Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-18 / 141. szám
_É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚNIUS 18.. SZOMBAT 13 Elégtelenre vizsgázva... Kedves vitéz nagybányai Vödrös Attila elvtárs! Először is tisztázni szeretném, hogy miért ezt a megszólítást választottam. Ön az abonyi tanár úr azon soraira, hogy, idézem: „Én sohasem voltam MSZMP-tag, amit önről és sok kormánypárti politikusról nem tételezek fel”, nos erre ön nem reagált. Jogom van tehát feltételezni, hogy az volt. Ezért írtam az „elvtárs” megszólítást. A neve előtt álló cím pedig jelenlegi titkos vágyait jelképezi, amely elkendőzve ugyan, de a Pest Megyei Hírlap egész szellemiségéből kisugárzik. Nos, ha nem is konkrétan erre a címre vágyik (mert ez csak egy bizonyos prominens személy privilégiuma volt), egy „tekintetes” vagy legszebb álmaiban egy „nagyságos Főszerkesztő'Úr” megszólításra bizonyosan. Levelemben csak azt a szélsőségességet szeretném megemlíteni, ami a mai magyar társadalomban jelen van. Nemcsak az elmúlt negyven év nosz- talgiázói vannak jelen, hanem az azt megelőző 25 év kakastollas őskövületei is. Ez nagyon élesen kitűnt a Horthy-temetésen és a Pest Megyei Hírlap erről írt cikkeiben. Kitűnt ez továbbá az Antall József temetése idején írt PMHcikkből is. Vérlázító volt már a megszólítás is, amit ön írt özv. Antall Józsefné- hez. Az ilyen nyílt talpnyalás már sokkoló. Antall József hiába mondta, hogy puritán temetést kér, hogy a koszorúk árát inkább jótékony célra fordítsák, nos, ez a néhai miniszterelnök érdekgyászolói körében süket fülekre talált. A választásokon azonban ez a (Benedek István szavával élve) buta, önző és manipulálható nép leszavazta ezt az irányvonalat, ami már a kormánypártokon belül is kezdett tért hódítani. Bár a politika nemcsak a gazdaságból áll, bebizonyosodott, hogy a munkás- és parasztkádereket felváltó írók, költők, jogászok és történészek sem nyújtanak megoldást. Pragmatikus gazdasági szakemberekre lenne szükség és a mai Magyarországon a gazdaságnak kéne a legfontosabbnak lennie... Addig, amíg az autópályák katolikus papokkal történő megáldása nem több közröhejnél, amíg a Pest Megyei Hírlap megyei újság marad (és nem országos), amíg a Csur- kák, Dénes Jánosok kívül- rekednek a parlamentből, amíg a tsz-elnököktől fokozatosan megszabaduló parasztság nyakára nem ül újra, immáron neoparazita elemként egy nagybirtokos réteg, addig még nincs nagyobb baj. Bizony, kedves Vödrös Attila, a magyar zászló három színe tényleg így együtt szép, mert külön- külön nincs szükség sem a bolsevik vörösre, sem a nyilas zöldre, sem pedig az úri fehérre. Kár, hogy a PMH nem értette Göncz Árpád szavait az úri (sznob) fehér tekintetében, ez is csak az általam előzőleg leírtakat igazolja. A kormánypárti -médiák mocskos, undorító választási kampánya pedig említést sem érdemel. Nos, a Pest Megyei Hírlap sajtóetikából, tisztességből elégtelenre vizsgázott és pótvizsgára ítéltetett. Őszintén remélem, hogy a pótvizsga most már ellenzéki lapként sikerül. Kiss József Gyál Majd ha jön a felébredés Több régi elvtárssal találkoztam már életemben, akik arról panaszkodtak: ők a kezdetektől (1945-től) párttagok voltak, de 1956 után „megha- sonlottak”, és az MSZMP- be már (ezért) nem léptek be... Anélkül, hogy 1956 világtörténelmi jelentőségét csorbítanám, nyugodt szívvel állítom, hogy az 1994. évi választás is jelentős politikai földcsuszamlással járt. Pontosabban: most 1956 reciproka érvényesült, hiszen akkor a magyar nép a kommunista iga ellen mozdult meg. idén pedig ugyanebbe a járomba dugta vissza önként a fejét! Nos — bár ugyancsak megrendített e fordulat —, nem volt sem okom, sem módon „meghasonulni”. Ugyanis ez a gyászos végkifejlet — valahol — kitapintható előjeleket mutatott számunkra már elég régóta. Jómagam (aki korábban sosem voltam politikai párt tagja) 1990-ben teljes mellszélességgel álltam a Magyar Demokrata Fórum politikája mellé. Ám, ahogy múltak az évek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Fórum módszeresen távolodik a lakiteleki szellemiségtől. A népi-nemzeti-keresz- tény pártok szinte állandóan védekezésre, sőt magyarázkodásra kényszerülnek, és úgynevezett „nemzeti liberális” népboldogítók irányítják ezt a paktumokkal körülbástyázott politikai tábort. Előbb csak tétova suttogások szintjén tűntek fel bizonyos „rózsadombi 13-ak” és a kormány bot- rányszagú különalkujának kontúrjai, de az idők múltával a rendszerváltás részleges, majd teljes elmaradásával — ezek a gyanúk igazolódni látszottak... Ezek a „nemzeti liberálisok” nem átallották arcukat gróf Széchenyi István személyével egybemosni, noha valójában csak annyiban voltak „reformerek”, hogy az MDF-et belülről (külső szövetségeseikkel kollaborálva!) szétverték. A népi-nemzeti-keresz- tény erőket előbb a perifériára szorították, majd ki is ebrudalták a mozgalomból. Közben a kormány a népszerűtlen intézkedések sorát kényszerült bevezetni, a lakosság bizalma, optimizmusa folyamatosan apadt, s így a választási eredmény egyenesen törvényszerű volt! A választás küszöbén ráadásul, a népi-keresztény összefogás vágya pusztába kiáltott szó maradt, miközben a szociálliberális koalíció előnyomulása jó előre kirajzolódott. A nép — az istenadta nép tehát döntött: ismét valami ellen voksoltak, ugyanakkor persze — sajnos — a bolsevizmus mellett is! Talán mégis önvizsgálatra lett volna szükség a „vérforraló úri gőg” számtalan vádjának hallatán. Nem ártott volna... Megannyi intő példa (Lengyelország, Litvánia stb.) után és ellenére — Budapest és Hungária is elbukott ... Reménységünk mégis él: népünk évszázados, töretlen szabadságvágya a legfőbb garancia arra, hogy kommunista restaurációt még egyszer nem hajlandó eltűrni! A nép „kegyelméből” újra hatalomra jutott MSZP régi-új elvtársai- urai nagyot tévednek, ha erről megfeledkeznek. A választási kampányban a szociálliberális pártok egymást múlták fölül az ígérgetésben és a természetükHISTÓRIA tői teljesen idegen arcuk (álarcuk) mutogatásában. Toleranciáról, a „másság tiszteletéről”, vallási, világnézeti türelemről papoltak szinte szüntelenül. Ám még két hét sem telt el diadalmas „befutásuk” óta, máris igazi arcukkal mutatkoznak be választóiknak. Például újságokat szüntetnek meg, keresztény szertartások ellen szerveznek zavargásokat stb. De majd ha nyilvánvalóvá válik, hogy az ígért gazdasági csodák is csak demagóg maszlagok voltak, az istenadta nép „cérnája” is elszakad, s akkor ember legyen a talpán, aki újra ösz- szeköti azt. Akkor lesz szükség egy markáns, naprakész programmal bíró, becsületes népi-nemzeti- keresztény politikai tömörülésre, amely élére állhat a népakaratnak. Ez a tábor — most, a frontok elvonulása után — még csak romjaiban létezik, vezetői pedig a sebeiket nyalogatják. Ám hiszem, hogy alulról építkezve, a hibákból okulva, őszintén és tárgyszerűen gondolkodva, ismét talpra fog állni. Többek között ezért sincs okom a „meghasonlásra”. Hasonuljanak meg inkább azok, akik már egyszer (1956 táján) megtették! Reméljük — végleges — meghasonu- lásukra még az ezredforduló előtt sor fog kerülni... Ébredj, Magyarország! Brezovich Károly Vác Auschwitz Evianban kezdődött n De milyen szerep ju- .tott Kassának? Ebben a városban vette át a német rendőrség a halálvonatokat és e városon keresztül haladtak tovább auschwitzi végcéljuk felé. Tehát innen kellett a leghamarább eltávolítani a megbélyegzett embereket. Kassán gettót állítottak fel a vasútállomáshoz közeli utcákban, majd miután ott nem lehetett mindenkit elhelyezni, a téglagyárba hurcolták a környék zsidóságát. Szikszóról és Ti- szalökről is ide irányították a szerencsétlen áldozatokat. A téglaszárítókban nem jutott mindenkinek fedél a feje fölé, vagy csak 2000 személynek. A többi tízezer ember a szabad ég alatt volt kénytelen elhelyezkedni. Bár május volt, de 1944-ben ebben az időben rendszeresen havazott még és éjszaka fagyok voltak. „Kassa lakosságának egy részét — tanúsította Freudiger Fülöp — felháborította a zsidókkal való ilyetén bánás.” Erre számtalan bizonyítékot találunk a korabeli sajtóban, de a visszaemlékezésekben is. A Felvidéki Újság szinte naponta tudósított arról, hogy hány embert tartóztattak le, internáltak, vagy helyeztek rendőri felügyelet alá, amiért segítséget nyújtottak. Előállítottak zsidókat, akiknél hamis keresztleveleket találtak. A városban működtek okmányhamisítók is. Nádor Lajos orvos, Ladányi Jenő ügyvéd és dr. Kuthy Sándor zsidó vagyont rejtegetett. Fehér Aranka kórházi asszisztensnő zsidók szöktetését készítette elő. Takács István asztalos egy öttagú családot rejtegetett. Orosz Viktor molnársegéd, Szvatos Richárd hegedűművész és Hajdú József diák zsidócsempészéssel foglalkozott. A Roth