Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-21 / 118. szám

Vizsgát halaszt, szponzort keres Chavagnes után Japán? Még soha egyetlen magyar sem indult eddig a franciaor­szági Chavagnes-ben rende­zett száz kilométeres ultra­maratoni futóversenyen, így a szervezők kifejezetten örültek, hogy a ceglédi Bo­­zán Agnes személyében idén egy magyar atlétát is köszönthettek a rajtolók kö­zött, hiszen a verseny rang­ját csak emelte a részt vevő nemzetek számának további gyarapodása. Ráadásul Ági nemcsak részt vett a viada­lon, hanem remek idővel a nők között a második he­lyen végzett, az abszolút versenyben pedig 31. lett. Teljesítménye rangját csak növeli, hogy ezt négyszáz induló — köztük tizenöt nő — franciák, németek, oro­szok között érte el. — Reggel 5 órakor rajtol­tunk, így az első 15 kilomé­tert sötétben kellett megten­nünk — idézte fel élménye­it Bozán Ágnes, aki a Szu­permaratoni Futóklubtól igazolt vissza a CVSE-hez. — Mivel éjszaka esett az eső, így tartottunk attól, hogy hajnalban újra elered az égi áldás, de szerencsére kisütött a nap, sőt az utolsó kört már kifejezett meleg­ben futottuk. A 100 kilomé­teres távot ugyanis 4 darab, egyenként 25 kilométeres körrel teljesítettük, s körön­ként az utolsó 10 kilométert már igencsak hepehupás, dombos, nehéz terepen. A női győztes francia Nicole Duchemin 8,15 órás teljesít­ménnyel győzött, én 8,27 órás idővel lettem másgdik, míg a harmadik helyre érke­ző lány majdnem 1 órás kü­lönbséggel, 9,10 órán felüli idővel futott célba. Reme­kül éreztem magam a 100 kilométer után is, gyakorla­tilag a fáradtságon kívül semmi gondom nem volt, egész délután élveztem a szervezők „kanyarította” csodálatos műsort, este a tű­zijátékot és a bankettet. Bozán Ági, aki húszéve­sen ennek a franciaországi viadalnak is a legfiatalabb indulója volt, most a június 26-án Japánban sorra kerü­lő 100 kilométeres ultrama­ratoni fut ó-világbajnokság­­ra készül. A magyarok kö­zül Vass Márta és Gyűri Fe­renc már biztos induló, Ági azonban csak akkor vehet részt a VB-n, ha összeszedi a szükséges pénzt. Az atléti­kai szövetség már jelezte, nem tud segíteni, így Ági szinte egész nap szponzo­rok után szaladgál, ami azért is nehézkes, mert je­lenleg vizsgaidőszak van a szegedi élelmiszeripari főis­kolán, s hősnőnknek már ezért a franciaországi viada­lért is vizsgát kellett halasz­tania... (németh) Amatőr motorosok ismét a nyeregben Cegléd, Vácrátót, Mogyoród... A Magyar Motorkerékpáros Szövetség amatőrmotor­­cross-kupasorozat harmadik fordulóját bonyolították le Békéscsabán. Á közel há­romezer néző előtt zajló ver­senyen száztíz versenyző állt rajthoz. A kupasorozat előző fordulóihoz hasonlóan ezúttal is a Pest megyeiek ér­ték el a legnagyobb sikere­ket. Eredmények: 80 kcm. 1. Kővári Roland (Cegléd), 2. Tamás Péter (Gyula), 3. Per­­na Andor (Mogyoród), 4. Csíki Balázs (Fót), 5. Schrenc Péter (Vácrátót). II, osztály, 125—500 kcm: 1. Váger János (Mo­­nor), 2. Kalmár István (Esz­tergom), 3. Bogár Zoltán (Pi­­lisvörösvár). I. osztály, 250—500 kcm: 1. Lengyel Géza (Kiskunlac­­háza), 2. Halász Csaba (Kis­­kunlacháza), 3. Türgyei Imre (Veresegyház), 4. Skul­­téty József (Cegléd), 5. Cse­­repkai Csaba (Csornád). A következő verseny má­jus 29-én Tápióbicskén lesz. FEGSZOLG Rt. Észak-Pesti üzem Budapest, XIII., Párkány u. 6. Tel:270-1522, 129-8414 Fűtési rendszerek tervezése, kivitelezése * Értékesítés részletfizetési kedvezménnyel Gázkazánok telepítése SZervíztevékenység Országos készülék- és alkatrész ellátás Lakossági készülékcsere akció Garancia ugyanitt készülék és alkatrészeladás Ráckeve, Szigetújfalu, Dömsöd, Kiskunlacháza A Diabetes Alapítvány javára Idén tíz ország randevúzik FTC-öregfiúk—Színészválogatott A cukorbetegek javára rendez jótékonysági labdarúgó-mér­kőzést a Diabetes Alapítvány kuratóriuma június 5-én, va­sárnap délelőtt 11 órakor a szigetszentmiklósi labdarúgópá­lyán. A találkozón a Ferencváros-öregfiúk és a Színészválo­gatott méri össze tudását A népligeti zöld-fehéreknél töb­bek között Rab Tibor, Jancsika Károly, Ebedli Zoltán, Ta­kács László, Pogány László, Szőke István, Novák Dezső és Szokolai László is pályára lép, míg a színészeket Eperjes Ká­roly, Vikidál Gyula, Nemcsák Károly, Bubik István és Var­ga Miklós is erősíti. Bólyák körül — két keréken Fotóalbum a győzteseknek A látványos ünnepség, a ke­resztelő ezúttal elmaradt. Mindössze annyi történt, hogy szép csendben híre ment: a ko­rábban sok éven át Aranyka­lász Kupa nevet viselt, rangos nemzetközi utánpótlás labda­rúgótorna idén már nem viseli a megszokott, s az évek során szerte Európában rangot kiví­vott nevet. Az egykori névadó ugyanis ma már képtelen len­ne egy ilyen, hétjegyű számok­ban mért költségvetésű tornát kiadásaival együtt a magáé­nak mondani... Az élet persze megy to­vább. Szerencsére ez esetben is nem arról van szó, hogy a rendezvény bizonytalan időre lekerült a versenynaptár lapjai­ról. Csupán a név változik, a lényeg nem: idén XIV. alka­lommal rendezik meg Rácke­ve központtal a 16 év alattiak nemzeti válogatottjainak torná­ját. — Szerencsére a tavaly no­vemberi, az 1953-as londoni 6-3 évfordulója emlékére ren­dezett jubileumi est hárommil­liós pozitívummal zárult, így ezt a pénzt az MLSZ vezetése az eredeti terv szerint az után­pótlás-nevelés céljaira fordít­hatta — mondta kérdésünkre Czékus Lajos, az MLSZ sziget­szentmiklósi illetőségű főtit­kárhelyettese. — Ezúttal is négy helyszínen zajlanak majd a mérkőzések, amelyeken az 1978. augusztus 1 -je után szü­letettekből összeállításra kerü­lő nemzeti válogatottak léphet­nek pályára. Ráckeve mellett Kiskunlacháza, Dömsöd és Czékus Lajos kitüntetést ad át a 6-3-as jubileumi esten Szigetújfalu pályáin pattog majd «a labda, mégpedig két, egyenként ötcsapatos csoport küzdelmei során. Az Ubranko­­vics Mihály által irányított ma­gyar válogatott mellett Ukraj­na, Bajorország, Horvátor­szág, Csehország, Szlovákia, Svájc, Izrael, Törökország és Lengyelország korosztályos legjobbjai alkotják a mezőnyt, így mindkét csoportban min­den játéknapon egy-egy csa­pat szabadnapos lesz. Czékus Lajos nyomatékkai adott hangot annak az öröm­nek, amit az MLSZ vezérkara, s személy szerint ő is érez, amióta véglegessé vált: idén is sor kerül az egyre gazdagabb hagyományokkal rendelkező nemzetközi utánpótlás-rande­vúra. Kép és szöveg: Jocha Károly A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság Balesetmegelőzési Bi­zottsága rendezte a Nemzetközi Kerékpáros Kupa megyei döntő­jét. Nagy Károly rendőralezre­des, főkapitány-helyettes meg­nyitója után Sík Gotthilf rendőr­­őrnagy, a bizottság ügyvezető elnöke átadta a tavalyi országos győzteseknek azt a fényképalbu­mot, amely a verseny legemlé­kezetesebb pillanatait idézi. Ficza Anita (Gödöllő) 2. he­lyezett, Kocsis Róbert (Nagy­kőrös) 3. helyezett, Locskai Mariann (Nagykőrös) 4. helye­zett és Molnár Szabolcs (Gö­döllő) 6. helyezett kapott az al­bumból. ők nyerték a csapat­­versenyt, s a vándorkupát is el­hódították. A mostani viadalon nagy volt a tét, hetvennégy felső ta­gozatos diák versengett az elő­re meghatározott feltételek sze­rint. A tesztlapok kitöltésén kí­vül a bólyák közötti ügyességi verseny és kerékpárszerelés is a feladatok közé tartozott. Ma­ximálisan 420 pontot lehetett elérni, három fiú és három le­ány alkotott egy csapatot. Elméleti vizsga: 1. Molnár Petra, 2. Kira Krisztina (Gö­döllő), 3. Jakus Imre (Vác). Szabályossági: 1. Faragó Nor­bert (Dunakeszi), Bárány Jó­zsef, Hajdú Kriszti, Medgyes Krisztián (Nagykőrös), Máthé Imre, Lengyel József (Rácke­ve), Bodor Noémi, Csanálosi Viktória (Monor) és Jakab Jó­zsef (Vác) hibátlanul teljesítet­te a feladatot. Az ügyességi­ben a gödöllői Kira Krisztina, Kurfis Norbert és Teleki Ákos volt a legjobb. Egyéni össze­tettben: Liscsinszki Éva 403, Molnár Petra és Kira Krisztina 401 pontot szerzett, valameny­­nyien gödöllőiek. Csapatban: 1. Gödöllő 2259, 2. Nagykőrös 2132, 3. Ráckeve 1912, 4. Cegléd 1875,. 5. Nagykáta 1858, 6. Szentendre 1856 ponttal. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a legjobb öt le­ány és öt fiú felkészítőtábor­ban vesz részt. Két leány és két fiú képviseli majd megyén­ket a június 15—16—17-én sorra kerülő kaposvári orszá­gos döntőn. Pályától a parlamentig Silvio Berlusconi kétségkívül jó üzletet csinált, amikor 1989-ben megvásárolta az AC Milant. Az azóta Itália kor­mányfőjévé előlépett Berlus­coni befektetése többszörösen megtérült: a csapat idén meg­szakítás nélkül harmadik alka­lommal nyerte meg az olasz futballbajnokságot, és másod­szor is győzött a Bajnokcsapa­tok Európa Kupájában. A milliárdos nagyvonalúan költötte vagyonát a klubra, en­nek köszönhetően olyan klasz­­szisokat tudott megnyerni az AC Milánnak mint Ruud Gul­lit, Marco van Basten, Frank Rijkaard vagy Jean-Pierre Pa­pin. Berlusconi Milanja évi 350 millió frankos bevételével je­lenleg egyike Európa leggaz­dagabb labdarúgóklubjának. Ilyen nyereség mellett termé­szetesen az sem meglepő, hogy legjobb játékosát milliós nagyságrendű összeggel hon­orálja. Nyilvánvalóan nehéz ponto­san megítélni, mennyiben be­folyásolták Berlusconi politi­kai sikereit az AG Milan ered­ményei. Tény azonban, hogy a politikus-üzletember győze­lemmel került ki az olasz par­lamenti választásokból. Sokan pedig nem is tagadták, hogy éppen az