Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-27 / 122. szám
MEGYEI TjfDT A D XXXVIII. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM Ára: 13,50 forint 1994. MÁJUS 27., PÉNTEK A XXI. századra készülünk Az MDF Akadémia hagyományos fórumát ezúttal Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere a Munkácsy Mihály utcai otthonban, s ennek megfelelően a szokásosnál kisebb létszámú hallgatóság előtt tartotta: beszélt Magyarország huszadik századi gazdaságáról, illetve a világgazdasághoz való kapcsolódásáról. Előadásában hangsúlyozta, hogy például 1937-ben Magyarország nemzeti jövedelme mindössze 25 százalékkal volt kisebb Ausztria össztermelése értékénél, ma pedig kétszer akkora értéket teremtenek elő, mint mi. (Folytatás a 3. oldalon) Vár a magyar Salzburg Budapest akkor vá• lik világvárossá, ha a közelében is vendégsereget vonzó települések helyezkednek el — állapította meg Téglássy Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke tegnap a gödöllői városházán, ahol a második nyári kastélyjátékok kínálatáról tartottak sajtótájékoztatót. Szakmailag bátornak, a jövőbe tekintőnek nevezte Gödöllő vállalkozását, amelylyel azt kívánják elérni, hogy mire régi pompájában fogadhatja látogatóit a Grassalkovich-kastély, a kastélyjátékok már ország-világszerte ismertek legyenek. (Folytatás a 4. oldalon) Nagygyűlés a keresztény erők egységéért A hazáért nem halni, élni kell A gyűlés nyitányaként a résztvevők közösen elénekelték a Kossuth-nótát Talum Attila felvétele A választás első fordulójának eredménye arra figyelmeztet bennünket, hogy a hazát baj fenyegeti, így mi sem maradhatunk tétlenek — kezdte beszédét Vígh Károly, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság tiszteletbeli elnöke a tegnapi, Petőfi-szobornál megtartott demonstráción. Sajnos — mint folytatta —, a nemzeti pártok mellett meghívott Fidesz nem tudott eljönni, ugyanis még fogja a már elavulni látszó liberális platformnak. Vígh Károly után Harrach Péter, a KDNP budapesti elnöke kapott szót, aki május 8-a két üzenetére hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az első, hogy hazánk sem marad kivétel a posztkommunista államok között, s a nép nálunk is visszaszavazta a már megbukott rendszer képviselőit. A másik üzenet: a baloldali veszély ellenében össze kell fogni, s meg kell teremteni a nemzeti tömböt. Szabó Iván, az MDF képviseletében arról szólt, hogy a hazáért nem meghalni kell, hanem élni, s a demokrácia megőrzése a szabadság kis köreinek életben tartása által lehetséges csak. E bibói gondolat szellemében — a magyarság kultúrájának, értékének, a demokrácia vívmányainak a társadalom minden szintjén: a nemzeti politizálástól a hagyományőrző körökig meg kell jelenniük, hogy kovászként hassák át a nemzetet. (Lapzárta után a nagygyűlés még tartott.) Építkezők hete kedvezményekkel Sláger a nemesvakolat Építőanyag-ipari termékek kedvezményes vására nyílt tegnap a Budapest Tüzép Rt. Fészek Áruházában. A sok szempontból érdekes és példaértékű kezdeményezés egyik főszereplője a pilisvörösvári Magyar Terranova Építőanyagipari Kft. nemesvakolat sorozata. A vásáron minden kapható, amire az építkezőknek szükségük lehet. Sőt: kilenc napon át kedvezményes áron Erdősi Agnes felvétele A június 4-ig, kilenc napon át tartó „építkezűk hetén” 53 szállító 27 termékcsoportjából 7—25 százalékos árkedvezménnyel lehet válogatni. Az akció idején például egyes Zalakerámiai csempéket 25, a Robert Bosch elektromos kisgépeket 20 százalékkal kínálják olcsóbban. A termékkiállításon gyakorlatilag minden kapható, amire az építkezőknek szükségük lehet. Nemesvári Adrienn, a Tüzép Részvénytársaság vezérigazgatója a megnyitó előtti sajtótájékoztatón elmondta: az év végén megtörtént a részvénytársasággá alakítás, s idén lebonyolítják teljes privatizációt. A társaság vezetői úgy szeretnék, hogy a hazai szakmai befektetők mellett a cég MRP szervezete jutna a részvényekhez. (Folytatás a 4. oldalon) Szégyen Azt mondják, nincs új a nap alatt. Mint minden közmondás, ez is igaz is meg nem is. Nekem is az a véleményem, hogy a görögök és a latinok már mindent tudtak az emberről, utánuk már csak a technika fejlődött. Lám, én is azt mondom: nincs új a nap alatt! Pedig van! Ma délelőtt tudtam meg a politikai nézetek gyűjtőmedencéjében: a Lukács-fürdőben. Egy elég ritkán látott ismerősömmel akadtam