Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-21 / 118. szám
Jöjj el, Szentlélek! A keresztény ünnepkör egyik legjelentősebb ünnepe a pünkösd. A keresztyénység számára a pünkösd valódi jelentőségét adja meg, hogy ezen a napon történt a Szentlélek eljövetele. A pünkösd elnevezése a görög pentekoszté szóból származik. Jelentése: ötven. A pünkösd eredete az ószövetségi korba gyökerezik. Különböző néven vált ismertté: hetek ünnepe, aratási ünnep, zsengék ünnepe. A pünkösd és a hetek ünnepe elnevezés az időmeghatározással függ össze. A húsvéttól (páskától) számítva hét teljes hét telt el — innen a hetek ünnepe és az azt követő napra, tehát az ötvenedik napra esett a pünkösd. Az ünnep az aratásért való hálaadás napja volt, amikor a termés zsengéjét, az első kévét Isten házába vitték, hogy hálaadásuk jeléül meglóbálják az Úr előtt. A zsidó hagyomány szerint a pünkösd a Sínai-hegynél történt törvényadás emlékünnepe is volt. Az eseményről az Apostolok Cselekedetei 2. rész 1—4 versében így ír a Biblia: „És mikor pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lön nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése és eltölté a házat, ahol ülnek vala. És megtellének mindnyájan Szentlélekkel és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniok.” A pünkösdi esemény gyökeresen megváltozatatta a tanítványok életét. A nagypénteki történés miatt megrendült hitű nyáj új erőt kapott. Úgy történt, ahogy Jézus búcsúszavaiban ígérte: „Vesztek erőt, amikor a Szentlélek eljön reátok!” Eljött tehát a Vigasztaló, a „Pártfogó, a Segítő” — a szeretet és a megbocsátás lelke! Amikor tanácstalanul nézünk a jövőbe és teljesen elbizonytalanodva azt kérdezzük, mit tegyünk; azonnal segítségünkre siet. Vezetni akar és tanácsot ad. Eloszlatja ä tétlenségre kárhoztató sötétséget. A hit, a bizalom, a szeretet, a hűség útján vezet a Szentlélek Isten. A pünkösd áldása nem felekezetekhez kötött! Bárki, aki bűneit megbánva hittel kéri és elfogadja, átélheti a Szentlélek megújító erejét! Jöjj el, Szentlélek! Jöjj, hogy szívünkben a gyűlölet helyett szeretet, az önzés helyett önzetlenség legyen! Pünkösd van! Legyen ma valamennyiünk közös fohásza: „Jöjj életünkbe Szentlélek, add nékünk adományaidat, alakítsd át, újítsd meg életünket!” Sanda József Kiskőrös A hit, remény, szeretet hatalma 1994. május 22-e , következik, pün' kösd ünnepe! Megragadom az alkalmat, hogy három szempontból próbáljam megvilágítani egyszerű szavakkal a pünkösd jelentését. Első a hit: Pál levele a Rómabeliekhez 15:131: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket teljes örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” A remény töltse be minden ember szívét, aki hisz Istbenben, a Szentlélek megújító erejében, mert az elkövetkező hónapokban és években nagy szükségünk lesz az erőre, fiataloknak és időseknek egyaránt. Árassza el a remény azok szívét is, akik nem hisznek, csak egyes embereknek, akik gúnyosan, nevetve félrelökik e néhány sort, mert eljön majd életükben az az idő, amikor fájdalmukban, betegségükben felsóhajtanak: Isten segíts meg! Második a remény: remény az életben, a nemzet jövőjében! Fogjunk össze mi, nemzeti szellemű emberek, akik szeretjük a hazánkat, lelkes fiatalok, megfáradt öregek! Sötét évtizedek legnehezebb perceiben is hány embert éltetett a remény! Ne veszítsük el, közeledjünk egymáshoz bizalommal mi, reformátusok, katolikusok, zsidók, evangélikusok, hívők, akik Istent szeretjük. Itt kell élnünk a Kárpátmedencében, bármilyen körülmények között is, mert magyarok vagyunk! Harmadik a szeretet! Nézzük meg figyelmesen, mi van most körülöttünk, május 8-a után? „A nép szava Isten szava!” De árad-e a szeretet, az öröm, az ujjongás városban és falun, ragyog-e az emberek arcán a boldogság? Százezrek szívébe újra beköltözött a félelem, pedig tavasz van. Észreveszik-e az akácok illatát, meglátják-e a határban a hullámzó, haragoszöld búzamezőket, a vadvirágos rétet? Nyugalom és béke van-e a lelkekben, amikor már kinyíltak a pünkösdi rózsák? Nyitott kérdések, amelyekre HISTÓRIA Benedek Elek Magyarok története m S vágtattak vissza• felé, sebes szélnél sebesebben, a gondolatnál is sebesebben, s hát a víznek igaza volt: körülfogták a székelyt mindenféle népek. Széjjelverte ezeket is Csaba, hírük-poruk sem maradt ottan. Harmadszor is fölkerekedtek a hazatérő hunok, már ott bolyongtak Görögország földjén, s ím, egyszerre csak kerekedék rettentő nagy fergeteg. Onnét indult a székelyek földjéről. Elindult sebes szellő képében, repült, repült, s mire odaért, fergeteggé növekedett. Zúgott-búgott a fergeteg, s mintha azt súgta-búgta volna: vissza, viszsza, bajba’ van a székely! És visszavágtattak a vitézek sebes szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben, s harmadszor is széjjelverték az ellenséget. Aztán indultak negyedszer is Szittyaország felé. Telt-múlt az idő, eltelt ötven, eltelt száz esztendő, nem bántotta a székelyeket semmiféle ellenség. De hiába várták Csaba királyfit a magyar testvérekkel. Azt hitték, talán nem is találtak vissza, elvesztek valahol. Pedig viszszataláltak. És nagy kedve is lett a fiatal magyar vitézeknek, hogy induljanak nyomban, annyi sok szépet regélt Csaba királyfi Attila földjéről. Ám az öregek azt mondták: várjatok, addig ne induljunk, amíg közülünk valakinek Isten meg nem jelenti: menjünk-e, vagy sem. Ebben megnyugovának a magyarok, s éltek tovább Szittyaországban. Ezenközben a vitéz székelyek elszaporodtak, s éltek békességben. Messze földön híre volt nagy vitézségüknek: ellenség nem merte megháborítani. Hanem a sok mindenféle népek nem nyughattak, s ahogy egy kicsit erőre kaptak, közrefogták a székelyt minden oldalról. Még a fűszál is feltámadt ellenük, s egy székelyre száz ember is jutott. S hiába néztek Szittyaország felé, nem jött segítség. Csaba királyfi már rég por és hamu volt... De halljatok csudát, mi történt! Amikor éppen az utolsó csatára készült a székely, éjnek éjszakáján megvilágosodik az ég, s ím, a csillagoknak fényes ragyogása közt megjelen Csaba királyfi s nyomában a vitézek, kik sok száz esztendővel annak előtte háromszor verték széjjel a székelyek ellenségeit. Nem hagyta el a székelyeket az ő csillaguk, a Szaturnusz csillag. Hírül vitte magas mennyországba Csabának: bajba’ van a székely! — Fel, fel vitézek! — kiáltott Csaba, s ím, fölkerekedének a halott vitézek, végigszáguldnak a csillagos ég boltozatján, sebes szélnél sebesebben, a gondolatnál is sebesebben, s a székely határon, hol az ég ráhajlik a hegyekre, leszállának az égből. Rettentő rémület szállotta meg az ellenséget a hun vitézek láttára, kik az égből jöttek le, s nem hagyják a székely testvért nagy veszedelmében. Futott a tenger ellenség esze nélkül, nincs az a vitéz, aki megállani merjen, aki viszsza is tekintsen. És halljátok, csodáljátok, Csaba és vitézei ismét felszállanak a csillagos ég boltozatjára, s viszszaszáguldanak azon az úton, amerről jövének. Ragyogó fehér út verődék a paripák lába nyomán, amely el nem enyészik soha, s megmarad örökkönörökké: a hadak útja az. Ott ragyog az égen, csillagos estéken. * Világhódító Attila halála után négyszáz esztendő múlhatott el már, amikor Hunor testvérének, Magyarnak maradékai fölkerekedtek Szittyaországból, hogy megszerezzék Attila földjét. Azt a földet, amelyről csodálatos szépeket mesélt nekik Csaba királyfi. Fekete a földje. Édes a vize. Zöld selyemnél zöldebb s puhább a füve. Végtelen nagy rónaságokon két nagy folyam hömpölyög: Duna és Tisza. S köröskörül a végtelen nagy rónaságot erdő borította hegyek szegik. Erre a földre vezette népét Álmos fia, Árpád, az elsők között is az első, a legbölcsebb, a legvitézebb. Duna, Tisza mentén hangyabolyként bolydultak fel a népek: fussanak-e, vagy szembeszálljanak a honszerző néppel? Csupán a székelyek tudták, hogy mit kell cselekedniük. Négyszáz esztendeje várták a magyar testvéreket, s most, hogy valósággal eljövének, fölkerekedett a székelység eleje, mentek éjjel-nappal, hogy színről színre lássák a testvéreket, akik után annyit sócsak Isten tudja a feleletet! 