Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-22 / 195. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ Mindennapi kenyerünket Kákáról és Isaszegről A búza metamorfózisa egykor és ma Vercsik József: azt csak mi tudjuk, mennyi fáradtság tapad egyetlen kenyérhez Malom. Furcsa, sajátos világ. Szürke a fény és szürke a lisztpor, mely ködszerűen terjeng, s beborít mindent. Lerakódik a remegő-reszke- tő padlóra, a lendkerékkül- lőkre, s behamvazza a molnárok üstökét. A zaj is szokatlan, sokszínű, sőt ijesztő. A transzmissziószíjak csattogása, a hengerszékek dübörgése s a sziták zörgése, melyek közt a kiáltás is csak erőtlen suttogás. Itt, ebben a kaotikus világban megy végbe az ember által irányított s az embert megtartó nagy és szent metamorfózis: a búza átváltozása lisztté. Molnár, molnárság. Ősi, megbecsült szakma. A céhek rangsorában majdhogy a legelső. Megelőzte a kovácsot, a vargát, a takácsot, a bognárt. Mert vasalt kocsi nélkül el lehet lenni. De liszt nélkül nincs kenyér, s kenyér nélkül nincs élet. A lisztőrlés, a molnárság majd olyan régi,*mint a legősibb könyörgés: Uram, a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma! Malom sokféle van, mint ahogy a molnár sem egyforma. A jó malom híre mesz- szi földre megy, a jó molnár keze alá száz kilométerekről is' elhozzák a gabonát őröltetni. Példa erre: a kókai malomról Berneceba- rálin kaptam hírt, ott mondta valaki, ha jó lisztet akarok, csak Kókára menjek. Búzám nincs> így nincs mit őrlessek. De azért elmentem Kókára malomnézőbe. — Bemecebaráti? Az nincs is olyan messzi. A múlt héten két napig Nóg- rádnak őröltünk — mondja Budai József malomgazda. — Két műszakban folyamatosan dolgozunk, sokszor még a hétvégeken is. Nagy a hajtás, de így van jól. Az őröltetőknek, meg nekünk is. Megőrizte a hírnevet A malom múltját tudakolva Budai József elszalajt egy gyereket Piroska néniért. — Ő itt a legidősebb, ő majd elmondja. ísak győzze hallgatni. Piroska néni — Laczkó , Raffaelné — már rég túl van a nyugdíj koron, de azért még ma is bejár dolgozni. Amikor először lépett be, még kővel őröltek, s akkortájt váltottak át hengerre, amikor a Piroska megszólítás mellé a néni szót is kiérdemelte. — Hogy mikor épült? Anyósom szerint az első nagy háború végefelé, úgy ’17-ben. Ha igaz, olasz hadifoglyokkal építtették. Gőzgép hajtotta, majd csak ’52-ben váltottak villanyra, s ezzel egy időben alakult át hengerszékes malommá. Az államosítást követően a Pest Megyei Gabonafelvásárló és Malomipari Vállalat alárendeltségébe került, s 1959-től kezdve — akkortájt jött ide molnárnak Ácsai Ferenc — a vidéki malmok közt mindvégig a rangelsők közé tartozott. A közelmúlt kissé „zajos” volt, a privatizálás során ketten is pályáztak. Egy érdekcsoport — pénz nélkül —- és Budai József. Már úgy tűnt, hogy Budait eltapossa a lobbyzás, aztán győzött a leg vaskosabb érv: a pénz. Budai egyben leper- kálta a 26,6 millió forintos vételárat, bár az is igaz, Becker Pálnak, a körzet akkori MDF-es képviselőjének is volt egy-két szava az ügyhöz... — Amit el tud képzelni, mindent megtettek azért, hogy kiüssenek a ringből. Rágalmaztak, megfenyegettek, rámuszították a rendőrséget. Még a családomat sem kímélték, s egyesek szemében még ma is szálka vagyok a községben. No de fátylat rá. Az a fontos, hogy sikerült, megőriztük, sőt növeltük a malom hírnevét, s megmaradt 50 ember biztos kenyere. (Ennyien dolgoznak összesen a Budai-féle vállalkozásban, beleértve a szállítást és egyéb szolgáltatást is. Magáról az őrlésről ifjabb Ácsai Zoltán számol be, -ő vezet végig a malmon. Nem kis büszkeséggel mondja: itt és édesapámtól tanultam a szakmát. A kókai malom napi kapacitása 350 mázsa búza. Ennek 70—72 százaléka „lényegül át” lisztté, a többi megmarad korpának. — Milyen az idei búza? — kérdem az ifjú mestertől.— Közepes. De erről a laboránsunk többet tud mondani. Laczkó Lajosné szerint is közepes, a tavalyinál gyengébb a sikértartalma. •— Tavaly 48-as csúcsot jegyeztünk, a tápiószentmártoni Aranyszarvas állította fel, annak ellenére, hogy aszály volt. Az idén is ők a rangelsők, 38-as búzát hoztak. Ezt követte egy úri magán- termelő, Horváth János, az övénél 34 százalékos sikértartalmat mértünk. Az átlag 30—31 körül van. .