Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-02 / 77. szám
Egyházi személyiségek az elmúlt négy évről Ebben a választási ciklusban feltehetően ez az utolsó olyan számunk, amelyet egyházi ünnep alkalmából jelentetünk meg. Ezért egyházi tisztségviselőket, plébánosokat, lelkipásztorokat kértünk arra, írják meg, hogy megítélésük szerint a majdani egyháztörténészek miként fogják értékelni az elmúlt négy esztendőt. íme a válaszok: gedett, betegség, halál megritkította soraikat, a fiatal papok száma ezt nem pótolhatta. Reménységünk ébresztőjévé vált a II. Vatikáni Zsinat tanítása. XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál pápák felénk forduló kegyelme, szeretete és gondoskodása. Számos feladatunk megoldatlan, esélyünk kihasználatlan maradhatott a történelmi ösz- szefüggések és helyzetek miatt. Négy év után, sorsunk javulását a nehéz küzdelemben figyelembe véve már biztossá vált bennünk! Isten angyala a sír elől a követ elhengerítette, hozzánk szólt a feltámadt Jézus: Feltámadtam! Veled vagyok! A történelem majd megítéli mindnyájunk felelősségét, hogy miként éltünk Isten ajándékával. Bárcsak Isten irgalmasságából az Úr ítélőszéke előtt is megállhatna népünk a feltámadáskor. Keszthelyi Ferenc megyés püspök Vác Crescit sub spondere Palma Évek, évtizedek távlata valamelyest megkönnyíti egy adott kor eseményeinek és összefüggéseinek értékelését. Egy majdani egyháztörténész értékelésében bizonyára ott fog szerepelni annak vizsgálata, milyen örökséggel, terhekkel indult el az a rendszer, amire olyan sokan és olyan sokáig vágytunk: a demokrácia. Az egyháznak sorsközösségben a nemzettel át kellett élnie a csonkolást, a testet-lelket megnyomorító torz uralmat, amely a hatalom értékeinek megfelelően sakkban tartotta az „osztályidegeneket”. A nyomás megszűntével hatalmas lehetőségek nyíltak meg az egyház előtt, ugyanakkor hatalmas problémák is merültek fel. Az értékelést az határozza meg, miként tudott élni az új lehetőségekkel, illetve hogyan tudta kezelni a problémákat. Természetszerűleg a lehetőségeknek abba az irányába kellett mozdulnia, amelyben hivatásának legjobban eleget tudott tenni. Ez pedig nem más, mint az evangélium hirdetése és a szeretetszolgálat gyakorlása. Mindkettőhöz elengedhetetlenül szükséges a megfelelő oktatási rendszer kiépítése — ami az elmúlt évek alatt meg is kezdődött annak minden szépségével és nehézségével együtt. Mindehhez azonban biztosítania kellett (és kell) a személyi, tárgyi és anyagi feltételeket. — Nos, itt kezdődtek a problémák. Mert egy nép, melyet nem csak javaiból, de hitéből, önbecsüléséből is kiforgattak, nem képes azonnal régi erejével küzdeni. Ehhez kevés négy esztendő, talán még ötször négy is. Mégis van okunk a bizakodásra — mert van aki megsegített és ezután is csak Rá számíthatunk. Aki az ő kezét fogja, meg is érkezik oda, ahová elindult. Pintér Gyula református lelkipásztor Nagykőrös Múltra, jövőre tekints* A kik ott voltak 1989. október 23-án a Parlament előtti téren, amikor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a köztársaságot, tanúja lehettek annak az .