1944 pünkösdjén minden magyar ember lelkét töltse el a Szentlélek és általa e drága három szó: a hit, remény és szeretet hatalma! Kárteszi Istvánná Cegléd Köszönöm a bizalmat Ezúton köszönöm a Pest megyei 14. számú választókörzet (Dabas, Sári, Gyón, Pilis, Ócsa, Örkény, Újhartyán, Újlengyel, Kakucs, Inárcs, Nyáregyháza, Felső-Nyáregyháza, Csévharaszt, Vasad, Tatárszentgyörgy, Pusztavacs, Táborfalva, Hemád) mindazon polgárainak bizalmát, akik a május 8-i országgyűlésiképvisélő-választás első fordulójában rám és a Magyar Demokrata Fórumra szavaztak. Dr. Tenke Sándor egyetemi tanár, az MDF volt országgyűlésiképviselő-jelöltje Bódék helyett kerékpárutat! Szeretnék a budapesti nagykörúton végigkerekezni. Reggel 1/2 8-kor indulnék el a Szent István körúton, szemben a felkelő nappal, s gurulnék végig a Blaha Lujza térre. Mi kell ehhez? Bicikli van, út van, meg járda is, de nem férek el rajta. A körúti bódék — melyek majd mindegyike koszos, mert ráfröccsen az utca szennye, sok közülük már ócskapiacra való — helyén kerékpárutat szeretnék látni. Szeretném, ha leszorulnának a járdáról az odaszemtelenkedő autók is, amelyek orra ma még szinte a kirakatba fúródik. Az igaz, hogy a főváros szegényebb lenne a bódédíjak elmaradása miatt, de ugyanakkor gazdagabb is, mert tágasabb lenne az út, és a neki hátat fordító pavilonok autó ütötte hátsó fele sem éktelenkedne. És körút lenne a körút! Gondolt-e valaki arra, hogy milyen szívesen hajtana itt végig a tolókocsis — a Margit hídtól a Petőfi hídig —, aki ma csak a háztömbje körül keringhet. A Föld napján, április 22-én igencsak egyetértettek a fővárosban összegyűlt kerekesek a nekik szegezett öles tábla szövegével: Bódék helyett kerékpárutat a nagykörútra! De miért ne lehetne ezt csakugyan megvalósítani? Kriza Kálmán a Bánki Donát Műszaki Főiskola Természetjáró Szakosztály SE vezetője hajtoztak. Egymás keblére borul magyar és székely, sírnak örömükben. És ülnek nagy áldomást. Fehér lovakat áldoznak a magyarok Istenének, aki megsegítette; aki ide vezérelte. — Együtt élünk, együtt halunk! — kiáltott a magyar és a székely, hogy ég, föld rengett belé. — Induljunk! Előre! — tüzeskedtek a fiatalok. — Megálljatok, várjatok! — csendesítették az öregek, a bölcsek. — Elébb meg kell tudnunk, ki s miféle nép lakja ezt a földet. (Folytatjuk) Pereskedés Dabas faluért Dabas újkori története elválaszthatatlan az ott élt Halász családtól. Czagányi László kötetéből ismert, hogy a család legrégibb ismert ősei Ferenc és György voltak, akik 1669-ben kaptak nemességet a török elleni harcokban szerzett érdemeik elismeréséül. Ebben az időben még Alsónémediben éltek a Halászok. A dabasi birtok miatt a Balassák és Szabó György között pereskedés folyt. 1676. május 23-án a peres feleket Pest vármegye törvényszéke elé idézték. A perlekedők vitájában új elemet jelentett, hogy Balassa Péter immár azzal vádolta Szabó Györgyöt és feleségét, Páhy Zsuzsát, hogy Dabas pusztát Halász Györgynek és társaiknak eladták. A hoszszas pereskedésből végül Halász György és testvére került ki győztesen, sőt Ferencet és Györgyöt — bár még viszonylag új volt nemességük — a vármegye esküdtté is megválasztotta. A Halász család ettől kezdve tevékeny részt vállalt a környék és a vármegye életében. Ügyes gazdálkodással elérték, hogy a dabasi birtokot újabb földekkel bővíthették. Az új szerzemények, a dabasi és babádi részek és a gyóni puszta birtoklása 1720-ban vált teljesen legálissá, amikor a nádor, Pálffy Miklós bizonyságlevéllel ismerte el szerzeményeiket. Ennek megszerzésében az éppen 1676-ban született Halász Péternek volt nagy érdeme, aki Rákóczi testőrkapitánya lett, majd 1711 után is megmaradt a katonai pályán, és egészen az ezredesi (óbesteri) rangig vitte. Pogány György
