Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-09 / 211. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. SZEPTEMBER 9.. PENTEK Műalkotásokkal illusztrált történelem Illés-művek erdélyiek előadásában Itt élned, halnod kell Az iskolák mai átmeneti helyzetében a magukra ha­gyott pedagógusoknak kí­nál ötletgazdag tanítási se­gédeszközt az Apáczai Ki­adó az Itt élned, halnod kell című kötet megjelentetésé­vel. Az általános iskolák és gimnáziumok élményszerű történelemoktatását, s egy­ben a diákok műveltségé­nek gyarapítását minden bi­zonnyal segíti majd ez az ol­vasókönyv, mely az esemé­nyeket híres műalkotások­kal illusztrálja. A kötetet Német Tibor írta és szer­kesztette. A könyv a honfoglalás és az 1896-os ezredforduló kö­zötti korszak olyan jelentős eseményeit és személyisége­it mutatja be, amelyek és akik nagy alkotóinkat műal­szó szerint a kötet célja is volt: „Könyvünknek külde­tés jellege is van. Megismer­tetni a hiteles, igaz történel­münket a fiatalokkal. Hi­szen nincs jövője az olyan nemzetnek, amely nem isme­ri, nem becsüli múltját... Hi­telesen tárjuk fel történel­münket, de nem a szolgaság képét tartjuk az ifjúság sze­me elé, hanem a szabadság eszméit akarjuk beléjük olta­ni... ” S mivel a múlt szá­zad közepétől a huszadik század első évtizedéig majd’ minden nagy festőnk képzeletét megmozgatta tör­ténelmünk, a kötet egyben a korszak művészetének is átfogó képét nyújtja. Mun­kácsy Mihály, Benczúr Gyu­la, Iványi-Grünwald Béla, Than Mór, Székely Berta­Székely Bertalan: Vérszerződés kotások készítésére ihlet­ték. A bal oldalon a téma rö­vid bemutatását források idézése, irodalmi alkotások és gondolkodtató kérdések követik, a jobb oldalon pe­dig az írott szövegről ké­szült festményeket és szob­rokat láthatunk. A szöveg és kép együtt járulhat hozzá a diákok fantáziájának meg­mozgatásához, az esemé­nyek érzelmi átéléséhez és segítségükkel az ismeretek elmélyítéséhez. Ami az elő­lan művei éppúgy megtalál­hatók itt, mint Barabás Mik­lós, Lotz Károly, Rudnay Gyula és más nevek és ke­vésbé ismert művészek al­kotásai. A kötet jelképeink és ereklyéink illusztrált bemu­tatásával, részletes iroda­lomjegyzékkel, valamint a honfoglalástól 1896-ig tártó időszak történelmi kronoló­giájával zárul. (Apáczai Ki­adó, 550 forint) (veszelszky) Elitképző Szentendrén Immár hatodik alkalommal rendezték meg Szentendrén a felvidéki és erdélyi magyar főiskolások művelődési táborát a Magyar Energiagazdálkodási Rt festői szépségű üdülőjé­ben. A hat napig tartó táborról a Rákóczi Szövetség elnö­két, Halzl Józsefet kérdeztük. — A rendezvényt a Rákó­czi Szövetség szervezte — tud­tuk meg Halzl Józseftől. — Hatodik alkalommal gyűltünk össze, s mint az már megszo­kottá vált, most is szeptember első hetében. A művelődési tá­bort azzal a céllal indítottuk el, s folytattuk később évről évre, hogy az erdélyi és a felvidéki magyarok főiskolai szervezete­inek tagjait egyfajta elitképző keretében megismertessük a magyarországi politikai és tár­sadalmi helyzettel. S hogy sze­mélyes kapcsolatot alakíthassa­nak ki azokkal a közszereplők­kel, akik az ország életét irá­nyítják, vagy legalábbis szelle­mi fejlődésére befolyást gyako­rollak. Tehát politikusokkal, egyházi és tudományos szemé­lyekkel, ám a hangsúly talán mégis a politikai szereplőkön van.-—Mennyire ismert a tábor a határainkon túl? — Nagyon nagy népszerű­ségnek örvend, s azon kívül, hogy az itt lévő ötven-hatvan ember közvetlen információ­kat kap, ők aztán odahaza ezt teijesztik is. Hiszen Erdélyben és a Felvidéken a magyar főis­kolás szervezetekkel nagyon jó kapcsolatban vagyunk, s ők mindig úgy válogatják össze a résztvevőket, hogy a különbö­ző egyetemek és főiskolák diáksága képviselve legyen. — Az említett szervezetek létrejöttét a szövetség is segíti? — A Rákóczi Szövetség mindig is szívén viselte a hatá­rainkon túli magyarok sorsát — válaszolta Halzl József —, s az ifjúságét kiváltképpen. Természetesen segítjük, biztat­juk őket. Örömmel mondha­tom, hogy Pozsonyban például már kilenc különböző szerve­zet alakult, legutóbb a jogászo­ké. Szomorú azonban, hogy a kárpátaljaiakkal s a délvidéki­ekkel nem sikerült felvenni a kapcsolatot (n.) Klasszikusok népi dallamokon Fiatalok fiataloknak mutatták be Illés La­jos Cantus Hungari- cus (Magyar ének) című új művét tegnap délelőtt Szentendrén, a Pest Megyei Művelődési és Információs Központban'. Azok és azok­nak, akik számára a legendás együttes egykori vezetője mű­vét szánta. Ráadásul az elő­adók erdélyiek voltak, akik­nek mindennapi valóságot je­lentenek a darabot ihlető ver­sekben megfogalmazott sors­kérdések, így egyenes derék­kal mernek érezni és szólni ró­luk. S a szívből feltörő ének és vers érezhetően utat talált a közönséghez, ritka légkört te­remtve a zsúfolt házban. A bemutató előtt Makkay Lilla kisoroszi református lel­kész asszony röviden szólt a Protestáns Ifjúsági Művészeti Misszió a Magyar Kultúráért Alapítványról, amelynek szer­vezésében a mű színpadi válto­zata megszületett. Ahogy a név jelzi, határon inneni és túli fiatalokat akarnak össze­fogni a magyar és keresztyén művészet és kultúra értékei­nek tiszteletében, ezáltal hitet és önbizalmat adva a saját jövő építéséhez. Ahogy Mak­kay Sándor „Magunk revízió­ja,, című, 1920-ban írt szózatá­ból idézte: a múlt értékelnék újragondolásával kell magunk­nak saját és korszerű igazsá­got és ennek szellemében sa­ját jövőt építeni. Mindezek elő­segítésére tanították az alkotó kurzusaikon tavaly résztvevő négyven erdélyi fiatalnak a Cantus Hungaricust, hogy ala­pítványuk jóvoltából egész év­ben tájolhassanak vele Nagy­váradtól Brassóig, hogy aztán jövő nyáron új művet betanul­va majd azzal járják pátriáju­kat. Illés művében Vörösmarty, Petőfi, Ady, Utassy, Ratkó Jó­zsef megzenésített versei hang­zottak fel, amelyeket egy-egy szavalat szakított meg Csoóri, Vass István, Reményik és Dsi- da Jenő műveiből. A verseket gozást. Illés stílusa a népdal ih­letésű rock most is magával ra­gadta a fiatal közönséget. És csak dicséljük merészségét, amikor egy az egyben használ fel jól megválasztott népdalo­kat a versek mondanivalójá­nak alátámasztására: a két „tiszta forrás” így egymást erő­is szépen szólaltatta meg a kis vegyes kórus. A népi rockot táncoló párok kezdeti bizonyta­lankodásai bizonyára fokról fokra eltűnnek majd az előadá­si gyakorlat során, a számukra túl színpadszerű mozdulatok félszegsége bizonyára megma­rad, de ez csak bájt kölcsönöz „Piros, fehér, zöld / Láttunk szállani...” — szólt az ének és dobbant a láb... Erdó'si Agnes felvétele kórus, a zenei részeket tánc kí­sérte. Illés Lajos kitűnő forma­érzékére vall, hogy ez a meg­határozhatatlan műfajú produk­ció, amely mégis egységes egé­szet alkotott. S kitűnő zenei formaérzékét dicséri, hogy a hol lírai, hol dorgáló, hol moz­gósító, hol elkeseredett hangú remekművekhez a mondaniva­lónak megfelelően írt férfi vagy női szólót, duót, vegyes duót, vagy éppen kórusfeldol­sítve szívgyönyörködtetően ha­tott. Döbbent csendben hallgat­tuk például egy tizenkét éves forma fiú Istent szólító szavala­tát, és hitetlenkedve figyeltük kortársának erős hangú, maku­látlanul tiszta énekét, valamint egy fiatalember profikat meg­hazudtoló szólóit és leánytársá­nak szívéből indított dallamhaj- lításait. A Daróczi—Bárdos Tamás hangszerelte kórusok nehéz harmóniáit és szólamait a produkciónak. És a siker is minden előadáson bizonyára megismétlődik majd, dicsérve az előadókat, a koreográfus­rendező Velekey József Lajos grafikusművészi a kórusokat hangszerelő és betanító Daró­czi—Bárdos Tamást, karnagyu­kat, Bálint Zsuzsát, a jelmezter­vező Batta Klárát, valamint a művészeti vezető Urbán Ág­nest. (veszelszky) D e bözödi szalmakalap alatt — egészítgette, sajátította ki mókásan, gó- bésan a jól ismert mondást Bözödi György író, költő, újságíró, történész, szociog- ráfus, tudományos kutató — a mindannyiunk Gyur­ka bácsija. Az erdélyi nép­nevelő, a szerénység földi megtestesítője, egyetemes géniusza, ki született több mint 80 esztendeje, Maros megye peremszomszédsá­gában, Bözödön, jászolnyi szülőházban, szenvedett — rabként is — majd’ min­den rendszer alatt, meghala Budapesten, és eltemetet­ték feketébe öltözött szülő­falujában, az 1989-es forra­dalmat követő új esztendő friss-hótiszta ragyogásá­ban. Szabadon. Ugyanis az ő temetésén hangozhatott el először a Székely Him­nusz — nyíltan, úgy, hogy egész Erdély csengett-zen- gett-sajgott belé... Czine Mihály adta meg a hangot, és Sütő Andrással kezdve minden valamirevaló romá­niai magyar tollforgató, ré- girend-felforgató dalba: Székely Himnuszba zokog­hatta fájdalmát a Székely bánja szerzőjének sírja előtt. Gálfalvi György Bö­zödi György galibái című. nekrológgá csattanó, fájdal­mas-szép írásában többek között ez áll: „... a közössé­gért való kiállás életre szó­ló parancsát önként vállal­ta. Romániai magyar író­nak a Kós Károlyé óta nem volt ilyen fejedelmi temeté­se, mint Bözödi György­nek Bözödön.” Tény, hogy a székely nép áldott és áldatlan törté­nelmét ő ismerte a legjob­ban. Csakhogy ezzel so­sem hivalkodott. Bölcsebb lévén mindenikünknél. Ti­zenkét évvel ezelőtt is sze­rényen meghúzódva bár, de mégis O volt a humor —; és a történelmi fájdalom közepe... — azon a bözödi ünnepségen, ahol a helyi közművelődési ház egyik zugában Móricz-szobát avattunk. Annak tiszteleté­re, hogy Móricz Zsigmond erdélyi kőrútjának főszállá­sadója, kísérője — Bözöd, illetve Bözödi György volt. Ha nagy nehezen is, de, ahogy O mondotta, ezt a „kicsi-nagy” kulturális köz­ügynek tekintett dolgot csak kiharcolta, elintézte — a honi iskola igazgatójá­val karöltve. Pedig szemé­lyes ügyeit — köztudottan — kétbalkezes nemtörő­dömséggel kezelte. Vi­szont: élt-halt és tett is a kö­zügyekért. Főleg a székely ügyért. A szóban forgó igazgató, Bérei Kálmán egyik fokozati vizsgájának szaktételeként, ha jól em­lékszem — a híres népi író bözödi vendégeskedése, munkássága fő helyen sze­repelt. Tehát Móricz Zsig­mond látogatása ürügyén, a szakvizsgára való készülő­dés leple alatt — azaz: egy kalap alatt, Gyurka bácsi­ként — bözödi szalmaka­lap alatt — Móricz emlék­szobát avathattunk. A dü­höngő Ceausescu-kór utol­só évtizedében, kijátszva az ólálkodó elvtársak rit­kán el-elrévedő éberségét. Nem volt könnyű dolog. Móricz Zsigmond nem egy fényképen széles kari­májú szalmakalapban látha­tó. Bözödi szalmakalapban. Melyet a helyi asszonyok fontak neki — emlékül. Sütő András a Móricz-szo- ba díszkönyvébe ,e szavakat írta: „Erőnk volt és marad: az Emlékezés.” Hogy áll-e még a bözödi emlékszoba? Vagy feledésbe merült? Ne­tán a várva-várt forradalom, avagy a nem várt marosvá­sárhelyi pogrom, a szabad­ság ilyen-olyan forgószele, utószele elsöpörte volna?! Ha el, nem ártana újra meg­nyittatni. Felújítani. Gazda­gítani. A Bözödi György- szülőház, emlékház szom­szédságában. Abban a kul- túrotthonban, ahol az akko­ri avatóünnepségen, a szé­kely népviseletbe öltözött falu apraja-nagyja színpad­ra állt — a híres magyar író tiszteletére: halálának ne- gyenedik esztendejében. M ost, a Móricz-szoba felavatásának tucatnyi éves távlatából — egy ka­lap alatt; bözödi szalmaka­lap alatt e falu szülöttjére emlékezünk és hajdani dísz­vendégére, a 115 évvel ez­előtt napvilágot látott Mó­ricz Zsigmondra. Vagyis: mindkettőjükre, hisz erőnk volt az emlékezés és az is marad?! Maradjon! — örökkön- örökké... Demeter József In memóriám Bözödi György Egy kalap alatt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents