Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-07 / 157. szám

$ PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 5 * Gyötrelmes privatizáció Ocsán Megmentették hétszáz ember kenyerét autók gyáron belüli bütykölé- sét. Ezekre a népszerűtlen in­tézkedésekre mindenki felfi­gyelt, arra viszont már keve­sen, hogy kilenc hónap alatt a deficites termelés nyereség­gé vált, s így meg lehetett vé­deni a bezárástól a gyárat. A következő lépésként Vér Iván megpróbálta ráven­ni a dolgozókat, hogy saját ér­dekükben vegyenek üzlet­részt: már tízezer forinttal be lehetett nevezni. Az ered­mény lesújtó volt, mindössze ötvennégyen éltek a lehető­séggel. A nagy többségben kétlaki dolgozók nem látták át e dolgozói tulajdon előnye­it, mint ahogy ahhoz a merő­ben új helyzethez is nehezen Férfiasán bevallom, ha nem kapok fülest, aligha nézem meg a június 30-án este vetített „Győztesek és vesztesek” című riportfilmet a Tv2 csatornán. A cím ugyanis nem mondott semmit, s a programszerkesztők is újfent fele­sen” vizsgáztak. A Magyarország egyik példaértékű priva­tizálásáról szóló kétrészes dokumentumfilm bemutatására az éjféli órákat tartották a „legalkalmasabbnak”, amikor a nézők többsége már rég alszik. A kapott hír birtokában nyomban felhívtam Vér Ivánt, az ócsai konvektorgyár igazgatóját, akivel másfél év­vel korábban több alkalom­mal is készítettem interjút a gyár privatizálásának egy- egy mozzanatáról. Utoljára akkor, amikor a gyár vezetői konkrétan bizonyították, hogy a külföldi pályázók be­fektetési szándékát egyetlen dolog motiválja: megfojtani a magyar gázkonvektogyár- tást, majd saját termékükkel egyeduralmat teremteni a ma­gyar piacon. Az ezt követő események­ről nem volt tudomásom, il­letve csak annyi, hogy Vér Iván eget-földet megmozga­tott, hogy megmentse a gyá­rat a saját dolgozóinak. Rész­vényjegyzésre buzdított, kft.-t szervezett, s hitelek után talpalt. A tét óriási volt: a FÉG felszámolásával meg­bízott Reorg Rt. csupán az ócsai gyáregység ellenértékét több mint 800 millió forint­ban állapította meg, s a pályá­zati kiírás feltételei továbbra sem zárták ki a külföldi cé­gek jelentkezését. — Eddig tárgyalta a történ­teket a film első része — mondotta Vér Iván, amikor a hír hallatán felhívtam. — Nézze meg és utána elbeszél­getünk. Van miről: a forgatás óta eltelt idő sem szűkölkö­dött eseményekben. Naponta ezer konvektor készül Nyilván sokan nem látták a filmet, ezért dióhéjban felvá­zolom a gyötrelmes privatizá­ció történéseit. A FEG, és ezen belül az ócsai konvektor­gyár, jelentős veszteségekkel zárta az 1990-es évet, ez a KGST-re épülő alaptevékeny­séget tekintve még csak érthe­tő, ám a hazai konvektor irán­ti igények ismeretében már aligha. Feltételezem, hogy a veszteségesség felszámolása végett neveztek ki új igazga­tót az ócsai gyár élére, azt vi­szont ma sem értem, mivel si­került rávenniük e hálátlan feladatra a műszaki egyetem egyik tanárát, Vér Ivánt, aki 1991. március 1-jén lépett be az új állásba. Egy sokatmondó adat: ezen az emlékezetes napon 78 darab gázkonvektor ké­szült el, ennyi volt az akkor 450, ma már 700 fős gyár tel­jesítménye. Hogy mennyire nem volt kihasználva a kapa­citás, mennyire szükség volt az erős kézre, ezt a napjaink termelési mutatója bizonyít­ja. A gyárban jelenleg 900-1000 konvektort készíte­nek naponta, s erre a mennyi­ségre folyamatosan van is ve­vő. Az erőskezű vezető aligha tarthat igényt népszerűségre, ha a privilégiumként kezelt, hallgatólagosan eltűrt