Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-02 / 179. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. AUGUSZTUS 2., KEDD N yilvánvaló, hogy sem egyénileg, sem csoportosan nem lehet belenyugodni a rágalmazás korlátlanságába és szabadságába. A Magyar Nemzet július 16-ai számában Boros István interjút tálal az olvasó elé Bence György- gyel, a „politikai filozófussal”, aki kifejti véleményét a parlamenti politikai képletről és a várható fejleményekről, esélyekről és saját elképzeléseiről. Ez az úr. aki a Fidesz tanácsadójaként mutatkozik be (bár a „felhasználója” kifejezés találóbb volna), úgy tűnik fel, mint a múlt kísértete: akárcsak 1933 és 1944 között a nyilaskeresztesek, „politikai filozófiájának” tengelyébe zsidók és nem zsidók ellentétét teszi; mind maga a politika, mind a politikai fogalomrendszer e körül csoportosul. Ez a rosszízű, rasszista primitívség azonban nem elég: mindezzel együtt ő az, aki kijelenti, hogy az MDF „túl sokáig bátorította, tűrte meg magában a nyilas, fasiszta jellegű szélsőjobboldalt", továbbá „miután a cégéres szélső- jobboldal kiszorult az MDF- ből, ez nem vezetett olyan irányváltáshoz magán a párton belül, amit sokan reméltek”, valamint „még azt az elismerést sem kapta meg az MDF az értelmiségtől, amit mégiscsak megérdemelt volna a nyilas elemek kiszorításáért”, azután „egyáltalán nem hiszem, hogy abban az időléptékben, amiben a politika változni szokott, megszüntethető az antiszemitizmus, a vallási fanatizmus, a klerikalizmus”. Tűrhetetlen és a politikai bűnözés fogalmát meríti ki az Ki nyilas ma Magyarországon? a gyava es arcátlan rágalmazás, amely bizonyos külföldi kapcsolatok védőernyője alól árad. Az a szó, hogy „nyilas”, a hazai politikai szótárban egyenlő a hazaárulóval, a tömeggyilkossal és a fosztogatóval. „Nyilas” — társada- lom-ellenességet, a legelemibb demokrácia tiprását, emberi jogok megsemmisítését és a politikai hatalom megnyitását jelenti az alvilág képviselői előtt. Mikor voltak nyilasok a Magyar Demokrata Fórumban? Miféle nyilasokat szorítottak ki onnan? Az állítólagos filozófus — közönséges provokátor és rágalmazó — a nyilatkozat vége felé kimondja Csurka István nevét, olyan megfogalmazásokat tulajdonítva neki, amelyek a nemparlamenti, de törvényesen bejegyzett párt vezetőjének és művelt drámaírónak sem száján sem tollán sohasem fordultak elő. Az olvasónak nem lehet kétsége: akiket az MDF-ből nyilasokként, cégéres szélsőjobboldaliakként, antiszemitákként kiszorítottak, azok „Csurka István és hívei”, a maguk „eszelős képzelgéseivel”, melyekről lebeszélni őket lehetetlen, nem is érdemes, „az a fontos, hogy semlegesítve legyenek”. Himmler „Endlösung”-ot emlegetett, Bence György „semlegesítést”. Erre az inverznácira jövendő tanárok nevelését bízta az a kormánypárt, amely „túl sokáig bátorította magában a nyilas, fasiszta jellegű szélsőjobboldalt”. Ha az MDF-ben egy pillanatig is nyilasok voltak, vétkes az Alkotmánybíróság is, amely nem tiltakozott ennek a pártnak a bejegyzése ellen. Érthetetlen, miért nem fordul bírósághoz a Magyar Demokrata Fórum, miért nem perelnek a Magyar Út Körök, miért hallgat Csurka István. Valahára bíróság előtt, tételesen kellene bizonyítani, me!1 lyek azok a leírt vagy kimondott szavak, illetve cselekmények, amelyeknek alapján antiszemitának, nyilasnak és szélsőjobboldalinak lehet minősíteni őket. Ennyi cinikus felelőtlenséggel bárkiről el lehet mondani, hogy betörő, kábítószercsempész vagy kéjgyilkos. Bence György, a rágalmazás professzora, még ennél is tovább megy. Furfangosan rasz- szizmussal vádolja meg a Magyar Szocialista Párt egész szavazótáborát, vagyis jószerével az egész magyar népet. Egyhar- mada ugyanis eleve'antiszemita („az anyatejjel szívta magába” — mint Mr. Tauber nyilatkozta a minap az Egyesült Államokban), kétharmad pedig a szocialistákra szavazott ugyan, de „a közvélemény-kutatások szerint az MSZP szavazóinak nagy része... erőteljes faji és nemzetiségi előítéleteket táplál magában”. Logikusan tehát ezt az egész népet „semlegesíteni” kellene (mivel a gázkamra kompromittálva van, érdekel-1 ne, milyen módszereket ajánl Bence professzor úr). Mármost mindezt szó nélkül tűri Horn Gyula, Boross Péter, Csurka István, az