Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-09 / 82. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. ÁPRILIS 9., SZOMBAT A parlamenti munka bénultsága miatt Lemondott a japán kormányfő' Hoszokava Morihiro japán kormányfő tegnap közölte a hétpárti kormánykoalíció vezetőivel, hogy távozik hi­vatalából. Utána sajtóérte­kezleten bejelentette, hogy — mint mondta — felelős­nek érzi magát azért a vitá­ért, ami már egy hónapja tart az ellenzék és a kor­mánypártok között, és ami lehetetlenné teszi az idei — április elejével — elkezdő­dött pénzügyi évre szóló költségvetés megtárgyalá­sát. — A parlamenti munka bénultsága miatt hoztam meg döntésemet — közölte a japán kormányfő. Az au­gusztusban, mindössze nyolc hónappal ezelőtt hata­lomra került Hoszokava Politikai és biztonsági okok­ból minden bizonnyal elha­lasztják II. János Pál pápa május végére tervezett, rend­kívül nagy jelentőségű liba­noni látogatását. Ez derült ki abból a nyilatkozatból, ame­lyet Joaquin Navarro Valis vatikáni szóvivő adott csütör­tökön este az olasz állami te­levízió híradójának. A libanoni látogatás pon­tos időpontját a Vatikán hi­vatalosan nem jelentette be, de kiszivárogtatott értesülé­sekből ismert volt, hogy az út kezdetét május 28-ra ter­vezik. A vatikáni szóvivő erre hivatkozva közölte, hogy a libanoni látogatást nem vették le a napirendről, csak „a megfelelő időpont pénteken váratlanul a kor­mányfői rezidenciára hívta a hétpárti koalíció vezetőit, és ez alkalommal ismertette velük lemondási szándékát. Bár az üzleti világ hangu­latát tükröző Nikkei-index, a kiválasztott értékpapírok árfolyamát jelző mutató azonnal 300 ponttal süly- lyedt a kormányfő távozásá­ról szóló hírre, japán megfi­gyelők szerint az ország sta­bilitását semmilyen veszély nem fenyegeti. Ha a hétpár­ti koalíciónak sikerül a kö­zös kormányfőjelölt szemé­lyéről megállapodni, és az ellenzék feladja ellenál­lását, normális kerékvágás­ba kerülhet ismét a parla­menti munka. Á prilisi tréfa vagy nem, nem tudom, de az elmúlt hét egyik legfontosabb belpolitikai eseménye, ponto­sabban fogalmazva legújabb hisztériája Moszkvá­ban kezdődött. Persze a mai Moszkva már nem az a Moszkva, ahogy azt a baráti országok szabadságjogoktól megfosztott lakossága érezte. Ha még nem is turistaparadi­csom, kulturális központ vagy idegenforgalmi különleges­ség, de hála az égnek egyre inkább földrajzi fogalom az ed­dig egyeduralkodó politikai jelző helyett. Köztudott, hogy húsvét előtt itt járt az orosz miniszterel­nök, és a kétnapos látogatás várakozáson felül sikeres volt. Lehetne itt emlékeztetni a hruscsovi, brezsnyevi vizitekre, de ezt most feledhető. Viktor Csemomirgyin orosz minisz­terelnök azt bátorkodta mondani moszkvai sajtóértekezle­tén, hogy a Boross Péter vezette magyar kormányt látná szívesen a választásokat követően is az ország élén. S ez — ellentétben az elmúlt évtizedek ismert gyakorlatával — nem a belügyeinkbe való beleavatkozás, hanem a koalíció politikai józanságának, kiszámíthatóságának és eddig meg­tett útjának méltatása. Az összeomlott Szovjetunió és ezen belül a gazdasági- politikai-társadalmi feszültségekkel terhes Oroszország nincs irigylésre méltó helyzetben. Fél éve még a parlament épülete lángolt, azóta szabadlábon Ruckojék, így az orosz kormányfő nemigen élvezheti egy monacói nagyherceg nyugalmát. Mégis, ennyi