AC Milánnál elért si­kerei miatt szavaztak bizalmat Berlusconinak. Középiskolások a döntőbe jutásért Atlétikai diákolimpia Budapesten, az UTE mű­anyag pályáján rendezték a Pest megyei középiskolá­sok, a IV. és az V. korcso­port atlétikai diákolimpiáját. Az országos döntőre, melyet június 4—5-én szintén Buda­pesten rendeznek, az eredmé­nyek alapján, a Magyar Atlé­tikai Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség meghí­vása révén jutnak versenyző­ink. Eredmények, IV. korcso­port, fiúk: 110 m gátfutás: 1. Szvo­­reny (Ceglédi 203. Szakm. Int.) 15,3 mp., 2. Veres (Vá­ci Madách Gim.) 15,8 mp., 3. Varga V. (Monori József Gimn.) 15,9 mp. 100 m síkfutás: 1. Török (Váci Keresked. Szakk.) 11,3 mp., 2. Fekete B. (Gö­döllői Török Gim.) 11,5 mp., 3. Matus (Budaörsi Ily­­lyés Gim.) 11,5 mp. 400 m síkfutás: 1. Körön­di (Ceglédi Kossuth Gim.) 56,7 mp., 2. Lendvai (Nagy­­kátai Damjanich Gim.) 58,1 mp., 2. Rimóczi (Ceglédi Keresked. Szakk,) 58,3 mp. 1500 m síkfutás: 1. Pe­­cze (Gödöllői Török Gim.) 4:21,1 p., 2. Tóbiás (Váci 204. Ipari Szakm. Int.) 4:26,0 p., 3. Pásztor (Váci Piarista Gim.) 4:29,5 p. Távolugrás: 1. Borsodi (Gödöllői Török Gim.) 628 cm, 2. Hanzelik (Monori Jó­zsef Gim.) 563 cm, 3. Török (Váci Keresked. Szakk.) 558 cm. Majgasugrás: 1. Purnhau­­ser (Érdi Vörösmarty Gim.) 180 cm, 2. Orosz (Dunake­szi Radnóti Gim.) és Szvo­­reny (Ceglédi 203. Szakm. Isk.) 175-175 cm. Gerelyhajítás: 1. Andor (Váci Piarista Gim.) 47,80 m, 2. Veres (Váci Madách Gim.) 44,86 m, 3. Reményi (Váci Piarista Gim.) 40,40 m. Súlylökés: 1. Győri (Du­­naharaszti Gim.) 13,51 m, 2. Végh (Kiskunlacháza 222. Szakm. Int.) 12,50 m, 3. Winkler (Érdi Vörösmarty Gim.) 12,41 m. Diszkosz vetés: 1. Végh (Kiskunlacháza 222. Szakm. Int.) 40,56 m, 2. Győri (Du­­naharaszti Gim.) 35,00 m, 3. Fekete (Váci Madách Gim.) 34,10 nr. Lányok, 100 m gátfutás: 1. Reitter (Érdi Vörösmarty Gim.) 18,3 mp. 100 m síkfutás: 1. Ko­vács B. (Érdi Vörösmarty Gim.) 13,0 mp., 2. Borsos (Ceglédi Kossuth Gim.) 13,2 mp., 3. Prokop (Érdi Vörösmarty Gim.) 13,3 mp. 400 m síkfutás: 1. Dob­­csányi (Váci Madách Gim.) 62,0 mp., 2. Nagy A. (Buda­örsi Illyés Gim.) 63,8 mp., 3. Lukácsi (Érdi Vörösmarty Gim.) 64,0 mp. 1500 m síkfutás: 1. Rit­ter (Budaörsi Illyés Gim.) 4:56,9 p, 2. Harangi (Buda­örsi Illyés Gim.) 5:26,2 p, 3. Kramár (Váci Eü. Szakk.) 5:28,9 p. Távolugrás: 1. Kovács B. (Érdi Vörösmarty Gim.) 529 cm, 2. Kiss Zs. (Monori Jó­zsef Gim.) 495 cm, 3. Makai (Dunakeszi Radnóti Gim.) 494 cm. Magasugrás: 1. Szilárdfy (Dunakeszi Radnóti Gim.) 145 cm, 2. Kaposvári (Váci Eü. Szakk.) 140 cm, 3. Sári (Dunakeszi Radnóti Gim.) 135 cm. Súlylökés: 1. Schinogl (Szigetszentmiklósi Gim.) 11.04 m, 2. Bárki (Sziget­szentmiklósi Gim.) 9,97 m, 3. Matula (Kiskunlacháza 222. Szakm. Int.) 9,92 m. Gerelyhajítás: 1. Matula (Kiskunlacházai 222. Szakm. Int.) 34,52 m, 2. Blaskó (Vá­ci Eü. Szakk.) 30,08 m, 3. Szövérfi (Váci Eü. Szakk.) 29.04 m. Diszkoszvetés: 1. Schi­nogl (Szigetszentmiklósi Gim.) 33,58 m, 2. Szövérfi (Váci Eü. Szakk.) 27,94 m, 3. Bárki (Szigetszentmiklósi Gim.) 24,72 m.

Next

/
Thumbnails
Contents