Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-17 / 140. szám

§ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚNIUS 17., PÉNTEK J3 Megtollasodtál Vödrös Attila főszerkesztő Te szemétláda! Nem tudsz belenyugodni a vá­lasztás eredményébe? A Hét műsorában elhangzott kijelentéseid felháborítóak voltak. Te is megtollasodtál Ne engedjük...! Tisztelt Főszerkesztő Úr! Alulírott Rácz Lászlóné a Pesti Hírlap előfizetője vol­tam, remélem, majd — le­szek — ismét. Addig is keresem azt az új­ságot, amelyik nem fogja és ezt félted! A rádiós és tv-s haverjaid ellen is meg­indul a vizsgálat. Te is felel­ni fogsz kijelentéseidért, nem sok jó vár rád! Keress mielőbb másik állást magad­nak! nyaldosni a jövőbeli kor­mány kegyelmes talpait. A tegnapi Hét című műsorban főszerkesztő úr hozzászólása számomra meggyőző volt. Kérem ezen az úton azokat az újságírókat, akik nem fél­nek, akik emberek maradtak, álljanak ki az igazság mel­lett! Azonnal csapjanak le minden hazugságra! Tudom, hogy nehéz a széllel szem­ben, pénz nélkül, tengerentú­li gazdag rokonok híján, a magyar nemzet érdekében szólni. Bekopogni a valószí­nű liberális ifjak Mercedes- ablakán: „ki volt a tanítód, hol jártál iskolába?” Pedig a jövőben, ha ilyesmi történik, be kell kopogni, sőt ki kell húzgálni a türelmetleneket! Tenni kell a gyűlölet ellen! Meg kell fogadnunk a charta jelen vezetőitől (Konrád író úr, Farkasházy) a jó tanácso­kat, szeretni kell, meg kell ér­teni a másságot, de vélemé­nyem szerint túl jámbornak sem szabad mutatkozni, mert az ilyen ifjak lőni fognak, ha még jobban felizgatják a bé­kés felvonulók őket — kik szabadelvűnek mondhatók! Szomorú valóság! Vissza akarják ültetni a képernyőről nehezen levakart őshazudozó- kat, agymosókat, (Hajdú Já- nost és a többit). Kérem szé­pen a szakmát, ne engedjék! Az otthonunkba ismét beto­lakszik Bánó András, a sok csúnya (nem akarok bántó lenni) mulattató, a még gyil­kosabb, még undorítóbb erő­szakfilmek, a nagy „öregek”, akik újra telehazudozzák éle­tünket, megmagyarázzák, hogy mi elmaradott, no meg gőgös soviniszták, idegen- gyűlölő gazok, felvonulók va­gyunk, akikbe a békés Merce- des-tulajdonosok igenis bele­lőhetnek a jövőben. Hát ettől félek! Arra kérem még azokat az újságírókat, akik szeretik ezt a sok kínt kiállt hazát, próbál­ják megértetni az emberek­kel, hogy nem szabad szétda­rabolni hitünket, hazaszerete­tünket, emberségünket, kis pártokban erőinket megoszta­ni, mert elpusztulunk! Ne en­gedjük ezt a kis országot, őrizzük meg gyermekeink­nek! Sok Júdás nyújtogatja felénk a hitvány „harminc ezüstöket”. — Ne fogadjuk el! Én bízom az Igazakban, akiknek a becsülete nem el­adó! Lapjukat 1994. július 1-től előfizetem. Sikeres jövőt kívánok, üd­vözli: Rácz Lászlóné Budapest Viktor Győző és az úmapi botrány Tisztelt Főszerkesztő Úr! jifeű Sajnos, az utóbbi ■j Ju < két hétben kórházi (tiPir) kezelés alatt álltam, érgörcs folytán a bal oldalam részlegesen lebé­nult. Sokan — barátaim kö­zül is — a választások körüli izgalmakra gyanakodtak, de erről szó sem volt, csupán a Zagoda József Kaposvár ..... ZAGCpAJ±zߣF- LEVELEZŐLAP .-kQÍ&SLfl 5--------BfiLRTOn FÜSZÉttT W AVVA's. __ J \ 0 o VÖMÖS ATTii-fl ti /' p6\Z£.Kl<ESx.