Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-03 / 102. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. MÁJUS 3., KEDD 7 Rákosiék is demokráciát ígértek Beszélgetés Csurka Istvánnal, a Magyar Igazság és Elet Pártja társelnökével Szerkesztőségünkbe látogatott Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja társelnöke, akivel Vödrös Attila főszerkesztő, valamint Bánó Attila és Deregán Gábor főszerkesztő-helyettesek beszélgettek. — Ön körülbelül tíz napja felhívással fordult a keresztény, nemzeti erőkhöz, a választások előtt az öszszefogásukat sürgetve. Hogyan értékeli, milyen visszhangra talált? — A felhívásnak vegyes visszhangja volt. A pártok. az MDF, a Kisgazda Párt jobbára fanyalogtak. A Kereszténydemokrata Néppárt nem, részükről megértéssel találkoztunk. Minenesetre a Számadás '94 konferencia május 3-án, kedden a Kossuth Klubban összeül, hogy hányán leszünk, majd kiderül. A megbeszélést, vitát a Szárszó Baráti Kör és a Magyar Szellemi Védegylet támogatja, szervezi. Remélem, hogy egy figyelemfelhívó, mindenki által érthető közös nyilatkozatot tudunk közreadni, s az hozzájárul egymás jobb megértéséhez. Satuba fogták a magyar embert — Hasonló céllal a Magyar Egyeztető Testület (MET) is a pártokhoz fordult, gyakorlatilag az ön felhívásával egy időben, de mégis, nem sokkal ön után. Vajon önmagában a MET, vagy más kívülálló testület kezdeményezése nem talált volna kedvezőbb fogadtatásra? — Lehet, hogy igen, csakhogy nem hiszem, hogy az én elgondolásomat mások szájába adni célszerű politikai mozdulat lett volna. Annak viszont örülök, hogy a Szárszó Baráti Kör és a Szellemi Védegylet mindehhez a nevét adta, mert így én tulajdonképpen mint egy résztvevő vehetek részt a tanácskozáson. Egészében azonban azt az állapotot sem tudom a végtelenségig elfogadni, hogy én, mint afféle megbélyegzett, állandóan maradjak csendben, s helyettem olyanok cselekedjenek, akik „szalonképesek”. Lassan lehull a lepel mindenről, kiderül, hogy valójában kik itt a szalonképesek, s kik azok, akik ennek az ellenkezőjét terjesztik másokról. Sok ilyen félrevezető politikai hadműveletnek voltunk tanúi az elmúlt években. — Nem hangzott el kissé késve a felhívás a keresztény, nemzeti erők öszszefogására? — De. Ebben az országban sok minden megkésett, a rendszerváltozás is. Ha 1956-ot nem tiporják el, minden másképp alakult volna. A negyven esztendő felmérhetetlen pusztítást végzett, nagyobbat, mint gondoltuk volna, mert satuba fogták a magyar embert, különösen a gulyáskommunizmus időszakában. Egyrészt csábították a fogyasztói társadalom ígéretével, a könnyű élet reményével, másrészt nyomták keletről a sötét korrupciós diktatúra minden eszközével; serkentették és gátolták, húzták a szája előtt a mézesmadzagot és pofozták egyszerre. Gazdaságilag, erkölcsileg, minden vonatkozásban romboló ilyen közegben, körülmények között élni. — Visszatérhet a választások után ez az állapot? — Pontosan erről van szó. Úgy látom, hogy az ország számára a legnagyobb veszély az emberek tájékozatlansága. A tömegek nem tudják, hogy minek mi az oka, hogy kik a felelősök és igazából kik idézték elő azt a helyzetet, amivel ők elégedetlenek. Vitathatatlan, hogy azt a helyzetet a régi rendszer pénzügyi és gazdasági politikája teremtette meg. Sajnos, az Antall-kormány sem változtatta meg a pénzügyi kormányzás szerkezetét, az államháztartást és az adósságcsapdából nem igyekezett kiemelni az országot. Ráadásul mindezt a volt kommunista rendszer tisztviselői, funkcionáriusai intézték, bennmaradva a kormányapparátusokban, a bankéletben, a gazdasági vezetésben. Most mindennek meg kell