Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-10 / 134. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. JÚNIUS 10., PÉNTEK 5 Hasonló csak Németországban készül Elvarázsolt autók Majosházáról Kis településen is lehet valaki országos hírű, ám a hírnévhez tett is kell. S ha ehhez még a fantázia is párosul, akkor kész a siker receptje. Majosházán az előbbiek mindegyike együtt van Szabó Tibor vállalkozónál. Nevét már nem csak itthon, de külföldön is jól ismerik. — Az eredeti szakmám autószerelő — mondja. — Tevékenységem alapjait Kanadában tanultam meg, s elhatároztam: itthon ezzel fogom megkeresni a kenyeremet. A cégemet három év alatt építettem ki, s most már új, nagyobb helyre kellett költöznünk Majosházán. — Az udvaron sportos küllemű autócsodák állnak. A tevékenységet ezek készítése jelenti? — Magát az autót nem mi készítjük, viszont az eredmény szinte teljesen más kocsi lesz. Pontosabban: a tulajdonos behozza a hétköznapi külsejű autóját, elmondja, milyennek szeretné, én pedig megtervezem, majd megvalósítom az elképzeléseit. — A faluban azt hallottam, hogy nem csak az autósok körében ismert az ön neve... — Természetesen motorosok is gyakran jönnek, hiszen a motorkerékpárok bontásával, illetve eladásával is foglalkozunk. Az irodában lévő számítógép memóriája tartalmazza valamennyi motor adatait, fényképpel együtt. Magyarországon csak mi vállalunk ilyen munkát, s azt hiszem az is sokat jelent, hogy már külföldi cégek is megkerestek, együttműködést ajánl- vá. — Említette a számítógépet. Miben segíti még az ön vállalkozását? — Olyan — ingyenes — adatbankot kívánunk létrehozni, amelyből ügyfeleink megtudhatják, hogy lakóhelyükhöz közel hol találnak szerelőt, fényezőt, alkatrészt és motorosrendezvényeket. (nádai) Egér a lakásban Hedvig, alias Brúnó május elején költözött be a háztartásunkba; vagy legalábbis ekkor figyeltünk fel rá először. Egészen sajátos módon adta tudtunkra a jelenlétét. Tévénézés közben elsuhant néhányszor a felhajtott térítőn, majd a kéken derengő félhomályban csinált néhány kunsztot a függönyön. Ez épp elég volt ahhoz, hogy feleségemen eluralkodjon a páni félelem, pedig a java csak ezután kezdődött. Hedvig, alias Brúnó négy egész héten át terrorizált bennünket. A kétnevű házi szörny minden zugba befészkelt. Én nőneműnek véltem — azok ilyen erőszakosak —, ezért a Hedvig név, nejem hímnek saccolta, szerinte azok ilyen gátlástalanok. Mint utólag kiderült, neki volt igaza, ezért a továbbiakban maradjunk Brúnónál. Brúnó áldásos tevékenysége mindenre kiterjedt. Ösz- szerágta a moherpulóveremet, néhány fakanalat, egy gyapjúsapkát, két pamutfuszeklit, ízpróbát vett az asztalon felejtett sajtból, sőt, mire észrevettük, bejáratos lett a szekreterbe is. Ez utóbbi kis híján komoly következményekkel járt, társbérlőnk felőrölte egy százezer forintos kincstári kötvény egy részét, létbiztonságunk egyetlen bázisát. Szerencsére a a pecsét és a sorszám megmaradt, így a kötvény érvényes. Am ezzel betelt a pohár, s teljes gőzzel beindult Brúnó ellen a keresztes hadjárat. Melynek eredményeként végül is lebukott, pontosabban kinyiffant egy csapdában. A temetést és a gyászt mellőztük. Brúnó porhüvelyét elemezve fiam microtus orvalis- ként azonosította, ami magyarul mezei pocok. Na már most, kérdem én, miként kerül egy szántóföldi rágcsáló egy szántóföldtől távoli kispesti lakásba? E talányosnak tűnő kérdésre feleségem adta meg a választ. Brúnó az ősszel, a burgonyászsákokkal kerülhetett a pincébe, majd onnan átköltözött a lakásba. Volt aztán e magyarázatnak szociológiai elmefuttatása is. Nejem