Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-30 / 151. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK 5 Ismét indul alapítványi osztály Felvételieredmények a Móriczban A szentendrei Móricz Zsig- mond Gimnáziumban szeptembertől 120 felvételt nyert diák kezdheti meg tanulmányait. A jövendőbeli gimnazisták a normál osztályokba magyar nyelv és irodalomból, illetve matematikából felvételiztek. Az 1994/95-ös tanévben ismét indítanak úgynevezett nulladik típusú osztályt, melyet a Középfok Nyelvi Alapítvány támogat. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok az első tanév során csak német nyelvet tanulnak, az év végén pedig középfokú állami nyelvvizsgát kell tenniük. Aki e speciális osztályba jelentkezett, annak 75 ezer forintot két részletben kell befizetnie, ezenkívül havonta 2500 forint tandíj befizetése a kötelező. Bár az oktatás a gimnáziumban zajlik majd, de teljesen független a normál gimnáziumi osztályok tanmenetétől. A nyelvvizsga megszerzése után a diákok újbóli felvételivel jelentkezhetnek a gimnázium első osztályába. D. Cs. Az expóra készülve Kuratóriumi ülés a Petőfi Múzeumban Az aszódi Petőfi Múzeumban tartott ülést a minap a Galga Mente Kulturális és Idegenforgalmi Közalapítvány kuratóriuma Gádor András elnök, dányi polgár- mester vezetésével. A cég- bejegyzés előtt álló alapítvány Becskétől Zsámbokig, Versegtől Dányig az érintett települések önkormányzatainak azon célját kívánja szolgálni, hogy együttműködve használják ki a budapesti világkiállítás lehetőségeit a népművészeti, művelődéstörténeti és természeti értékekben gazdag vidéken. A kuratórium tagjai megerősítették: továbbra is bíznak a világkiállításban és a térségi összefogásban. Úgy határoztak, hogy pályázatot hirdetnek a leendő alapítványi iroda vezetésére. Sürgős választ kémek egyben a választ még nem adott ön- kormányzatoktól a tekintetben, hogy vállalják-e a lako- sonkénti hozzájárulást. Az iroda székhelye a tervek szerint az aszódi múzeum lesz, amit Asztalos István igazgató, megyei tanácsnok ajánlott fel. B. G. Felmentés alatt a megyeházán Megvétózzák az elnök utasítását? Meglepő' és egyben elgondolkodtató esetre hívta fel lapunk figyelmét Keresztényné dr. Kőszegi Erzsébet, a Pest Megyei Önkormányzat elnöki kabinetjének jelenleg szabadságon lévő, majd július 1-jétől dember 31-ig felmentési idejét töltő vezetője. Ismeretes, hogy Pest Megyei Önkormányzat közgyűlésének döntése alapján május 1-jén lépett életbe új szervezeti és működési szabályzatuk. Ennek alapján készítették el az ügyrendet, amely az önkormányzat belső szervezeti egységeinek feladatkörét szabályozza. Ebben nem szerepel elnöki kabinetvezetői beosztás, csupán elnöki titkári munkakör, amely tulajdonképpen személyi titkári pozíciónak felel meg. Inzcédy János, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke ez utóbbi állást ajánlotta fel Keresztényné dr. Kőszegi Erzsébetnek, aki ezt nem fogadta el, így az elnök a köztisztviselőkre vonatkozó törvény alapján felmentette a kabinetvezetői munkakör ellátása alól. Keresztényné dr. Kőszegi Erzsébet lapunk tájékoztatásakor hangsúlyozta: semmilyen kifogást nem emel felmentése ellen, hiszen ez jogszerű volt. Annál inkább sérelmezi azt az eljárást, amely okmányainak átadásával és illetményének kifizetésével kapcsolatban történt meg. Elmondása szerint utolsó munkanapján, június 24-én ■— miután erre Inczédy János már napokkal előtte utasította a főjegyzői titkárságot és a közgazdasági osztályt — meg kellett volna kapnia iratait és javadalmát: azonban erre, nem