Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-08 / 158. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JÚLIUS 8., PÉNTEK Feszült helyzet Kolozsvárott Megszólaltak a harangok Rendkívül feszült helyzet alakult ki Kolozsvárott tegnap, miután az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója munkások kíséretében kivonult a főtérre. Helyi értesülések szerint már a munkagépeket is felállították. A teret körbevették a rendőrök és katonák, a rendőrkordonon belülre csupán az RMDSZ-vezető- ket engedték be, igazolvánnyal. Az RMDSZ helyi vezetői Takács Csabának, a szervezet ügyvezető elnökének vezetésével reggel hét órakor a térre vonultak. A magyar templomokban, a Szt. Mihály-temp- lomban megszólaltak a harangok, és a térre hívták az embereket. Takács Csaba szerda este értesítette a román hatóságokat és a politikusokat a minden törvényi alapot nélkülöző akcióról, a polgármester kezdeményezése miatt kialakult rendkívül veszélyes helyzetről. A román tévéhíradó szerda késő esti adásában közzétette az RMDSZ közleményét. Markó Béla RMDSZ-elnök ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőséges polgármester felelőtlen és provokatív akciójának következtében rendkívül feszült helyzet alakult ki, amely akár az etnikumok közötti konfliktus kialakulásának veszélyét is magában hordozza. Az MTI bukaresti diplomáciai körökből származó értesülései szerint Rudas Ernő, Magyarország bukaresti nagykövete a román hatóságokhoz fordult. Az élénk parlamenti élet miatt a román fővárosban csupán a külügyi bizottság elnöke tudta a magyar diplomatát fogadni. Rudas Ernő szóvá tette a román hatóságok felelősségét a kialakult helyzet miatt. A történtekről a magyarországi illetékeseket is értesítették. A Magyar Demokrata Fórum Magyarország XX. századi történetének legreménytelibb politikai mozgalma volt. Nagyszerűsége abban rejlett, hogy a bal- és jobboldali önmeghatározásokat kikerülendő a sorskérdéseink mentén egyetlen mozgalomban tudta egyesíteni a nemzetben gondolkodóknak egy igen széles — de azért jegyezzük meg, még ekkor sem teljes körű — táborát. így — a kategorizálás szükségszerű sarkítását beszámítva — a népi írók körét (Bíró Zoltántól Lezsák Sándoron át Csurka Istvánig), egy sajátos nemzeti szociáldemokrata vonalat (Pozsgay Imre, Király Zoltán, Bihari Mihály) és a konzervatív (nemzeti) liberális, illetve kereszténydemokrata eszmekört képviselőket (Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, később Antall József). Ennek a néppárti jellegű mozgalomnak a minden irányzat által elfogadott, a népi oldalról jövő Csoó- ri Sándor volt az első számú szellemi vezetője, mely azt is jelzi, hol is voltak a súlypontok abban az időszakban. Összefoglalva: 1989-ben az MDF az a tüneményes politikai mozgalom volt, melyben a konzervatív elit — modem történelmünkben először — volt képes összefogni a társadalom „száműzetésben” lévő rétegeit is megszólítani tudó népiekkel. Ez az összefogás szimbolikusan is megjelent abban, ahogy az MDF első elnöke, a népi baloldalról jövő Bíró Zoltán párttag múltjára hivatkozva, páratlan önzetlenséggel átengedte az elnöki posztot a Csoóri által támogatott Antall Józsefnek. A népiek által reprezentált vidéki organi- citás, s a leginkább Antall személyéhez köthető konzervatív magyar szellemiség összefogása 43 százalékos választási győzelmet eredményezett. Ez még akkor is így van, ha a