Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-26 / 121. szám
ü PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK 7 Ellenzéki képviselőnek nagyobb a mozgástere Beszélgetés Lakos Jánossal, a budaörsi választókerület MDF-es jelöltjével A Pest megyei 9. számú, budaörsi választókerületben Lakos János, az Országos Levéltár főigazgatója a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltjeként versenyben van a mandátum megszerzéséért. A választások második fordulója előtt a kerület gondjairól, a megoldásra váró kérdésekről, a választási esélyekről kérdeztük. — Ön itt régi lakos? — Lakosnak már elég régi vagyok, de komolyra fordítva a szót, 1981 ófa élek Budaörsön. — Eszerint elég jól ismeri ezt a vidéket? — Valóban jól ismerem a területet, mert Pest megyei levéltárosként rendszeresen jártam a különféle szervekhez, ideértve a közigazgatási szerveket, a termelőszövetkezeteket, az iskolákat és más intézményeket. Vagyis már a nyolcvanas években behatóan megismertem e térség problémáit. — E pillanatban melyek a legégetőbb gondok? — Részben azok, amelyek az ország más térségeiben is jelentkeznek. Gondolok a munkanélküliségre, a régebben megállapított alacsony nyugdíjakra, a közbiztonság helyzetére, a környezetszennyezésre és így tovább. A munkanélküliséget tekintve ez a régió az országos átlag alatt van. A bűnözési formák átalakulása, internacionalizálódása nagyobb gondot okoz, mint az ország számos más vidékén. De vannak egyéb gondjaink is, mint például azok, amelyek a közlekedésből fakadnak. Nemrég adták át az MO-ás autópályának azt a szakaszát, amely érinti a mi vidékünket. Különösen Törökbálint van rossz helyzetben. A körgyűrű mellett teljes egészében el kellene készíteni a zajvédő falakat, de van egy régi adósság is, amely az M7-es autópályával kapcsolatos. Emellé eredetileg sem építettek zajvédő falakat és ezt a mulasztást is ideje volna pótolni. A közlekedéssel kapcsolatos az is, ami például Tárnok és Sóskút esetében nincs megoldva: a sztrádára való közvetlen fel- és lehajtás kérdése. Ez a megoldás nagyban javítana e falvak közlekedésén. Azután Budaörsön vezet keresztül a rendkívül nagy forgalmú 100-as út, ami nemcsak a levegőszennyezés szempontjából káros, hanem komoly baleseti veszélyforrás is. — Ezzel kapcsolatban mi lehet a megoldás? — Régóta tervbe van véve egy felüljárórendszer, amely Budaörs forgalmának egy részét a sztrádára terelné és tehermentesítené a 100-as utat. Budaörsön és Törökbálinton sok a panasz a buszjáratokra. A BKV járatai az utóbbi időben ritkábban közlekednek, ráadásul már csak este tizenegy óráig. Javítani kellene ezért az autóbusszal közlekedők mind hátrányosabb helyzetén. — A 9-es számú választókerületben sok a zöld terület, ezért e területek védelme is bizonyára komoly feladatot jelent. — Gyakran kirándulok a Budaörs környéki hegyekben és mondhatom, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest az erdők állapota romlott. Törökbálinton súlyos talajmérgezés történt, amelynek a káros hatásait mielőbb csökkenteni kell. Külön gondot okoz az, hogy a kárpótlásra kijelölt földterületek jelentős részét nem a helyiek, hanem a fővárosban élők szerezték meg. — Ebből milyen bajok származhatnak ? — Feltételezhető, hogy sokan a hét végi pihenés céljára, üdülőtelkek kialakítására vásárolták meg a termőföldeket. Nem lenne szerencsés, ha túlzottan elszaporodnának a hétvégi házak és létesítmények. — Ez ellen talán védelmet nyújtanak az övezeti besorolások, hiszen köztudott, hogy például a művelésre kijelölt övezetekben nem szabad hétvégi házakat építeni, víkendtelkeket kialakítani. — Ez igaz, de az önkormányzatokra komoly nyomás nehezedhet annak érdekében, hogy változtassanak az övezeti besoroláson. Az egyes települések általános rendezési terveinek elfogadása során ezzel szembe kell néznie az önkormányzatoknak. De beszéljünk a mezőgazdasággal összefüggő kérdésekről is. Zsámbék, Tök, Herceghalom, Pusztazámor, Sóskút és Tárnok környéke kimondottan mezőgazdasági terület, s egy része a Sasad „birodalmához” tartozik. Fontos, hogy a kistermelők, kisvállalkozók ne kerüljenek az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe, hiszen az óriások részéről eddig is nyomás nehezedett rájuk. A nagyüzem úgy alakíthatja a körülményeket, hogy a picik kiszolgáltatottabbá, hátrányosabb helyzetűvé válnak. — Miben látja a választások első fordulójának legfőbb tanulságait? — A választási kampány során tapasztaltam, hogy felerősödött egy olyan hangulat, amelynek nyomán sokan számon kérik a kormányzópártokon: miért nem tettek valamit az életszínvonal javítása érdekében. Ez is már előrevetítette az ismert választási eredményt, habár ez sokunkat meglepett. Körzetünkben is várható volt az MSZP jó szereplése, de arra nem gondoltam, hogy mi ilyen kevés szavazatot kapunk. Kemény tapasztalat az, hogy a szavazatoknak nagyjából egyharmad része esett a baloldali és liberális jelöltekre, csakúgy, mint a nemzeti-keresztény-konzervatív oldal pártjaira. A mi jelöltjeink nyilvánvalóan azért maradtak le az ismert mértékben, mert a ránk adott szavazatok túlságosan sokfelé osztódtak. Az első forduló után a KDNP, az FKGP és a MIÉP jelöltjeivel tárgyaltunk, és ennek alapján kijelenthetem: remény van arra, hogy összefogunk és ennek az összefogásnak az eredményeként megtörténhet, hogy sikerül megszereznem a képviselői mandátumot. Szórólapokon jelentettük meg azt a felhívást, amely figyelmezteti a választókat hogy az SZDSZ-re leadott szavazatok is az MSZP-t erősítik, illetve arra, hogy csak megfelelő számú nemzeti elkötelezettségű képviselő biztosíthat kellő ellensúlyt a parlamentben a leendő kormányzattal szemben. Ezt a felhívást a KDNP részéről Fejéregyházi Sándor, az FKGP részéről Németh András, a MIÉP részéről Putnoki Csaba írta alá. Megválasztásom esetén természetesen az említett pártok választóinak helyi érdekeit is képviselni kívánom. — És mi a helyzet a Fidesszel? — Remélem, hogy a Fidesznek számos olyan választója van, aki a nemzeti elkötelezettséget komolyan gondolja és bízom benne, hogy ők is a mi oldalunkra állnak. — A kilencvenes választásokat követően hallani leheteti egyes képviselők szájából, hogy nekik nem az a feladatuk, hogy a választókerület érdekeit képviseljék, hanem inkább az, hogy országos horderejű ügyekben foglaljanak állást. Miként vélekedik erről? — Kétféle képviselő van. Olyan, amelyik listán jut be a parlamentbe és olyan, akinek van választókerülete. Az én felfogásom az, hogy ez utóbbinak a kerület választópolgárait kell képviselnie, és ha bekerülök a parlamentbe, ezt fogom feladatomnak tekinteni. Két okból is. Egyrészt, mert ez kutya kötelessége egy képviselőnek, hiszen a választóival kialakított jó kapcsolatok révén kell véleményt formálnia, másrészt azért, mert csak úgy lehet igazán normális, életszerű, végrehajtható törvényeket alkotni, ha azokkal valós életviszonyokat öntünk paragrafusokba. Magyarán, szükséges, hogy a helyi gondokra megoldást találjunk a parlamentben. — Lát-e különbséget az ellenzéki, illetve kormánypárti képviselők lehetőségei között? — Erre nem könnyű felelni, hiszen kézenfekvőnek tűnik, hogy a kormánypárti képviselő a jó kormányzati, minisztériumi kapcsolatai révén előnyösebb helyzetben van. Azonban felhívom a figyelmet arra, hogy e kapcsolatok a kormánypárti képviselők kezét gyakran megkötik, hiszen egyfajta kötelező lojalitásra kárhoztatják a kormányzat iránt. Egy ellenzéki képviselő ezzel szemben bátran, ilyen megkötöttségek nélkül, szabadon interpellálhat, járhat el bármely ügyben, amely az adott terület szempontjából fontos, de országos összefüggésekben nem lenne megvitatható. Bánó Attila Az egyházi közoktatás jövőjéről Ha a törvény törvény marad (Folytatás az I. oldalról) — Nyilván számos nehézséggel találják szembe magukat. Milyen gondokkal kell megküzdeniük az újrainduló iskoláknak? — Az egész iskolarendszernek meg kell küzdenie az újrakezdés gondjaival, amelyek közé tartozik a hagyomány újjáteremtése is. Nem lehet visszaállítani azt az iskolarendszert, amit 1948- ban megszüntettek. Újrateremteni a hagyományokat A mai igényeknek megfelelő saját arculat kialakítására lenne szükség, ami elsősorban a pedagógusokon múlik. Akik ugyan többnyire szívesen vállalják a tanítást a felekezeti intézményekben, de e sajátos munkára az elmúlt negyven évben nem volt lehetőségük felkészülni. Komoly gondot okoznak az anyagi nehézségek is. 1948-ban jó állapotú, többé-kevésbé korszerűen felszerelt intézményeket államosítottak, de helyettük többnyire leromlott épületeket, és sokszor csak a puszta falakat kapjuk vissza. A felújításra, a berendezésre az egyházaknak nincs kellő anyagi bázisuk. Hiszen egykori célbirtokaikat, amelyekből korábban az iskolákat működtették, nem kérték vissza. — A központi költségvetésből a fejkvóta mellett három éve bizonyos összeget elkülönítenek a felekezeti közoktatási intézmények kiegészítő támogatására. Ezt a támogatást az önkormányzati iskolák fenntartóiktól megkapják, szemben az egyházi iskolákkal. Pedig ezekbe is helyi gyerekek járnak. S miután a támogatás jórészt a polgárok adójából származik, a világnézetükhöz ragaszkodó szülőket, pedagógusokat, diákokat az önkormányzatok hátrányosan megkülönböztetik, és nem biztosítanak esélyegyenlőséget a vallási és lelkiismereti szabadságukkal élni akarók számára. — Mennyiben oldják meg a helyzetet a közoktatási törvényben előírt úgynevezett közoktatási megállapodások ? — Ha az egyház feladatot vállal át az önkormányzattól, jogosan igényli a feladat ellátásáért járó kiegészítő támogatást is. Ezért írja elő a törvény, hogy a feladatátadó önkormányzatoknak közoktatási megállapodást kell kötni a feladatvállaló egyházakkal, és ennek értelmében biztosítani kell számukra a kiegészítő támogatást. A megállapodás megkötése egyben azt is jelenti, hogy az egyházi fenntartók biztosítják a közalkalmazotti jogokat és juttatásokat pedagógusaiknak, noha azok nem közalkalmazottak. Ezzel megszűnik e pedagógusok hátrányos megkülönböztetése is. — Kötelező-e a közoktatási megállapodás megkötése az önkormányzatok számára? Mi lesz azokkal a felekezeti intézményekkel, amelyeknek nem sikerült megkötnie a megállapodást? — A törvény előíija, de nem teszi kötelezővé a megállapodás megkötését. Viszszautasíthatják az önkormányzatok, ha nemcsak helyi gyerekek járnak az óvodákba és iskolákba. A közoktatási törvény szerint ezekben az esetekben a mindenkori művelődési miniszternek kell vállalnia a megállapodás megkötését. Az új kormányt is köti a törvény — Hány önkormányzat kötötte meg a megállapodást, és hány esetben kellett ezt a minisztréiumnak vállalnia, és milyen feltételekkel? Mi a biztosítéka, hogy kormányváltozástól függetlenül a megállapodásokat betartják majd? — Az iskolák többségével kapcsolatban az egyházi fenntartónak nem sikerült megállapodást kötni az illetékes önkormányzattal. így kb. 130 olyan intézmény van, amelynek fenntartójával a minisztérium kell hogy megállapodást kössön. A mindenkori miniszter, mint feladatátadó, a szerződés szövege szerint vállalja, hogy „minden évben a költségvetési törvény előkészítése során az MKM költségvetési javaslatában megtervezi az egyházi fenntartó számára a fenntartási kiegészítő támogatást. Ennek mértéke igazodik ahhoz az összeghez, melyet az önkormányzatok a megelőző költségvetési évben az általuk fenntartott intézmények részére, a normatív támogatáson felül, létszámarányosan működtetésre, felújításra stb. átlagosan fordítottak. A törvény alapján kötik meg húsz évre a megállapodásokat. Ami azt jelenti, hogy amíg a törvény él, a szerződéseknek is érvényben kell maradniuk. Ha a törvényt módosítanák, megtalálhatják a módját, hogy a szerződéseket is megváltoztassák.. Folytatódnak az iskolaalapítások — Mint említette, az eddig alapított intézmények messze alul maradnak a társadalmi igényektől. Milyen biztosítékai vannak, hogy folytatódik az egyházi oktatási célú ingatlanok visszaadása, és következésképpen új közoktatási intézmények alapítása? — A törvények élnek. Az egyházi ingatlanok visszaadásáról rendelkező 1991. évi XXXII-es törvény is él. Végrehajtási üteme attól függ, hogy a parlament mekkora összeg elkülönítését hagyja jóvá funkcióváltásra...-— Milyen reményekkel tekint a kormány változással elkövetkező időszak elé? — Mindenképpen nagyon remélem, hogy valóban kiépültek Magyarországon a demokratikus rendszer struktúrái. És hogy a törvények valóban törvények. Leginkább azt tudom remélni, hogy egyetlen párt sem kérdőjelezi meg a lelkiismereti és vallási szabadságról szóló kétharmados, azaz az alkotmánnyal azonos súlyú törvény alapvető tételeit, köztük az iskolaalapítás és -választás szabadságát mint elemi emberi jogot. Ami csak akkor válik tényleges joggá, ha léteznek az állampolgárok világnézetének megfelelő iskolák. Remélem, hogy ha a törvényt nem kérdőjelezik meg, megvalósulását is segítik majd azok, akik felelősek a hatalom gyakorlásáért. D. Veszelszky Sára
