Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-16 / 113. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. MÁJUS 16., HÉTFŐ , 5 Pest megyei kitüntetettek Elismerés a vöröskereszt világnapja alkalmából A vöröskereszt világnapja, a mozgalom alapítójának, Henry Dunantnak a születésnapja alkalmából a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége vasárnap délelőtt ünnepséget rendezett Budapesten. (A május 8-i évforfuló megünneplését a választások miatt halasztották későbbre.) A világnap jelszava, „Emberi méltóságot mindenkinek!”, melynek jegyében a holocaust 50. évfordulójára emlékezve elsősorban azokat köszöntötte a Magyar Vöröskereszt vezetősége, akik 1944-ben a fasizmus idején saját életüket veszélyeztetve segítették az üldözötteket. Andics László, a szervezet elnöke és Szilárd István főtitkár „Vöröskeresztes munkáért” aranyfokozatú kitüntetést adott át több szakembernek. A vöröskereszt világnapja alkalmából Pest megyéből ötvenen vehették át a kitüntetés arany fokozatát: Kosa Győzőné, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetőségének munkatársa, Nádasdy Jánosné, a szigetszentmiídósi szervezet nyugdíjas vezetőségi tagja, Reich Márton, a ráckevei tanácsadó testület nyugdíjas vezetőségi tagja, dr. Tóth Olga, a Váci Vérellátó Állomás főorvosa, aki egyben a kórházi Vöröskereszt szervezet elnöke is és Vígh Zoltánná, a budakalászi szervezet titkára, nyugdíjas vezető óvónő. (y) Nyílt nap a mentőknél / En orvos leszek... A mentők napja alkalmából számos ünnepséget, rendezvényt tartottak az elmúlt hetekben Pest megyében. Mivel a konkrét nap, május 10-e, a választások időpontjához esik közelebb, voltak akik május első vasárnapján, mások pedig a mostani hét végén ünnepeltek. A pilisvörösvári mentőállomás dolgozói szombaton rendeztek nyílt napot — a Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány támogatásával — a pilisvörösvári sportpályán. Az egész napos program térzenével kezdődött, a pilisvörösvári rézfúvósok már reggel muzsikával örvendeztették meg a helybélieket a mentőaállomás épülete előtt. Ezt követően a sportpályán a környező településekről érkezett diákok elsősegélynyújtó versenyen és különféle sportvetélkedőkön mérték össze: ki az ügyesebb. Elsősegélynyújtásból a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola csapata lett az első, a csobánkai általános iskola képviselői a másodikok, a piliscsabai Klotild ligeti általános iskola csapata pedig a harmadik helyezett. Futásban az ürömi gyerekek nyerték a pálmát, a piliscsabai általános iskola csapata lett a második, a pilisszántói általános iskolások pedig a harmadik helyen végeztek. Labdarúgásban a piliscsabai általános iskola képviselői bizonyultak a legjobbnak, az ürömiek lettek a másodikok, míg a pilisvörösvári Templom téri általános iskola csapata a harmadik helyet szerezte meg. Ám a labdát nemcsak a gyerekek rúgták, a mentők, illetve a gerstetteni vöröskeresztesek is mérkőzést játszottak, amelyen a helybéliek nyertek 7-2-re. A német vendégek nem először jámk itt — tájékoztatott Nagy Loránd, a pilisvörösvári mentőállomás főápolója. Másfél-két éve alakult a testvérkapcsolat a két szervezet között, amikor a gerstetteniek egy Volkswagen ülőbeteg-szállító kocsit adományoztak a Pilisi-medence Egészségügyi Alapítványnak. — Annak idején az ideiglenes mentőállomás dolgozói kezdeményezték az alapítvány létrehozását, mivel szerettek volna egy új, korszerű mentőállomást felépíteni. A mentőállomást azóta már felavattuk, a lakosság igen aktívan segítette és segíti továbbra is a munkánkat — fűzte hozzá Nagy Loránd. Mialatt beszélgettünk, a sportpályán zajlottak az események: az Országos Mentőszolgálat Légi Mentőszervezete is megérkezett egy helikopterrel, bár kétszer is fel kellett szállniuk hirtelen, mert riasztást kaptak. Az érdeklődők megtekinthették a helikoptert belülről is, láthatták a különböző mentőgépkocsik felszerelését. Jelen volt