Brúnót, mint jelenséget, kiterjesztette a társadalomra, nevezetesen a gazdasági életünkbe befurakodott idegen kártevőkre is, akik privatizáció címén rágcsálják az állami tulajdont. A potom pénzen megszerzett gyárakat, boltokat, vállalatokat, mindezt a törvényesség látszatának fenntartásával. Példa rá, nemrég egy százmilliót érő faipari vállalat ügyeit bolygattam, amit húszmillióért szerzett egy magyar—olasz kft. Az érdekeltek azonnal sajtóperrel fenyegetőztek, akárcsak az az ausztrál pénzcsoport, amely egy Pest környéki kőbányába telepedett be. Az ember — lévén, hogy észlény — esetenként kártékonyabb az állatnál. Ráadásul nehezebben fut bele a csapdába. De eló'bb-utóbb belefut. Attól függően, hogy milyen kitartóan üldözik. A törvény, a rend, s a társadalom tisztességes rétege. (matula) Magánpatika — karitatív indíttatásból A Szent Rókusbán nincs sorállás Vácott, a Zrínyi <CTfef utca 9. szám alatt, a gyönyörű belvá- ros szélén egy évvel korábban még egy jellegtelen, lapos tetős irodaépület állt. Ma viszont már rendkívül tetszetős te- tőtérbeépítéses, saroktornyos ház emelkedik ugyanott. Szent Rókus Gyógyszertár: olvasható még vakolatlan falán. A patika, amely az épületnek csupán a töredékét foglalja el, magánkézben van, tulajdonosa Gyúrásán Csabáné gyógyszerész. — A házat, melynek építészterveit egy helyi szakember, Mezei Katalin készítette, a Városgazdálkodási Vállalat és jómagam közösen építtettük. Kettőnk társas tulajdona — mondja a fiatalasz- szony, aki ahhoz, hogy beszállhasson az építkezésbe, illetve gyógyszertárat nyithasson, hitelt vett föl, mégpedig nem is keveset. Hat év alatt kell visszafizetnie részletekben. A mindössze néhány hete megnyitott gyógyszertár nagy forgalmat bonyolít, ennek ellenére sorállásra nem kell számítania a vevőnek. . — Sok más patikától eltérően a Szent Rókus Gyógyszertárban nem kü- lön-külön helyen folyik a vényezés, a számlázás, illetve gyógyszerkiadás, hanem két pénztárnál — adja meg az okot Gyur- csán Csabáné. Elmondja azt is, hogy évekkel ezelőtt a Gyógyszerész Kamara jóvoltából Ausztriában járt, s ott alkalma volt több patikát is megtekinteni. Lenyűgözte a gyors kiszolgálás, ami idehaza csak kevés gyógyszertárra jellemző. — Véleményem szerint a helyzet rövid időn belül változni fog. A nemrégiben elindult patikaprivatizáció révén nagyon sok gyógyszertár magántulajTavaly még ez a jellegtelen ház állt a Zrínyi utca 9. szám alatt... ... az új épület szemet gyönyörködtető donba kerül, elterjed és meggyökeresedik a tulajdonosi szemlélet, s ezen nyerni fognak — a vevők — mondja az üzletasz- szony. Gyurcsán Csabáné kikristályosodott üzletpolitikával, mondhatni kereskedői „ars poeticával” rendelkezik. E szerint gyógyszertárat vezetni, gyógyszereket árusítani nem csupán kereskedelmi tevékenység, hanem karitatív munka is egyben. — Jómagam és munkatársaim, egy gyógyszerész, két asszisztens és egy kisegítő, arra törekszünk, ha lehet ilyet mondani egy patika esetében, hogy szívesen térejen be a boltba a vevő, s elégedetten távozzon onnan. Hozzáteszem: sokan vannak, akik azt hiszik, mivel magántulajdonban van az üzlet, itt minden drágább, mint az állami gyógyszer- tárakban. Ez, lévén, hogy a gyógyszereknek kötött ára van, tévhit. — Az ötvenes évekig, pontosabban az államosításig, szinte minden gyógyszertárnak volt neve, azóta viszont többségüknek, főképp az állami tulajdonú patikáknak csak száma van. Ön nevet adott üzletének. Miért épp Szent Rókusról keresztelte el? — Szent Rókus a betegek védőszentje, ráadásul a közelben van egy régi kápolna, ami szintén az ő nevét viseli. E két dolog alapján kereszteltem el róla az üzletet. — A bejárat fölött van egy üres szoborfülke... — Nem sokáig lesz üres, reményeim szerint hamarosan egy, a névadót ábrázoló szobor áll majd benne. Alkotója Horváth Tibor szobrászművész, restaurátor. Ribáry Zoltán Dél-Afrikából érkezett Dunakeszire Az iratoknak rendben keli lenni (Folytatás az 1. oldalról) Mi a helyzet ezzel kapcsolatban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon? Szerencsés dolog, hogy előre felmérték a helyzet várható alakulását, és 1991 októberében egy épületrészt alakítottak ügyfélfogadónak és váróteremnek. Tágas, levegős helyiség, sok ülőhely és nagyon szép, formatervezett berendezés. A környezet is megadja a lehetőséget a kulturált ügyintézéshez. — Hányán jöttek naponta? — kérdezem Haibach Adámné alezredest, az igazgatásrendészeti osztály vezetőjét. — Nem akarok számokat mondani, mert félrevezető lehet. Nagy az ingadozás. Nyári hónapokban a turizmus emeli a forgalmat. Emellett most, hogy megváltozott a törvény, sokan azért is eljönnek, hogy arról tájékozódjanak, miképpen érinti őket. — Gondot okoz, hogy megnőtt a forgalom ? — Nem, mert a munkatársaink ügyesek és jól felkészültek. De túlórára azért szükség van ahhoz, hogy ellássuk a feladatokat. — Milyen tapasztalatokat lehetett eddig leszűrni az új törvénnyel kapcsolatban? — Nagyon fontosnak tartom, hogy a törvény pontosan elhatárolja a Magyarországra látogatókra vonatkozóan, kinek mi az úti célja. Szerződés szabályozza országonként azt is, hány napos itt-tartózkodás után van szükség vízumra. Ebben az okmányban most már fel kell tüntetni, hogy a látogató turizmusra készül-e, tanulásra, rokonlátogatásra, munkavállalásra vagy egyébre. Természetesen ez egyáltalán nem mindegy. Az ablakok mögött dolgozó ügyintézőknek félfogadási időben nincs lehetőségük beszélgetni. Annyit sikerül csak megtudni tőlük, hogy egy délelőtt száz-százötven emberrel tárgyalnak, miközben átnézik az irataikat is. Milyen hangulatban érkeznek, illetve távoznak az ügyfelek, az személyenként változó. Porcsalmi Anna erdélyi bevándorló boldog. — Harmadik éve vagyok itthon — mondja —, és ma kapom meg a végleges személyi igazolványomat. Munkám is van Alsógödön, egy vegyesboltban. Békeji Katalin is bevándorló, de ő még csak két hónapja tért haza. A hetvenéves hölgy messziről érkezett: Dél-Afrikából. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy akkor ment el, amikor olyan sokan távoztak, 1956 októberében. — Harmincnyolc évig voltam távol — mondja —, és rengeteget dolgoztunk a férjemmel. Felneveltük, taníttattuk a három gyermekünket. Bizony nehéz volt, hiszen a gyémánt ott sem hever az utcán. Nyolc hónapja özvegyen maradtam, és most hazajövök. A testvéremmel élek Dunakeszin. — Milyennek találja a várost? — Gyönyörű! Tiszta, rendes, modem. Minden tetszik, csak az nem, hogy any- nyit kell szaladgálni az iratok miatt. Én pedig nem idegen vagyok itt, hanem hazajöttem. Még egy színházba sem jutottam el eddig, mert folyton a hivatalos ügyeimet intézem. Biró Zoltánná százados, az idegenrendészeti csoport vezetője viszont azt hangsúlyozza, hogy az iratoknak feltétlenül rendben kell lenni, ellenkező esetben büntető szankciók következnek. Amikor a kiutasításokról kérdezem, elmondja, hogy az engedély nélkül munkát vállalókat például egy évre tiltják ki az országból. Nemrég az MO-ás építkezésénél derült ki többekről, hogy feketén dolgoznak; nekik távozniuk kellett. Súlyosabb ügyekben a kiutasítás hosz- szabb időre szól. Azon a délelőttön, mikor ott jártam, büntető szankciókat nem kellett alkalmazni. (gál)
