Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-07 / 157. szám
2 PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK ^ Kuba keleti megyéjében, Guantanamóban katonatisztek és belügyi funkcionáriu- •sok egy csoportja rendszer- ellenes összeesküvést készített elő — értesült a hivatalos propaganda irányításához közel álló forrásból az MTI havannai tudósítója. Amennyiben a hír igaz, az 1959-es forradalom győzelme óta első ízben fordultak szembe a hatalom elsődleges támaszának tekintett fegyveres erők tagjai szervezetten a Castro-rendszerrel. Közelebb Oroszországhoz A lecserélt főváros A kazah parlament tegnap élénk vita után megszavazta Nurszultan Nazarbajev elnök javaslatát, mely szerint a közép-ázsiai köztársaság fővárosát Alma-Atá- ból 1000 km-re északra, Akmolába, a korábbi Celi- nográdba helyezzék át. Nazarbajev főként földrajzi és ökológiai érveket hozott fel javaslata mellett. Míg Alma-Ata az ország déli szélén fekszik, addig Akmola központi elhelyezkedése sokat könnyítene a hatalmas kiterjedésű köztársaság közigazgatásán. Emellett az új főváros közelebb van Oroszországhoz, jobbak a közlekedési kapcsolatai, és így a kazah áruk könnyebben juthatnak el az északi szomszédhoz. A főváros leváltásában jelentős szerepet játszott az is, hogy állandó földrengéseknek van kitéve. Behívják a NATO-t? A balti országok nem óhajtanak megmaradni a szavak szintjén a NATO-val való együttműködés kérdésében, s ezt mindenekelőtt Litvánia teszi egyértelművé: eljuttattak a NATO-hoz egy dokumentumot, amelyben Litvánia felajánlotta a haditengerészeti támaszpont használatát Klaidepában, továbbá egy repülőtér és egy kórház használatát — közölte vilniusi információra hivatkozva a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Elakad a vajdasági magyar párbeszéd? Bosznia: nagyhatalmi áldás Újvidéki tudósítónktól Genfben, a Nemzetek Palotájában Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és az USA külügyminiszterei áldásukat adták a nemzetközi összekötő csoport által elkészített dokumentumra, s a térképeket tegnap a hadban álló felek is megtekinthették. A szerbek, a muzulmánok és a horvátok számára kéthetes határidőt szabtak, s utána nyilatkozniuk kell, elfogadhatónak tartják-e Bosznia-Hercegovina felosztásának végleges tervét, vagy vállalják a kilátásba helyezett büntetőszankciókat. A térképkészítők a korábban elfogadott alapelvből indultak ki, miszerint a területek 51 százaléka a horvát— muzulmán föderációt illeti meg, 49 százalékkal pedig a szerbek rendelkeznek. Mint ahogyan az várható is volt, korábbi kijelentéseikben a szerbek is és a muzulmánok is elvetették a felkínált tervezetet, Radován Ka- radzsics egyenesen megalázónak minősítette azt a szerbségre nézve, a bosnyá- kok viszont különféle formájú szavatosságot követeltek. Most azonban már Izetbegovics muzulmán vezető is úgy fogalmazott, hogy a tervet nem fogják simán elvetni. Belgrád viszont bizonyára komoly nyomást gyakorol majd a boszniai szer- bek eddig igencsak rakoncátlan és hajthatatlan vezetőire, hiszen a sikeres megállapodás esetében a terv előirányozza a Szerbia elleni szankciók feloldásának első szakaszát. A vajdasági magyar közvélemény kiegyezést, vagy legalábbis jó szándékú közeledést várt el egy másik, számára szintén életbe vágó kérdésben, ám az idő haladtával mindinkább elmérgesedni látszik a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Magyarok Szövetsége kapcsolata. Az „idősebb testvér”, a VMDK vezetői szemmel láthatólag nem kívánják megosztani a hatalmat az újonnan megalakult VMSZ-szel, vezetőik első találkozója nem hozott eredményt. A sikertelen megbeszélést követően a VMSZ elnöksége közleményt jelentetett meg, amelyben többek között ez olvasható: „A tárgyalás folyamán tárgyalópartnerünk részéről érezhető volt az elutasító hangnembe burkolt görcsös riadalom, a pozícióvesztéstől való félelem, a fennhéjázó visszautasítás és az ehhez kapcsolódó, realitást nélkülöző, durva számonkérés. Tárgyalópartnerünk azt sem fogadta el, hogy az első tárgyalásról közös közleményt adjunk ki, annak ellenére, hogy csoportunk tagjai a helyzetnek megfelelően erre konstruktív javaslatot tettek. A VMDK vezetése arra hivatkozik, hogy ők az itt élő magyarság politikai érdekvédelmének egyetlen legitim képviselői, a VMSZ- nek csak a választásokon való esetleges megmérettetés kedvező eredménye után lehetnek meg ugyanezen jogai. Egyes körzetekben máris leváltották a felelős tisztségekről azokat a VMDK-s tagokat, akik aláírták belépési nyilatkozatukat a VMSZ-be, másutt viszont a VMDK alapszervezetei a csúcsvezetés álláspontjának ellenére a platfor- mosodás útjára léptek, tehát több irányzat működését engedélyezik, ami tovább bonyolítja az amúgy is tarka helyzetképet. Sinkovits Péter A nagyvilág hírei *A Szabad Európa és a Szabadság Rádió Prágába, a volt parlament épületébe költözik — közölte kedden Bili Clinton, elfogadva . a Václav Havel cseh elnök ajánlatát. 41 Kétszeresére nőtt a stabilizációs program januári kezdete óta az ipari termelés Jugoszláviában. A vállalatoknál beruházási tevékenység észlelhető. ¥ Rigába érkezett tegnap délelőtt Bili Clinton amerikai elnök és külügyminisztere, Warren Christopher. Clinton személyében hivatalban lévő amerikai államfő először tesz látogatást a Baltikumban. 4:- Az osztrák villamosmií- vek meg akarja vásárolni a hat magyarországi áramszolgáltató vállalat egyikét, az Edászt, s a törvény által megengedett legmagasabb részesedés elérésére törekszik — közölte Hans Haider, a Verbundsgesellschaft elnöke a Magyar Villamosművek Rt.-vei kötött együttműködési megállapodás bécsi aláírása után. VELEMENY Lenin elvtárs szobra A Somogyi Hírlap június 23-i száma hírt ad arról, mi lett a kaposvári szoborcsoport sorsa, amelynek központi figurája Lenin, körülötte öt vagy hat ’19-es Somogy megyei mártír áll, illetve ma már csak állt. Köztük Latinka Sándor, a tanácsköztársaság helybéli élet-halál ura, további ’ 19-es kommunisták és egy vörös katona, kiket a „fehérterror” tisztogatási akciói során kivégeztek vagy felkoncoltak. Köztudott, hogy Somogy megyében — elsősorban Siófokon — Prónay szabadcsapatának tisztjei igen alapos munkát végeztek. De hogy nem vaktában kaszabolták az ártatlan lakosságot, amint utólag gyakran hallani, azt éppen Latinka Sándor kiválasztása mutatja, aki sok derék dolgot művelt a kommunizmus idején, de maga is felállított egy karhatalmi századot, amely rendcsinálás címén kesztyűtlen kézzel irtotta az „ellenforradalmárokat”, így aztán a „tisztogatóknak” nincs mit egymás szemére vetniük. Vagy éppen: egyformán van mit, lévén egyformán véreskezűek. Mindezt nem a Somogyi Hírlapból tudom, inkább csak emlékezetből meg hallomásból. A momumentális szoborcsoportot nyolotíz éve állították fel Kaposvárott, hangos lelkendezés és halk átkozódás közepette. A szobor alkotója Varga Imre, a hazai kortárs művészet kiemelkedő tehetsége, aki nem hódolt be a szocreál rémsé- ges irányzatának, hanem megteremtette a maga sajátos művészi formavilágát, és ezzel — érdekes módon — egyformán tudott eleget tenni a Klérus meg a Párt művészi igényének (igénytelenségének). A Lenin-szoborcsoportot csak képről ismerem. Pontosan olyan, amilyennek Varga többi szobrának ismeretében várható. Nem remekmű, de nem is rossz kompozíció, originális megoldása égy sablonos feladatnak. Ha az ember a szocreál köztéri szobrok hatalmas tömegéhez hasonlítja, feltétlenül elismeréssel szólhat róla. Átmenet a Cala- is-i polgárok és a nyugati városokban többfelé látható holocaustemlékművek közt, vargaimrés megoldásban. Maga Lenin nem emelkedik ki a figurák közül, inkább sereghajtójuk, jellegzetes sapkájával nem megnyerő jelenség, ami nyilván nem is volt célja a művésznek. A szétszórt alakokat csak képzeletbeli erővonalak tartják össze. És a jelképiségük. Ritkaság, hogy művészi alkotásnak ne legyen jelképi mondanivalója. A tájkép vagy az absztrakt motívum esetleg nem jelképez mást, mint önmagát, akárcsak a szimpla portré. De már Lenin portréjáról vagy a mártírokéról nem