a Peter Cemy Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat két-két mentőgépkocsijá is. A gyerekek kipróbálhatták a szirénákat, végignézhettek egy mentésbemutatót, amely után az egyik kislány természetesen azt súgta a mellette állónak: — én igazából orvos leszek! A mellette álló kisfiú ere azt válaszolta: — én pedig tűzoltó! T. Á. A Budaörsi Ipartestület a sérült gyermekekért Erőt merítenek a segítségből Boldog kisgyermekek csillogó szemekkel várták szombaton reggel a Siketek Nevelőotthonában a Budaörsi Ipartestület 15 személygépkocsiból/ kisbuszból álló konvoját, amelyet motoros rendőrök kísértek a fővárosi Festetich utcai intézmény elé. A nagy izgalomnak az volt az oka, hogy az ipartestület az otthon ötven gyermekét egész napos programra hívta meg, melynek során délelőtt a fővárosi Vidámparkot keresték fel. Szujó Lajos önálló vállalkozót, aki már évek óta támogatja a sérült gyerekeket, arról kérdeztük: miért érzik fontosnak az ilyen segítséget, s milyen meglepetéssel szolgálnak a mai napon? — Kezdeményezésünket „Egy nap a gyermekekért” elnevezéssel 1987-ben hívtuk életre azért, hogy felkaroljuk azokat a kiskorúakat, akik valamilyen fogyatékossággal születtek. Ügy véljük, egy-egy ilyen alkalom nemcsak elfeledteti a velük mindennapos küzdelmüket, amely sajnos együtt jár állapotukkal, hanem erőt és bizakodást is ad amellett, hogy egy felszabadult, élményekkel teli napot ajándékozunk számukra. A hét év alatt vakokat és mozgássérülteket is vendégül láttunk. — Délelőtt a Vidámparkba megyünk ki — folytatta —, s ha valamennyi szórakoztató eszközt kipróbáltak, elvisszük őket budaörsi székházunkba. Finom ebéd várja őket ott, ezt követően pedig előadóművészek, Bőrönd Ödön és Társa zenés bohócműsorral örvendezteti meg a gyermekeket. A késő délutáni órákban érkezünk vissza a nevelőotthonba — fejezte be gyorsan Sujó Lajos, mert kis patronáltjaik elhelyezkedtek már az autókban, a motoros rendőrök a kocsisor elejére és végére álltak, s elindult a vidám menet a Városliget felé. (k. m.) Közhírre tetetik... Hírcsokrot nyújtunk át olvasóinknak időről időre a megyénk településein megjelenő helyi lapokból. Önkormányzatok, pártok, művelődési házak, egyházi és más helyi közösségek adják ki ezeket a népszerű újságokat. Lapozgatva bennük, újra és újra bebizonyosodik: rendkívül gazdag, színes Pest megye településeinek élete. A NÉMETORSZÁGI Wüstenrot Solymár partnerközsége. A hasonló lélekszámú település évente. 22 millió márkával gazdálkodik, s ennek kisebbik része származik állami költségvetésből. A tetemes hányad helyi bevétel. DEMOKRATA ÚJSÁG e> iiu.n:fcÁLK la HATVAN alkalommal tartott ülést Ráckeve város képviselő-testülete 1990. október 12-i megalakulásától az idei április elsejéig. A helyi lap afféle öszszesített jelenléti ívet tett közzé, amelyből kiderül, hogy van olyan városatya, aki minden ülésen ott volt, s van olyan, aki 21-szer hiányzott. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁST állított össze az Árpád Múzeum a felújított Árpád híd átadása alkalmából. Képek idézik a kompos átkelést, feliratok utalnak a XIX. századi hajóhídra, Nepomuki Szent János szobra vigyázta az 1889-ben cölöpökre épült fahidat. Az „igazi híd” 1895—96-ban, a millennium évében épült. MEGHITT hangvételű riport mutatja be az Olasz-dinasztiát és a 84 éves Olasz Ferenc szabómestert, akit mindenki ismer Ráckevén. Műhelye valóságos szabómúzeum. Akkor tanulta a mesterséget, akkor varrta a ruhákat, öltönyöket Ráckeve polgárainak, amikor puha fogású gyapjúanyagok járták, s nem a műanyag, amit a szabók ma úgy ragasztanak, mint suszter a cipőt... FOLYTATÓDIK az idén a ráckevei református egyház tavaly megkezdett templomi zenés áhítatok sorozata. Május 25-én, szerdán este kerül sor az első kóruskoncertre, amikor is a holland 80 tagú Besorah (Örömhír) énekkar ad műsort. PUNKOSDVASARNAP délután ismét szeretettel vár mindenkit a Solymári Férfikórus a