— Mitől jobb az egyik, mint a másik? — A talaj minőségétől és A szerző felvételei a talaj előkészítésétől. Az Aranyszarvas és Horváth szervestrágyát is használ. Ez sokat javít a termésen. — Maguk ettek már idei búzából sült kenyeret? — kérdem az asszonyoktól és Ácsai Zoltántól. — De még milyet! — csillan fel a Szeme Piroska néninek. — Hófehér, foszlós, igazi magyar kenyeret. Hála legyen érte az Istennek. Vajúdva születő kenyér Isaszeg, Nyár utca. A csendes környéken csak egy szerény cégtábla jelzi, hogy a fákkal, díszcserjékkel körülvett Vercsik-porta egyrésze sütöde, innen indulnak el a Fincsi védjegyű péktermékek a gödöllői térségbe, sőt Pestre. Őszintén szólva Vercsik úr sem úgy néz ki mint egy pékmester, külleme és modora akár egy diplomatáé. — A látszat csal — mondja a 38 éves, befutott vállalkozó. — Látná hogyan nézek ki egy javítás után. Tegnap például csapágyat cseréltem két sütés közt. Hatvanfokos hőségben. Itt mindent én csinálok, lakatos vagyok, villany- szerelő meg samottozó kőműves. Fent a lakásban, az ágyam mellett van egy házi telefon. Azon csöngetnek fel a fiúk, ha valami üzemzavar támad éjjel. Olajdugulás, égőfej-meghibásodás, mikor mi. Ilyenkor, bármilyen álmos vagyok, lejövök és elhárítom a zavart. Pedig higgye el, napközben nem henyélek, keményen hajtok. Én végzem a piackutatást, árubeszerzést, tárgyalok az ügyfelekkel, s felügyelem a szállítást. Valójában Vercsik József autóműszaki technikus, 1986-ig annyi kapcsolata volt a sütőiparral, hogy megette az elébe tett kenyeret. Akkor viszont felfigyelt arra, hogy a környéken nincs egyetlen pékség sem. Ha nincs, hát lesz, mondta a vállalkozói vénával megáldott fiatalember. Alakított egy családi gmk-t, alkalmazott egy pékmestert, majd megépítette a sütödét, s menet közben kitanulta a pékséget. Ma két kemencéje van és a legkorszerűbb pékipari gépei. Kétféle kenyeret süt, s a péksütemények széles skáláját produkálja. Kiflit és zsömlét több változatban, kalácsot, ízes táskákat, buktákat és hamburgerpuffancsot. A mennyiség üzleti titok. Azt viszont elárulja, Gödöllőn, Kókán, Dányon, Zsámbékon, Péce- len, valamint Pesten, az Örs vezér térig, összesen 110 üzletben kínálják a Fincsi-féle portékát. Egy biztos, a-pékszakmában nincs munkanélküliség, mint ahogy túljelentkezés sem a szakiskolákban. Mert bár tiszta szakma, fölöttébb nehéz, ráadásul a kis-péksé- gekben csak éjjel dolgoznak, este nyolckor kezdődik a műszak, s ha túl sok a rendelés, eltart másnap délelőtt tízig. Arról már nem is beszélve, hogy itt nincs hétvége, ünnep, kivált amióta elszaporodtak a nonstop üzletek. Még nincs nyolc óra, de két legény már hordja a liszttel teli zsákokat. Rövidnadrágban, trikóban, a ke- lesztő helyiségben már 40 fokot mutat a hőmérő. — Nem már, hanem még — javít ki Vercsik József. — Ennyi maradt az előbbi műszakból. Itt nem szabad szellőztetni, a jó keléshez minimum 45 fokos meleg kell. Különben bőrt kap a tészta a szakajtókosárban, nem kel meg, következésképp lapos marad a kenyér. A kenyeret megunni? A pékeket egykor legjobban megviselő munkát, a dagasztást gép végzi, s a cserfával kifűtött hagyományos kemencék helyett etázsgőzfűtést és francia cirkótermikus rendszert alkalmaznak ütéshez. Bent, a sütőtérben 200—250 fok a hőmérséklet, amiből bőven kijut a péknek is. Bevetéskor és kiszedéskor 70 fokos perzselő hőségben dolgoznak. Otthon nem egyszer lel- kiismeret-furdalást érzek, amikor elébem teszik a buktástálat. Mert előtte elnéztem, mennyit dolgozik, izzad szegény, feleségem, amíg a hozzávalókból megszületik az aranysárga, ízletes sütemény. Hasonló gondolatok foglalkoztatnak, mikor a Fincsi-sütemények készítőit nézem. Mennyi türelem kell nap mint nap kiflik ezreit sodorni, hajlítgat- ni az ízes táskákat, összefonni a mazsolás kalácsot. Egy ismerősöm jut eszembe, aki imádta a csokoládét. Egészen addig, míg bekerült az egyik csokoládégyárba dolgozni, ahol napi nyolc órán keresztül csomagolta és ette a csokoládét és a marcipánt. "Két hét alatt öt kilót hízott, s ma mái látni sem bírja az édességet. — Maguknak nincs kenyériszonyuk? — tudakolom a pékektől. — Nincs — hangzik az egybehangzó válasz. — A kenyeret soha nem lehet megunni, s szerintem a frissen kisült kenyér illatával semmi más nem vetekszik — mondja Vercsik József mély meggyőződéssel. Matula Gy. Oszkár Napi 6—700 zsák lisztet mozgatnak meg a mázsálók A legújabb beruházás egy korszerű dagasztógép. Embert kímél és időt spórol Múlt és jelen a hengerszék mellett: Laczkó Raffaelné és Ácsai Zoltán