tudni miért, nem került sor. Érdeklődésére elfogadható választ nem kapott. — Itt állok okmányok nélkül, s ki tudja, meddig áll majd fenn ez az állapot — áll értetlenül a helyzet előtt Keresztényné dr. Kőszegi Erzsébet. — Irataim hiányában új munkahelyet nem kereshetek, nem beszélve arról, hogy valamiből meg is kellene élnem. Nem értem ezt az eljárást, nem ismerem az okát, magyarázatot nem kapok. Felháborítónak tartom, hogy egyesekfity- tyet hánynak a törvényi előírásokra, s így kiszolgáltatottá teszik az embert. Kérdezem: ha bírósághoz fordulnék, akkor Inczédy Jánost, mint munkáltatót pereljem be, aki jogszerűen járt el, csupán nem hajtották végre rendelkezéseit? — tárta szét kezét az elnöki kabinet vezetője. K. M. Kevés a rendőr és a gépkocsi Nem feszíthetik tovább a húrt Egy hónapja, hogy Cegléden átadták Pest megye legkorszerűbb rendőrségi épületét, amely már a XXI. századnak készült. Az eddig eltelt rövid időszak tapasztalatairól kérdeztük meg Dávid Lajos alezredest, ceglédi rendőrkapitányt. A legfontosabb az — tájékoztatott bennünket Dávid Lajos —, hogy végre az állomány tagjai, a munkatársak kulturált körülmények között tevékenykedhetnek. Ugyanakkor az állampolgárok — az asztalokkal, a székekkel berendezett tágas aulában (a presz- szó szolgáltatásait is igénybe vehetik) — ideális körülmények között intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. Ez annál is inkább lényeges, mert évente mintegy negyven-ötvenezren fordulnak meg ügyfélként — gépjárművel, személyi igazolványnyal, különböző engedéllyel kapcsolatban — a rendőrség épületében. A személyi állomány örömmel költözött az új létesítménybe. A kollégák igyekszenek hasznosítani a modern technikai felszereléseket. Többen a számítógépek programjaival ismerkednek. Máris érzékelhető a munka minőségének javulása. Az adminisztrátorok a magnóra rögzített anyagot könnyebben és gyorsabban tudják feldolgozni, legépelni. így aztán a rendőrök több időt tölthetnek kint az utcákon, hamarabb intézkedhetnek. Az alezredes nem titkolta el azt se, hogy egyre inkább gondok árnyékolják be mindennapjaikat. A negyvennyolc férőhelyes fogda működtetéséhez az utcáról kellett átcsoportosítani néhány rendőrt. Legalább hatvan emberre lenne szükség. Hiszen a ceglédi kapitányságon fontos létrehozni a fogdaőri alosztályt. Ráadásul az abonyi és az al- bertirsai őrs létszámát is muszáj emelni, a jászkaraje- nó'it pedig augusztusban tizenöt személlyel szeretnék beindítani. Ehhez képest már szinte jelentéktelen az, hogy a Rákóczi úti objektum jóval nagyobb az előző épületnél, s a teendőket csupán három takarítónő látja el. Az önkormány zat(ok) egy-két közhasznú munkással segíthetnének. A rendőrkapitány szerint súlyos és aggasztó gond az, hogy fokozatosan elavultak a gépjárművek. A tizennégy autóból napjainkban nyolc rossz. Az utóbbiakból három járgányt végleg kivontak — műszaki állapota miatt — a forgalomból. Mindenesetre legalább hat gépkocsira lenne szükség ahhoz, hogy a kollégák időben eljussanak egy-egy helyszínre. Sajnálatos tény az is, hogy az albertirsai őrs egyetlen autója lerobbant, ezért vajmi kevés esély van arra, hogy az ottani kollégák gyorsan intézkedhessenek. Az alezredes azt is elmondta, hogy a tavalyi első félévhez képest az ideit eredményesebben zárták. A felderítési mutatószámaik mintegy tíz_ százalékkal magasabbak. Ám nem feszíthetik tovább a húrt — éppen a kevés ember miatt —, az állomány tagjai így is igen leterheltek. Ezekben a napokban a gyakori járműlopások, ví- kendházak és gépkocsik feltörése nem kis feladat elé állítja a ceglédi kapitányság és az őrsök rendőreit, Dávid Lajos lapunk hasábjain is arra figyelmezteti az állampolgárokat, hogy maguk is óvják értékeiket. Ne hagyják nyitva az ablakokat — bármilyen elviselhetetlen a hőség —, a gépkocsikban felejtett táska, fényképezőgép, magnó és egyéb értéktárgy csábítja a bűn elkövetőit. Akárcsak a kerékpár csomagtartóján árválkodó szatyor, bevásárlókosár. Ne legyen senki közönyös mások iránt. Végezetül a rendőrkapitány megjegyezte, abban reménykedik, hogy még ebben az esztendőben gyarapodhat a létszám, és néhány gépkocsival gazdagszik a rendőrkapitányság. Mindezek elengedhetetlenek a színvonalas munkához, a közbiztonság javításához. F. F. Türelmetlen telefonra várók Lesz gáz az Ipoly mentén Börzsöny Com-közgyűlést tartottak a napokban Verőcén, melyen részt vettek a térség polgármesterei, és a HTCC képviselője. Tavasz- szal a Digitel 2001 nyerte el a terület telefonellátásának koncesszióját, de a telefonigénylők ennek eredményeit még nem látják. Ez alaposan próbára teszi a türelmüket, hiszen negyedik esztendeje reményekednek. Mivel a Börzsöny Com telefonügyben kiszorult — hiszen nem ő nyerte el a koncessziót — és a felajánlott együttműködését a Digitel nem fogadta el, így nincs hatása az Ipoly- mente és a Dunakanyar bal partja telefonellátására. Ez ügyben az önkormányzatok a Hírközlési Főfelügyelethez fordulhatnak. A közgyűlésen a polgár- mesterek a HTCC-vel összefogva új infrastrukturális beruházásra határozták el magukat, melyben partner a Ti- gáz is. Elképzelések szerint Váctól Bemecebarátiig elkészítik a gázvezetéket, így biztosítva a települések gázellátását. Önerőből erre a községek nem lennének képesek, ebben segítő partnerük a Börzsöny Com. Ä Tigáz képviselője szerint, ha minden az elképzelések szerint történik, 1995 telére már működhetnek a gáztűzhelyek. Egyedüli akadályt a finanszírozás jelenthet. Ä Börzsöny Com jelentős tőkét tud már most rendelkezésre bocsátani, ami nélkülözhetetlen a gázprogram megvalósítására. Martos György Renault-ajándék Budaörsnek (Folytatás az 1. oldalról) Az autókat a francia Renault cég ajándékozta az Országos Rendőr-főkapitányságnak, viszonozva ezzel a rendőrség áprilisi, Renault-versenyen nyújtott segítségét. A kétezer köbcentiméteres gépkocsikat az autópályák rendjének fenntartása céljából kapták a rendőrőrsök. — A közlekedési rendészet szerveinek nehéz a helyzete — mondta Túrós András —, de a legnehezebb helyzetben Pest megye van. Az útviszonyok csak nehezen javulnak, s a legtöbb közlekedési baleset ebben a megyében történik. Körülbelül olyan a helyzetünk, mint ’90-ben, amikor a rendőrségi járművek katasztrofális állapota miatt háromezer autót kellett volna lecserélni. Nos, első lépésként a rendőrőrsök technikai fejlesztését kívánjuk megoldani, majd ezt követően a személyi fejlesztést — közölte. Sokféle rendőrautóval találkozhatunk úton-útfélen. Jár- őröznek Skoda Favorittal, Zsigulival, Audival, Renault-val. Ennyi típusú autónak nem köny- nyű megoldani a javíttatását. Túrós Andrástól megtudhattuk, hogy a legújabb autóik hosszú ideig használhatók probléma nélkül. Természetesen az ORFK tervezi a gépkocsitípusok egységesítését, de egyelőre fontosabb feladatokat kell megoldania. V. Cs. Hivatásuk a betegápolás A minap a ceglédi Török János Egészségügyi Szakközépiskolában is befejezó'dött a tanév. Az intézmény 9 tanulója a nagykőrösi belgyógyászaton töltötte szakmai gyakorlatát, s tettek sikeres vizsgát. Mostantól ápolóként dolgoznak a megye kórházaiban Varga Irén felvétele