egész magyar nép, amely négy év óta Bence György számára is „meglepő eleganciával” engedi el füle mellett a szüntelen rágalmazást, a „kirekesztők”-et, Landesz- mann ordenáréságát, a magyar nép, mely Komis Mihály szerint úgy antiszemita, hogy közben filoszemita. * A valóság, Bence György mérgezett szónyilaival szemben, más. A valóság az, hogy Magyarországon az új-keletű „zsidókérdést”, mely a közvéleményben 1989-ig egyszerűen nem létezett, manipulációs célzattal — mintegy torpedóként — Bence György és társai mesterségesen és erőszakkal hozták létre. Ha vannak Magyarországon „nyilasok”, „antiszemiták”, „rasz- szisták”, azok az SZDSZ mögött manipuláló meghatározó személyek és a hazai sajtó magyarellenes rohamosztagai. Ezek fogtak hozzá a zsidó magyarok kioperálásához a nemzettestből, ezek fogták rá azokat, akik gondosan „felfektetett” listáikon szerepeltek, hogy „antiszemiták”; ezek szervezték provokatív célzattal a háttérből a „bőrfe- jű”-színjátékokat, ezek „léptették fel” propagandaszínpadukon a „hungaristákat” (vajon hová lettek a választás óta?... kifizették őket a fellépésért és elbocsátották?), ezek készíttettek olyan arcpirító filmeket a Fekete Dobozzal külföldi televíziók számára, amelyeknek Goebbels-mé- retű provokációs hazugságát éppen a választás eredménye leplezte le. Idézzük fel emlékezetünkbe, mikor zúdult először az „antiszemita”-rága- lomhadjárat Csurkára: amikor a „Vasárnapi Újság”-ban az 1919-es Tanácsköztársaság felelőtlen és részben pszichopata vezetőit marasztalta el. Csurka nem hivatkozott ezeknek sem eredeti vallására, sem etnikumára. A mai nemzedék az ilyen adatokat hírből sem ismerte. Ugyan ki zsidózott? Csurka? Dehogyis. A hazai sajtókórus. Ki tehát a neonáci? A hazai sajtókórus. Csurka maga több ízben határozottan visszautasította az antiszemitizmus vádját. El akart látogatni Izraelbe és az ottani kormány is fogadni akarta — ez csak akkor visszakozott, amikor kétségbeesett hazai tiltakozásokat kapott: ne keresztezze a gondosan kitervelt rágalomhadjáratot. Nagyon emlékeztet mindez a tiszaeszlári ügyre, a Hunyadi László-ügyre, Mikszáth „Különös házasság”- ának ágy lift-koncepciójára, a titkosszolgálati kompromittá- lásokra, a Cseka—KGB— ÁVH-forgatóköny vekre. Felháborító, cinikus játékot űznek a magyar népen, amely nehezen lát át a ködfüggönyön. Csak érez valamit. Egyet lehet érteni Bence Györggyel a következőkben: „Az MSZP sikere részben azon is alapult, hogy az állampolgárok úgy gondolták: egy mérsékelt erőt preferálnak egy szélsőségessel szemben.” Ezért preferálták az MSZP-t az SZDSZ-szel szemben, amely a helyzet kényszerénél fogva mégis belecsöppent a hatalomba. Ez Bencének kevés: „A koalíciós tárgyalások sok mindent hoztak az SZDSZ-nek, de kevesebbet kaptak, mint amit reméltek.” Mert a teljhatalmat nem hozták meg. A magyar nép nem azért szavazott abszolút többségben az MSZP-re, hogy SZDSZ- es belügyminisztere legyen (aki ugyan nem ért hozzá, de gazdái majd eligazítják, ha a szocialisták nem lesznek résen). A Bence-interjú után újra le kell szögeznünk: tiltakozunk az országlakosok etnikai és vallási megkülönböztetése ellen, tiltakozunk a Bence-típusú méregkeve- rők fasiszta támadásai ellen, tiltakozunk a rágalmazás és a hazugságáradat ellen. Miután az MSZP szavazótáborát is megrágalmazták egy ellenőrizhetetlen „közvéleménykutatás” mögé bújva, elvárjuk a miniszterelnöktől, a Magyar Szocialista Párt elnökétől, hogy a minden nemzeti és minden szocialista erővel szemben egyaránt ellenséges sajtót utasítsa rendre és koalíciós partnerét is figyelmeztesse: ideje abbahagyni a magyar nép alaptalan rágalmazását. Sándor András Ne hánytorgassuk a múltat? A zt halljuk mostanában kormányzati körökből, hogy most már ne bolygassuk tovább a múltat, figyelmünket irányítsuk inkább az előttünk álló feladatok megoldására. A múlton való rágódás ugyanis csak viszályt szül, az előretekintés viszont az egész társadalom hasznára válik, mivelhogy elvezet égető gondjaink megoldásához. Ügyes jelszó, annyi biztos. Politikus is, meg filozofikus is. És minő pazar a logikája! No, de miért is mondogatják, hogy ne bolygassuk, ne hánytorgassuk a múltat, ne keresgéljünk, ne kutassunk, ne firtassunk ezt vagy azt? Figyeljük csak meg