idegi és lelki teher között nyilat­kozott, mégpedig elismerően a szabadon választott magyar kormány négyéves tevékenységéről. Micsoda bátorság kell ehhez, miniszterelnök úr! Hogy Kozirev külügyminiszter néhányszor már elszólta magát, vagy Zsirinovszkij egy-egy külföldi útja vagy meg­szólalása már kizárólag a bulvársajtó dédelgetett témája, teljesen mindegy. Az orosz föderáció miniszterelnöke azt sem tudta, hogy a mai magyar kormány mellé állni, küzdel­meit, eredményeit egyáltalán méltatni és elismerni fino­man szólva veszélyes dolog. Ha a kormány teszi — mint ahogy meg is tette —, az a valóságtól elrugaszkodott siker- propaganda. Ha mások teszik — igen kevesen — az szervi- lizmus. Nem tudom, hogy mondhatott ilyeneket az orosz kormányfő, bizonyára nem ismeri a magyarországi ellen­zék lelki és érzelmi rezzenéseit. A szabad magyar sajtóról Bosznia: két év háború Napról napra több a vesztes A háború kezdetét megle­hetősen nehéz egy dátum­mal azonosítani, Bosznia esetében azonban mégis egészen pontosan behatá­rolható: 1992 áprilisának első napjai. Bosznia-Herce­govina polgári lakossága akkoriban még abban az il­lúzióban élt, hogy Vuko- var lerombolása, Eszék megsemmisítése és Dub­rovnik lövetése "után az egykori Jugoszlávia köz­ponti köztársasága megúsz- sza háború nélkül. A „faj­tiszta” területszomjas hadu­rak azonban másként gon­dolták, beindították a gépe­zetet, amelynek nyomán Boszniából az eltelt két esz­tendő' alatt mintegy félmil­lió muzulmán és horvát volt kénytelen lakhelyét el­hagyni,. a halottak száma pedig kétszázezer körüli. Európában tehát megin­dult egy hatalmas népván­dorlás, amit a politikai szó­tár etnikai tisztogatásként jelöl. Együtt élő népek mondtak végleges búcsút egymásnak, mert a határo­kat másként nem lehet meghúzni. Családok ezrei kóborolnak a mai napon is, menhelyek, befogadók után kutatva, pusztán azért, mert zavarólag hatot­tak egy elképzelt és végre­hajtott határmódosításnál. A szomorú példa most Go- razsde: a muzulmánok lak­ta városka mintegy össze­kötő kapocs Szarajevó és a szerbiai Szandzsák (muzul­mán terület) között, így se­hogyan sem esik bele a te­rületrendezési elképzelé­sekbe. A szerbek egy hét­tel ezelőtt indítottak táma­dást Gorazsde „felszabadí­tására”, a körbezárt város teljesen magára maradt, a Nyugat is egykedvűen hall­gat, mint eddig megannyi­szor, sorsára bízta a benn­rekedt polgárokat, akiket az ott állomásozó muzul­mán katonaság természete­sen fegyverbe szólított s a visszakozókat vagy a szö­kevényeket azonnal lelö­vik. Kétségbeesett és ta­pasztalatlan muzulmán se­reg válik így a jól felsze­relt szerb katonaság köny- nyű prédájává. Két évvel ezelőtt, április 6-án mintegy százezres tö­meg gyűlt össze Szarajevó főterén, szerbek, horvátok, muzulmánok, s az egysé­ges Bosznia-Hercegovina megmaradását követelték- éltették. Lövések már korábban is eldördültek Boszniá­ban. Véres incidenssé fa­jult egy szerb lakodalom. Boszanszki Brodot bom­bázták. Kupresben össze­tűzésre került sor. Válság­törzsek alakultak, a rend­őrség „nemzeti alapon” megoszlott, egyszóval a háború szele megérintette az embereket, ezért is gyűlt össze a tömeg a főté­ren. S akkor történt, hogy az impozáns szálloda tete­jéről orvlövészek a tömeg­be ló'ttek. A többi már is­mert... Közben nem sok min­den változott. A hét végén Prijadorban követtek el