Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-15 / 216. szám

XXXVIII. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM Ára: 13,50 forint 1994. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Nem tiltanak, Kántor írta Földi pókok, anyagilag Pilis földi emberek tesznek tönkre történetét Kispista István írása (2. oldal) (5. oldal) (8. oldal) Göncz Árpád Kínában Csiang Cö-min hagyomá­nyosan jónak nevezte a kí­nai—magyar kapcsolato­kat, amelyeknek —- mint mondta — a magyar ál­lamfő, Göncz Árpád láto­gatása, a személyes kon­taktus újabb lendületet ad­hat. A négynapos hivatalos kínai látogatásáról hason­lóképpen vélekedett a két államfő négyszemközti megbeszélésén a magyar köztársasági elnök: hang­súlyozta, hogy természe­tes európai kötődésünk, az észak-atlanti térséghez való közeledésünk mellett kiemelkedően fontosnak tartjuk az ázsiai, csendes­óceáni régiót. Göncz Ár­pád szavait idézve az ál­lamfő szóvivője elmond­ta: a köztársasági elnök ki­fejtette, hogy Magyaror­szág párbeszédet kíván folytatni olyan országok­kal is, amelyekkel nem minden kérdésben teljes a nézetazonosság. Célunk, hogy megismerjük partne­reink álláspontját — idéz­ték —, s ismertessük a magunkét. Ennek fényé­ben elmondhatjuk, hogy a mostani látogatás jelentő­ségét a magas szintű kap­csolatfelvétel adja. Elkészült az üzletház Cegléden Nem csitulnak az indulatok A csarnok belső tere, középen a díszkút Mi tagadás, amikor 1988. augusztus 2-án a ceglédi élelmiszerpiac ideiglene­sen áttelepült a város Ár­pád, Damjanich és Felház utca által határolt szeleté­be, kissé felkorbácsolta az érzelmeket. Eltelt hat év. A kereskedők, az ősterme­lők nemsokára visszaköl­tözhetnek a hajdani terület­re, ahol egy új, korszerű létesítmény emelkedik, a szakemberek már az utol­só csinosító munkálatokat végzik. Ám az indulatok — ahogy egykor — újra parázslanak. — Kevés a háromszáz­harminchat férőhely, mert jelenleg háromszázhatvan­öt asztal van, s egy-egy kedden, pénteken tele van mind — magyarázza Ecse­Erdősi Agnes felvétele riné Kárteszi Katalin, a piaci termelők érdekképvi­selője. — Hiába, a kör­nyékbeli településekről is — Abonyból, Szolnokról, Nagykőrösről, Nyársapái­ról, Kocsérról és Újszil­vásról — sokan idehozzák a portékájukat. Várható, hogy az árusok száma nö­vekedik még. (Folytatás a 4. oldalon) Virágos hétvége Szentmiklóson A Magyar Kertészeti Tanács és a Dísznö- , vény Szövetség min- '' den évben megrende­zi a Hortus Hungaricus Nem­zetközi Kertészeti Kiállítást és Vásárt. Az idei a hetedik a sor­ban. Ezentúl csak kétévenként nyit kaput a rendezvény, s a helyszín is megváltozott. Ed­dig a Kertészeti Egyetemen tar­tották, de az egyre növekvő ki­állítói és látogatói létszám mi­att az ottani hely szűknek bizo­nyult. Ebben az évben — és várhatóan a jövőben is — a Flora Hungária, a szigetszent - miklósi nagybani virágpiac ad otthont a kiállításnak. A ter­mékbemutatókat 2500 négyzet- méteren rendezik, s kétezer négyzetméteres helyen zajlik majd a kedvezményes dísznö­vény-, gyümölcs- és zöldségvá­sár. Míg korábban elsősorban a dísznövényszakma mutatko­zott be, az idén megjelennek termékeikkel a zöldség- és gyümölcstermesztők, a háttér­ipar, amely a szükséges eszkö­zöket, műtrágyákat, öntözőbe­rendezéseket biztosítja, s felvo­nulnak a szakma oktatási és ku­tatási intézményei, valamint a szaktanácsadás képviseletei. A tervek szerint a jövőben a fel­dolgozók is lehetőséget kap­nak a részvételre. A múlt évi adatok szerint az agrártermelés a nemzetgaz­daság bruttó termelésének több mint húsz százalékát tet­te ki. Az agrárbevételeknek mint­egy fele származik a növény­termelésből. Az összes export húsz százalékát a kertészet ad­ja. Tavaly a kertészeti ágazat 216 ezer hektáron gazdálko­dott, s 429 millió dollár volt az export termelési értéke. A magyar mezőgazdasági termé­kek elismertségére példa, hogy a stuttgarti nemzetközi kiállítás hét nagydíja közül hatot német kiállítók kaptak, egyet pedig a magyar papri­ka hozott el. Szeptember 23-án szakmai napot tartanak, 24-én és 25-én pedig az érdeklődők ke­reshetik fel a rendezvényt.