össze az uszoda kellemesen hűvös vizében. Beszélgetni kezdtünk, s persze, hogy a második mondat utál< a politika került terítékre. S természetesen a május 8-i választások eredménye. Ismerősöm nem tartozik azok közé, akik folyton hangoztatják magyar voltukat. (Van-e ilyen egyáltalán? Vagy csak a szociálliberális fantáziában él?) De fontos neki a magyarsága, s világért sem szeretne valamelyik szerencsésebb (és talán boldogabb) náció fűi lenni. Nagyon megdöbbentett hát, hogy kijelentette: „Szégyellem, hogy magyar vagyok.”Azonnal reagáltam szavaira, igyekezvén meggyőzni ítélete alaptalan voltáról. Kifejtettem, más országban is előfordulhat, hogy valaki nem ért egyet a voksolók 23,6 százalékának döntésével (ugyanis ennyien szavaztak az MSZP-re). Különben is, bizonyára van az utódpárt szavazói között legalább 500 ezer olyan ember, aki meggyó'ződéses kommunista, reformkommunista vagy szocialista, avagy olyan meggyőződés nélküli egyén, aki oly szoros érdekközösségben volt az MSZMP- vel, hogy utó(d)lagosan is oda húz a „szíve”. Marad 1 millió 300 ezer (rájuk) szavazó. Ha — mint mondják — Magyarországon 2,5—3 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, akkor egyáltalán nem sok, ha ezek fele arra a pártra szavaz, amelyik nyugdíj- és fizetésemelést, adócsökkentést, nyugati színvonalú orvosi ellátást, szóval minden földi jót ígér a nélkülözőknek. (Attól most tekintsünk el, hogy az első forduló óta egyre takarékosabbak az ígéretekkel. Egy Békesi-interjú után többen fölhívták a szerkesztőséget, s dühösen panaszolták, hogy a kampányban mást ígértek. Egy szerszámlakatos ki is mondta: „Becsaptak!’) Szerintem az se lenne sok, ha az összes szegényküszöb alatti választó az ígérgetőkre szavazott volna. Ismerősöm itt közbevágott: Nem őmiattuk szégyellem magam. Többpártrendszerben természetes, hogy az emberek több pártra szavaznak. Azért szégyellem, hogy magyar vagyok, mert idestova három hete egyetlen emberrel sem találkoztam, aki be merte volna vallani, hogy ő az MSZP-re szavazott. Ja! Török Bálint Négy párt egy asztalnál Az MDF konstruktív ellenzék lesz Torgyán József a Független Kisgazdapárt országos elnöke kerekasztal-vitát hívott öszsze, ahová az első választási forduló után kialakult sorrend szerint a négy legerősebb párt vezetőit várta el. A Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt prominens személyiségei szerdán este találkoztak a Közgazdaságtudományi Egyetemen, hogy a nagy nyilvánosság előtt összemérjék felkészültségüket, elemezzék a kialakult politikai helyzetet, s vázolják a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. Boross Péter szerint a május 8-i választási eredmény csalódást okozott az MDF-en belül. A közvéleménykutatásokra ezentúl nagyobb figyelmet kell fordítani — mint a miniszterelnök folytatta. Egyébként konstruktív ellenzéket szeretnénk alkotni, az ország vezetését pedig európai módon, zökkenőmentesen kívánjuk átadni a soron következő kormánynak. Torgyán József véleménye szerint az első forduló végeredménye tragikusnak minősíthető, főleg ha azt is figyelembe vészük, hogy a világ országaiban egyfajta jobbratolódás tapasztalható. Kétségbe - ejtőnek vélte, hogy a kommunistákat négy év alatt sem lehetett kiszorítani a fontos pozíciókból. Az MSZP— SZDSZ paktum már létrejött, mint a kisgazdapárt-elnök fogalmazott, így nincs más hátra, mint fölkészülni a harcos, ellenzéki szerepre. Kuncze Gábor örömmel konstatálta, hogy 1990-hez képest több szavazatot kaptak, s a legnagyobb és legütőképesebb liberális párttá váltak. (Folytatás a 3. oldalon) Fölényes győzelem Túl vagyunk az esztendő leggrandiózusabb, azaz legtöbb résztvevőt megmozgató sporteseményén, a hazánkban immár negyedik alkalommal meghirdetett Kihívás Napján. A résztvevők még talán az izomlázzal küzdenek, a szervezők pedig — szinte ólmos fáradtságuk ellenére — egyre izgatottabban követik az egyes kategóriák listáinak alakulását. Hiszen a benevezett 397, köztük 21 Pest megyei települést, lélekszámúk alapján hat kategóriába sorolták, s a megmozgatott lakosoknak megfelelően, százalékszámítással döntik el a Challenge Day-központban a sorrendet. A hivatalos végeredmény kihirdetése után biztossá vált, amiben a Kihívás Napjának eseményei alatt, óráról órára egyre inkább reménykedtünk: az 5. kategória versenyét hatalmas fölénnyel Nagykőrös nyerte. (Folytatás a 15. oldalon)