( P te. «EHerfWfl' ve M ~ulsz 'bELE.NVUGábkt A VfíU&- Tfl’s ERE L HtV ft'ße ? A ÚET piúsonfieőV ELdAUGZOT T Ki'jEAEVT BSElb FBLH A8C~ K i T CMí vcí-T/tK.TB is M££-rci-<-/i.soD7ó'í- B S EXT FEÚre D.;# Rfíhiüs Éstv-s ÚAl'ERJftj X) £Lí_£V is MEGíVDaL A VtZSínPft T. TE. ÍS FEL/SLK/i PcesZ HU£/.£\T£ Se i l>ERT- \ch SCI/ jc í-ftf Mi' IfEÍESS tuELcBB tuns; ÁLLHAT Alrie ! HISTÓRIA Auschwitz Evianban kezdődött 1 1938 júliusában Evian- . ban konferenciát rendez­tek Roosevelt amerikai el­nök kezdeményezésére a zsidók kivándorlási, letele­pedési és jogvédelmi problé­máiról. A tanácskozás sem­milyen eredményt sem ho­zott. Az Evianban jelen lévő magyar zsidó vezetők­nek döbbenten kellett ta­pasztalniuk, csak magukra számíthatnak. Az ún. Sza­bad Világ nem akar tudo­mást venni róluk. Ameriká­ban féltek, hogy komoly zsi­dóbevándorlás hatására fo­kozódik az amúgy is jelen­tős antiszemitizmus, melyet minden közvélemény-kuta­tás alátámasztott 1938 és 1946 között. Ha eleinte még számításba jöhetett a kivándorlás, ennek lehetősé­ge nemsokára megszűnt. Az amerikai adminisztráció késleltette a vízumok kiadá­sát. Megvárta, míg az érin­tett személyeket deportál­ták, s csak azután küldték el az okmányokat. De ak­kor már késő volt. Az angol kormányzat sem engedé­lyezte a Palesztinába való kivándorlást. Ám az illúziók sem segí­tették a tisztánlátást a ma­gyarországi zsidóság köré­ben. A német kultúrát jól is­merő emberek el sem tud­ták képzelni, hogy egy nem­zet, mely Goethét, Wagnert és Hegelt adta az emberiség­nek, ilyen mélyre tudjon süly- lyedni. „Az áldozatok kép­zelőerejét megbénította a te­hetetlenség érzése — állapí­totta meg Schmidt Mária —, a külvilágét pedig a nép­irtás mértéke. Á »civilizált világ« közönyös volt. A szö­vetségesek hadi céljai kö­zött nem kapott helyet a »zsidók felszabadítása«.” „Összességében a zsidó ér­telmiségiek éppoly érzéket­lennek mutatkoztak, mint a nem zsidók” — vonta le ku­tatásainak következtetéseit sommásan David S. Wyman, amerikai történész. „1942 augusztusában kaptuk a hírt — írta Marie Syrkin, a New York-i Je­wish Frontier c. lap munka­társa —, hogy a nácik zsidó­kat mészárolnak Európá­ban. Nem voltunk meggyő­ződve a hallottakról... nem azért, mert gonoszok vol­tunk vagy gyengeelméjűek, hanem mert nem hittük el, nem fogtuk fel. Nem vol­tunk még azon a szinten, hogy pszichológiailag képe­sek legyünk az ilyenfajta szörnyűségek megemészté­sére.” Igaz, Magyarországon volt numerus clausus, foko­zatosan bevezették a zsidó- törvényeket, de mégis béke uralkodott. Az 1942-es szlo­vákiai zsidódeportálások elől Magyarországra mene­külő zsidók olyan békés ál­lapotokat tapasztaltak, hogy szinte hinni sem akartak a szemüknek. „A szigorú anti­szemita megszigorítások el­lenére Magyarország meg­engedte a jelentékeny zsidó lakosságának, hogy látszóla­gos békében éljen 1944-ig — írja David S. Wyman. — Sőt menedékül is szol­gált több ezer lengyel és szlovák zsidó számára. De Hitler 1944. március 19-én attól tartva, hogy Magyaror­szág a szövetségesek oldalá­ra áll, és dühösen látva, hogy nem szolgáltatta ki a zsidókat a náciknak, meg­szálló erőket küldött az or­szágba.” Ez a lépés minden