Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-02 / 179. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. AUGUSZTUS 2.. KEDD J3 Az olvasótábor növekedni fog Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk régi olvasója és vásárlója vagyok. Előfizető­je nem, mert tapasztalatom szerint a nemzeti érzelmű újságok kézbesítése nem any- nyira megbízható, mint az intemacionálisoké. Ez már az előző kormány idejében is így volt, feltételezhetően most még inkább így lesz. Bár nemzeti érzelmű na­pilap tudomásom szerint nincs is a Pest Megyei Hír­lapon kívül. Itt, Budapesten legalábbis. Csupán „óvatos nemzetiek” vannak. Ahogy arcátlanul meg­vonták a címerhasználatot a laptól, szemrebbenés nélkül be is szüntethetik. Ki és hol szólhatna ez ellen? A Szólítsák meg a ma­gyarokat! című felhíváshoz volna néhány javaslatom. A lapnak — egyelőre még — meghatározott szellemiségű olvasótábora van és ez saj­nos nem a tele zsebű új elit. így különféle adományok aligha segíthetnének hosz- szabb távon. Feltételezhető, hogy az olvasótábor növe­kedni fog, ahogy keménye- dik a leplezetlen baloldal. Talán észhez tér a szétzül­lesztett nemzeti ellentábor is, s egyetlenegy dolgot át­vesz balról: összefog fegyel­mezetten. Tudom, nehéz létezni saj­tó, információáramlás hiá­nyában. Ezért elsősorban azt kell biztosítanunk, hogy sokkal többen olvassák a Pest Megyei Hírlapot.!...) Sajnos az életszínvonal rohamos zuhanásával már óvatosan kell bánnom min­den fillérrel, a Pest Megyei Hírlap azonban egyre jobb színvonalú lesz. Ezért jó lenne, ha a visszamaradt példányokat mi, rendszeres olvasók megkaphatnánk, to­vábbi ingyenes terjesztésre. A hírek szempontjából ez nem bír jelentőséggel, mert hajnaltól holdnyugtáig szól a rádió és értelmes ember a hírekből is tudja, mit higy- gyen el és minek az ellenke­zőjét. Viszont az újság pub­licisztikái pótolhatatlanok. Mind mondandójuk, mind pedig stílusuk miatt. (...) Megfigyeltem, hogy a fő- városaiak nagy része egyér­telműen vidéki lapnak hiszi a Pest Megyei Hírlapot, ezért esetleg Pest Megyei és Fővárosi Hírlap, vagy Pest Megye és Budapest Hírlapja címen, vagy ehhez hasonló névváltoztatással ta­lán nagyobb lenne az érdek­lődés (...) Lehet, hogy minden ja­vaslatom pénzkérdés is, de ez indulótőkét biztosan ösz- szehoznák a nemzeti pártok. Egy nyugdíjas Budapest (Név és cím a szerkesztőségben) „Szakértők” kormánya Az új magyar kormány be­mutatkozásának napján nem szállt fel jelképesen az emberi szívekből az öröm fehér füstje. Megtörténtét pedig széles körben elter­jesztették a magyar politika nagykereskedő szervei: a té­vé, a rádió, a napilapok (...) Példaként említem, 1945-ben a győztes Kisgaz­dapárt nem kaphatta meg az igazi hatalom biztosíté­kát, a Belügyminisztériu­mot, mert a szovjet helytar­tó, Vorosilov nem járult hozzá. Kovács Béla főtitkár hiába tiltakozott a beavatko­zásért, az amerikai követ, Schönfeld úr is ennek elfo­gadását ajánlotta. Az MKP átvette a minisztériumot 17 százalékos eredményével. Előbb Nagy Imre, később Berija utasítására — Rajk László lett a belügyminisz­ter. Ismerjük, milyen idők következtek ezután. A megalakult új magyar kormányban ezt a hatalmi tárcát ismét egy vesztes, 17 százalékos párt kapta. Az új miniszter, mint láthatjuk, igazi . „szakértő”. Piarista gimnáziumban nevelkedett, majd közgazdász lett. Re­méljük, piarista neveltetése kihat majd a minisztérium­ra. Az utca rendőrei bizo­HISTÓRIA A honfoglaló magyarok (XVII.) Népmeséink „tetejetlen fája” A régészeti anyagban is elő-előbukkan a különbö­ző tételes vallások egy- egy emléke. A pogány és keresztény jelképek külö­nös összekapcsolását lát­juk a még IX. században készült bezdédi tarsolyle­mezen, Pilinben pedig két egymás mellett fekvő női sír közül az egyikben po­gány amulett, a másikban görög betűs feliratos csün­gő jelzi, hogy a keresztény könyörgést éppoly varázs­erejűnek fogadták el, mint saját pogány ráéneklő igéi­ket. A X. században a nyakban viselt