tö­megmészárlást, tizenhét muzulmán és három hor­vát polgári személyt öltek meg. Ezt már Karadzsi- csék sem tűrhették, alapos nyomozást indítottak a „szélsőséges elemek” kéz- rekerítése érdekében, ez azonban nem nagyon nyug­tatta meg az észak-nyugati boszniai városka lakossá­gát, ahol most mintegy hé­tezren várják összecsoma­golva az evakuálásukat. Mindebben a vöröskereszt segédkezik. A helyzet is­mét csak felemás, hiszen az emberbaráti szervezet a legjobb jóindulatán túlme­nően lényegében a térkép- rajzolóknak tesz hasznos szolgálatot. A háború végén a hábo­rú irracionalizmusa döbbe­netesebb, mint korábban bármikor. Bosznia véres alku tárgyává vált, s nem valószínű, hogy a történe­lem valaha is majd a dicső­séget emlegetné. A veszte­sek száma viszont ma is, nap nap után növekvőben van. Sinkovits Péter Újvidék A nagyvilág hírei sfc Magyarország számá­ra igen fontos, hogy Ausztria bekerüljön az Európai Unióba — ezt az információt emelték ki az osztrák sajtó munkatár­sai azokból, amelyeket Hunkár Dénes bécsi ma­gyar nagykövet részükre rendezett sajtóbeszélgeté­sen közölt-k Magyarország után teg­nap a második volt kommu­nista ország, Lengyelor­szág is hivatalosan kérte felvételét az Európai Unió­ba — jelentette a Reuter. ^ A KNDK indiai nagy­követe a dél-koreai hír- ügynökségnek adott inter­jújában közölte: ha orszá­ga kifejleszti az atomfegy­vert az „legfőképp Ja­pán megfékezésére szol­gál majd”. * Traian Chebeleu, a ro­mán államelnökség szóvi­vője tegnapi sajtóértekezle­tén kijelentette, hogy Entz Géza címzetes államtitkár­nak, a Határon Túli Magya­rok Hivatala elnökének múlt heti erdélyi útja an­nak ellenére került sor, hogy a román hatóságok arra kérték: mondjon le er­ről az utazásról. Pierre Beregovoy volt miniszterelnök öngyilkos­sága után Francois Mitte- rand francia államfő egy másik közeli bizalmasa is saját kezével vetett véget életének: a 76 éves Fran­cois Durand de Grossouv- re csütörtök este agyon­lőtte magát az Elysées-pa- lotában lévő irodájában. EGY HÉT Moszkva és a könnyek (vö. hruscsovi, brezsnyevi 'látogatások) most nem is szólva. A szocialisták gazdasági frontembere nem kívánta politi­kailag minősíteni a kijelentéseket, mert ő egy választások előtt álló ország polgárainak szánt üzenetet elhibázottnak tart. Békési úr ugyanakkor felismerte a magyar—orosz kapcsolatok jelentőségét, utalva a gazdasági kapcsolatok egymásrautaltságára. Nem tudom, hogy az ex-pénzügymi- niszter mennyire ismeri a hétköznapok valóságát, nekem erről egy igen különös élményem van. Másfél éve a híres dunántúli királyvárosba kellett mennem, s a pályaudvaron taxiba szálltam. Kérdeztem is rögtön az idős vezetőt, hogy érzi magát, milyen a város, hogy elmentek az oroszok. Meg is kaptam sebtiben, hogy rosszabb a helyzet, nincs ol­csó piac, nem veszik már a bóvlit. Nem tagadom, a rend­szerváltás optimizmusába vetett hitem néhány pillanatra megbicsaklott, lám-lám micsoda távolságok vannak még a megvalósult politikai intézményrendszer és a kialakult pro­vinciális viszonyok között. Elmentek az oroszok, nem kell a homoki lőre. Minthogy a Szabad Demokraták Szövetsége arról híres, hogy kampányidőszakban igencsak intenzíven dolgozik, Kuncze úr sem hagyhatta szó nélkül az orosz miniszterel­nök kijelentését. Furcsállotta, hogy Csemomirgyin ezzel „elkötelezte magát” és útmutatást adott a magyar választó- polgárok számára. Kár lenne bíbelődni e gondolatok mély- értelműségeivel, ám a nemzetközi összehasonlítás kissé sántít. Kuncze úr szerint nem- szerencsés és a nemzetközi diplomáciában szokatlan. Hogy mi szerencsés, és mi nem, az maradjon a bajuszos tököli menedzser—miniszterel­nök-jelölt titka, ám a szokatlanság említése némi memória­zavarra utal. Talán az oly sikeres good-will felkészítés volt hiányos, talán a fárasztó kampánymunka az oka, hogy kiha­gyott az emlékezet, pedig nyilvánvaló, hogy a külpolitikai kapcsolatokban él és érzékelhető az elvi-eszmei és szimpá­tiakapcsolatok megnyilvánulása. Kuncze úr szerint szokat­lan jelenség ez, pedig tudhatná, hogy Helmut Kohl ugyan­így fogalmazott, nem beszélve például arról, hogy Major brit kormányfő nem rejtette véka alá, hogy George Bush mellett tette le a voksát. Mint tudjuk, Clinton győzött, Ma­jor maradt, az élet megy tovább, hol itt a szokatlanság? A szabad magyar sajtó sem hagyta kihasználatlanul az orosz miniszterelnök kijelentését, csak azt nem tudom, a gyorsan született glosszák, jegyzetek és vélemények kinek szólnak? Az évtizedekig Moszkváért lihegő sajtó most kit marasztal el, a dicséretet kapott magyar kormányt, vagy az őt dicsérő orosz miniszterelnököt? Nem kell ezen azért annyira felidegesedni, itthon is talá­lunk megnyugtató dolgokat. Nagy Sándor, minden szak- szervezetek vezére például kijelentette, hogy a baloldal nem az országot, hanem a jelenlegi kormány hatalmát fe­nyegeti. Nem volt elég ennek az országnak a balolali kísér­leteiből, micsoda szerencse, hogy ez most nem milliókat, hanem a jelenlegi kormányzathoz tartozó százakat érint. De ez még semmi, hiszen a szónok a Csepeli Munkásott­honban úgy folytatta, hogy nem lehet a szociális feszültség tényét elhanyagolni, amikor az átlagkereset pár ezer forint­tal haladja meg a létminimum szintjét, míg a nyugdíjak ezt el sem érik. Oh, egek! Szónokunk legalább megnézhette volna mondjuk az 1988-as viszonyokat, átlagkereset, inflá­ció és a nyugdíjak vonatkozásában. D e ennél is fontosabb, hogy megkezdte áldásos műkö­dését az IPI, a Nemzetközi Sajtóintézet, Helmut Kohl ide, Csemomirgyin oda, felkérik az Európa Ta­nácsot, hogy a sajtószabadság kirívó megsértése miatt gya­koroljon nyomást a magyar kormányra. Jöjjenek csak a füg­getlen médiaszakértők, jelentsenek fel minket az Európa Ta­nácsban, tanulmányozzák az eltiport sajtó szenvedéseit. Pél- dáult azt, hogy a négy évvel ezelőtt legantikommuhistább SZDSZ ma az MSZP-vel kokettál s együtt szidják Moszk­vát. Lehet, hogy hatásos Nagy Sándor kampány-tiborcsága, Kuncze és Békési urak (lásd expo és Gorenje) szakértő atti­tűdje, mindenesetre Moszkva nem hisz a könnyeknek. Székely Adám tanulmányozása folyik”, hogy az apostoli út olyan le­hessen, „amilyennek a pápa szeretné, amilyennek az em­berek akarják és várják, azaz II. János pál juthasson el mindenhova és találkoz­hasson mindenkivel”. II. János Pál egyik leg­főbb óhaja, hogy „bejárhas­sa Abrahám útját a Szentföl­dön”, s ennek a zarándoklat­nak az első állomása lenne Libanon, a ,',mártírország” — ahogy a Vatikánban em: legetik. A Vatikán és Izrael kapcsolatainak rendezése a jeruzsálemi utat is egyenget­ték, de ez a megbékélés ki­váltotta a szélsőséges isz­lám szervezetek, elsősorban a síita Hezbollah haragját. Elhalasztják a pápa útját

Next

/
Thumbnails
Contents