mondhatjuk ezt. Nagyon is fontos a jelképiségük, sokkal fontosabb annál, mennyire hasonlítanak a modelljükre. Szász Endre, akivel a Somogyi Hírlap interjút készített Varga Imre szobrai érdekében, azt mondja: „A kutyát sem érdekli az, hogy éppen Lenint ábrázolja vagy mást, csak az, hogy ez egy jó szobor.” Ez azonban csak pár száz vagy ezer év elmúltával lesz (lenne) igaz, amikor már csakugyan nem érdekel bennünket például Colleoni lovas szobránál a condottiere magán- és közélete, egyedül a szobor nagyszerűsége. Az idő elmossa vagy átformálja a jelképisé- get, megváltoztatja a néző hozzáállását, Colleoni esetében például így: Mit törődöm én azzal, mennyi komiszságot művelt az a zsoldosvezér? Számomra a zsoldosvezér plató- ni ideája lett, és felülmúlhatatlan szépségű műalkotás. Elvben lehetséges volna, hogy Lenin arcmását a diaboli- kus ember ideájaként ötszáz év múlva bámulattal szemléljék, csakhogy ehhez Verrocchio nagyságrendű szobrászra volna szükség, amivel korunkban nem rendelkezünk. Kevés a valószínűsége annak, hogy Lenin személyisége ötszáz év múlva akár pozitív, akár negatív formában foglalkoztatná az emberiséget. Még kevesebb a valószínűsége annak, hogy Varga Imrére ötszáz év múlva úgy fognak emlékezni, mint mi Verroc- chióra. A művészi halhatatlanság verzióját ezzel zátjuk ki a megfontolásaink köréből. Konkrétan arról van szó, hogy pár éve hoztak egy kormányrendeletet, miszerint a fasizmusra és kommunizmusra emlékeztető szobrok, képek, műtárgyak, jelvények a közterekről és egyéb közterületekről eltávolítandók. Vonatkozott ez Leninre is, és természetesen Kaposvárra is. A lakosság nagy része megkönnyebbülten vált meg e túlságosan sokáig szemlélt és többnyire visszataszító műtárgyaktól, Kaposvár azonban hezitált. Nem ok nélkül, hiszen Varga Imréről nem mondható, hogy tehetségtelen, és a szóban forgó műalkotás sem kontár munka, még ha nem „remekmű” is, miként Szász Endre gondolja. Valószínűleg azt lesték a kaposváriak, mi lesz a Vérmezőn fölállított Kun Béla-szoborcsoport sorsa, amit szintén Varga Imre alkotott. A magam részéről egyik legjobban sikerült kompozíciójának tartom, mégis egyszerűen borzasztó volna, ha Kun Béla még mindig uralkodna a Vérmezőn. Szerencsére már csak a talapzata látható ott, azt még el lehet viselni. Végül a kaposváriak is beadták a derekukat, leszerelték a mártírokat, Leninestül. Valami telephelyre szállították őket, ott elfeküdtek egy ideig zavartalan és felügyelet nélkül, mígnem valaki észrevette, hogy néhány mártír eltűnt. Leszármazottaik menekítették el, vagy bronzéhes üzérek, egyelőre nem tudni. Lenin azonban ott maradt, főfájást okozva a városi önkormányzatnak. Ekkor jelentkezett Szász Endre: adják neki vissza várdai magánmúzeumába. Oda is ígérték, azonban nem ő kapta meg, hanem Siófok városa, lévén Varga Siófok szülötte és díszpolgára. Egyelőre ott is egy raktárban őrzik, nyilván az idők változására és az ikonoklaszta rendelkezés visszavonására számítva. Ennyi a történet, és mi a tanulság belőle? Pusztán az, hogy a legegyszerűbb kérdésre is néha mily nehéz egyértelmű választ adni. És hogy milyen okosan járt el az Antall-kormány, amikor a kiselejtezett szobrok részére emlékparkot létesített. Pedig mennyire haragudtunk a nagy költség miatt! Mégis ez a helyes út, mert egyetlen korszak sem képes saját kortárs művészetét örök érvényűnek megítélni. Ráérnek kiselejtezni az értéktelent akkor, amikor már sem előítélet, sem pro vagy kontra indulat, sem politikai szempont nem befolyásolja az esztétikai ítéletet. Tömeggyilkosokról lehet művészi portrét készíteni? Hitlerről, Mussoliniról, Leninről, Sztálinról, Kun Béláról, Szamu- elyről, Ceausescuról és a többiről, kicsikről és nagyokról? Talán lehet, noha semmiképp nem illik. De nem illik műalkotásokat összetörni, lerombolni sem. Felmagasztalt tömeggyilkosok művészi portréi közt éljük le hétköznapjainkat? Inkább múzeumba velük, ott gyönyörködjék bennük, aki szereti őket. j/7 / (Benedek István) 1959 óta először • • Összeesküvés Kubában
