Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-23 / 171. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. JULIUS 23., SZOMBAT Cinizmus Nehéz helyzetben van ez az ország. Nem újkeletű a nehéz helyzetünk, legalább ezeréves. Volt időnk hozzászokni ahhoz, hogy a dolgok itt nem mennek simán, egyszerűen. Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, kormányok alakulnak, kormányok buknak — hiszen mindenütt így megy ez, senki és semmi nem él örökké. Amióta a királyságokat eltörölték, hosszú távra nemigen érdemes berendezkedni. Áldatlan állapot ez mindenütt, Magyarországtól Amerikáig. Négy év olyan rövid idő, hogy megmelegedni sem igen lehet a bársonyszékben: kapaszkodni kell a karfába, mert már ott lökdös a következő jelölt. Ha néha akad egy-egy rátermett ember, aki az ígéreteiből meg is tud valósítani valamit, a befejezésre ritkán jut ideje, s az utód már csak azért sem folytatja elődje művét, hogy eredetiségét bizonyítsa. Az eredetiség bizonyítása többnyire megreked az előd művének lerombolásánál, önálló építkezésre kevés idő marad. A bemutatkozás általában egy jelszóval és egy kormányprogrammal kezdődik. Az Antall-kormány jelszava a 15 millió magyar volt, amivel nyomban kiváltotta ellenségeink fölháborodá- sát, sőt harcias fölsorakozását a határ túlsó oldalán. A Hom-kormány sürgősen 10 és fél millióra csökkentette védenceinek számát. Hogy ellenségeinket megnyugtatta-e ezzel, elválik a beharangozott alapszerződés-tárgyaláskor. A határon kívül élő magyarokat mindenesetre sikerült elkeserítenie. Ez volt az első lépés. Második a kormányprogram, amit csak a sebtiben kiváltott veszekedésből ismerünk. Érthető, hogy a demokráciában (?) a pártoknak meg kell vi- tatniok a programot. Kíváncsian várjuk is a vita folytatását, hiszen nem kevesebbről van szó, mint a választási kampány során tett ígéretek ellenkezőjéről. Bennünket nem lep meg, nem is várhattunk mást. A kérdés az, hogy 1. mit szól becsapásához a nép? 2. szólhat-e egyáltalán a nép? 3. tiltakozása dacára a kormánytöbbség keresztülviszi-e az akaratát? 4. észreveszi-e a nép, hogy ez már nem demokrácia, rájön-e arra, hogy rossz lóra tett? 5. a kormány vállalja-e a rejtett diktatúra szerepét? 6. külföld figyel-e egyáltalán reánk, észreveszi-e az ámítást, levonja-e a megfelelő következtetéseket, 7. s túléljük-e mindezt? Csak az utolsó kérdésre adok előre választ: túléljük. Ennél súlyosabb válságokat is túléltünk. Fel a fejjel, emberek. A várható következő lépés Trianon legalizálása, amit az új miniszterelnök már megígért a szlovákoknak és románoknak. Ebből fogja végre megérteni az ország népe a döntő különbséget az előző és a mostani kormány közt: Antall sok ígéretét nem tudta teljesíteni, de az ország szuverenitását megőrizte, saját magyarságával együtt, és az összmagyarság történelmi jogát nem adta fel, Hornnak ezzel szemben nincs nemzeti öntudata, külföldi érdeket szolgálva készséggel lemond az ország kétharmadáról. 0 Hogy cserében mit ígérnek a szlovákok, románok, szerbek, egészen mindegy: egyetlen ígéretüket soha be nem tartották. ígérgetésük csak a nemzetközi fórumok szemének kiszúrására szolgál. A nemzeti háborgás el fogja söpörni a korábbi botrányokat, így mindjárt az esküt letevően a médiaelnökök suttyomban kinevezését. Az ellenzék megérthette ebből, mennyi beleszólása lesz az országos ügyekbe. Nem a kinevezett személyek esnek kifogás alá, hanem az eljárás. Horváth Adám, Szirányi János és a kijelölt alelnökök elég régi és bevált szakemberei a televíziónak, illetve rádiónak ahhoz, hogy — remélhetőleg, s ha hagyják — megállják helyüket a vezető pozícióban. Mégis, meghirdetni a hatpárti egyezkedést (amely persze aligha vezet közös megegyezésre), aztán elfelejtkezni róla, ez még Pető Ivánnak is visszatetsző volt. Hogy is-ne! Hiszen a vak is látja, hogy az MSZP döntéseit az SZDSZ hozza meg. Most majd azt képzelhetik, a miniszterelnök Pető megkérdezése nélkül határozott... Kínos volt az eskütétel is. Felsorakozott egy csomó ismeretlen ember, elmondta az előregyártott szöveget, utána egy tétova hang halkan ennyit szólt: Isten... Már szívta volna, vissza, hiszen az Isten engem úgy segéljen nem volt benn a sablonszövegben. Mégis ebből mindenkinek eszébe jutott, hogy valami hiányzik: mire esküsznek ezek a miniszterek? Az eskü fogalmához nem tartozik okvetlen az Isten, de valami kell, amire az eskütevő hivatkozzon, ami nélkül az eskü nem eskü, csak fogadkozás, ígérgetés, népbolondítás. Lehet esküdni az Istenen kívül a haza javára, az anyám emlékére, a gyerekem jövőjére, a boldogságomra — bármire, ami nekem drága, s amit az ígéretem biztosítékául fölajánlok. Az ókorban a tanú az utódaira esküdött, ezért tette kezét a heréjére, ezért hívják latinul a tanút meg a"herét egyformán tes- tisnek s a végrendeletet testamentumnak. NB. a Testamentumra is esküdhettek volna, akár az O-ra, akár az Uj-ra. Az orvosok Hippokratész szavaira esküsznek: „S ha mindezt nem teszem, történjék velem az ellenkezője.” De ezek a semmire esküdtek, mint akik tudják: szavuk semmit sem ér. Ok csak „szakemberek”. Csakugyan? E z a cinizmus hatja át az egész rendszerváltást. Megérdemli a nép, amely maga is cinikusan választott. Megválasztott egy pártot, amely önként átadja a vezetést egy külföldről kormányzott magyaridegen csoportnak. Várhatjuk, mi kerekedik ki ebből. Egyelőre karba tett kézzel várhatjuk: egymás fúrásá- val-faragásával lesznek elfoglalva. No persze arra azért marad idejük, hogy a fontos tisztségek embereit lecseréljék. Antall ígérte, hogy ezt fogja tenni, sajnos nem tette. Az új kormány esküdözik, hogy mindenki marad a helyén, közben már röpülnek az utcára az emberek. Helyükbe természetesen „szakemberek” kerülnek. Személy szerint se a politikus-, se a szakemberkormány ellen nincs kifogásom. Adja Isten, hogy valóban legyenek politikusok is, szakemberek is. És min- denekfelett szolgálják a magyar érdeket, amit az előző kormány béliek közül is oly’ kevesen tettek. Személy szerint csak azt rühellem, hogy csupa ismeretlen, jelentéktelennek látszó figurából áll a kormány. Túlságosan nehéz helyzetben vagyunk ahhoz, hogy megengedhessünk magunknak egy szellemi kapacitás nélküli mamelukkormányt. Emlékezzünk csak: az első független magyar kormány névsorát még ma is mindnyájan betéve tudjuk, hiszen Batthyány alatt többek közt Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Szemere miniszterke- dett, s még Horthy alatt olyan miniszterelnökeink voltak, mint Bethlen István, Teleki Pálv agy Hóman Bálint. Ehhez képest most van egy futballcsapatunk egy apró kapussal, s még a lefújó síp is valaki másnak a szájában van. Bár bizonyítanák, hogy jó politikusok és jó szakemberek. S mindenekfölött jó magyarok. Nem jobboldaliak és nem baloldaliak, nem nacionalisták és nem internacionalisták, csak szerényen a magyar érdek képviselői. Nem kevés ez és nem sok: ennyi kell, se több, se kevesebb. F élő, hogy e csekély követelményhez is államférfiúi bölcsesség szükségeltetik. Honnan vegyék? Önzésből és cinizmusból nem lehet országot építeni. Gyenge érvelés az, hogy lám milyen soviniszták a franciák és milyen nacionalisták a németek (hogy az utódállamokról ne is szóljak), milyen cinikusak a diplomatáik és milyen önző a politikájuk. így van, csakhogy ők maguknak kaparják ki a gesztenyét, mi pedig nekik — s ez nagy különbség. „Cynismus", tisztelt Allgemeine? Ez egyszer mégis sokra ment: Ön doktor, és így fogja tudni, Hogy a cyon kutyát jelent. S e név illetné a magyart meg, Csupán hogy ő magyar marad? Fogadja, doktor, jó tanácsom: Ne bántsuk a kutyát: harap! Közel százhúsz éve írta íe Arany János ezeket a sorokat, amikor már tisztán látta, miként oldódik fel a „szent hevület” a mérhetetlen cinizmusban. Nem újdonság hát számunkra, ami körülöttünk történik. De hogy csakugyan harap-e a kutya vagy csak ugat — és a karaván halad —, ez még nem dőlt el. Néha-néha kaffant egyet, például amikor Horn Gyula és Nagy Erzsébet szinte kéz a kézben tisztelegnek a meggyilkolt papa sírja előtt, vagy amikor a csaláson kapott híradóst diadalmasan visz- szahelyezik a Híradó élére. De végül is: ha ők hajlandók a megbékülésre vagy a csalók felmagaszta- lására, magukat csapják be, cinizmusukkal maguk alatt vágják a fát. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy felkészüljünk az új maffiakorszakra, s lehetőleg kivárjuk, míg felfalják egymást. R ésen kell azonban lennünk, mert az igazi ellenség még mindig láthatatlan. Maga előtt tolja a cinikus figurákat, akik azt hiszik, kezükben a hatalom. Ennek megfelelően játszanak a fejünkkel, míg váratlanul az ő fejük is le nem hull. Bármilyen furcsa, de nemcsak magunkat kell védenünk, hanem őket is, hisz ők is üldözöttek, csak még nem tudják. Mert ők is magyarok, noha talán ezt sem tudják. Benedek István Macskássy Izolda grafikái
