Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-13 / 189. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Barnóth Zoltán kiállítása Ez marad utánunk... Barnóth Zoltán ceglédi festőművész bábos, madár- ijesztő-korszaka után a kö­zelmúltban elkészítette új anyagát, amely persze, még nem teljes. A mester néhány félbehagyott kom­pozícióját a következő he­tekben fejezi be. Voltakép­pen június végén debütált ezzel a kollekcióval Füzes­gyarmaton, a Mól Rt. okta­tási központjában. A Vár­galéria vezetője felajánlot­ta a bemutatkozási lehető­séget — augusztus 29-ig — Budapesten, a Hotel Át­rium Hyattben. A további tervek szerint szeptember­ben Celldömölkön, Vasvá­ron; ezt követően pedig Tatabányán rendeznek tár­latot a képekből. Az alkotó elmondta, hogy technikát váltott. Azt olajfestésről áttért a pasztellre. Az utóbbi lé­nyegesen nagyobb sza­badságot, felüdülést jelen­tett számára. Egy-egy ko­mor, súlyosabb mondani­valót a színek élénkségé­vel és a finomabb árnyala­tokkal próbálta enyhíteni. Az szerette volna elérni, hogy ezek a kompozíciók ne elsősorban a drámaisá- gukkal hassanak, inkább — a mindennapok gond­jai ellenére — egyfajta optimizmust sugározza­nak. Valójában ezek a művek a huszadik század végének lenyomatai. A festőművész azt vizsgálja és örökíti meg, hogy mit hagy(hat)unk az utánunk jövő nemzedékre. Mivel az alkotót érdekli a restau­rálás, a régészet is, ezért az anyag egy része a mű­emlékekről szól — a fél­tés inspirálja. Ugyanak­kor a keresztmotívum is fontos ebben a kollekció­ban: Jézus és egyáltalán a megváltó szituáció az ed­digiektől eltérő értelmezé­se és ábrázolása. Barnóth Zoltán új anyaga iránt külhonból is érdeklődtek. Jövő év ele­jén egy-egy bécsi, inns­brucki, salzburgi galériá­ban rendeznek kiállítást az alkotásokból. Sőt, egy olaszországi bemutatko­zásról is tárgyalnak. (A ceglédi festőművész tárlatát a nézők augusztus 29-ig tekinthetik meg a bu­dapesti Atrium Hyatt szál­lodában.) (f. f.) Alkotótábor Szigetszentmiklóson A jövő talán bizonyítani fog Alig ért véget a sziget- szentmiklósi képzőművé­szeti alkotótábor, alig száradt meg a festék a pa­píron, a rajzok és tempe­rák máris fönt vannak a falon, már körbejárják, ünnepük, díjazzák őket. Az idei a harmadik tá­borév, s ami rendhagyó: finn fiatalokkal közösen töltötték el. A vízparti együttlét friss élményei­ről, körülményeiről az ünnepség házigazdáját, Somogyi György képző­művészt kérdeztem. — Sem Szigetszentmik­lóson, sem a ráckevei já­rásban nincs nyoma a művészetnek, hát teremte­ni kell. Ösztönzéssel, az iskolán kívül is. Milyen egy ilyen alkotótábori nap? — A tábor légköre laza, kintről nézve szertelen is le­het, hisz rendje speciális, mint ahogy a képzőművé­szet maga is az, ezek belső szakmai jegyek... Alkotói légkör... Az eredmény felől nézve kétségkívül az, s nem­csak mennyiségileg. — Egész nap, az étke­zési szüneteket leszámít­va, sokszor éjszaka is dolgoztak — meséli So­mogyi György. — Kollé­gámmal, Puha Ferenccel nem művészkedő maníro- kat akartunk kifejleszte­ni az ifjak körében, ha­nem a szemléletformák 'kialakításában segíteni. A tábor lapja — A tehetség kiugrasz- tása vagy a közösség, az együttlét a lényeges? Vannak-e lemérhető' egyéni teljesítmények? — Dómján Gábor, az első tábor győztese, nos, ő azóta már a ráckevei temp­lom freskójának megfesté­sénél segédkezik. A helyi önkormányzat ösztöndíját az idén Szil- vássy Gabriella nyerte el. Á díj jövő nyárra in­gyenes táborozást bizto­sít. A második helyezés díját Tóth Erika, a harma­dikat Mészáros Zsuzsa vehette át Úry József pol­gármestertől. Mészáros Zsuzsa negyedikes gim­nazista szerkesztői ambí­cióit is megcsillogtatta: Euró Art három Finn­land’Hungary címmel nyolcoldalas újságot ala­pított: az első évfolyam első és egyben utolsó számát... A kérdést csak magam­nak fogalmazom, vajon mire számíthatott, s meg­találta-e számítását az a hat finn lány, aki 2500 km-ről eljött Szigetszent- miklósra rajzolni, feste­ni, szobrászkodni. Volt-e annyi örömük, hogy vágyjanak barátaik­kal újból találkozni? Ter­veiket hallgatva, bizo­nyosan; Oulba kiállítást, jövő nyárra Finnország­ba képzőművészeti tá­bort szerveznek. A szerdán megnyitott tárlaton egy-egy rajzzal, kompozícióval minden tá­borlakó jelen volt. Annak nyomán, hogy nem a ter­més legjava került csak be­mutatásra, a városi könyv­tárba látogatónak a Pest megyei képzőművész haj­lamú ifjak szárnypróbálga­tásairól egységesebb, hite­lesebb információi van­nak. Lehet, hogy a jövő visszaperli a hagyományo­kat, a formák tiszteletét, az érzelemdús kromatikát, a figurativitást? A most bemutatkozó fiatal alko­tók érdeklődése minden­esetre erre orientált. (r. b. a.) Értékes díjak Zebegényi festőverseny Szőnyi István festőművész születésének 100. évfordu­lója tiszteletére Zebegény Község Önkormányzata, a Szőnyi István Alapítvány és a Szőnyi István Emlék­múzeum Baráti Köre festőversenyt hirdet a szakma képviselői és a nem hivatásos alkotók részére. Szeretnénk megteremteni Zebegényben is ennek a játékosnak -tűnő megmérettetésnek a hagyományát — olvasható a felhívásban —, mely Olaszországban már komoly tradíciókkal rendelkezik. Úgy érezzük, az ilyenfajta nemes versengés méltó a jelentős képző- művészeti múlttal rendelkező község hírnevének öregbítésére. Az idén először meghirdetett festőverseny célja, hogy az alkotók könnyed, gyors, de színvonalas mű­veket hozzanak létre saját maguk és az érdeklődők él­vezetére. A festőverseny Zebegényben kerül megren­dezésre, 1994. augusztus 20-án, István-napon. Témá­ja a zebegényi táj és a Dunakanyar ábrázolása, vala­mint a táj és az ember kapcsolata. A technika szabadon választott (akvarell, gouache, tempera, akril, vegyes), saját felszereléssel. A festő­versenyre benevezni a Szőnyi István Emlékmúzeum­ban lehet (Zebegény, Bartóky u. 7.) augusztus 20-án, délelőtt 9 és 11 óra között. Az elkészült műveket a Szőnyi István Általános Is­kolában (Zebegény, Fő tér 2.) délután 15 óráig lehet leadni. A munkák értékelését az erre a célra felkért szakmai zsűri végzi. Az elbírálás egyetlen szempont­ja a minőség. Díjak: Kiilöndíjat Szőnyi Zsuzsa, a festő lánya aján­lott fel. I. díj: Szőnyi István alkotása, gouache (Qualitas Galéria díja), II. díj: 50 000 Ft, III. díj: 25 000 Ft. További díjak: 2 db 15 000 Ft értékű szakmai anyago­kat tartalmazó egységcsomag, melyef a Pannon Co­lor Művészfestékgyártó Kft. ajánlott fel. Eredményhirdetésre, díjkiosztásra és a pályamunkák megtekintésére 18 órakor kerül sor. Az első díjas alko­tás a zebegényi önkormányzat tulajdonába kerül. A hely­színen lehetőség lesz a pályamunkák értékesítésére, me­lyek a zebegényi Fenyőgyöngye Családi Kisvendéglő­ben egy hétig nyitva tartó kiállításon tekinthetők meg. Múzeológusok országos találkozója Érden Természettudományi mú­zeológusok XII. országos találkozóját rendezik meg augusztus 24—26-án Ér­den. A megnyitóra az első napon 10 órakor kerül sor a Magyar Földrajzi Múze­um konferenciatermében. Mitől múzeum a múzeum? A természettudományi mú- zeológia alapvető és idő­szerű kérdései — erről tart előadást Kecskeméti Tibor, majd korreferátumok, vita következnek.* Délután megtekintik a Magyar Földrajzi Múzeum állandó kiállítását, vala­mint a múzeumkert szobor­parkját, este pedig külföldi tanulmányutakról számol­nak be. Másnap, 25-én tanulmá­nyi kirándulást tesznek. Tordason felkeresik Csu­por Zoltán Mihály plébá­nos magánmúzeumát és a Sajnovics Jáwos-emlékmű- vet. Tanulmányozzák a Ve­lencei-hegység természeti jelenségeit, ellátogatnak Vörösmarty Mihály szülő­házába, Kápolnásnyékre. A délutánt Dunaföldvá- ron töltik. Magyar László Afrika-kutató emlékművé­nél és emlékhelyeinél tisz­telegnek, majd a dunaföld- - vári magaspart löszfalát né­zik meg. Érésiben felkere­sik Eötvös József emlékhá­zát. Este Domonkos Béla Ér­den élő szobrászművész műtermének vendégei lesz­nek. A találkozó utolsó napja kirándulásának céljai a kö­vetkezők: a sóskúti mész­kőbánya, a martonvásári Brunswick-kastély, a száz­halombattai Matrica Múze­um, az érdi, XVII. századi török minaret, Érd-Ófalu műemlékei, végül a hajda­ni kastély helyén levő KA- LOT-emlékmű. (na) Akvarellek palóc menyecskékró'l Tanulmányrajzok a táborból Mészáros Erzsébet textil- művész akvarelljeiből Pa­lóc menyecskék — ecsettel címen rendez kiállítást a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Szentendrén, a Népművészek Házában. A kiállítást augusztus 14-én 11 órakor nyitja meg I. Sándor Ildikó etnog­ráfus és Hann Ferenc mű­vészettörténész.

Next

/
Thumbnails
Contents