múlttal való szakítás igényéhez megalapozatlan életszínvonal-növekedési várakozások kapcsolódtak. Ekkor még nem gondoltuk, hogy a jelzett nagyszerű összefogás egyirányú és csak a győzelem megszerzéséig tart. A legtöbben nem láttuk — pedig szembeötlő volt —, hogy az Antall József vezette konzervatív-liberális szárny által a baloldali liberális SZDSZ-el kötött paktum az MDF identitását kezdi ki. Azt gondoltuk, ez egy taktikai lépés a kétharmados törvények csökkentéséért, melyekből egyébként még így is maradt mintegy 20. S csak a későbbi események fényéből vált világossá, hogy a paktum a népiek stratégiai kiszorításának kezdetét is jelzi. Mint minden politikai döntésnek, így a paktumnak a helyességét is csak az idő tudja eldönteni. 1990-ben a paktum részeként átadtuk a köztársasági elnöki posztot — többek között a rádió- és tv- elnökök kinevezési jogával együtt — a legnagyobb riválisunknak, az SZDSZ-nek. Nos, a minapi SZDSZ—MSZP megállapodás szerint Göncz Árpád újabb öt évig lesz köztársaságunk elnöke. A főemberek közül Bíró és egy ideig Csoóri szállt szembe a paktummal, akik azonban nem szerveztek maguk köré tábort. Bíró — nem akarván viszályt szítani, kilépett, Csoóri pedig egy idő után — valószínűleg nem látván alternatívát — hallgatásával lényegében Antall mögé állt. Megkezdődött a népi tábor lemorzsolása-lemor- zsolódása, mely az MDF-ből egy identitászavaros pártot II. János Pál pápa fogadta Keresztes Sándort A Szentszék támogatja hazánkat (Folytatás az 1. oldalról) Keresztes Sándor a májusi választásokon a KDNP jelöltjeként bejutott a parlamentbe. „A képviselői mandátum összeegyeztethetetlen a nagyköveti megbízta- tással, de miután vatikáni nagyköveti kinevezésem az előző kormány koalíciós megállapodásának része volt, a kormány távozásával mindenképpen kötelességemnek tekintettem lemondásomat” — mondta a diplomáciai pályáról távozó politikus az MTI vatikáni tudósítójának. A magyar—vatikáni kapcsolatok rendezése már a rendszerváltozást megelőző években felgyorsult. A vallási és lelkiismereti szabadságról szóló törvényt még a Németh-kormány idején fogadták el, s ennek a törvénynek az alapján a Vatikán semmi akadályát nem látta a diplomáciai viszony rendezésének. Az Antall-kormány külpolitikájában megfogalmazta, hogy felelősséget érez a határokon túl élő magyar kisebbségek iránt, s ennek szellemében a kétoldalú tárgyalásokon, illetve azokon a nemzetközi fórumokon, ahol kisebbségi ügyek szóba kerülnek, a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek törvényes vezetői által megfogalmazott célokat támogatja. Ennek részeként támogatjuk a Szentszéknél a szomszédos országban élő magyar katolikus közösségeknek azokat a kéréseit is, melyek a Szentszék, és nem az adott állam joghatóságába tartoznak — mondta Keresztes Sándor. A távozó nagykövet példaként említette, hogy Magyarország nyíltan támogatja az erdélyi négy magyar jellegű püspökségnek — a- gyulafehérvári, a nagyváradi, a temesvári és a szatmári püspöknek — azt a kérését, hogy Erdélyben hozzanak létre egy magyar érseki tartományt. A Szlovákiában élő 600 ezer magyar közül 400 ezer a katolikusok száma. Itt először az az óhaj fogalmazódott meg, hogy Komáromban magyar püspökkel hozzanak létre püspökséget, minthogy azonban az egyházmegyék kialakítása területhez kötött, a Felvidéken pedig a magyarok szétszórtan élnek, az a kérés látszott reálisabbnak, hogy két magyar anyanyelvű segédpüspököt nevezzenek ki azokra a területekre, ahol legsűrűbben laknak a magyarok. A Szentszék számára ezek a kérések kezdetben újaknak tűntek, s szokatlan volt, hogy Magyarország felvállalja támogatásukat. Nyilvánvalóvá tettük azonban, hogy szomszédainkkal nem rivalizálni akarunk, hanem korrekt partneri viszonyt szeretnénk kialakítani, s ez a törekvés teljes megértésre talált II. János Pál pápánál — hangsúlyozta Keresztes Sándor. A nagyvilág hírei * Alija Izetbegovic boszniai elnök szerint a muzulmánoknak el kellene fogadniuk a legutóbbi boszniai felosztási tervezetet, derült ki tegnapi szarajevói sajtótájékoztatóján. A szanaa-i kormány csapatai tegnap több mint két hónapig tartó ostrom után elfoglalták Adent. Oroszországban ma gyakorlatilag nincs ellenzék. Vannak ugyan egyes ellenzéki vezetők, ám őket megosztják az ellentétek és a hiúság, így a hatalom csak nevet rajtuk — jelentette ki Ruszlan Haszbulatov volt parlamenti elnök. 4:- Tegnapra virradóra újabb találkozóra került sor a francia fővárosban Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője, illetve Simon Peresz izraeli külügyminiszter között. VÉLEMÉNY Elveszett képességek formált a vezetőktől a tagokig bezárólag. Csak nagyon kevesen tudták ettől magukat függetleníteni. Eközben Antall személye körül szinte vallásos kultusz alakult ki, mely ellehetetlenítette a párt belső demokráciáját. Ezen körülmények is provokálták a „Csurka-jelenség” belobbanását, melyet bizony jobb lett volna elkerülnünk. A pártbeli identitászavar nemcsak hogy lehetetlenné tette a kormányzati munka pártbeli kontrollját, de az egyenesen exportálódott magába a kormányzati tevékenységbe is. Ráadásul az Antall József által kiválasztott miniszterek és államtitkárok zöme — tisztelet az üdítő kivételeknek — az általában megfelelő szakmai kvalitásaik mellett csak minimális politikusi és vezetői képességekkel rendelkeztek. Ez a minisztériumok apparátusának passzív ellenállásával együtt siralmas állapotokat teremtett. Antall József pedig, bizonyára sajnálatos betegsége miatt is, nem tudta erős kézben tartani a kormányt. A miniszterek szinte kontroll néK kül dolgoztak. Az utolsó évre mind a pártvezetést, mind a kormányt a teljes koncepciótlanság és szétesés jellemezte. Doktriner és koncepciótlan — mert jelszószerű — konzer- vatívság és teljes szétesés, ezzel lehetett jellemezni bennünket. A doktriner gőgösség pedig a médiaellenszéllel együtt a kritikák iránti fatális érzéketlenséget alakították ki „pártunk és kormányunk” vezetésében. Egy nemzeti elkötelezettségű néppártból leszalámiztuk magunkat egy identitászavaros konzervatív-liberális párttá, mely elvesztette azt a képességét, hogy integráló ereje legyen a nemzeti erőknek. Hadd világítsam meg ezt egy aktuális példával. E sorok írójának Antall József a ’90-es választási győzelmet követő MDF-kongresszuson a következőket mondta: „Bíró Zoltánnal nem tartozom egy pártba.” Majd kialakult az a helyzet, hogy Pozsgay Imrének még az emléke is terhessé vált az MDF számára. Súlytalanítottuk ezáltal Pozsgayt az MSZP-ben, mert elzártuk azt a lehetőséget, hogy az MSZP nemzeti alapon emancipálódjék. És most, ezt az 54 százalékos parlamenti pártot — melyben igen komoly nemzeti, bár csak mezei „hadak” vannak — a 18 százalékos SZDSZ liberális alapon emancipálja. Mert ez, ha nem leginkább ez a koalíciós tárgyalások üzenete. Mindez