örömteli, forró hangulatnak, katartikus érzésnek, amellyel a magyar nép üdvözölte a rendszerváltozást. A nemzeti megújulásnak katolikus egyházunk is részese lehetett az elmúlt négy esztendőben. Ami a nemzet számára a legnagyobb, legszebb ajándéka volt az új, valóban demokratikus államrendnek, az volt az egyház számára is: a szabadság, a függetlenség. Megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, mely az egyházak életét, működését gúzsba kötötte. A főpásztoroknak ezentúl már nem kellett előzetes cenzúrára bemutatni körleveleiket, az egyházi íróknak könyveiket, cikkeiket. A püspökök és más vezető lelki- pásztorok, főiskolai tanárok, professzorok kinevezéséhez nem kell az állam előzetes hozzájárulását kérni, a főpász- torok maguk választhatják meg közvetlen munkatársaikat, alkalmazottjaikat. A templomok és más egyházi intézetek építéséhez nem kell előzetes elvi engedélyt kérni. A pedagógusoknak, vezető beosztású hivatalnokoknak, vezetőknek nem kell félve bújkálva gyakorolni hitüket, vallásukat. A hitoktatásban sincs immár az államhatalomnak korlátozó befolyása, sem a hitoktatás idejét, helyét tekintve, sem a segédeszközök (video, vetítő, fénymásoló stb.) használatában. * Vörösmarty Mihály További fontos eredménye a változásoknak, hogy népünk torzítás és elhallgatás nélkül megismerheti egyházunk közelmúltját. Végre méltó erkölcsi elégtételt, megbecsülést kaphatnak azok, akiket hitükért, keresztény kiállásukért megöltek, bebörtönöztek, meghurcoltak. Kiemelkedő példa volt erre Mind- szenty József bíboros, herceg- prímás rehabilitálása, majd ünnepélyes újratemetése az esztergomi bazilikában, aki az Istenért, egyházért, hazáért való helytállás egyik fő jelképévé vált. E gyházunk az elmúlt években megkapta a társadalom életében betöltött helyének megfelelő, méltányos erkölcsi és anyagi megbecsülést, támogatást. Az ötvenes évek elején szétszóratott szerzetesrendek újból folytathatták közösségi életüket, részben már visszakapták rendházaikat, az egyházközségek úgyszintén néhány iskolájukat, intézményüket. Az egyházak működésének biztosításához , a parlament által megszavazott bizonyos céltámogatásban is részesülnek, hiszen az ötvenes évektől meg lettek fosztva nem csak intézményeiktől, épületeiktől, de az ezek fönntartásához szükséges anyagi alaptól, fedezettől is. A kapott lehetőségek és elért eredmények mellett szólnunk kell a nehézségekről is. Legfőbb gondunk, hogy hosz- szú évtizedek lelki-erkölcsi lepusztulását kell megállítanunk, majd visszafordítanunk. Ehhez hozzájárul már több nemzedék tudásbeli hiányossága, előítélete, mely részben érthetővé teszi, megmagyarázza azt a nem kevés, olykor dühödt, gyűlölködő támadást, amely az egyházi ingatlanok visszaigénylését, valamint iskolák alapítását kíséri egyes politikai csoportok és tömegtájékoztatási eszközök részéről. A kiknek volt lehetőségük helyesen, tárgyilagosan megismerni nemzetünk, benne egyházunk történelmét, azok tudják, hogy mekkora szolgálatot tett az egyház nemcsak lelkiekben, erkölcsiekben, de műveltségben, tudományban is államiságunk kezdetétől népünknek. Az előző rendszer ezt tagadta meg, amikor először üldözte, majd lassú kihalásra ítélte a magyar egyházakat, főképpen a szerzetesrendek, egyesületek szétszórásával, a rendházak, az iskolák, kulturális intézmények elkobzásával. Ezek az iskolák, közösségi épületek többnyire pedig a hívek anyagi áldozataiból és munkájának verejtékéből épültek fel! Hasonló mértékű volt az a csapás, mely az emberek, főleg az egymás után felnövekvő fiatal nemzedékek tudat- és történelemhamisítására irányult, s annak a bizonyítására törekedett, hogy az egyház haladás-, tudomány- és