ezeket az igéket: egytől egyig valaminek a ki- és felderítését célozzák (a tagadószócskával együtt viszont egyféle elhárító gesztust jelentenek). Huszadik századi történelmünkben ezek az igék két alkalommal kaptak politikai szerepet és jelentőséget. Először 1945 után, amikor is — tagadószócska nélkül — a magyarság nyuvasztásához volt rájuk szüksége a szovjetkollaboráns politikának, másodszor pedig 1990 után, amikor már a kérdéses szócskával együtt a nemzeti amnézia, illetve önmegtagadás eszközei lettek. Az 1945—48-as, kétlépcsős profi rendszerváltás után a keresgélés, kutakodás, firtatás és hány- torgatás hovatovább veseverésekké, eltört bordákká, akasztásokká, deportálásokká, parasztok, iparosok kirablásává változott (íme a mennyiség minőségbe való átcsapásáról szóló tétel remek illusztrációja), mivelhogy a pennaforgatók akkor nem szóltak a keresztényi megbocsátásról, a liberális fennköltségről és a jogállam modoráról. Akkor nem tetszett praktikusabb eljárásnak a jövő feladataira összpontosítani a figyelmet, pontosabban az akkori szakértők nagyon is jól össze tudták egyeztetni a múlt bolygatását az ő jövőjük építésével. Pedig hát az „első lépcsőben” (gyengébbek kedvéért: 1945-től 1947-ig) „demokrácia” volt pap köztársasági elnökkel és Pesten székelő angolszász demokrácia-szakértőkkel, és mégis, láss csodát: a nemzetirtás remekül ment. Vagonok százai vitték ki a magyarok tízezreit szovjet koncentrációs táborokba, zavartalanul folyt a polgárság, parasztság kirablása, a munkásság, értelmiség „betago- lása”, a középosztály, papság, arisztokrácia likvidálása. (Az ifjak kedvéért egy hitelesítő idézet J. Dzsugasvilitől, alias Sztálintól: „A magyarkérdés — vagonkérdés”.) Témánk vezérszavai diadalukat ülték! Se Kelet, se Nyugat, se Dél, se Észak bölcsei nem szóltak, hogy ne bolygassák a múltat, ne hány- torgassák ezek vagy azok viselt dolgait, ne kötözködjenek, ne legyen boszorkányüldözés egy röpke rendszer- változás miatt, foglalkozzanak inkább a társadalom égető problémáival stb. Még a gyerekekből is boszorkányok lettek, hiszen az iskolákba sem vették fel őket apjuk — magyarán származásuk — miatt! Nem volt senki egész Európában — az egész világon! „Tégy a gyűlölet ellen!” Istenem, ha csak egyetlen ember — politikus, népvezér — mondta volna... Gyűlölni kellett volna önmagunkat egyénileg és kollektive — múltastul, jelenestül — mindenestül. A bolygatás, hánytor- gatás évszázadokig visszamenően érvényes volt. Bizony-bizony hánytor- gatták a magyarság kollektív múltják és firtatták minden egyes magyar egyéni sorstörténetét és — származását! Akkoriban nagyon is a múltról — a mi múltunkról — szólt a történet. 1990 óta viszont — az óra járásával ellenkező irányban — fordult egyet a világóra ötágú csillaga. Mostantól kezdve -— mondták a bölcsek Keleten és Nyugaton egyaránt (Keleten talán kissé nyomatékosabban) — előrenézünk! Nem kérődzünk, nem kotlunk a múlton (ilyesmivel csak a puszták vándora, a bőgatyás, fütyülős barackos, egyszerű magyar tölti az idejét), hanem előrenézünk, a boldog konzumjö- vőbe. Na, de hát a múlt- és hagyománytagadók ne tudnák, hogy múlt, jelen és jövő mily szorosan él együtt bennünk?... Ne tudnák, hogy amely népnek nincs múltja, jövője sem lészen? Nagyon is jól tudják, s éppen ezért hirdetik, hogy ezek ma már kölöncök az — úgymond — modernizáción, a korszerű életformán, életvitelen, ám valójában azért, hogy eltüntetésünk a Kár- pát-medencéből gyorsabb és egyszerűbb legyen. Egy néppel — inkább tömeggel —, melynek csak jelene van, olyan egyszerű bánni, mint valamely háziállattal: egész léte egyetlen kon- zumprogram része; bármikor pótolható, kicserélhető, ismételhető, átültethető — a Nagy Haszonlesők igényei szerint. E zért hát gondoljuk meg, ha élni akarunk itt, ahová keleti sorsunk vetett, hogy elhagyhatjuk-e őseink tiszteletét, hitét, nyelvét, kultúráját, hagyományait? Bolygassuk csak bátran a múltat, firtassuk a történteket, hánytorgassuk fel a velünk történt méltánytalanságokat, és mutassuk fel az igazságunkat! Mert van mit kutatnunk, s felmutatnunk. Múltat is, igazságot is. Kajetán Endre Igazságtétel — Ön félreérti a helyzetet. Még csak az ítélet van meg, a tárgyalás ezután következik Jelenszky László rajza