pogány óvó-védő, bajelhárító esz­közöket, a rontó erők tá­voltartására szolgáló kis fűrész alakú csöngőt (Sza­kony), a csontból való ta­lizmánokat vagy a hasonló­an jelképi erejű, művészi­en megmintázott ábrázolá­sokat néha már felváltják a nyakban viselt keresz­tek. A fejedelmi család Pécs környéki udvarhelyé­nek közelében fekvő köz­népi temetőből (Eilend) is­merünk olyan gyűrűket is, amelyekre egyéb jelek közt héber betűket véstek. Alighanem a fejedelmi szállás védelmére telepí­tett kazár eredetű katonás­kodó csoport (Kozár falu) zsidózó vezetőjének műhe­lyében készülhettek. Az idegen vallások ismerete mégis csak kicsiny csopor­tok között élhetett. A tár­gyi és írott források egy­aránt azt tanúsítják, hogy a magyarság pogány szoká­sokat követett: kutyára-far- kasra esküdött (Mosaburg- Zalavár meghódítását régé­szeti bizonyságok szerint a szerződő felek ilyen, ku­tyára való esküvéssel pe­csételték meg), pogány haj­viseletet hordott, melyet a morva urak is utánoztak, lovat áldozott, termékeny­ségvarázslatokat végzett, közösségi ünnepek alkal­mával való futtatásokat, birkózást, íjászversenye­ket, lakomákat rendezett. Még XI. századi törvénye­ink is említik az atyáik szo­kásaihoz ragaszkodókat, akik forrásoknál, fáknál, köveknél, kutaknál áldoz­nak; jövendőmondókról, bűbájosokról is hallunk. A magyar ősvallás elemei­nek összegyűjtésével fő­ként a néprajzkutatás fog­lalkozott, s igyekezett a máig élő népi hiedelmek­ből, népszokásokból, mon­dákból, mesekincsből, ba­bonás mondókákból az ősi hitvilág elemeit felelevení­teni. A teljes hiedelem- rendszer felidézését ez az anyag nem teszi lehetővé, hiszen az ősvallás leglé­nyegesebb elemeit, a po­gány isten hitét a keresz­ténység erőszakosan irtot­ta, mivel az nemcsak az új vallással, hanem a vele ösz- szefonódott államhatalom­mal is szemben állott. A nép között azonban lap­pangva évszázadokon át to­vább élt a pogányságnak olyan zárt hiedelemköre, mint például az emberfelet­ti képességű személyekbe, a sámánokba, azaz (hon­foglalás előtti török jöve­vényszóval) táltosokba ve­tett hit, akik közvetítenek az emberek és a szellemvi­lág között. Elsősorban Dió­szegi Vilmos kutatásai iga­zolták, hogy a táltosok köré fonódó hiedelem álta­lános volt a magyarságnál, s már jóval a honfoglalás előtti időkben élő hit volt. A sániánhitű keleti né­pek sajátos világképet ala­kítottak ki maguknak. A mindenség szerintük csú­szómászóktól, varangyok­tól, gonosz szellemektől nyüzsgő alsó világból, a földi élet színteréül szolgá­ló középső világból és a hétrétegű eget magába fog­laló, jótékony szellemek­kel benépesített felső világ­ból áll. E világmindenség három részét egy csodála­tos, gyökereivel az alvilá­gi rétegekbe mélyülő, vég­telen magasra növő, hatal­mas sudarú, koronájával az égboltozaton túlnyúló fa kapcsolja össze: a világ­fa, népmeséink „tetejetlen fája”. Ez a dús lombozatú roppant faóriás a jólét és a halhatatlanság fája, éltető­je az egész világegyetem­nek. Az életfa gyümölcse, sőt illata, virága, kérge alól kicsorduló mézgája, leveleiről permetező ned­vei s tövéből előbuzgó élet­vize minden élet szülője és táplálója. A három, egy­mástól elzárt világ között csak kiválasztott emberek teremthetnek kapcsolatot, csak ők érintkezhetnek a másvilág szellemeivel, ti­tokzatos erőivel, akiktől a földiek léte, sorsa függ. E varázshatalommal felruhá­zott ember, a mandzsu-tun- guz nyelven „tudó, tudós” jelentésű sámán, az ő alak­ja köré szövődnek azok a Tarsolylemez a cseremiszek földjéről, életfát közrefo­gó, ágaskodó oroszlánpárral Dienes Ö. István rajza nyára kedves „bobyk” lesz­nek és nem politikai harami­ák. Fellépésükkel, eljárása­ikkal nem fogják gyötörni a népet... A jövőnket eldöntő Mű­velődésügyi és Közoktatási Minisztériumot szintén egy „szakértő” férfiú kapta, 32 évesen. Olyan elődök örök­ségét veszi át, mint például Révai Józsefét. Aztán jött egy tanító-tábornok minisz­ter is. Helyette Orbán Lász­ló és Aczél György intézke­dett. Most egy jogász, mint tudjuk, a „másság” védel­mezője, a „világnézeti sem­legesség” élharcosa. (Nesze neked, szegény Teleki Pál, Klebersberg Kunó, Hóman Bálint, Szinnyey Merse Jenő és e tárca többi kiváló vezetője. Az új kormány igazságü­gyi minisztere moszkvai ne­veltetése volt PB-tag. Nez- vál Ferenc, Korom Mihály voltak az elődei. Első meg­szólalása egy interpelláció­ra már sok mindent elárult. (Polgármesterek lehetnek egyben országgyűlési képvi­selők is.) Milyen törvények következhetnek majd ez­után? A miniszterelnök úr so­kak számára szimpatikus személy, de úgy látszik, máris átcsaptak a feje felett a gyűlölet hullámai. A vá­lasztás előtt ugyanis azt mondta, nem lesz nagytaka­rítás... (Külsejében és egy kicsit talán sorsában is ha­sonlatos Dolfuss volt oszt­rák kancellárhoz, aki olyan volt, mint a bors: kicsi, de erős. Emiatt egy sikeres me­rényletet követtek el ellene. Miniszterelnökünk, mint tudjuk, egy véletlen baleset áldozata lett. Nincs másunk, „bízni kell” az új kormányban. Ezt hirdették választási pla­kátjaikon is. Meg azt, hogy „Magyarország csak nyerni fog.” Madách Luci­ferje munkálkodik ben­nem, amikor egy magyar közmondást idézek „szak­értői” kormányunkra: „Ki­nek mi nem szakmája, hó­héra az annak!” Petővári Gyula Budapest hiedelmek, amelyeknek ösz- szességét sámánizmusnak, magyarul táltoshitnek szo­kás nevezni. A táltost a természetfe­letti lények szemelik ki hi­vatására, arra születik, s ennek jele, hogy fölös csonttal, foggal, a rendelés­nél több ujjal jön a világ­ra. Akit erre kiválasztot­tak, hiába vonakodik vagy szegül ellene, ha nem akar elpusztulni, megnyomorod- ni, akarata ellenére is kény­szerül táltossá lenni. Az el­hivatott serdülő korában súlyos betegségbe esik, hi­tük szerint ilyenkor elra­gadják a szellemek, s tes­tét ízekre darabolják, hogy megkeressék alkalmassá­gát bizonyító fölös csont­ját. Mikor meggyötörteié - se után újraéled, már birto­kában van varázsló tudo­mányának. Ekkor történik közössége előtti felavatá­sa, s ennek legfontosabb mozzanata a világfát jelké­pező sámánfa megmászá­sa, amikor az ifjú táltos be­mutatkozik az égieknek. E jelképes értelmű felkúszás alkalmával nyeri el varázs­dobját, amellyel egész éle­tében, révülései során, az ünnepélyes szertartásokon megidézheti a szelleme­ket, vagy felélesztve dob­ják, mint bűvös hátasállatá­val, szélsebes táltoslová­val, távoli birodalmukba képes vele száguldani. (Folytatjuk) Dienes István A váci püspök tiltakozása III. Károly bocsátotta ki a Carolina Resolutiót, a pro­testánsok jogállását szabályozó rendeletét. A refor­mátusok és evangélikusok számára a korábbinál va­lamivel kedvezőbb helyzetet teremtő intézkedést az uralkodó az ország békéje érdekében hozta, hiszen a katolikus részről elkövetett túlkapások (és a rájuk adott protestáns válaszok) gyakori összetűzésekhez vezettek. A katolikus főpapság azonban ellenezte a Carolina Resolutiót. Kitűnt ebben a tiltakozó mozga­lomban a váci püspök, Althann M. Frigyes, aki nagy buzgalommal építette újjá egyházmegyéjét — 1718 és 1734 között 34-ről 59-re emelkedett a plébániák száma —, ám eközben túlzott eréllyel támadta a pro­testánsokat. Olyannyira, hogy Pest vármegye a pro­testáns nemesei több alkalommal is tiltakozni kény­szerültek módszerei ellen, még a királyhoz is írtak levelet, melyben segítségét kérték, hogy mindazokon a helyeken, ahonnan Althann püspök kiűzte a pro­testánsokat, ,41 szabad vallásgyakorlat visszaállíttas­sák”. A püspök a Carolina Resolutio ellen Pest vár­megye közgyűlése előtt is tiltakozást jelentett be, kö­zölte, hogy azt nem ismeri el, érvénytelennek tekin­ti. Mivel uralkodói rendeletről volt szó, III. Károly a főpapot Bécsbe rendelte, ám a makacs püspök a hí­vásnak nem tett eleget. Ezért III. Károly 1731, au­gusztus 3-án a váci püspökség egyházi javait zárol­tatta, melyről Pest vármegyét hivatalosan is értesí- tette. Pogány György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents