Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-04 / 129. szám
J PEST MEGYEl HÍRLAP IRODALOM 1994. JÚNIUS 4., SZOMBAT 7 Nagy Gáspár Mostanában az őrök Bizony az őrök — mondják — azok rosszul „alkudtak” a virradattal most itt állnak nem kis zavarral s álmos szemüket dörzsölik égő fáklyáikat oltogatják és lassan elközeleg az Óra mikor nem magukat de Isten fényét okolják ha ráirányul a láthatatlan láthatóra: lényegükre s lüktet mint ép ideg gyulladt foggyökérben bizony az őrök — mondják — elzsoldosulnak egyszálig s elmerülnek a vaksötétben Csontos János Kisebbségi ballada Felmenőd macskaevő tálján, másika rusznyát, tót, cigány, nomád nációk lelked balján s lányodban ott bolyong talán szudétanémet, katalán, szakadár ír vér, baszk és morva — s ugor szó támad ajakán: holtig e hun medence foglya. Mi volt s mi jő — más elmék dolga, életed díszketrecbe zárja egynyelvű madárdalba oldva időnk dűnesimító árja; s ki mondja meg, ki korcs, ki árja: koponyád ezer abroncs fogja — lényed magát világra tárja, s holtig e hun medence foglya. Mindegyre biztos kisebbségben frusztrált óriások között, miközben a többségi Éden lassan mind messzib költözött s furcsa gúnyákba öltözött: maradt számodra a saroglya, s lettél — mi máshoz van közöd? — holtig e hun medence foglya. Ajánlás Herceg! Szavamnál van nagyobb hang is: a kórus túlharsogja — pentaton béklyóban vagyok holtig e hun medence foglya. Lászlójfy Csaba A túlélés játékai Miért volna az költészet hogy veszélyben a templom a barokk a gótikus az egytomyú a kéttornyú? hát az ami már nem okoz gondot a letört írógépbilllentyű? (igaz még rajta a betű el ne kallódjék fejjel lefele gurul!) szinte felelőtlenül örül hogy nem kell többé bejelenteni miért volna költészet a „nincs más választásunk csak (a trikolor tragikus paradoxona) az egyszínű szocializmus?” vagy az hogy a koravén szemrésben a birkafaggyú láttán vigyázzban áll a mohóság: „éljen! éljen! éljen!” a tábornok a tévében magasba löki karját és felharsan a kelet-európai kórns miért volna költészet hogy a soron következő tömeg sorban áll A NAGY HALOTT KITERÍTVE álomért? miért ne volna költészet? Kolozsvár, 1989. XII. 16. Versek egymás közt „...hát akarva-akaratlan is itt vagyunk. így együtt, mondom, kissé parafrazálva — s azt hiszem jóhelyt, Illyés Gyulát! —, hogy: versek egymás közt. Ha már mostanában, az elvadulni látszó szellemi dzsungelben a költők úgysem lehetnek így. Hát akkor legalább a versek! Legalább az egy szív és kéz vétkezte teremtmények — egy akolban.” (Nagy Gáspár Fölös ébrenlétem című verskötetének előszavából.) Paizs Tibor Tollbamondás Annyiszor láttalak már gesztusszegényen kedélyed alagsorában fakón és képzelet nélkül súlyosan és alaktalan irányodat nem lelőn torz fintorral szabályos arcodon. Vajon feledni legalkalmasabb múltad mire emlékeztet? Hiszen szégyenednek te vagy a tárgya: hagytad tétlenül vagy tán erőszak alatt hogy tollbamondják a sorsod. Balázs Tibor Anyjának, Váradra Van itt is egy virág, erdőben, ölben, Ő-ben, fakad itt is patak: a kőben. És anyanyelv-világ az anyanyelv-időben, gyermekláncfű-szavak erdőben, ölben, Ő-ben. Sárospataky Csaba Már letakarta arcunk... Akasztott ember a lázadás, kerítésünkhöz kötve a fény kutyája. Rozsdás kolomp a szó, rozsdás hang az ima roncsolt térden állva. Mert lépéseinket nem kíséri már a dac, földbeszúrva árnyékunk kesereg. Kérdésünket nagy nyársára húzza a holnap, vörösre mázolt rács mögött bambán néz a megvert sereg. Nincs értelme a fénnyel töltött szobának, nincs értelme, hogy tákolt mosollyal hátunk mögé lépjen kivert szemmel, fekete kendőben a gyász, nincs értelme a csendnek, nincs értelme a szónak, vörös selymével már letakarta arcunk a vigyorgó láz. Körösfői-Kriesch Aladár: Ego sum via, veritas et vita (1903) Banos János Beteljesedett (Részlet) Fúvóm az énekem, de nem jókedvemből. Mer’ a bú fúvatja szomorú szívemből. Mer’ a bú fúvatja szomorú szívemből. Profán zsolozsma I. stáció Pilátus halálra ítéli Jézust. Ártatlan Áll a járdaszegélyen Megtörténtek már a háborúk A csöndre gondol Maga van Isten s ember közt: válaszút II. stáció Jézus vállára veszi a keresztet. A Golgotára? Benned a Golgota! Roskaszt az örök kétség: miért e teher s a töviskorona ha vér ha kín ha lélekéhség? III. stáció Jézus először esik el a kereszttel. Ki arcot rajzoltál reám engedd hogy arcra essem! Rámásolhassam durva kőre összekaristolt testem VI. stáció Veronika kendőt nyújt Jézusnak. Veronika kendője véres szagára tömeg fölragyog A mozdulat végtelen véges: kőbe lépett pontsorok Vili. stáció Jézus vigasztalja a siránkozókat. Ha sír az Isten: fölvigadnak az elhagyott mezők az elfonnyadt lélek föltápászkodik A sírás nem szárad rátok ha értetek sír: Él! Csillagot gyöngyöz — halálotokig IX. stáció Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt. Lesújtva a halál porába Atyám vigasztalj meg engem! Madár a vállamon bombányi teher föl ne robbanjon — esengjen! X. stáció Jézust megfosztják ruháitól. Látod a levegőt rajtam zizeg s bőrömre ráfehérül Látod rajta az írást: pokolul földül égül XIV. stáció Jézus holttestét sírba teszik. Ez a vers már csak önmaga nem kapaszkodik semmibe Krisztust a sírba tették — Szunnyad az ember jövőideje * Csak ott folydogáljon, csak árkot ne mosson! Csak az én Istenem engem el ne hagyjon. Csak az én Istenem engem el ne hagyjon! *■ Ártatlan Áll a járdaszegélyen Megtörténtek már a háborúk A csöndre gondol Maga van Isten s ember közt: válaszút 1993. január 1—3.