vonatkozásban felkészület­lenül érte a magyar társadal­mat. Szinte mindenki kivé­tel nélkül illúziókban ringat­ta magát. „Magyarország és a magyar zsidóság lesz az a kivétel — fogalmazta meg Schmidt Mária a látleletet —, melynek ezúttal szeren­cséje lesz, kimarad a hábo­rúból, és megússza ezt az egész földindulást. Ez a re­ménykedés és liberális ha­gyományok felülkerekedé- sébe vetett bizakodás a zsi­dóság, de valójában az egész magyar nép túlnyo­mó többségének jellegzetes magatartásává vált.” Ez a megalapozatlan derűlátás súlyos következményekkel járt. A társadalom még lé­lekben sem készült fel az el­következő embert próbáló időkre. A német megszállás után egy alig 60 000 lelket szám­láló városban még senki Sem sejtette, hogy milyen kimagasló és kétes szerep fog neki jutni. Kassán, hol valamivel több mint 10 000 zsidónak minősülő polgár élt az 1938-as népösszeírás szerint, csak hatvannyolcán jelentkeztek szlováknak. Trianon után is zömmel a magyarsághoz tartozónak vallották magukat az izraeli­ta vallású egyének. Ahogy ezt Ungár Jób megfogal­mazta: „Szlovákiai zsidó ré­széről magyarnak lenni ál­dozat. Sokkalta nagyobb ál­dozat, mint fajmagyamak kitartani a maga magyarsá­ga mellett. (...) A zsidóság­nak az a része, amely hű maradt nemzeti érzéséhez, készségesen hozza meg a ki­sebbségi jelleggel együttjá­ró áldozatot.” És így érzett és gondolko­zott a Szlovákiából 1942-ben deportált zsidó­ság jelentős része is. Tehát az magyar tragédia is volt. Akkor, de még ma is azzal igyekeznek egyesek indo­kolni a szlovákiai zsidóság akkori elhurcolását, hogy magyar érzelműek voltak. Magyarországra és Horthyra a megszálló hata­lom saját elképzeléseinek megfelelő bábkormányt erő­szakolt Sztójay Döme veze­tésével, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert a németek elhurcolták. Freu­diger Fülöp szerint „ennek a férfiúnak eddig mindig si­került a zsidóellenes intéz­kedések keresztülvitelét olyan irányba terelnie, hogy az egész német ér­dekszférában Magyarorszá­gon alakult a legelviselhe­cukorháztartásom felborult idegalapon, és vérnyomás- differenciák adódtak. (Bár valóban kiborultam a válasz­tásoktól is!) A kórházban is rendszere­sen olvastam a Pest Megyei Hírlapot és a felüdülés szige­tét jelentette például az a szá­motok, melyben mindannyi­an hitet tettetek eddigi műkö­désetek folytatása mellett. Persze voltak más olvasói él­mények is, de arról nem te­hettetek! Ennek kapcsán még a kór­házi ágyon fogalmazódott meg alábbi gondolatsorom is: Sírni csak a győztesnek szabad?... Lassan már semmin sem lepődöm meg. így voltam a .Jelenkezzetek közmunká­ra!” című olvasói levéllel is, melyet a P. M. H. szerkesztő­ségének címezett bizonyos Viktor Győző nevű úr, még­pedig szűkebb pátriámból, Vácról... Az azonos jelenté­sű vezeték- és keresztnév lát- tán-olvastán, egyáltalán nem csodálnám, ha bérmaneve(?) Vince volna!? Hiszen aki a diadalmas neveket ennyire kedveli, szinte nem is lehet létező személy. Persze nagyon is értem Viktor elvtárs úr fröcsögését, a pongyola fogalmazásban bujkáló leplezetlen utálko- zást. Ám egyáltalán nem ér­tem diadalittas örömét ama szégyenletes tény okán, hogy pár héttel a választás után