fizetni az árát, és sajnos félő, hogy nem a kommunisták fizetik meg. Ők ugyanis az elmúlt négy esztendő alatt ki tudták vonni magukat a felelősség alól. Volt helyettük egy nemzeti, keresztény kormány, és most úgy akarnak előtűnni a habokból, mint ártatlan hableányok, vörös sellők. Ami nincs a képernyőn, az nem történt meg — Az emberek, a tömegek tájékozatlanságának minden bizonnyal oka van. Sokan olyanok is elégedetlenek, akiknél erre aligha lehetne elfogadható magyarázatot találni. Mi erről a véleménye? — A fogyasztói társadalom csábítása és a valóságos lehetőségek közötti ellentmondás elidegenítette az embereket a történelemtől, a politikától, identitásuktól, a magyarságuktól. Szabó Dezsőnek igaza van, üres hassal nem lehet Himnuszt énekelni. Ezt a kommunisták is jól tudták, és úgy irányították a dolgokat a kézben tartott sajtóval, nyilvánossággal, hogy az emberek mindent az anyagiakhoz viszonyítsanak. Csak arra törekedjenek, hogy anyagilag jól jöjjenek ki a dolgokból. Ez egyébként érthető szándék, törekvés, ezért nem is szabad szemrehányást tenni senkinek, különösen ha valaki még nyomorog is. A gonosz bolsevista trükk a tettet mindig többre becsülte a szónál? — Ez ugyan igaz, mégis, olyan korban élünk, amikor csak az történik meg, amit többször is tudtára adnak az embereknek. Hiába hoz az Országgyűlés sok jó törvényt, ha egyrészt azoknak nem tud érvényt szerezni, másrészt ha saját „tudatosító” hálózatán keresztül nem tudja megismertetni a társadalommal, akkor „nem történt semmi”. Ilyen a világ. Ami nincs jelen a képerelvtárs, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója a Tőzsdetanács vezetője. Kik tehát a felelősek, nagy részben, a magyar társadalom mai elégedetlenségéért? Nem akarom felmenteni a kormányt a hibái alól, ezt is el szoktam mondani mindig, de azért álljon meg a menet! Nehogy ezek a szocialisták ártatlanul és csak a nemzeti, keresztény oldalra mutogatva érkezzenek meg tisztán a május 8-i urnákhoz! Mindennek nagy ott van, hogy mindezt a nemzeti kérdéssel, az úgymond a nacionalizmussal, az emberek magyarságának a megélésével állították szembe. Mintha itt volna valami ellentét; mintha azért volna nehéz az élet, mert magyarok vagyunk; mert szabadok vagyunk. Ők úgy mondják: magyarkódunk, kereszténykedünk... Félő tehát, hogy sokan olyan indulatokkal mennek el szavazni, amelyek következményeként vakvágányra futhat a magyar sors. Mindent meg kell tenni, még elkésve is, hogy visszarántsunk embereket erről az útról. Amikor a párbeszéd gondolata felvetődött bennem, nem a választási siker, nem a MIÉP választási sikere vezérelt engem, mert nekünk megvan a szilárd szavazóbázisunk. Pest megye minden választókerületében lehet például a MIÉP listájára szavazni. Úgy gondoltam s gondolom, a tájékozatlan, de jó szándékú emberek megszólíthatóak, s meg kell szólítani őket. — Az utóbbi négy évben nemcsak szólt, hanem cselekedett is ez a kormány, a parlament. Emlékeztessünk csak a meghozott törvények százaira. Nem elég a cselekedet, éppen annál a népnél, amely Talum Attila felvétele nyilvánosságot kellene adni, hogy tudja meg az igazat a nép! Csakhogy, az írott sajtó kis töredéke nem tartozik az ő fennhatóságuk alá. A rádióban a kiváló intézkedések ellenére, a joggal kiebrudalt kommunista-liberális szerkesztők után talán még körmönfontabb módon folyik a hazudozás. Újra oda kellene csapni, de keményen, úgy, hogy most már fájjon. Nem szabadna eltűrni, hogy azt, ami van, ők sajtószabadságnak kiáltsák ki, mert ez egy kommunista-liberális politika szolgálatába állított óriási, és a régivel, az Aczél-korszakkal teljes mértékben harmonizáló