^ A kiállításra utazóknak a MÁV és a GYSEV ötvenszázalékos kedvezményt biztosít, Buda­pestről, a Móricz Zsigmond körtérről pedig ingyenes autó- buszjáratok indulnak Sziget- szentmiklósra a két közönség­napon Flora Hungária, Virág­járat felirattal. (Folytatás 3. oldalon) Emléktábla Esterházynak Gróf Esterházy Ká- <Tt> roly (1725—1799), vtffy' a*c‘r<3í* egyebek mel- ^ • lett feljegyeztetett, hogy magas egyházi rangja és vagyona ellenére rendkí­vül puritán életet élt. Kora, Mária Terézia uralkodása időszakának egyik kiemel­kedő személyisége volt. A „nagy álmodok” közé tarto­zott, s álmai általában való­ra is váltak: elég csak a váci Székesegyházra gon­dolni — mondotta tegnap Vácott az egykori váci majd egri püspök Esterházy Károly nemrégiben elké­szült, s a városháza falán el­helyezett utcanévismertető emléktáblájának ünnepé­lyes felavatásakor Bánk Jó­zsef érsek-püspök. (Folytatás a 4. oldalon) Rendezni végre... A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége 1994. szeptember 3-án megtartott ülésén úgy döntött — adta hírül nemrégiben az újvidéki Ma­gyar Szó —, hogy a vajdasági magyarság ellen 1944. végén és 1945 elején elkövetett véres atro­citások ötvenedik évfordulója alkalmából, az el­múlt évekhez hasonlóan, megemlékezést szervez mindenütt, ahol erre igény mutatkozik. A köz­ponti megemlékezés Újvidéken lesz. Mi volt fél évszázada a Vajdaságban? Mire emlékeznek az ottani magyarok? S miről nem emlékezünk meg mi? Honnan is tudhatnák azok, akik nem éltek ötven esztendeje! S azok, akiknek erről nem mesélt senki. Mert a történe­lemórákon árva szó sem hangzott el erről, s a könyvek is írtak minden másról, csak erről a tra­gédiáról nem. Hallottunk — mert beszélték ele­get — arról, hogy Horthy Miklós hadserege ezer­ötszáz szerbet ölt meg ott 1941-ben. Ám arról egyszer sem, hogy ez a szerbek gyilkos provoká­ciói következtében történt, s arról sem, hogy ’44—45 telén egyes adatok alapján huszonöt- harmincezer, mások szerint negyvenezer ma­gyart gyilkoltak le bosszúból. Mint ahogy arról sem tudattak soha, hogy a Maniu-féle gárda hogyan változtatta mészárszék­ké Erdélyt. Sem arról nem szóltak, egyetlen alka­lommal sem, hogy a II. világháború után hány magyart kényszerítettek — jobbik esetben — há­za, hazája elhagyására a Felvidéken, csak azért, mert magyarnak születtek. Rosszabb esetben a falvak határaiban agyonlőtték őket. Ideje volna végre az említetteknek oldalakat szentelni a történelemkönyvekben. S ideje volna már filmeket készíteni ezekről, de nem azért, hogy végül dobozokban maradjanak. S nem hiszem, hogy fel kellene háborodniuk a szomszédos népeknek azon, ha ezeket a tényeket megismernénk mi, az anyaországban élők is. Nem csorbulna a köztük s köztünk lévő barát­ság. Mert nem is lehet addig igaz barátság, míg nem tisztázzuk közös ügyeinket. Ezt kellene már elkezdeni. Ahogyan József Attila írta: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés.” Nádai László Idén is lesz országos vadásznap Hubertus-mise és solymászat Az országos vadásznap szervezőbizottsága tegnap a Vajdahunyadvár Lovagtermében sajtótájékoztatón ismertette a harmadik, idei vadásznap rendezvényei­nek helyszíneit és programjait, valamint a tervezett újdonságokat. A szervezőbizottság ne­vében Egyed István, a szer­vezőbizottság elnöke rövi­den ismertette a magyar va­dászok jelenlegi helyzetét. Kiemelte, hogy a modem vi­lágban is meg kell felelni a természetvédelem és a kor­szerű vadgazdálkodás köve­telményeinek, amit elősegít az is, hogy a magyar vad­állomány genetikailag igen jó állapotban van, így a ma­gyar vadászok munkája az egész világon elismert tevé­kenység. Elmondta még, hogy a vadászat olyan sport, ami az idegenforga­lomban is pótolhatatlan hasznot hoz az országnak, hiszen a mintegy ötvenezer magyar vadász mellett éven­te hozzávetőlegesen huszon­ötezer külföldi bérvadász ér­kezik hazánkba. Az ő láto­gatásuk nagyban hozzájárul az idegenforgalmi bevéte­lekhez. A vadgazdálkodás­ról szólva aláhúzta, a te­nyésztés és a területek gon­dozása, mely közel hétmil­lió hektárra tehetők, igen fontos, hogy a magyar vadá­szat presztízsét továbbra is fenn lehessen tartani. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents