Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-21 / 221. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1994. SZEPTEMBER 21.. SZERDA Átfogó iparpolitikára van szükség Lefülelték a hamisítókat Támogatni kell a beruházásokat A magyar iparpolitikáról készítettek átfogó tanulmányt a Partners is Transition-program keretében az OECD szakértői, melyet kétnapos szakmai tanácskozáson vitattak meg az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, valamint a szervezet képviselői. Az „Ipari helyzetkép és iparpolitika Magyarországon” című elemzés főbb megállapításait és ajánlásait egy tegnapi sajtótájékoztatón ismertették az újságírókkal. Pierre Vinde, az OECD főtitkárhelyettese egyebek mellett elmondotta: vizsgálataik során kiderült, hogy a vállalatok többsége jól alkalmazkodott a gyökeresen új gazdasági körülményekhez, s hagyományos piacaik ösz- szeomlása után exportjukat sikeresen irányították át új külpiacokra. Örvendetes az a tény is, hogy jelentősen növekedett a világpiaci áraknak a gazdaság erőforrásainak átcsoportosítására gyakorolt hatása. A külföldi cégek tevékenységi körüket kiteijesztet- ték hazánkra, s tőkét, technológiát és nem utolsósorban nemzetközi kapcsolatokat hoztak magukkal, amelyeket a magyar termelők sok esetben hasznosítottak áruik értékesítésekor. A pozitív változások ellenére az ipar fejlődését több tényező veszélyeztetheti — mutatott rá a főtitkárhelyettes. így megemlítette, ha a lassú, de mégis biztató gazdasági növekedés enyhít a kormányzat szigorán, s politikai nyomásra veszteséges vállalatokat támogat. Az ipari szerkezetátalakítás erőteljessége gyöngülhet, ha a cégek nincsenek gazdasági kényszerhelyzetben, ha elhúzódik az adórendszer és a költség- vetés kiadási oldalát érintő nagyszabású reformok. Az OECD szerint a gazdaságpolitikában konzervatív hozzáállásra van szükség a hiány mérséklése érdekében, mert ezzel elkerülhető az úgynevezett kiszorítási hatás. Pierre Vinde hangsúlyozta, hogy a technológiai haladás önmagában nem lehet iparpolitikai cél. A műszaki színvonal emelkedése inkább eredménye annak az általános modernizációs folyamatnak, amely Magyarországon ma végbemegy. A hangsúlyt a termelékenység növelésére kell helyezni, tekintet nélkül az ágazati megkülönböztetésre. Az OECD szakértői elsősorban a műszaki fejlesztésekben és a beruházások bővítésében látják az ipar talp- raállításának garanciáját — hangzott el. Ha ezekhez stabil makrogazdasági környezet, reális árfolyamok, megfelelő oktatási és képzési rendszer, szilárd műszaki és tudományos intézményhálózat társul, joggal reménykedhetünk a sikerben. A főtitkárhelyettes az ipar versenyképességéről szólva kifejtette: ez két sarkkövön nyugszik. Az egyik a privatizáció, melynek kulcsa a magyar cégek részvényeinek eb adása külföldi befektetők számára. Azonban a határon túlról érkező beruházások nem helyettesíthetik az itthoni vállalkozások ösztönzését. A másik a szerkezetátalakítás, mely a munkaerőnek és a tőkének szektorok közötti átcsoportosítását jelenti. Gulácsi Gábor, az IKM közgazdasági helyettes államtitkára a tanulmány értékelésekor kiemelte: ennek az ipar helyzetét feltérképező része ' szemléletformáló erejű. Jól érzékelteti az átmenetben lévő gazdaságunk gondjait, s az ajánlások segítséget adnak ahhoz, hogy úrrá legyünk ezeken. Átgondolt, szigorú költségvetési politikára van szükség — fejtette ki az államtitkár —, amely tekintettel van a beruházások támogatására. Nem ágazatokat kiemelő, hanem átfogó iparpolitikát kell folytatni, amelyet egy mondatban így foglalt össze Gulácsi Gábor: politikát az iparért! (klug) Ecetgyártás világszínvonalon Néhány nappal ezelőtt csem- pészbanda akadt a magyar rendőrség horgára, akik nyilvánvalóan olcsó hamisítványok eladásából akartak a magyar piacon gyorsan pénzhez jutni. A szélhámosok többek között a budapesti székhelyű Buszesz Élelmiszeripari Rt. termékét, a kiváló minőségű Chef-ecetet is hamisították. A cég az 1993-as üzleti évben 6,6 milliárd forint forgalmat ért el. Az idei üzleti év szintén pozitívan alakul: a cég az előző év hasonló időszakához képest kereken ezer munkatárssal további 31,7 %-kal tudta növelni a forgalmát. Dr. Marcus Mautner Markhof, a Buszesz igazgatótanácsának elnöke szerint a Buszesz-ről joggal mondják, hogy az egyik legsikeresebb privatizált vállalat Magyarországon: sokkal több embert foglalkoztat, mint átvételkor, az ecet és az élesztő gyártásában, forgalmazásában vezető pozíciót tölt be a piacon, és 1994-ben is kedvezően alakul a vállalat jövedelmezősége. Az Európai Unió a közelmúltban szabályozta a szintetikus vegyi termék használata nélkül előállított mezőgazdasági termékek és élelmiszerek előállítását és értékesítését. Az irányelvek szerint az Európai Unióhoz tartozó fejlett országokban étkezési célra nem hozható forgalomba szintetikus úton vagy fa lepárlásával előállított ecetsav. Az Európai Unió irányelveit Magyarországon egyedül a Buszesz Élelmiszer-ipari Rt. követi. Közismert, hogy hazánk szűkében volt az ecetnek, és a hatvanas évek közepétől a házi termelés kiegészítésére tömény, szintetikus ecetsavat importálunk. A nyolcvanas évek közepéig ez uralta a magyar ecetpiacot. A Buszesz akkor döntött a költséges, de az európai normákhoz, valamint az egészséges táplálkozásra törekvő fogyasztók igényeinek kielégítése mellett, és fejlesztette a biológiai ecetgyártást. Ez lehetővé tette, hogy 1990-től a teljes szükségletet az európai normáknak megfelelő természetes ecettel fedezzék. A természetes alapanyagokból biológiai eljárással készülő ecetfélék egyedüli nagyüzemi gyártója Magyar- országon a Buszesz, s a két esztendeje privatizált cég kizárólag biológiai erjesztésű ecetet tartalmazó termékeket gyárt Chef-márkanév alatt. Az ételecetek eijesztéses eljárással készülnek, általában 10%-os savtartalommal. A fejlesztések következménye, hogy biológiai úton képesek előállítani 15% feletti savtartalmú ecetet is, ami a mi régiónkban egyedülálló teljesítmény. A Buszesz gyártmányai közül biológiailag legértékesebbek a gyümölcsecetek. Alapanyaguk gyümölcslé, melyből először bor, majd a gyümölcsre jellemző ízű ecet készül. Az eljárás pótolhatatlan előnye, hogy az erjesztés megőrzi a gyümölcs élettanilag hasznos alkotóelemeit, így e termékek használata egészségünk megőrzését is elősegíti. Azt a népi gyógyászat is hirdette, s a kutatók is megerősítik, hogy a gyümölcsecetek használata elősegíti az emésztést, megakadályozza a szervezetben a zsír lerakódását, javítja az ellenállóképességet, az általános erőnlétet. A kutatók kétséget kizáróan kimutatták, hogy a természetes ecetek számos olyan komponenst tartalmaznak, amelyek kizárólag a biológiai erjedés során keletkeznek. A kutatók megállapították, hogy a biológiai ecetekben az emberi szervezet felépítéséhez szükséges 20 aminósav- nak kétharmada megvan, míg a szintetikus ecetsav egyetlen aminósavat sem tartalmaz. Számottevő előnyük a biológiai készítményeknek, hogy a nyolc, ún. eszenciális aminósavból — valin, leucin, izoleucin, treonin, metionin, lizin, fenilanilin, triptofán — hetet tartalmaznak, így csaknem teljes értékű tápanyagoknak tekinthetők. Kevés a vásárló Állatvásár Veresegyházon A hazai állattartás válságba került, látszik ez a vásárokon is. A veresegyházi piacon már nem számít eseménynek az évente kétszer megrendezett állatvásár. A még reménykedő eladók malacai alig fogynak. Drága a takarmány, s mire az állatok elérik a vágósűlyt, többe kerül a nevelésük, mint amennyit az átvételkor a vágóhidak fizetnek. Nem jobb a helyzet a lovak és a szarvasmarha-tulajdonosok körében sem. Sok a nézelődő, de kevés a vevő Ez a kismalac 3800 forint Eladó lónak nézd a fogát! Hazafelé baktat a csacsifogat az eladatlan borjúval Vimola Károly felvételei A ház cukrásza Egymilliárd schillinges forgalom Idén kétszázkilenc százalékos forgalomnövekedést tervez a Győri Plast cég, s ez a tavalyi százkilencven- kétmillió forintos forgalomhoz képest négyszáz- milliót jelent. Ennek több mint felét — egészen pontosan hatvannégy százalékát — a PEZ-műanyagfi- gurák exportja képezi. A Győri Plast annak a Haas cégcsoportnak a tagja, amely a vállalat történetének legsikeresebb évét zárta tavaly, átugorva az egymilliárd schillinges forgalomhatárt. A Haas öt évvel ezelőtt a Győri Plast résztulajdonosává vált, majd az elmúlt évben már százszázalékos tulajdonosa lett. A kezdeti időkben a Győri Plast mindenekelőtt a PEZ-hez gyártott műanyagfigurákat. A PEZ klasszikus része az édességpiacnak, s a világ több mint hatvan országában exportálják. A vállalat időközben további beruházásokkal bővítette műanyagipari választékát, s elsősorban a műanyagvödör gyártásában tapasztalható nagyméretű növekedés. A következő évben a figurák készítésének terén is emelkedés várható, amely szintén kihat a vállalat folyamatos terjeszkedésére. A Győri Plast az elmúlt hónapokban dolgozói létszámát kétszáznegyven főre emelte, s ezért az üzletvezetés most megpályáz egy szomszédos cégépületet. Ez a vállalatnak egy újabb gyártási- s egy szerelőcsarnokot jelentene majd. A múlt év óta a Haas csoport a Hungarocandy- nél is százszázalékos részesedést vett át. A Hun- garocandy a hazai és a kelet-európai piac részére PEZ-termékeket gyárt. Néhány hónapja már a Hugarocandy is készíti a pudingporokból, desz- szertkrémekből és háziasz- szonyoknak készült termékekből álló Haas-alapvá- lasztékot. Innen ered új jelmondatuk: „Haas-termék a ház cukrásza!” A hagyományos Haas- termékek bevezetése jó lépésnek bizonyult. Ezen készítmények után ugyanis nagyon nagy az érdeklődés. Éppen ezért a tavalyi háromszázhatvanmillió forintos forgalmat követően ötvenkét százalékos növekedésre számítanak. A vásárlók igényeinek lehető legjobb teljesítése érdekében jövőre új üzem építését tervezik Jánosso- morján. (n)