Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-24 / 118. (119.) szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. MÁJUS 24., KEDD 5 Földübörgött a MIG—29-es Földi és légi parádé Budaörsön Évenként egyszer megnyílik a publikum előtt a budaörsi repülőtér. A Budai-hegység lábánál elterülő lapájon összegyűlő emberek ezreinek örömére és szórakozására repülős- és katonai bemutatókat tartanak ilyenkor. A május 21-i eseményen, a honvédelem napján a 145 évvel ezelőtti honvédek előtt tisztelgünk, akik 1849-ben, ezen a napon foglalták vissza közel kéthetes ostrom után a budai várat. Térzenével, a mazsorettek táncával indult a délutánba nyúló népünnepély. Majd a huszárok zászlós felvonulásával folytatódott, s a zászlók között megpillanthattuk a Pest megyei nemesi felkelők lobogóját is a napóleoni háborúk idejéből. A rövid megnyitó után, melyet Deák János vezérezredes mondott el, megkezdődött a színes program. Sárkányrepülők, műrepülők, vitorlázó gépek szabdalták az eget. Izgulhattunk a kötelékben repülők hajmeresztő mutatványain, s tátva maradt a szánk a csoportos ugró ejtőernyősök összhangja láttán. A leginkább várt műsorrész azonban a katonai gépek bemutatója volt, s ezen belül is a MIG- ek parádéja. A MÍG—21-es (közel húsz évvel ezelőtti konstrukció) jelesre vizsgázott pilótával egyetemben, ám a legnagyobb sikert a MÍG—29-es vadászrepülőgép aratta, mely úgy cikázott ég és föld között, a szélrózsa minden irányában, mint a gondolat. Ejtőernyőstrió a magasban A repülők parádéját követően újra az ejtőernyősöké volt a főszerep. Mikorra már mindenkinek elzsibbadt volna a nyaka — földi bemutatókkal folytatódott a program. Lovagi torna, huszáijátékok, hun—magyar lovasgyakorlatok, sport-'és kutyás bemutatók közül válogathattak az érdeklődők a helyszíneken. A zárókép után, délután a közönség is levegőbe emelkedhetett egy sétarepülés erejéig. N. V. A fiatalok közelről is megszemlélhették a félelmetes vadászgépeket Talum Attila felvétele Emléktábla-leleplezés Pomázon * Teszla szellemi öröksége mindenkié Hősök napja (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester ünnepi beszéde után Eszéki Imre esperesplébános celebrált tábori szentmisét a temetőkert gesztenyefái alatt. Fölhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogyha hivatalosan nem is, de tisztelet okán a hősöknek is kijár a vértanú titulus, akár Jézus Krisztusnak. Ha nem lenne harag, gyűlölet, boszszúállás, akkor nem lennének háborúk sem, s így nem lennének értelmetlen véget ért hőseink — folytatta érvelését a plébános úr. Jézus szeretetével szeressünk, s törekedjünk arra, hogy a szeretetet a család-, az utca-, s a faluközösségben egyaránt előbbre tartsuk mindennél, mert csak ekképp előzhetők meg a világégések, az igazságtalan népirtások. ,, v ©Bizonyára kevesen tudják, hogy Nikola Teszla neves szerb feltaláló meglehetősen szorosan kötődött megyénkhez, pontosabban Pomázhoz, ahol a századfordulón igen közeli rokonai éltek. Halálának 50. évfordulója alkalmából szombaton az egykori Luppa-házon leleplezték az emléktáblát, amely szerint a nagy tudós 1881-ben és 1882-ben e kis, részben szerbek lakta faluban járt. Az ünnepségen dr. Golub Iván, a Szerb Demokratikus Szövetség elnöke méltatta Nikola Teszla életútját és az elektromosság terén elért nagy horderejű találmányainak fontosságát. Kulin Imre polgármester azt hangsúlyozta, hogy Teszla szellemi örökségét nem lehet egy nemzethez, vagy egy valláshoz kötni, hiszen az Pomázon is, mindenkié. A rendezvényen egyébként megjelent Branko Novákovics, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ügyvivője, a horvátországi és a romániai szerbek küldöttsége is. B. M. Közhírré tétetik... Hírcsokrot nyújtunk át olvasóinknak időről időre a megyénk településein megjelenő helyi lapokból. Önkormányzatok, pártok, művelődési házak, egyházi és más helyi közösségek adják ki ezeket a népszerű újságokat. Lapozgatva bennük újra és újra bebizonyosodik: rendkívül gazdag, színes Pest megye településeinek élete. Pomázi Polgár A LUPPA MAUZÓLEUM kupolájának a tetőburkolatát ismeretlenek több ízben is megrongálták és ellopták a burkoló rézlemezeket. A mauzóleum így az időjárás viszontagságainak kitéve veszélybe került és a kár is jelentős. A pomázi polgármesteri hivatal most 30 ezer forintot ajánl fel annak a személynek, aki hitelt érdemlő információt tud adni a tolvaj csirkefogóról, vagy csirkefogókról. POMÁZ TÖRTÉNETÉNEK forrásai címmel községtörténeti könyv kiadását tervezik az idén a nagyközségben. E könyv lesz az első olyan átfogó leírás a faluról, amely eligazítja az érdeklődőket az értékek között, szórakoztat, és támpontot ad további kutatásokhoz is. A polgármesteri hivatal vállalta a könyv kiadását, ám ehhez kéri a lakosság támogatását is. TÍZÉVES az Opanke Tánccsoport, és jubileumi bemutatójáról televíziós felvételt készített az országos televízió, valamint a pomázi kábeltévé is. Helyi közérdekű hírlap HITÉLET a kórházban címmel egész oldalas cikk olvasható a kerepestarcsai helyi „független közérdekű lap”-ban. A cikkből kiderül, hogy sok jó szándékú ember összefogása révén immár négy éve rendszeresen vannak misék, istentiszteletek a Flór Ferenc Kórházban. A katolikus szentmise szombatonként délelőtt 10 órakor, a protestáns istentisztelet ezt követően 11 órakor kezdődik az I. emeleti tanácsteremben. ALÁÍRTÁK a vállalkozói szerződéseket a szennyvíztisztító megépítésére Örkényben. A tisztítóművet egy szentesi, az erdősítést egy dabasi vállalat építi meg, illetve végzi el, az építési és villanyszerelési munkák Örkényi és hernádi vállalkozók keze munkáját dicsérik majd. HATÁROZOTT az Örkényi nagyközségi önkormányzat arról, hogy a település belép a Monor Telefon Társaság Rt.-be. ZENEISKOLA INDUL szeptemberben Örkényben, s a működéshez szükséges hangszerek megvásárlására és egyéb költségekre a képviselő-testület százezer forintot szavazott meg. __ SZÉP, ÚJ telefonfülkét állítottak fel a posta előtt a polgármesteri hivatal jóvoltából, így akik délután négy óra után akarnak telefonálni, azoknak nem kell ázniuk-fázniuk, s az utcai zaj sem zavarja őket. LÉTREJÖTT tavaly a Magyar Postagalamb Egyesület Örkényi szervezete, s így azoknak, akik ezzel a szép sporttal foglalkoznak, nem kell már Lajosmizsére átjárniuk. Az Örkényi galambászok postagalamb-állománya egyébként jórészt alkalmas nemzetközi helyezésekre is. GÉPJÁRMŰÁTÍRÁST is le lehet bonyolítani az Örkényi rendőrőrsön, egy hét óta, minden szerdán délelőtt. Ez a rendőrség új szolgáltatása. Szentiváni Újság Sanktiwaner Zeitung Pilisszentiván havilapifl KÉT NYELVEN ad közre cikkeket Pilisszentiván havilapja, a Szentiváni Újság — Sanktiwaner Zeitung. SZÁZÉVES a község iskolája, s ebből az alkalomból jubileumi rendezvények lesznek május 27-től június közepéig. Áz ünnepi alkalomból évkönyvet is kiadnak Fogarasy Attila tanár szerkesztésében. A borítófedélen az iskola Szabadság úti épületének jelenkori fényképe lesz. A POLGÁRŐRSÉG nemrégiben tartotta meg idei első közgyűlését, ahol a múlt esztendő tapasztalatait összegezték. Kiderült, hogy tavaly kevesebb bűncselekmény és erőszakosság történt a községben, mint a korábbi években és ez a polgárőrök jelenlétével is magyarázható. Ezt köszöntőjében Pénzes Gábor polgármester is hangsúlyozta. NAGY KEGYELEMBEN részesült a pilisszentiváni egyházközség azzal, hogy szülöttét, Hermann Endre Áron ferences szerzetest április 10-én pappá szentelte a bíboros atya. Áron atya Pilisszentivánon rá két hétre tartotta meg első szentmiséjét. A PEST MEGYEI kulturális napokat június 4—5-én Érden és Százhalombattán rendezik meg — adja közre a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ kiadványa. A programokat esti szabadtéri táncházzal, szabadtéri koncertekkel és majorettek felvonulásával kívánják gazdagabbá és látványosabbá tenni. A kulturális napokra egyébként még lehet jelentkezni a két település művelődési központjában.MŰSORFÜZETET ad közzé Pest megyei nyár ’94 címmel az információs központ, s a füzet a korábbi évekhez hasonlóan minden nyári Pest megyei programot szeretne feltüntetni. Ehhez azonban a szerkesztők kérik a rendezők mielőbbi tájékoztatását. MUNKA NÉLKÜLI fiatalok számára rendeznek személyiségfejlesztő tanfolyamot június 6—10-ig Gödöllőn, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Június 17-től 26-ig bentlakásos intenzív szövőtanfolyamot tartanak kezdőknek és haladóknak. GÖDÖLLŐN, az Agrártudományi Egyetemen július 3—9. között rendezik meg a VI. nemzetközi családóvó nyári egyetemet. Témaköre a család, életápolás, erőforrás és felelősség lesz. Jelentkezni május végéig lehet. PÁTYI PINCENAPOKAT rendeznek ezekben a napokban a főváros szomszédságában, a Zsámbékimedence délkeleti részén elhelyezkedő községben. A vasárnapig tartó eseménysorozat kiemelkedő programja mindennap a Pincehegyen a termelői borok kóstolója. MONOR község névé-, nek történetével foglalkozik egy cikk a városi önkormányzat havilapjában. A legismertebb dokumentum e témában Kocsis Mihály: Monor Község Története című munkája, amelyben Enar, Monar, Monor névalakulások szerepelnek. NYOLCVANÖT ÉVES Monor egyik legimpozánsabb épülete, a városközpontban lévő úgynevezett Vigadó. Régóta nem vigad itt már senki, a szebb napokat is látott épület cél nélkül díszeleg a központban. Nem akad vállalkozó, aki felújítva üzemeltetné, pedig megérné, ha a város vezetése, akár bérleti díj nélkül is, kiadná, vagy más módon hasznosítaná. * Kérjük kedves kollégáinkat, a helyi lapok szerkesztőit, hogy újságjuk legfrissebb számából juttassanak el egy-egy példányt rovatunkhoz. Készséggel adunk hírt létezésükről, szemlézünk írásaikból a jövőben is. Összeállította: Deregán Gábor