sza­bálytalanságokat ki akarja ik­tatni: a munkaidő alatti italo­zást, a fusizást vagy a magán­Nem tudták őket leírni Magyarország legkorszerűbb víztisztító állomása, csupán ez 30 millió forintba került Vér Iván: ameddig nem fizetjük vissza a tartozást, addig nem hordok nyakkendőt szoktak hozzá, miszerint a háztáji fáradalmait nem a gyárban kell kipihenni. Erről a filmben nem esett szó, vi­szont az emberekkel folyta­tott beszélgetések során jól ér­zékeltem ezt a tényt. Tegyem hozzá, az új elvárásokkal szembeni ellenszenv magyar szindróma, a negyvenéves ál­humánus politika egyenes kö­vetkezménye. A reformok eredménye­ként 1992-ben 100 millió fo­rint nyereséget könyvelhet­tek el a gyárban, amire azon­nal felfigyeltek a hazai befek­tetők is. Sajátos módon nem úgy, hogy kölcsönnel segít­sék Vér Ivánt. A betartás kü­lönböző formáit lehetett ta­pasztalni, s az sem kizárt, hogy a dolgozók tüzelését is ezek manipulálták a háttér­ből, azt híresztelve, hogy az igazgató és a köréje felzárkó­zott szűk csoport akarja meg­kaparintani a gyárat, felhasz­nálva ehhez a dolgozók pén­zét is. A lejáratási akció rész­ben sikerült, máig ismeretlen .jóakarók” olyan dokumentu­mokat loptak ki és hoztak nyilvánosságra, melynek kö­vetkezményeként a bankok hitelkészsége „lelohadt”. Vér Iván szerzett pénzt Vér Iván válaszként újabb bi­zonyítást produkált, az 1993-as év első negyedét 100 millió forint nyereséggel zár­ta, s hogy végül is ő került ki győztesen a viadalból, abban nagy része volt annak, hogy tumfilm vetítését követő na­pon barna sportingben fogad az irodájában, se zakó, se nyakkendő. — Százötvenmillió hitelt vettem fel a gyártás finanszí­rozására. Megfogadtam, amíg ezt nem fizetem vissza, nem hordok nyakkendőt. Sze­gény ember ne flangáljon — teszi hozzá nevetve. — Elégedett? — Fogalmazzunk úgy, a gyár dolgai jó úton haladnak ahhoz, hogy majdan elégedett lehessek. Sikerült megakadá­lyozni a külföldi konkurencia előretörését, végleg megvetet­tük a lábunkat a haza piacon. — A film során az is elhang­zott, önök nem tájékoztatták fo­lyamatosan a dolgozókat a vál­lalat ügyeiről. Vajon mennyit tudnak az emberek ezeknek a beruházásoknak az anyagi hát­teréről? — Élek a gyanúval, hogy nem igazán érdekli őket, nem hajlamosak a hosszú távon gondolkodásra. Márpedig az ilyen beruházások csak hosszú távon térülnek meg. A film­ben elhangzott információ- igény egészen más jellegű volt: olyan kérdéseket érintett, amelyek szerintem üzleti titok­nak minősülnek. Következés­képp nem óhajtottam ezeket ki­szivárogtatni. — Végül is volt ami kiszi­várgott, ami egyfajta fiaskó, megrendül tőle az ember bizal­ma. Ön miképp minősíti ezt az „árulást"? — Nem kutattam a bűnösök után, óvatosabb vagyok, de nem bizalmatlan. Bizalmatlan légkörben nem lehet dolgozni, elvonja az ember figyelmét. Abból indulok ki, hogy az em­berek többsége tisztességes, s ez mindenekelőtt a közvetlen környezetemre érvényes. Mint ahogy a film címe is sugallta, vannak győztesek és vannak vesztesek. Győztesek vagyunk mi, akik megmaradtunk, s vesztesek azok, akik nem tud­tak bennünket leírni. — Most, hogy sikerrel zá­rult a privatizáció, nagyobb a népszerűsége? — A 12 ezer forintos átlagfi­zetéseket sikerült feltornázni 30-35 ezerre. Ez a tény alap lenne a népszerűségre. Vi­szont azt még ma is sokan rossz néven veszik, amiért kö­vetkezetesen túladok az italo­zókon, vagy nem tűrök el egy kulcsreszelést sem. Nem fér bele a munkaidőbe. Mi volna, ha mindenki megreszelgetné a A FÉG valamennyi termékét a gyár kollektívája tervezi a nemzetközi normák figyelembe­vételével A szerző felvételei maga kis kulcsát? Én csak raci­onálisan tudok gondolkodni. A gyár nem hitbizományi intéz­mény, s ez tőlem lefelé min­denkire érvényes. — Mik a közeljövő tervei? — Három évre van kidolgo­zott programunk, s teljes egé­szében a gyár korszerűsítésére irányul. 