Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-05 / 155. szám
I I PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 5., KEDD 13 Alelnökök védelmében Levelem tulajdonképpen dr. Nahlik Gábor és dr. Csúcs László uraknak szerettem volna címezni, de már nem hiszem, hogy kezeikhez eljutna, ezért egyetlen esélyem, hogy önöknél közhírré tehetem. Mert — többek nevében — köszönetem és elismerésem szeretném kifejezni azért az embert próbáló munkáéit, amit, ók ketten intézményüknél tenni próbáltak. Nem emlékszem televíziós elnökre, aki a nézők véleményét is kérte volna, aki nézői tanácsot hozott volna létre, hogy döntéseinél észrevételeiket figyelembe vegye. Számos értékes, hasznos műsor született: lásd a művelődési stúdió adásai (Mondolat, Medicina, hagyomány, néprajz kaphatott szót...), sok érdekes természetfilm, filmsorozatok, dokumentumfilmek, gyermekműsorok (már nem kellett csak atomhangyát, Csipet csapatot nézni gyermekeinknek), de a szórakoztató stúdió kellemes, könnyed műsorai, a Ki mit tud?, szívmelengető ahogy a Ki tud többet Magyarországról? c. vetélkedőben magyarországi városok okosan, látványosan bemutatkozhatnak. És folytathatnám. .. Amíg Nahlik úr elképzelései megvalósításában néhány kulcsemberre számíthatott a televízió műhelyeiben, addig — legalábbis én úgy éreztem — Csúcs László nagyon egyedül maradt a Magyar Rádióban. Nem hiszem, hogy van a földön intézmény- vezető, aki eltűrte volna, hogy nyílt színen rágalmazzák (lásd Bölcs — Gondolat—jelben a harmadrendű írókról szóló ítélet neki tulaj- donítása, intézkedéseinek cinikus, hazug nyilvánosság elé tárása, „betartás” ahol csak lehetett...). Azt sem tudom elképzelni, hogy civilizált országban egy „stáb” (Mester úr vezette csapat) úgy viselkedhetne, ahogyan azt ők tették az erőszakkal birtokba vett elnöki szobában. Meddig süllyedhetnek még magukat értelmiséginek nevező emberek? Elkezdődött a leszámolás, a vérmes és kicsinyes bosszú ideje, nyíltan és alattomosan, de hazug módon még mindig demokráciát emlegetve. Juntamódszer ez és bizánci; diktatúrából diktatúrába megyünk, az a néhány év, ami közte volt, azt csak álmodtuk. De mégis: csak a politizálásban kell Csipkerózsika-álomba merülnünk! Kis közösségekben, falvak hagyományőrző csoportjaiban, egyházközségekben, a természetjárásban, iskolákban és énekkarokban a közösségi élet építését nem szabad abbahagyni. Ünnepeket kell rendezni, és azokban öntudattal részt venni. Gyermekeinket mégis a másik ember tiszteletére nevelni, a munka megbecsülésére, és elhitetni velük, hogy csak a tanulás, a tudás az érvényesülés egyetlen megbízható útja. Aprólékosan, szívósan munkálkodni azon, hogy felnövekedjék egy új nemzedék, akiknek országlása idején a Csúcs Lászlóknak és Nahlik Gáboroknak nem kell áldozattá válniuk. Fogadják őszinte nagyrabecsülésünket Baranyai Veronika Budapest Munkácsyról Munkácson Munkács ünnepelt. A főtéren leleplezték a város szülöttének, Munkácsy MiHISTÓRIA Reformáció és ellenreformáció n A királyi Magyaror- . szág viszonyai lényegesen megváltoztak az ellenreformáció előrehaladásával. Ami az idegen szolda- teszkának nem sikerülhetett, azt elérte az egyházáért küzdő, páratlan szervezetű jezsuita rend és az ékes szavú érsek, Pázmány Péter. Ez a protestáns családból származó, minden ízében magyar főpap, aki előbb a jezsuita rendbe lépett, s onnan emelkedett a prímási székbe, a legmélyebb lelki műveltséggel rendelkezett, és életcéljának „a magyar lélek katolikus szellemű kiművelését” tekintette; a katolikus restaurációt a lelkek meggyőzésével vitte keresztül, a hódítás biztosítására katolikus szellemű nevelőintézetekről is gondoskodott, ezért alapította a nagyszombati főiskolát is (1635), amelyet Mária Terézia helyezett át Budára, majd II. József Pestre. A főúri családok körében folytatott térítései következtében már az 1618. évi országgyűlésen katolikus volt a rendek többsége, akik hosszú idő után először választottak megint katolikust nádorrá. Mikor aztán a hitbuzgó II. Ferdi- nánd (1619—1637), aki az örökös tartományokban a protestantizmust kiirtotta, lépett trónra, a királyi Magyarországon is a katolicizmus került túlsúlyba, és megkezdődött a magyarság nyugati katolikus, a dinasztiához hű, és keleti protestáns, önállóságra törekvő részének ellentéte, amely a történeti eseményeket több mint száz éven át befolyásolta. A nemzet érzelmi megoszlásának következménye ugyan az volt, hogy a török elleni küzdelem több mint két nemzedéken át háttérbe szorult, de a rendi jogok és ezzel nemzeti önállóságunk fennmaradt. BÓCSKAY politikai felfogását vallották utódai is, az erdélyi protestáns fejedelmek. Bethlen Gábor (1613—1629) háromszor is fegyvert fogott a magyarországi protestentizmus biztosítására és Erdély fennhatóságának kiterjesztésére. 1619-ben, felhasználva a nagy vallásháború bonyodalmait, gyorsan meg is szállta Felső-Magyarországot, és Pozsony is, a várban őrzött szent koronával együtt kezébe került; a kor hadvezéreit jellemző habozása folytán azonban, amelyet ekkor tanúsított, elmulasztott a csehek támogatására sietni, ami Bécs elfoglalásával járt volna. A rendek királlyá is választották, de ő, Bocskai példáját követve, nem koronáztatta meg magát. Nagy hadvezéri tehetsége csaknem kizárólag a mintaszerűen berendezett Erdély haderejével még akkor is sikert tudott elérni, amikor szövetségeseinek, a cseh rendeknek hadseregét, amelyet magyar lovasság támogatott, a fehérhegyi csatában tönkreverték (1620). A külpolitikai helyzet változása folytán megkötött nikolsburgi békében (1622) II. Ferdi- nánd megerősítette az 1608. évi törvényeket, Bethlen élethossziglan megkapta a keleti vármegyéket és két sziléziai hercegséget családi birtokul. Miután Ferdinánd elutasította kérését, hogy leányát hozzáadja nőül, már a következő évben újból támadt, de ebben, valamint harmadik hadjáratában tapasztalnia kellett, hogy a katolikus hit új elterjedése miatt egyre kisebb támogatásban részesült a magyar rendek részéről. Nem is tudott magának újabb engedményeket szerezni. Bethlen Gábor és utódja, I. Rákóczi György (1630—1648), a harmincéves háborúban a Habsburg-ellenes párt komoly tényezői, Franciaország, Svédország és Brandenburg szövetségesei voltak. Rákóczi György a linzi békében (1645) újból elérte a vallásszabadság biztosítását, mégpedig a paraszt számára is. Ezzel megszűnt a „cuius regio” elve is, ami azonban a katolicizmus új elterjedése után már nem bírt nagyobb jelentőséggel. Rákóczi is megnövelte országainak politikai súlyát a Bethlen bírta hét megye megszerzésével. A kis államból Bethlen Gábor abszolút hatalmával és bölcs kormányzásával, amelyben a merkantilizmus nyomai is megtalálhatók, virágzó és jómódú államot alkotott. Rendezett pénzügyeivel, harcra kész seregével a protestáns Erdély a vallásháború folyamán önálló külpolitikát folytathatott. Élénk diplomáciai érintkezésben állott a protestáns hatalmakkal és a franciákkal is. A politikai fellendüléssel és az anyagi jóléttel Erdélyben a 17. század első felében a szellemi élet felvirágzása is járt, amelyet az élénk összeköttetés a nyugati protestáns országokkal, Hollandiával és Németországgal mozdított elő, ahol az erdélyi magyar és szász protestánsok teológiai tanulmányaikat végezték. Bethlen és a Rákócziak Erdélyé- nak kultúrája főiskoláival, udvari életével, teológiai vitatkozásaival méltán állítható a nyugati kis protestáns államok, Hollandia, Skócia vagy Brandenburg mellé, és a protestantizmus kultúrájának hatását a csakhamar bekövetkezett nagy politikai változások sem tudták megakadályozni. A németországi harmincéves vallásháború Magyarországra nézve is komoly következményekkel járt. A dinasztia helyzete az örökös tartományokban megváltozott, mivel a cseh államiság megszűnt, és az ellenreformáció teljes győzelmet aratott. A rendiség megmaradt ugyan formailag az osztrák tartományokban, de különösebb ellenállást a kormány abszolutisztikus elveket valló kormányzási módszerével szemben kifejteni többé nem volt képes. Ausztriában megkezdődött az alkotmányos életnek az a visszafejlődése, amely nem lehetett kényelmetlen I. Lipót és utódai minisztereinek. Az osztrák tartományok rendjeinek nem is volt soha okuk a dinasztiával fegyverrel is szembehelyezkedniök, hiszen anyagi jólétük, kis államaik politikai jelentősége a dinasztikus hatalom emelkedésével egyre nőtt, és nemzetiségük a Habsburg-csalá- di hatalom megerősödésével nemhogy fenyegetett helyzetbe jutott volna, hanem inkább hódításra nyert alkalmat; elég itt a cseh tartományokban megindult ger- manizálásra rámutatni. Más volt a helyzet Magyarországon, ahol a Habsburgoknak szintén megvolt az a természetes törekvésük, hogy hasonló hatalmi állásra tegyenek szert, és a rendi alkotmány ellenállásának megtörése után teljesen önkényesen kormányozzanak. A politikai erők megoszlásának a 17. század közepén bekövetkezett megváltozása biztos sikerrel kecsegtette a bécsi miniszterek abszolutisztikus törekvéseit. A protestantizmus az ellenreformáció nagy sikerei következtében lényegesen meggyengült, és Erdély, a magyar rendiségnek egy fél évszázadon át hű védelmezője, nem volt többé számba vehető politikai tényező. II. Rákóczi György, aki megfeledkezett arról, hogy állama csak addig, és oly mértékben folytathat önálló külpolitikát, amíg az a porta céljainak és nézeteinek megfelel, elődei sikereitől félrevezetve, a svédek szövetségében nagyszabású dinasztikus politikát kezdett a törökhálynak mellszobrát, aki 150 évvel ezelőtt, 1844-ben Lieb Mihályként látta meg a napvilágot Lieb Leó Mihály munkácsi sóhivatalnok és Reök Cecília harmadik gyermekeként. A Béke téren jelentős tömeg előtt került sor az ünnepségre, amelyen — többek között — részt vettek az ukrán, valamint a magyar kulturális minisztérium képviselői. A mellszobrot Michail Belay mintázta és a nyíregyházi Sebestyén Sándor öntötte bronzba. A beszédek ukránul és magyarul hangzottak el, miközben a tömeg fölött egy ruszin nemzeti zászló lobogott. Vaszócsik Lászlóné, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör vezetője, aki az ünnepség fő szervezője volt, beszédében egy görög bölcselő szavait idézte méltatásként. Az ember gazdagsága az a jó, amit véghez visz. A mellszobron egyelőre csak egy ukrán nyelvű felirat tudatja, hogy kit ábrázol a műalkotás, de nemsokára felkerül rá a magyar nyelvű felirat is. Az ünnepség keretében a néhai Rákóczi-kastélyban megtekinthető a Mun- kácsy-emlékkiállítás. A hányatott sorsú művész, aki asztalosinasként kezdte pályáját, szimbolikusan visszatért szülővárosába. Műveiről a legalaposabb kritikát Szteszov orosz kritikus írta: „Munkácsy az egyik leghatározottabb, legféktelenebb realista Európában. (...) Merész, heves, szabálytalan, szeszélyes, viszont mélységesen igazmondó és kifejező.” Balassa Zoltán Kassa fcel ellentétben, és hadjáratot indított a lengyel korona megszerzése végett (1657). A császáron kívül a porta is a lengyelek pártjára állott az engedetlen hűbéressel szemben, akit X. Károly svéd király a dánok támadása miatt cserbenhagyott. A hadjárat megsemmisítő vereséggel végződött, és az erdélyi hadsereg legnagyobb része a tatár kán fogságába került, akit a porta szabadított rá a fejedelemre. Ez jó alkalmul szolgált a töröknek arra, hogy a már kellemetlenné váló hűbérországot megnyirbálja. Rákóczi könnyelmű vállalatáért trónjával és életével, Erdély, amelyet a tatár hordák ez alkalommal először pusztítottak végig, jólétével és az állami erőforrásai javát szolgáltató keletmagyarországi területek elvesztésével fizetett (1660). Épp ebben az időben erősödött meg a portán albán nagyvezérek alatt a harcias szellem. Erdély túlságos gyarapodását és önállóságát már régen amúgy sem nézték jó szemmel. Fölhasználták hát az alkalmat arra, hogy lecsapjanak a hadseregétől megfosztott országra. Várad és Jenő török kézre kerültek, s velük együtt nagy országrészek csatoltat- tak a hódoltság területéhez. Erdélyben is bekövetkeztek a török pusztítás minden kultúrát eltipró évei, amidőn a nagyvezér a tatárokat kíméletlenül bocsátotta a magyarság évszázados telepedési területére, és tette pusztasággá virágzó falvak vidékét. Az utolsó fejedelem, Apaffy Mihály (1662— 1690) már csak akaratlan báb volt a porta kezében, és Erdély államiságának utolsó negyedszázada csak látszólagos önállóság volt. (Folytatjuk) Eckhart Ferenc A Szentendrei Teátrum Huszonöt évvel ezelőtt, 1969. július 5-én tartotta első előadását a Szentendrei Teátrum, a város főterén megnyílt nyári színház. A teátrum kezdeményezői — mint G. Sin Edit tanulmányában írja — a Színművészeti Főiskola hallgatói voltak. Zsámbéki Gábor rendező szakos hallgató és tanára, Békés András 1968-ban tervezetet készítettek. Ebben írták: >yA látogatót, aki Szentendrére érkezik majd, első' pillanattól kezdve lebilincseli a város. Hangulatosan megvilágított utcákon érkezik a főtérre, és abban a pillanatban már be is lépett a színházba. (...) arra kell törekedni, hogy a szentendrei szabadtéri előadás a magyar színházkultúra repertoárjában egyedülálló helyet foglaljon el (...) A műsor magában foglalná a XVIII—XIX. századi magyar népi és városi színjátszás legjobb elemeit, túlnyomó többségében énekes, zenés, táncos, vidám jellegű lenne.”A tervezetet mind a város, mind Pest megye elfogadta, támogatta, így a következő évben megkezdődhettek a próbák. Zsámbéki Gábor és Békés András két régi magyar darabot választott a július 5-ei bemutatóra: az egyik 17. századi ismeretlen magyar szerző darabja volt, a Co- mico-Tragoedia, a másik Szalkay Antal 1793-ban fordított, Pikko herceg és Jutka-Perzsi című munkája. Ez a darab volt egyébként az első magyar nyelvű opera, 1793-ban Budán mutatták be. Az 1969-es bemutató méltán aratott nagy sikert, nemcsak a nézők, de a kritikusok között is. Pogány György
