatnak vissza. Olyan emberek is, akik maguk is részt vettek a történések alakításában. Még elgondolkodtatóbb, hogy most már sajtőosztagok, s ennek következtében a közvélemény bevonásával folynak azok a vezetőválasztási csaták, amelyek ebben a formában tragikusan megingathatják a Fórum hitelét. Félreértés ne essék: nem a nyilvánossággal van a baj. Az egy demokratikus párt lételeme. A forma megdöbbentő és riasztó, no meg feltehetően az a tartalom, az a cél, melynek leplezésére szolgál, s amelynek lényegét a be nem avatottak nem ismerhetik. Kívülről azt hihetnénk: elsősorban épp az MDF-ben vannak azok a vezető politikusok, akik az elmúlt négy év mély és valós elemzését a legpontosabb tárgyszerűséggel és őszinteséggel elvégezhetik, s azzal visszaállíthatják, nem csupán a pártjuk, hanem az egészTconzervatív-nemzeti politika megtépázott tekintélyét. Ezzel szemben most csak a csata lőporfüstje látszik. Legalábbis a konzervatív sajtó egy részében. Az MDF szinte egyáltalán nem él azzal az előnnyel, hogy négy éven át miniszterelnököt adott. Pedig egy miniszterelnöknek különleges és magas szintű nemzetközi kapcsolatai vannak, az ország életéből nemcsak részeket lát, hanem helyzetéből adódóan az egészet kell átlátnia, s ez a helyzeti előny nem szűnik meg azonnal a kormányváltozással. Milyen érdekes, hogy a másik oidalon ez a napnál is világosabb! Talán véletlen az a hangnem, melyet a baloldali liberális sajtó Boross Péterrel szemben használ? Vagy az, hogy a múltból visszatért rádiökabaré a konzervatív politikusok közül szinte egyedül őt tünteti ki alpári kiszólásokkal? Vagy hogy egyre hátrébb csúsztatják a liberális népszerűségi listákon? Semmi sem véletlen! Csak éppen észre kellene venni, hogy azzal művelik ezt, akitől a legjobban tartanak. Az utcai politizálok sokszor érezték már ezt az elmúlt négy évben: nem nehéz hivatásos konzervatív politikát csinálni. Csak annak az ellenkezőjét kell tenni, mint amit a liberális oldalon ajánlanak. Persze, én is tudom: nem ilyen egyszerű ez. Mégis azt a sok furcsaságot látva vélem úgy, hogy a kívánt nemzeti egységhez ma nem az ilyen és hasonló problémákkal, értékrendi zavarokkal küszködő pártok, hanem egy új nemzeti közvélemény megszervezése felől kellene elindulni. Magyar Fórumbeli írásomból egy ezzel kapcsolatos részlet is kimaradt, amely pedig nagyon idevág, az magyaráz egy másikat, amely viszont megjelent. Ez utóbbit most csak az érthetőség kedvéért ismétlem. Azért a Pest Megyei Hírlapban, mert biztos, hogy rá nem vonatkozik. „Ugyanis ha már az állami közszolgálati rádió és televízió nem teszi az országos lap megtehetné — és ehhez nem biztos, hogy új lapot kell alapítani! —, hogy egyre szélesülő körökben terjeszti mindazt, amitől megfosztották és változatlanul megfosztják a magyar társadalmat. Ám ákkor ennek a lapnak valóban közszolgálatinak kell lennie, hiszen ebben van ma a legnagyobb hiány. És semmiképp sem szabadna azt keresnie, hogy a nemzetinek számító oldal mely csoportjának szegődhetne kizárólagos szolgálatába. Az eddigi tapasztalat szerint persze mindig csak olyan csoportokéba, melyektől egyenes átjáró vezet a bolsevikszerelmű liberálisok portájára. S ajtóberkekben alighanem így látják ezt mások is, ezen az oldalon is. Nem véletlen, hogy néhány konzervatív felhámú újságíró máris rémületbe esett, s félelmében veszettül kliensezi és ma- melukozza a rádióban és a televízióban partvonalra került szakmatársait. Nehogy az ellenzéki politikusok vagy a hozzájuk húzó, a konzervatív elképzelésekkel rokonszenvező tőkések, vállalkozók szeme felnyílhasson. S nehogy a felismert szükségszerűségek, s végképp ne az újságírók valódi piaci értéke alapján lehessen végiggondolni a konzervatív sajtó eddig sosem volt szerepét és szereposztását!” (Pálfy G. István)