1994-ben 120, ’95-ben 150, ’96-ban 200 mil­lió forintot kívánunk beruház­ni korszerűsítésbe, s ennek függvényében a termékská­lánk bővítésére. — Egy veszetséges gyárat lábra állított, megbirkózott a privatizációval. Miben látja a siker titkát? — Következetesen tartot­tam magamat ahhoz a stratégi­ához, amit a most leköszönő ipari miniszter, Latorczai Já­nos is hirdetett. A veszteséges üzemeket nem központi támo­gatással kell a bajból kihúzni, önerőből kell megmaradjanak. De mielőtt végleg bezárnánk egy gyár kapuját, adni kell egy utolsó lehetőséget a veze­tőknek, hogy bizonyítsanak. Én megkaptam, éltem vele, bi­zonyítottam. Ehhez persze partnerek is kellenek. Ma olyan szakembergárda áll mö­göttem, akik az országos élvo­nalba tartoznak. — Az új poltikai viszonyok mennyiben befolyásolhatják a gyár további sorsát? — Nem látok összefüggést a két dolog között. Meggyőző­désem, hogy az új kormány nem kíván élni a múlt módsze­reivel. A negyven év tapaszta­latai megtanítottak mindenkit arra, ha egy gyáron belül a po­litika irányít és nem a gazda­ság, akkor gyakorlatilag felbo­rul minden. A politika ne irá­nyítson, ez viszont nem záija ki, sőt igényli, hogy a minden­kori politikusok odafigyelje­nek a gazdasági szférákra. Matula Gy. Oszkár a Reorg Rt. igazgatója, Sugár Dezső mindenre kiterjedő óvatossággal, a törvények ma­radéktalan betartásával hajtot­ta végre a privatizálást. Az újonnan meghirdetett pályázaton csak azok vehet­tek részt, akik a teljes vételár­ról garanciát tudtak nyújtani, amivel az ügyeskedőket, szél­hámosokat eleve kizárták. Amire sokan nem számítot­tak, Vér Iván szerzett pénzt. Menet közben sikerült meg­nyernie a Bankár és Lenkes Kft.-két partnernek. így in­dult el az önállóság útján ta­valy szeptemberben a FEG Konvektorgyártó Rt., s ezzel új szakasz kezdődött a hazai konvektorgyártás történeté­ben. * Vér Iván külsőségekben egy kicsit megmaradt egyetemi ta­nárnak, még soha nem láttam csak fehér ingben, nyakken- dősen, zakóban. A dokumen­Számomra ebben elsősorban az a nyereség, hogy megmen­tettük 700 ember kenyerét. Az elmúlt másfél év alatt bővítet­tük a termékskálánkat, kifej­lesztettük a H 120-as és a H 10-es vízbojlerek két-két típu­sát. Ezek ma csúcstechnológi­át képeznek Európában, a NOX- és CO-kibocsátásuk jó­val alatta van a nemzetközileg előírt normáknak. Csakhogy ehhez megfelelő hátteret kel­lett biztosítani: olyan laborató­rium kialakítása és műszerezé­se szükséges, amelyben a mé­réseket, kísérleteket, korszerű­en el lehet végezni. Ittlétem alatt sokszor el­hangzott: hová tettük a nyere­séget? Nos, ebbe a laboratóri­umba és a víztisztító állomás­ba: a kettő összesen több mint százmillió forintba ke­rült. Ehhez tudni kell azt is, a víztisztítás alapvető problé­ma volt, mivel közel álltunk ahhoz, hogy a szakhatóságok megvonják az üzemeltetési engedélyünket. Ennek veszé­lye végleg elmúlt, jelenleg a mi víztisztítónk a legkorsze­rűbb Magyarországon. Szin­tén a nyereségből vásárol­tunk öt japán targoncát, ezt is az utolsó percben. A 15 éves bolgár targoncák ugyanis már nem voltak képesek meg­birkózni a belső szállítással. \

Next

/
Thumbnails
Contents