Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-15 / 216. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Svájci vélemény a Horn-kabinetről Távol az ígéretektől A Neue Zürcher Zeitung tegnapi számának egyik cikkírója szerint nem meglepetés, hogy az új magyar kormány ugyanazokkal az objektív kény- szerűségekkel néz szembe, mint elődei. Egyelőre várat magára a gyors áttörés a szomszédos országokhoz fűződő viszony alakulása terén. A belpolitikai irányvonal meghatározó eleme a takarékos- sági kényszer, azonban itt is kirajzolódik az elődök által ismert dilemma: míg az államháztartás helyzete költségcsökkentést kíván, politikai okok a szociális kiadások lefaragása ellen szólnak. Azok az objektív nehézségek, amelyekkel a Horn-kormány szembesül, az ország realitásához tartoznak, s nem engednek meg egy radikálisan „új politikát”, ahogy azt a választási kampány során Horn Gyula többször kilátásba helyezte. A magyar miniszterelnök szlovákiai és Meles- canu magyarországi látogatása alig hozott többet a jóakarat kölcsönös hang- súlyozásánál. Szlovákiával komoly tárgyalásokat bizonyára csak a szeptember végi választások után lehet folytatni, Bukarest pedig hallani sem akar a magyar kisebbség kollektív jogairól. A nyugdíjak nyolcszázalékos, visszamenőleges emelését a cikk írója az államháztartási deficit csökkentéséért küzdő Békési László első vereségének tartja, amelynek nyilvánvalóan politikai okai vannak, tekintettel a közeledő helyhatósági választásokra. Közvélemény-kutatási adatok már jelzik ugyan e kormányzó politikusok népszerűségén mutatkozó első repedéseket. Dabas Sári rokolyája, Liberális bújt alája... — énekelhetné a bájmosolyáról ismertté lett és őt felfuttató volt pártja — a Fidesz — elárulása fejében kultuszminiszteri tárcával honorált ifjonc SZDSZ-titán Fodor Gábor a legújabbkori honi oktatáspolitika indulóját. Az immár hónapok óta tartó, mesterségesen feltu- pírozott ügy lassan a magyar oktatásügy állatorvosi lovává vált — hála az utolsó hónapjaikat töltő illetékes szaktárcák demokratikus határozatlanságának, az akkori ellenzék gátlástalanul erkölcstelen politikai manipulációinak és azoknak a mérhetetlenül félrevezetett szülőknek, akik felvállalták a politikai eszköz szerepét egy gusztustalan belháború- ban, s szenvedő alanyaivá tették saját gyermekeiket, megtanítva őket a gyűlölködésre, megrontva a kis helyen együtt lakó gyerekek viszonyát, megismertetve őket az intoleranciával és a „Tégy a gyűlöletért” mozgalom nevében a másság fogalmával. Amikor az ügy — a kifulladáselmélet törvényei szerint — kezdett volna már csillapulni, mindig akadt a liberális tárban új töltény, kipattant valami az exkommunista agyakból, s a bevett gyakorlatnak megfelelően a köz, a „nép” gondolataként bekerülve a körforgásba lobbantotta lánggá a már hunyófélben lévő parazsat. Egyik ilyen „húzás” volt a liberális sajtó által hírhedetté tett sátorverés, melyre semleges külső szemlélők szerint sem lett volna feltétlen szükség, de arra mindenesetre alkalmassá vált, hogy újra lehessen cikkezni az ügyről. Az ön- kormányzati iskola szülői munkaközössége valószínűleg rettenetesen büszke arra, hogy a fél ország hallott már „hősi harcukról”, s ha ezt annak érdekében teszik csupán, hogy gyermekeiknek a lehető legjobb iskolai körülményeket vívják ki, akkor elismerés illetné őket ezért, de tekintettel egyéb megnyilvánulásaikra, a közhangulat és közösségrontó politikai manipulációra, melynek készséges eszközeivé váltak, elismerés helyett csak szánni lehet őket; s legfőképpen szánni azt a községet, melynek jövőjét, közösségi összefogását hosszú időre semmivé tették — a primitív pár- tosodást programozva a jövendő generációba is —, melyért pedig felelősséggel tartoznának. Csak abban lehet bízni, hogy a gyerekeknek több eszük lesz mint szülőiknek. Bár a helyi önkormányzat ígéretet tett arra, hogy erején felül is rövidesen megteremti a kért feltételeket, kibővítve az önkormányzati iskola tanteremállományát, s ezzel még egyes médiák szerint is elült az „iskolaháború”, a szülői munkaközösség aktivistái — vajon ki súg nekik? — gyorsan nyílt levelet írtak az új közoktatási miniszternek. Fodor Gábor — aki valószínűleg nem olvas újságokat, hiszen az ügyben tájékozódnia kell, mint közölték, de azért — már előre kijelentette, hogy az ügyben törvénysértés történt. A magyar kultúra- és oktatásügy pártalapon kineveTovább tart az agymosás Szerbiában Essen hasra a világ! A területrabló háborús uszítóból egy csapásra békegalambbá vedlett szerbiai rezsim tökéletes ellenőrzése alatt álló médiák, elsősorban a tévé, a rádió és a belgrádi Politika-sajtóház, illetve a Vecsernye Novoszti (Esti Hírlap) című újság szinte mindegyik írásában arra helyezi a hangsúlyt, hogy most már csak napok kérdése a nemzetközi zárlat feloldása. Minden lehető és lehetetlen alkalmat és helyzetet kihasználnak arra, hogy szűkös keretük között szétkürtöljék: a maradék Jugoszlávia mindent megtett a béke helyreállítása érdekében, és most a nemzetközi közösségen a sor, hogy ezt megfelelően honorálja. A „megfelelő” mértékét — természetesen — ők hivatottak meghatározni és — vallják — égbekiáltó igazságtalanság lenne, ha csak a belgrádi röptér forgalmát mentesítenék a zárlat alól, esetleg lehetőséget nyújtanának a sportolóknak és a művészeknek, hogy ismét bekapcsolódjanak a világ őket érintő eseményeibe. A „békecsinálók” immár a zárlat maradéktalan feloldásának jogosságáról igyekeznek meggyőzni az embereket. Ez — természetesen — nem kis mértékben sikerül is nekik, hiszen a háborús uszítás után most arra megy ki az agymosás, hogy ha a büntetőintézkedéseket bevezető országok engedékenységükkel nem sietnek az immár teljesen lerombolt gazdaság segítségére, akkor ismét ők lesznek az okai annak, hogy még ki tudja meddig gyalog, jobbik esetben kerékpáron kényszerül közlekedni a szerbiai polgár, ha hidegek maradnak télen a fűtőtestek, ha... Magyarán: a jószerivel csak a háborúnak (és háborúból) élő boszniai szer- bek felé a határ ímmel- ámmal való lezárásáért essen hasra a világ, és esedezzen bocsánatért a nemzetiszocialista politikusok lába előtt! Azt csak mi tesz- szük hozzá, hogy gyorsan felejtse el az ENSZ, az Európai Közösség és minden nemzetközi szervezet a tényt, hogy ki indította el az évszázad legbrutáli- sabb vérontását, amelynek folyamán több mint háromszázezer ember meghalt, több mint egymillió földönfutóvá vált, és a szakmájukban, hivatásuk terén még valamit jelentő és érő, jórészt fiatalok százezrei valahol máshol keresnek boldogulási lehetőséget. Mindezt nem mi találtuk ki. Csak figyelmesen kell lapozni a fővárosi sajtó egy részét és mellőzni kell a realitás talaján álló néhány nem államnyelvű lapot. (b. m.) A nagyvilág hírei í A boszniai horvát hatóságok tegnap őrizetbe vették azokat a személyeket, akik a múlt hét végén merényletet kíséreltek meg Hans Kosch- nick, Mostar európai uniós polgármestere ellen. A kettévált egykori Csehszlovákia utódállamai, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közti országhatáron a napokban elhelyezték az „utolsó” határkövet is — jóllehet néhány határkő mégis csak később kerül a helyére. Izrael és Jordánia képviselői tegnap megegyezésre jutottak a Jordán folyó völgyének közös fejlesztéséről. A két tárgyalódelegáció abban is megállapodott, hogy megkezdik a Holt-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna tervezésének előkészítését. VÉLEMÉNY Liberális (be)induló zett legfőbb potentátja már nem az egyházi iskolát támadja, mint annyi más párttársa, hiszen egyrészt, úgy látszik, annyira mégis tájékozott, hogy ismeije a létrehozás megalapozottságát, szükség- és jogszerűségét, másrészt pedig kényelmetlen is lehetne (ugyanis a választási kampány idején választókörzetében hitoktatónak ajánlkozott — más kérdés, hogy nem kértek belőle), így hát a bejelentett szükséges tájékozódás előtt már megnevezte a bűnbakot a helyi önkormányzat mint leggyengébb potenciális ellenfél képében. Ugyanakkor furcsa, hogy a történtekről csak az önkormányzati iskola igazgatójától kért tájékoztató feljegyzést, a támadott egyházi iskola és az egész ügyben legilletékesebb helyi önkormányzat vezetőségétől nem. Ezt nevezik liberális esélyegyenlőségnek?... A véletlenek (?) szintjén egybecseng ezzel az üggyel is Fodor párt- és eszmetársának, az SZDSZ közoktatási pártpotentátjának, az egyéniben bukott képviselőjelölt Horn Gábornak legújabb nyilatkozata, mely támadás az egyházi iskolák léte ellen. Horn Gábor úr kijelentette az ország nyilvánossága előtt a tv-híradóban, hogy az egyházi iskolák a jövőben csak normatív támogatást fognak kapni. Ebből következőleg az ott tanítók fizetése hozzávetőleg a fele lesz az állami iskolákban tanító pedagógusokénak. (Nem szívesen teszem hozzá, hogy az egyházi iskolák képzési színvonala mindig is elismerten magasabb volt a többinél.) Mindezt azért, mert — úgymond — nincsen rá elég pénz. Természetesen, ha az egyházak visszaadják az iskolákat az államnak, rögtön lesz pénz a teljes támogatásra. Természetesen ezek logikája szerint a pénzhiány érve szemenszedett hazugság. Arról nem is szólva, hogy mindez kormányszerződést sértene — de hát mi az a kis szerződésszegés, amikor manapság szegnek itt nagyobbakat is.... De idetartozik az is, hogy visszatérve a régi normatív támogatási rendszerhez, az egyházi kezelésben lévő iskolák pedagógusain megspórolt pénzeket Horn Gábor szerint nem fogják szétosztani az állami iskolák pedagógusai között. Nem érthető így viszont az SZDSZ oktatási szakembereinek az a reklámkijelentése, hogy minderre azért van szükség, hogy „a pedagógustársadalomban ismét fellángolt és sehová sem vezető bérvitának a végére pont kerüljön”. Mit jelent akkor itt az a „pont”? Netán azt, hogy a pedagógusok nagyobbik része boldog és elégedett lesz, hogy ugyan ők nem keresnek többet, mint eddig, de egyes társaik ennél is kevesebbet? Miért becsülik le ennyire emberileg és szellemileg a pedagógustársadalmat a szabaddemokrata „szakemberek”? Ugyancsak nem stimmel az a kijelentés sem, hogy „az államnak ugyanis a feladatot és nem a pedagógusokat kell finanszíroznia”. Ebben az esetben ugyanúgy vagy még jobban kell dotálni azt a pedagógust, aki lehet, hogy egyházi iskolában, de legalább ugyanúgy vagy még jobban eleget tesz feladatainak, mint netán állami iskolában oktató kollégája... Értelmetlen — bár egész jól hangzó — reklámszöveg az is, hogy „helyre kell állítani a szülők és a diákok jogait”. Vajon mit értenek ez alatt Hóm úrék? Nem ártana az ilyen luftballonokat vagy eleve megmagyarázni — ha ugyan van mit —, vagy pedig otthon játszadozni vele csendes liberális családi körben. Vagy netán erre alapozzák a Közoktatási Modernizációs Alap létrehozásának előkészületeit, melynek jövendő keretein belül a Soros KOMA keze (pénze) már a közoktatásba is beteszi a lábát? Hóm szerint vissza kell állítani az állam szektorsemlegességét, s ez azt jelentené, hogy az egyházi és az alapítványi iskolák támogatását elvonják, végezzék is azok bármilyen jól is oktatási munkájukat. Tehát ha az átlagos (meglehetősen gyenge) színvonalnál jobb iskolába kívánják járatni gyermekeiket, akkor fizessenek a szülők... Igaz, hogy mindez ellentmond az előbbiekben már említett állami feladatfinanszírozással, de hát mit számít az?! Az sem, hogy ezekből a gyerekekből az ország hasznos felnőtt állampolgárai lesznek egykor. Vagy éppen ez lenne a baj?... És végül az SZDSZ oktatási szakértője csak-csak kikötött Dabas-Sárinál, kijelentve: a helyi önkormányzat törvényt sért, mert nem biztosítja 244 diáknak az oktatáshoz szükséges feltételeket. Ezek szerint az egész iskolában egyetlen diáknak sincsenek biztosítva a tanulási lehetőségei? Egyáltalán nincsen tanterem? Az üres iskola mellett 244 diáknak kellett volna sátrat állítani? Vagy csak nem tud számolni az oktatási szakértő? Netán mindez olcsó reklámfogás lenne? Erre mutat az a kijelentés is — melynek okvetlenül az oktatási törvénymódosítással kapcsolatban kellett ugye elhangoznia —, hogy „a helyi képviseletet a polgárok remélhetőleg novemberben minősítik”. Ezt nevezik politikailag kulturáltabb körökben (nem az SZDSZ oktatási kabinetjére gondolok!) tisztességtelen harcmodornak. Az egészből egyébként is igen jól láthatóan kilóg a lóláb, a totális hatalomra törekvés és a napjainkban újra oly sokszor használt taktika: nem tiltani, hanem anyagilag lehetetlenné tenni. Ha ez még sokáig így megy tovább, joggal harsogják majd egyesek vidáman az írásom elején már említett új liberális közoktatási induló befejező részét: Alábújt, cicerézte — a sok m...a meg csak nézte...