népellenes. Még manapság is fellelhető olyan szemlélet és törekvés, mely megpróbálja az egyházakat, a vallásos életet a templomba, a sekrestyébe visszaszorítani. Pedig, mint minden nevelés, a keresztény nevelés is akkor eredményes, akkor hatékony, ha az egész életet áthatja, beleértve a művelődést, a közösségi élet minden vonatkozását, még a szórakozást is. Egyházunk is ezért épített iskolákat, közösségi házakat, művelődési otthonokat, tagjainak adományaiból, kétkezi munkájával. Akik ma az egyházakat kapzsisággal, mohósággal vádolják, törekvéseit támadják, gondoljanak arra, hogy a közelmúltban történt többszörös közvélemény-kutatás, felmérés szerint az ország felnőtt lakosságának 60-70 százaléka valamilyen formában vallásosnak vallja magát. Az iskoláknak, tanintézeteknek viszont mindössze 3 százaléka van az egyházak tulajdonában. E gyházunk ma is, a jövőre nézve is átérzi kettős küldetésének felelősségét: Isten népének szolgálatát és irányítását az üdvösség felé (Szent Pál apostol tanításának szellemében: „Nem hiteteken akarunk uralkodni, hanem örömötöknek vagyunk munkatársai. ” ), ugyanakkor Urunk Jézus missziós parancsának teljesítését: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot (=az Örömhírt) minden teremtménynek." Ma is, mindenkor érvényes és sürgető erejű ezért a szentírás buzdítása, felhívása: számunkra, az egyház minden tagja számára: „Hirdesd az igét! Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan időben. ” A feltámadt Krisztus kegyelmére, a Szentlélek erejére építve Urunk ígéretében bízva teljesítjük keresztény küldetésünket: „Én veletek maradok mindennap, a világ végéig. ” Farkas József plébános Veresegyház Nem tudhatom hogy a majdani egyháztörténészek hogyan fogják értékelni az elmúlt négy esztendőt. Mi még itt vagyunk és közel vagyunk. Ha egy távoli bolygó űrhajósa erre járva látná, ahogy a tenger dagály idején emelkedik, számításokat végezne, és megüzenné haza, hány óra, nap még, míg ezt a bolygót teljesen elönti a víz. Mindnyájan így vagyunk, utasok vagyunk, részleteket látunk. Annyi azonban bizonyos, hogy a rendszer- váltás után a keresztény eszmék újra hatni kezdtek. Sok baj és sok nyomorúság van még itt. Az első időkben sokan megértést produkáltak, akik régen tapostak minket, és mi megbocsátottunk nekik, jó reménységgel lévén mindenki iránt, vajha valóban megtérnének. Tömegesen íratták be hittanra gyermekeiket azok is, akik régen agitáltak a hittan ellen. Egy csomó ember úgy gondolta, hogy most az hoz neki előnyöket, ha vallást játszik, mint ahogy régen az hozott előnyöket, ha vallást tagadott. Ismerjük a nyilasokból lett kommunistákat, és kezdjük megismerni a mostani látszat- barátkozókat. De van, van sok köztük, aki komolyan rádöbbent az élet és örökélet igazi értékeire, és ezért nekünk nem lehet feladatunk, hogy magunknak sajátítsuk ki a lelkek megítélését. Az egyház nem csak lelki közösség, hanem földi szervezet, társadalmi „jelenség ” is. így az egyházak keresték helyüket a megújult világban, és a világ, a társadalom, az első szabadon választott magyar kormány reménységgel tekintett az egyházak erkölcsi bázisa felé. Anyagi és más ügyekben az ellenzék sokszor igyekezett gátolni az egyházak működését, talán nem is tudták, hogy rosszat cselekszenek. Hiszen egy majd’ ezer év óta elnyomott magyar ahhoz van szokva, hogy vétózzon, ellenezzen, protestáljon, másságát