akarat megnyilvánulása. Ha még egyszer beveszik a maszlagot — Mindennek ellenére — bízik a nemzeti-keresztény erők győzelmében? — Természetesen, bízom. A MIÉP azon lesz, hogy a nemzeti-keresztény oldal iránytartó ereje, meghatározó ereje legyen. — Mégis, mi várható, ha a szocialisták kerekednek felül? Vagy az SZDSZ? — Mindegy, egypetéjű ikrek. — A szocialisták demokráciát ígérnek... — Persze, hogy azt ígérnek, van ebben gyakorlatuk. Mit csinált Rákosi, amikor megérkezett Magyarországra szovjet tankok hátán, Farkas Mihálylyal, Gerővel, Révaival az oldalán? Kossuth Lajost, Petőfit tűzte a zászlajára, magyarabb volt mindenkinél, demokráciát ígért. Tudjuk, mi lett mindebből. Mit csinált Kádár János 1956 novemberében? Kiállt a forradalom mellett, vívmányainak a továbbvitelét ígérte, igazi munkás- és paraszthatalmat ígért... Azután, hogy megszilárdította a hatalmát, a szovjetekkel és a pufajkásokkal szétverte a munkástanácsokat, a forradalmi bizottságokat, százezreket bebörtönzött, megtöltötte a 301-es parcellát munkásokkal... Ha a magyar társadalom még egyszer beveszi a maszlagot, a kommunisták és a liberálisok ígéreteinek a betartására sem számíthat, s majd jön a — természetesen más formájú — totális államberendezkedés. Ma már más a világ, mint volt évtizedekkel ezelőtt, de arról gondoskodni fognak, hogy mindent a kezükbe vegyenek. Aki énekelni akarja a kutyák dalát, ám énekelje, én továbbra is a farkasok dalát fogom énekelni. De — remélem, ez nem következik be. — Magányos farkas? Még visszagondolni is jó azokra az időkre, amikor egy táborban, egymás mellett volt látható valóságosan is és jelképesen is Csoóri, Csurka, Lezsák, Für Lajos, szegény Csengey Dénes, Fekete Gyula. Mindez a múlté. Nem tékozlás ez, a nemzeti erők, a nemzet szempontjából? — Ez egy szomorú történet, valóban. Majd az idő talán magyarázatot ad rá, hogy miért és hogyan történtek, amik történtek. Én ennek a helyzetnek is véget szerettem volna vetni a felhívás kibocsátásával, vagy legalábbis egy enyhültebb korszak lehetőségét akartam felcsillantani. Az, hogy ezek az emberek pártok élén állnak, mert végeredményben ott állnak, hogy szemben állnak egymással, nem azonos nézeteket vallanak, vagy bírálják egymást, azt lehetne mondani: természetes. A baráti szálak elszakadása nem természetes, de sajnos el kell mondanom, több esetben bekövetkezett. Lehet, hogy nem véglegesen, én azt nem tudom, de hát most, egyelőre mindent félretéve talán arra kellene összpontosítani, hogy ne engedjük uralomra még egyszer a nemzet ellenségeit. nyőn, az nem történt meg. Márpedig nálunk több mint két évig Gombár— Hankiss uralta a rádiót, a televíziót és — nem történtek meg a dolgok. Sőt,' mindennek a visszáját mutatták, mindent azonnal megkérdőjeleztek. Magának az első szabadon választott országgyűlésnek a hitelét is elkezdték rombolni, felállásának első percétől. Azt viszont például soha nem feszegették, hogy kik Magyarországon a legnagyobb milliomosok. — Kik? — Én ezt mostanában minden beszédemben el szoktam mondani, és érdekes, még soha nem cáfolta meg szavaimat a Népszabadság. A legnagyobb magyar tőkések a Szocialista Párt, vagy elődje, az MSZMP bizonyos képviselői. El szoktam mondani, hogy például a Fotex vezető testületéiben ott látjuk a Szocialista Párt gazdaságiprogram-alkotóját, Békési László elvtársat, és a másik gazdasági zsenit, Nyers Rezső elvtársat. El szoktam mondani, hogy a Rekord Aruházat a Magyar Hitelbank—Leoni Bank elnök-vezérigazgatója, a nagy hitelfelvevő, Fekete János elvtárs birtokolja. El szoktam mondani, hogy Bokross Lajos Csurka István: Az MSZP és az SZDSZ egypetéjű ikrek