történik velünk abban a történelmi időben, mely a határon túli magyarság ügyének szempontjából csak 1919—20-hoz, ill. 1945—47-hez hasonlítható. Hogy a határon túli magyarságnak az elkövetkező évtizedekre milyen jogokat lehet kiharcolni, az lehetséges, hogy most, az 1994—95-ben lezajló Európai Stabilitási Egyezmény (Balladur-terv) keretében dől el. Vajon, hogyan fogja a 15 milliós magyarság érdekeit képviselni a 72 százalékos parlamenti többségű MSZP—SZDSZ koalíció? Persze szükségszerű volt egy jobboldali fordulat az MDF-ben, hisz a rendszerváltó energiákat erről az oldalról lehetett legnagyobb mennyiségben vételezni. De így, utólag összevetve a rendszerváltó szólamokat az elért eredményekkel, nem értünk volna-e el hasonló eredményeket Pozsgay Imrével együttműködve is? Lassabban ment volna, de nagyobb társadalmi bázissal, ezért talán biztosabban is. Jelszavak helyett jobban koncentrálhattunk volna az ügyekre, s talán nem válunk a nemzeti ügy farizeusaivá. Talán nem használódunk el ennyire. Megítélésem szerint — az objektív gazdasági helyzet miatt — a választásokon akkor is vereség az osztályrészünk, ha a jelzett hibákat és bűnöket nem követjük el. Csak a 43 százalékról nem 9 és fél százalékra zuhanunk, megálltunk volna valahol 20 százalék körül. Legalább a 2/3-os törvények nem születhetnének meg nélkülünk. A 72 százalékos SZDSZ— MSZP koalíciónak nincs szüksége ránk az alkotmányozáshoz. Abba kell hagyni azt a nemzeti retorikát, mely mögött nincs cselekvés, mert ez épp a céljainkat hitelteleníti. Rehabilitálni kell a népi politikát — a népi balt is — az MDF- ben, de azt nem az Antall József által kidomborított konzervatív-liberális eszmekor helyére, hanem melléje kell helyeznünk. Ne essünk át a ló másik oldalára. Állítsuk helyre a párt demokratikus rendjét. Végrehajtható-e ez a hitelüket vesztett vezetőkkel? Nem. Teljes tisztújításra van szükség. Az elnökség nagyobbik részének is le kell cserélődnie. s a parlamenti frakció? Hogyan történhetett meg, hogy Szabó Ivánt nemcsak hogy ügyvezető elnökségi taggá, de parlamenti frakcióvezetővé is megválasztották? Azt a Szabó Ivánt, aki az MDF tagságát borzalmasnak nevezte, s még azóta sem kért bocsánatot (lásd, még mucsai). A választási kudarcért leginkább felelős MDF-vezetők bebetonozták magukat a parlamenti frakcióba. Az biztos, egy ilyen frakcióval nem lehet az MDF-et megújítani. Távoznia kell innen is a kudarcért leginkább felelős 10-12 személynek, akik természetesen listán jutottak be. De hogyan lehet ezt elérni és kik legyenek ezen személyek? Az országos választmány javaslatára az országos gyűlésnek kell határoznia egy belső népszavazásról, mely eldöntené, kiknek kell távozniuk. Minden egyes MDF-tag- nak legyen lehetősége leadni „büntetőszavazatát”. A „nyertesekben” talán lesz annyi becsület, hogy engednek az erkölcsi nyomásnak és lemondanak. Az országos és területi listákról olyanoknak kell a helyükre kerülniük, akik nem felelősek a katasztrofális kudarcért, s hiteles személyiségek az újrakezdéshez. Ha ez nem fog megtörténni, akkor tovább folyik a farizeus nemzetieskedés, a maszatolás, és elvész még a lehetősége is a megújulásnak. A kiszavazottaknak pedig lehetőségük lesz egyszerű MDF-tagként újrakezdeni, hisz a bukás nem egy életre szól. Aki képes lesz közülük ilyen alázatra, az méltó lesz arra is, hogy újra az MDF vezetői közé emelkedjen. Bégány Attila