mutassa. Csak az a baj, hogy gyakran indulatok és gyűlöletek feszülnek agyakban és szívekben. Némelyik ateistában több a missziói szellem, mint egyes keresztyénekben, ez is alázatra és meggondolásra kell hogy késztessen bennünket. Aztán a majdani egyháztörténészek azt is ész- re fogják venni, hogy az évek múlásával újra csak azok járnak a templomba, akik elébb is. Mert sok vendég rájött, hogy nincs belőle „ haszna Azt is meg fogják majd írni, hogy sok vezető egyházi személyiség és nem vezető prédikálta és ordította a „megújulást”, azok, akik régen a Népfrontban meg az Állami Egyházügyi Hivatalban nyüzsögtek. Bölcsességre, türelemre tanította a népet az a sok plébános és prédikátor, akik az elmúlt rendszerben is ki merték mondani és meg tudták írni mondanivalójukat. Hörömpó' Gergely református lelkipásztor Diósjenő Nyíló kapuk — nyíló szemek „Megítélése szerint a majdani egyháztörténészek miként fogják értékelni az elmúlt négy esztendőt?” — erre a nem köny- nyű főszerkesztői kérdésre keresem a választ. Nem vagyok egyháztörténész, csak falusi lelkipásztor, akinek két évtizedes lelkészi szolgálata talán ad bizonyos összehasonlítási alapot: mi változott az elmúlt négy év alatt, mit hozott a rendszerváltozás az egyházakban, az egyházaknak? Először is kapukat, lehetőségeket nyitott szolgálatunk ki- szélesítésére. Évtizedeken át csak megrokkant öregek és szellemileg fogyatékos gyermekek gondozását „merte” ránk bízni az államhatalom... Ma szabadon felkínáljuk a keresztyén értékeket az óvodától az egyetemig. Bárcsak talált volna felkészültebben minket a történelem Urának meglepetése. S lennénk többen és lennénk alkalmasabbak erre a sokszínű, jövőt formáló, felelős szolgálatra. Korábban a templomfalak közé gettósítva, missziói mandátumunkat feladva éltünk. Ma szédítő perspektívák nyílnak meg: kórház- és börtönmisszió, kiskatonák lelkigondozása, rádió- és vasútmisszió, alkoholisták, narkósok, kallódó fiatalok mentése... Nyomasztóan nehezedik ránk a jézusi diagnózis aktualitása: „Az aratni való sok, de a munkánk kevés...” Húsvét Isten legnagyobb meglepetése, a történelem legfantasztikusabb „kapunyitása”: a feltámadott Úr az örökkévalóság felé tárt kaput. Bárcsak minél több szem nyílna meg, csodálkozna rá erre az ember számára egyedül méltó távlatra, és indulna el, a botladozó egyházak segítségével. Az ÚTON, aki Jézus Krisztus, az Igazság, a Feltámadás és ÉLET! Gáncs Péter evangélikus lelkész Nagytarcsa Húsvét hajnala eloszlottá Jézus követőiben a kilátástalan- ság sötétjét. Hozzá hasonlítható népünk életében két vesztes világháború és az azt követő negyven év után a szabad és független Magyar Köztársaság kikiáltása. Sokan váltak már eddig közülünk reményvesztetté, hazátlanná, elárvulttá. Nem erőfeszítéseink eredménye, hanem Isten ajándéka számunkra ez a változás. Mégis súlyos anyagi gonddal, társadalmi feszültséggel, politikai bizonytalansággal köszöntött ránk a szabadság hajnala. Örvendetes és fájdalmas is volt ez az ébredés. A széthulló családokban, a vallás nélküli iskolában felnőtt nemzedék — egy szűkebb réteget kivéve — már nem a fenyegetettségtől maradt távol a hívek imádkozó családjától, hanem saját bizonytalansága és közömbössége miatt. Nyolc szerzetes középiskola, a váltakozó létszámú és lehetőségű iskolai és plébániai hittancsoportok nem állíthatták meg a romlás folyamatát. A papság elöreVeled vagyok!