család rejtegetéséért öt keresztényt vettek őrizetbe. Darulya Sándomé, Radacsovszky Józsefné és Ladi Gyuláné élelmiszert csempésztek. Dr. Domby József jezsuita házfőnök és dr. Dányi József pénzügyigazgató is emiatt bukott le. Sőt még cigányok is rejtegettek zsidókat. Tehát Kassa minden társadalmi rétege kivette részét a mentésben. De nem csupán sikertelen próbálkozások történtek. Sokat segített Pfiszter Gyula is, akit a háború után kitelepítettek családjával együtt Magyarországra. Dr. Katona Jusztián ferences atya sokakat menekített Budapestre. De Kassa püspöke, dr. Madarász István is az elsők között sietett a deportáltak segítségére. Pénzadománynyal, élelmiszerrel és lelki vigasszal szolgálta a rászorultakat. Pedig rendőri felügyelet alatt állt. Mégis írásban fordult a kassai rendőr- kapitányhoz. Követelte az összefogott emberek szabadon bocsátását, mivel ez ellenkezik az erkölcsi parancscsal és a világi jogfelfogással. Hiszen senkit sem szabad vádemelés és ítélet nélkül szabadságában korlátozni. De ha felsőbb parancs folytán ezt nem teheti, akkor legalább emberséges körülményeket teremtsen. Ennek az lett az „eredménye”, hogy a püspöki palotán megjelentek a gúnyfeliratok: Zsidóbérenc, Zsidópüspök. De Madarász hajthatatlan maradt. A legmagasabb helyeken is instanciá- zott, sajnos eredmény nélkül. A háború után Gustav Husák deportálta Magyarországra a bátor püspököt. Ezeknek az embereknek bátorságát és helytállását csak akkor tudjuk' igazán méltányolni, ha tudatosítjuk, hogy a német megszállás után a mindenfajta embertelen rendelet és plakát mellett, amelyeken felkon- colással és halállal fenyegették az emberségükről meg nem feledkező embereket, a rádióban és a sajtóban is megindult a féktelen uszítás. Ezek az emberek tehát életükkel játszottak, ha engedelmeskedtek a krisztusi parancsnak. Kassán Tost László alpolgármester körül is kialakult egy illegális csoport, mely a zsidók és más veszélyeztetett személyek — pl. katonaszökevények — megmentésére és a város védelmére alakult. Sajnos a nyilasok felgöngyölítették a szervezetet, és jóformán mindenkit kivégeztek. A kassai állomásról a szerelvények május 16. és július 3-a között indultak végcéljuk felé. Öt halálvonat 16 707 áldozatot szállított el. A kassaiak közül csupán 450-en tértek vissza a pokolból. „Nem tudtunk utat találni a kormányhoz, nem fogadtak bennünket sehol — panaszolta Stem Samu, a Zsidó Tanács elnöke —, kivéve a Honvédelmi Minisztériumot ..., ahol kérelmeinket, panaszainkat megértéssel hallgatták meg, s tőlük telhetőén segítségünkre voltak. Egyébként mindenütt elzárkóztak előlünk.” Ezt a már többször idézett Freudiger is megerősítette: „Dicséretes kivételt képezett Csa- tay hadügyminiszter, akinek köszönhető, hogy a 14 és 48 év közötti zsidókat munkaszolgálatra hívták be, és így a legértékesebb emberanyag jó részét meg lehetett menteni és ki lehetett vonni a németek karmai közül.” (Folytatjuk) Balassa Zoltán Tanárky Gedeont Nagykőrös képviselőjévé választják 1848-ban a választás napja Nagykőrös városában június 18-án volt. Két jelölt is akadt: az egyik Pest vármegye híres másodalispánja, a márciusi napokban nagy szerepet vállaló Nyáry Pál volt, a másik Tanárky Gedeon, 1842 óta Nagykőrös főjegyzője. A Tanárky család tekintélyes família volt a városban, az apa, Tanárky János volt Nagykőrös főorvosa, mellesleg az irodalmi életben is számon tartott fordító. A város 2167 összeírt szavazója közül sokan nem éltek jogukkal, de Tanárky elsöprő fölénnyel győzött: 1021 szavazatot kapott, Nyáry Pál csak I08-at. A másodalispán mégis képviselő lett, mert a ráckevei kerület egy héttel később megválasztotta. Nagykőrös követe méltó lett a bizalomra, a képviselőházat Debrecenbe is követte, kitartva a forradalom mellett. 1850-ben ezért haditörvényszék elé állították, de később kegyelmet kapott. 1861-ben újra megválasztották, a kiegyezést követően pedig Eötvös József mellett a kultusztárca államtitkára lett. A Tanárkyak közöl egyébként nem egyedül vette ki részét a forradalomból és szabadságharcból. Unokatestvére, Tanárky Gyula 1849-ben Pulszky Ferenc mellett dolgozott, követte Londonba is, majd ő lett a Magyar Nemzeti Igazgatóság titkára, Kossuth közeli munkatársa. Emlékiratai — A Kossuth-emig- ráció szolgálatában címmel jelentek meg — alapvető forrásai a ’48 utáni emigráció történetének. Pogány György