művelődési házban rendezendő családi délutánjára. A rendezvény a tavalyi nagy sikerű kezdeményezés idei folytatása, a hagyományteremtés reményében. VÉDNÖKSÉGET vállalt a Solymár-patak felett a Solymári Környezetvédők Egyesülete a „Fogadj örökbe egy patakot” mozgalom keretében. Már tavaly is dolgoztak a meder rendbe tételén, takarításán, az idei tervben az úgynevezett Párkány utcai szakasz rendbe hozása szerepel. Aki segíteni akar, június 4-én, szombaton reggel 9 órakor tiszteletét teheti a Dózsa György utca sarkán, ásóval, kapával, gumicsizmával. TÓTH JUDIT nyolcadikos tanuló első helyezést ért el a Demokrata Újság .riporterpályázatán, és pályamunkájában bemutatja ifj. Súlyán Pál cukrászt.' Az interjúalany elmondja: fiatal kora ellenére számos sikert ért el, többek között megkapta az Aranysapka-díjat. Ezt az országos cukrászversenyen osztogatják, igaz, mértékkel, Magyarországon ugyanis mindössze hat cukrász tudhatja magáénak ezt az elismerést. AZ ISKOLASZÉK azt javasolta a közelmúltban, hogy szakmai szempontból ismételten vizsgálják felül a veresegyházi gyermekliget megépítésének ésszerűségét. Mint ismeretes, Pest megye 400 milliójából Veresegyházon épülne meg az idén 140 állami gondozott számára a gyermekliget. Tíz kilométerre a Fóti Gyermekvárostól. X6CSÉSI lÍBABÓ «LAnrom HPHiSHrtKh ÉVFOLYAM «. «AM FOLYTATÓDNAK a kárpótlások, a választásoktól függetlenül, Tápiószőlősön, a faluházban, illetve a polgármesteri hivatalban 18—19-én, majd 20-án lesz kárpótlási földárverés. KÍSÉRTET kapta a legjobb női főszerep díját a Jászberényben a tavasszal megrendezett III. országos drámafesztiválon, ahol angol nyelven játszó csoportok léptek színre. A solymáriak a középiskolás kategóriában elsők lettek, s ama főszerep-, illetve főszereplődíjat Kísértet alakításáért Mosonyi Barbara kapta meg. TULAJDONOSI bizottságot alapított a képviselő-testület a kérelmek gyorsabb elbírálása érdekében, ugyanis sok beadvány érkezett a polgármesteri hivatalhoz, különféle földrészletek, telkek megvásárlása, bérlése ügyében. A bizottság javaslata alapján szavaz majd minden esetben a képviselőtestület. ELKÉSZÜLT Kocsér bel területén a távbeszélő-hálózat, megépítése a külterületen az első félévben várható. A lélekszámot tekintve a falu minden 4.-5. lakására jut majd egy telefonállomás, és ezzel Kocsér az ország telefonnal legjobban felszerelt települései közé fog tartozni. MEGKEZDŐDIK a gázhálózat kiépítése, s ha minden rendben megy, a település októberben bekapcsolódhat a vezetékes gázszolgáltatásba. EGY KIVÉTELÉVEL minden nyolcadikos kocséri tanuló jelentkezett továbbtanulásra középfokú iskolába, és valamenynyiüket fel is vették. A 25 tanulóból 16 szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait szeptembertől. J Helyi közérdekű hírlap FÓRUM Ai rararrwrfc.»* ukiszaki » PALY AZAT. Ha én^ polgármester lennék Érden mottóval pályázatot hirdetett az MDF helyi szervezete diákok és felnőttek számára. Azt kérték a pályázóktól, hogy írják meg véleményüket, elképzeléseiket, hogy miként vezetnék a várost, miként újítanák meg a közéletet, hogyan javítanának az ott élők hétköznapi gondjain. SZENTHÁROMSÁG vasárnapján. május 29-én, a 9 órás szentmisén járulnak először szentáldozáshoz az első áldozok a kistarcsai katolikus templomban. PÜNKÖSDÖLÉS lesz 21-én, szombaton este 7 órakor a Csigaházban, a Kistarcsai Kulturális Egyesület rendezésében. TIZENÖT ÉVES a kerepestarcai kórház. Mint dr. Szabadfalvi András orvos-igazgató a helyi lapban megírja, megkülönböztetett figyelmet fordítanak a kórházi hulladékok ártalmatlanítására. Ez a törekvésük a jövőben is eredményes lesz, s a kórház jelenlétéből a település lakóinak csak előnye származik. * Kérjük kedves kollégáinkat, a helyi lapok szerkesztőit, hogy újságjuk legfrissebb számából juttassanak el egy-egy példányt rovatunkhoz. Készséggel adunk hírt létezésükről, szemlézünk írásaikból a jövőben is. Összeállította: Deregán Gábor