de­mokratikus alapintézmények (például a sajtószabadság) so­rozatosan csorbulnak?! Nyil­vánvaló, hogy nyílt leszámo­lások nem lesznek, hiszen a látszatra illik adni, de a pénz­ügyi-gazdasági „sámlikat” a fű alatt is ki lehet húzni a nem kívánatos médiumok alól. (Ld. Pesti Hírlap! Ben- csik András szókimondása miatt — Horn múltjáról — a P. H. felszámolásával kellett megfizetni...) Viktor elvtárs/úr durva hangú förmedvénye. („...hogy szakadna rátok a kereszt a szerkesztőség­ben...”) a debreceni, úmapi „közjátékra” rímel. Vajon ez a „stílusgyakorlat” mindenna­pi félelmeink egyike lesz ez­után? Talán bizony a „szegfű- sök hívőtagozata” szervezte ezt az útszéli botrányt a Haj­dúságban? Viktor elvtárs/úr önhitt arány- és szereptévesz­tése lenyűgöző, ahogyan köz­munkára noszogatja a sajtó munkásait. Közben nem ve­szi észre, hogy ingoványos ta­lajra tévedt, hiszen azzal di­csekszik, hogy: „Ugye meg­mondtam, ki győz?” De hiszen ez egy olyan Viktornak, aki ráadásul Győ­ző is — igazán gyerekjáték le­hetett! Brezovich Károly Vác többen a zsidók élete.” Utódja, Jaross Andor vi­szont, már teljes mértékben kiszolgálta a németeket. Gróf Esterházy János, aki az első Csehszlovákia ide­jén Kassa képviselője volt, és Jaross Andor a munkatár­sai közé tartozott, egy alka­lommal Sztójaynak kifejtet­te elégedetlenségét: „...azt mondtam neki, hogy nem tudok egyetérteni az ő zsi­dóüldöző politikájával, amelyen az a legszomo­rúbb, hogy a zsidókat maga Jaross Andor üldözi, mint belügyminiszter, amint jól emlékszem, vala­mikor a Magyar Nemzeti Pártban meg sem tudott mozdulni, és épp a kassai zsidók voltak azok, akik őt és az ő politikai pártját a Csehszlovák Köztársaság idején támogatták.” (Folytatjuk) Balassa Zoltán Kassa Jelentés a vármegye iratairól 1717. június 17-én Pest vármegye közgyűlésének na­pirendi pontjai közül a legfontosabb annak a jelen­tésnek meghallgatása és elfogadása volt, melyet Ber­kes András váci prépost készített a vármegye iratai­ról. Berkest kérte fel a megye az irattár számbavé­telére, és a főpap a felkérésnek becsülettel meg is fe­lelt. Feladata nem volt könnyű „a hazai bajok okán, amelyek közül nem utolsó a nevezett vármegyék ira­tai közi levő' rendetlenség". Az irányításával műkö­dő bizottság először a régebbi iratokat kezdte ren­dezni és foglalta évek szerint rendezett csomókba, melynek célja: „A vármegye egész archívumát meg- ó'rizni. ” Előkerültek és rendezték is 1638-tól a köz­gyűlési jegyzőkönyveket, a járási összeírásokat, íté­letleveleket, a nyomozások, tanúvallomások aktáit. Külön jelzettel látták el azokat az iratokat, ame­lyek a Rűádczi-szabadságharc korából származtak és egy „fehér ládában”őrizték őket. A vármegye le­véltára — szervezett formában — valójában ekkor­tól kezdett tevékenykedni, pótolhatatlan forrást je­lentve a későbbi történeti kutatás számára. A köz­gyűlés határozatot hozott, miszerint „A vármegye iratainak áttekintése céljából elrendelik, hogy a jegy­ző' és Baicsy János a fasciculusok (iratcsomók) rend­je szerint készítsen betűrendes elenchust (jegyzéket), mely munkáért a vármegyétől elismerést fog kapni.” Pogány György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents