Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-19 / 194. szám
Jászkaraj enői papok mártírhalála „A vörös rémuralom gonosz napjaiban: 1919. május 4-én délelőtt 11 óra tájban, az átvonuló terrorcsapat egyik elvetemültje három puskalövéssel megölt két katolikus magyar papot: Kosa József plébánost és Hor- nyik Károly káplánt.” Ez a szövegrész olvasható a jász- karajenői római katolikus plébánia falán lévő emléktáblán, amit a helybéli hitközség emeltetett 1929-ben, hogy aztán négy évtizedig nyoma vesszen. A Tanácsköztársaság idején játszódott történetnek egyetlen, nyolcvannyolc éves szemtanúja még él. Felkerestük otthonában, hogy megossza velünk a titkot. Oláh János — akinek a szülei a Liptai uradalomban dohánykertészkedtek — kisiskolás korától rendszeresen ministrált. A felejthetetlen vasárnap előtti napon néhány gyerekkel együtt a templom közelében, a kocsi- úton játszadozott. Egyszer csak valaki felhúzott egy cserepet a plébánia tetőzetén, s a padlásról kidugott egy fehér zászlót. Mindjárt megszólalt egy ismerős hang — az egyik iskolatárs, Ilonka volt az. —: Éljen Szabados elvtárs! Pár perc múlva a temető felől két vöröskatona érkezett lóháton. Oláh János azon a fájdalmas vasárnapon — 1919. május 4-én — a nyolc órai misére igyekezett, látta, hogy a templom előtt tíz lő- csös parasztkocsi áll — az éjszaka ezekkel hozták a legénységet —, amelyek mellett fegyveres vöröskatonák ácsorogtak szalagos kerek sapkában (alighanem budapesti tengerészgyalogosok lehettek). Homyik Károly káplán a nyolcas, Kása József plébános a tízórási misét tartotta. Mindkettejüknek ő ministrált. A második mise idején egy községi alkalmazott dobolt az utcasarkon és kiabálta, hogy népgyűlés lesz a tanácsháza udvarán. Amint véget ért a szentmise, a plébános kilépett a sekrestyeajtón; a községháza irányába nézett, bánatosan lehajtotta fejét, gondolkozott pár másodpercig. Oláh János tizenkét és fél éves fejjel is rájött, az atya azon töpreng, hogy átmen- jen-e. Aztán nekivágott a rövid útnak. A ministránsa — bár nem kérte erre — mögötte ballagott. Beléptek a községháza udvarára, ahol öt- hatszázan várakoztak. Már csak a tömeg szélén jutott hely. Félelem vibrált a levegőben. Egy aranykeretes szemüvegű, afféle értelmiségi kinézetű férfi mondott beszédet. Finom tisztiruhát viselt, rangjelzés nélkül. Pár perc telt el. S a kapun belépett egy katona — szanitéc lehetett —, vöröskeresztes szalag fehérlett a karján. A plébános felé igyekezett, azt mondta neki, hogy tessék jönni. Mindjárt belékarolt, s elindultak a plébánia irányába. A papjához ragaszkodó ministráns követte őket. A sarkon még ott álldogáltak a katonák. Az egyik odaszólt a szanitécnek, hogy: de szép kislányt karolsz, komám! Semmi válasz. — A plébánia bejáratánál várakozott a Dobák nevű katona — emlékezik Oláh János —, persze csak később tudtam meg, hogy így hívják — hosszú csövű puska lógott a vállán. Először Kosa József lépett be a kapun, utána a szanitéc, végül Dobák. Jómagam meg se kíséreltem, hogy bejussak, mert tudtam, lehetetlen. Ezért az iroda ablaka alá siettem. Hamarosan három lövést hallottam bent- ről. Rájöttem, hogy mi történt. Nemsokára kisétált Dobák, és elment. Én pedig rohantam haza, s elmondtam a szüleimnek a szörnyűséget — amit ugyan nem láttam, csak hallottam —, hogy agyonlőtték a két papot. Másnap valaki azt mondta, hogy aki akar, bemehet a ravatalukhoz, a plébánia legnagyobb szobájába. Egy vöröskatona az udvaron figyelmeztette az érkezőket, hogy körbe lehet járni a ravatalt, de ácsorogni nem szabad. Édesanyámmal beléptünk a helyiségbe. Egymás mellett volt a két koporsó. A halottakat persze megmosdatták. Láttam a fejükön a nagy sebeket. A plébános úr halántékán egyet, a káplán úrén pedig kettőt. A temetésükön én ministráltam. Egy idegen pap búcsúztatta őket. Kevesen vettek részt a szertartáson, mert az emberek nagyon féltek. Később, amikor a kommunizmust leverték, az egyik este Kosa Lajos, két hölgy és Homyik Károly férfi testvére megérkezett hozzánk egy stráfko- csival. Hoztak két koporsót. Kérték, hogy hadd töltsék nálunk az éjszakát. Másnap kora reggel a sírásó exhumálta a mártírhalált halt papokat — körülbelül fél év telt el a tragédia óta —, a tetemek már megfeketedtek. A káplán úr testvére azt mondta: jaj, szegény édesanyám azt kérte, hogy vigyek a fivérem hajából, ami olyan szép dús volt. A sírásótól szerzett is egy hajcsomót. A Tanácsköztársaság bukása után, valahol Kiskunfélegyháza környékén elfogták a gyilkost. Egyik vasárnap reggel a dobos kiabálta, hogy a községháza udvarán van a tettes. Oláh János rögtön felismerte. Kezét összebilincselték, egy hosszú lánccal a bírószoba ablakának rácsához kötötték. A szemtanú tudomása szerint Szolnokon fölakasztották. Amikor 1944 őszén közeledtek az oroszok, az akkori plébános, Szekeres Imre behívta Oláh Jánost — aki csaknem három évtizedig volt harangozó. —, s kérte, hogy szedjék le az emléktáblát. Este aztán ástak egy gödröt a vécé mellé, s oda rejtették el. Miután végeztek, a plébános meggyőződött erről, majd bement az irodába. Elővette a História Domust, amelybe a meggyilkolt papok utódja, Molnár Zsigmond atya írt történeteket a község életéről (a Tanácsköztársaság idejéről csupa rosszat jegyzett be). Szekeres Imre összefogott jó néhány lapot, kitépte és bedobta őket a papírkosárba. — A front idején az ösz- szes könyvet kivágták az udvarra, legalább két hétig ott verte őket az eső. Aztán a gondnok azt mondta: Jani- kám, válogasd ki a könyveket, s ami még használható, azt mentsd meg! Napokig szortírozgattam. Megláttam a História Domust, hazahoztam. Szekeres Imre igen rosszindulatú megjegyzéseket írt egyes személyekről. Ezt megmutattam az utódplébánosnak, Varga Józsefnek, aki eltávolította ezeket az oldalakat, mert úgy gondolta, értelmetlen másokat rágalmazni, befeketíteni ebben a könyvben. Fehér Ferenc Reményik Sándor Templom iskola Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe bíztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! A bazilika és a Szent Jobb-kápolna Szent István király ünnepén a televízió egyenes adásban közvetít a Szent jobb-körmenetről és a Szent István-bazilika ünnepi szentmiséjéről, melyet Paskai László bíboros—prímás, esztergomi érsek celebrál. A másfél órás élő adás kezdete 20-án szombaton délután ötkor az egyesen és a Duna Tv műsorán tekinthető meg. A bazilika a főváros legnagyobb temploma, sok száz hívő befogadására alkalmas. A templom központos elrendezésű, kilencosz- tású belsőterű — görög kereszt alaprajzú — kereszthajós, északi és déli kápolnasorral épített, s kupolával emelt plébániatemplom. Itt állott a Lipótvárosi kápolna 1808—1850 között, amelyet Pest ágyúzása (1849. május 13.) megrongált. Az új templomra Hild József kapott megbízást (1846). Az alapkövet 1851. október 4-én helyezték el. Hild halála után (1867) Ybl Miklós vette át a tervezést és az építésvezetést. O reneszánsz stílusban építette tovább a templomot, megtartva Hild neoklasszikus templomfalait az északi és a déli oldalakon. Ybl teljesen más megoldást választott, miután a Hild-féle kupola 1868. január 22-én váratlanul beomlott. Az Ybl által épített kupola a templom ékessége: átmérője 22, belső magassága 65 méter, s hatalmas körüljáróval díszítem, oszlopokkal körített hengeres felépítményen — dobon — áll. Az alapoktól számítva a templom magassága 96 méter. A Duna felé tekintő kéttornyozatú — egyenként 57 méteres — boltozott előcsarnokú főhomlokzat timpanonjában: Szűz Mária mint Pat- rona Hungáriáé — Magyarország védasszonya — áll a magyar szentek körében. (Fessler Leó műve, aki a toronyfülkék latin egyházatyáit s a kupolát díszítő, valamint a szentély bábos korlátján álló szentek szobrait is készítette). Maga az épület s a külső díszítés is elkészült, amikor 1891 telén Ybl Miklós elhunyt. Utódja, Kauser József építész egyetemi tanár feladata lett a templom berendezése s belső kiképzése. Ő, a kor legkiválóbb művészeinek adott megbízást. Itt csupán Strobl Alajos munkáját említjük, ő alkotta a főoltárt s Szent István király szobrát. A templom felszentelésére 1905. november 19-én került sor. Zárókövét 1906. december 8-án helyezték el, s ekkor vette fel a plébániatemplom véd- szentjének, Szent Istvánnak a nevét. A bazilikát Budapest ostroma során, több bombatalálat érte. 1944-től a főváros levéltárának több tonnányi iratanyagát az altemplomban helyezték el. A Sekrestyekápolna 1984. június 23-án Szent Jobb-kápolnává lett nyilvánítva, a nemzeti ereklyénk megtalálásának 900. évfordulóján. Bozó Emil A Szent István-bazilika a századelőn
