Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-08 / 56. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. MÁRCIUS 8.. KEDD Megkérdeztük Javulhat a főváros közlekedése? A Fővárosi Polgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztá­lyának kezdeményezésére ma alakul meg, s tartja első ülését a Budapesti Közlekedési Fórum. — Mi indokolta létrehozását, kikből áll a testület? — kérdeztük Arató Balázstól, az ügyosztály vezetőjétől. — Nap mint nap tapasz­taljuk valamennyien, hogy a fővárosban már alig lehet közlekedni — válaszolta. — Gondot okoz a parkolás, túl­zsúfoltak az utak, a na­gyobb csomópontoknál ál­landó a forgalmi dugó, pe­dig a tömegközlekedési esz­közök fokozottabb igénybe­vételével enyhíteni lehetne ezen, kevés a kerékpárút. E gondok megoldása, sok más kérdés megvitatása érdeké­ben szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a város ve­zetőit, a szakembereket és a lakosságot: gondolkodjanak együtt Budapest közlekedé­si kérdéseiről. Alapokmá­nyunkban szerepel, hogy a fórum elsősorban javaslatte­vő, véleményező feladattal jön létre, és havonta, kétha­vonta tartja üléseit. A százta­gú közlekedési fórum állan­dó meghívottjai lesznek a Fővárosi Polgármesteri. Hi­vatal vezetői és közlekedési kérdésekkel foglalkozó szak­emberei, a szakminisztériu­mok, a kerületek, az üzemel­tetők, a lakosság és külön a környezetvédők képviselői. A Budapesti Közlekedési Fórum első ülésén a főváros közlekedési rendszerének fejlesztési tervét vitattuk meg. K. M. Halló 04, halló 05, halló 07! A figyelmetlenség okozta a legtöbb bajt Átfogó közúti ellenőrzést tartot­tak hazánkban a hét végén. Pest megyében a fokozott rendőri je­lenlét ellenére tíz súlyos sérülés­sel járó közúti baleset történt. Az okok között elsősorban a fi­gyelmetlenség és a közlekedési kultúra hiánya szerepelt. * Gyomron egy parkoláshoz készülődő személygépkocsi ve­zetője kellő körültekintés nélkül nyitotta ki autója ajtaját. A ke­rékpárjával arra haladó P. M-né nekiütközött, majd elesett. Sérü­lései olyan súlyosnak bizonyul­tak, hogy a mentők kórházba szállították. * Csömör lakatlan területén balra kanyarodás közben H. F. vácrátóti lakos nem adott el­sőbbséget a vele szemben egyenesen továbbhaladni szán­dékozó V. L. személygépko­csijának. A vétlen vezető és felesége súlyos sérülést szen­vedett, az anyagi kár 500 ezer forintra tehető. * T. J. százhalombattai lakos figyelmetlenség vagy gyakor­latlanság miatt egy gyalogos kikerülése után személyautójá­val az árokba futott és felbo­rult. T. J. súlyos sérüléssel ke­rült kórházba. A becsült kár 800 ezer forint. * Ráckeve mellett járt szeren­csétlenül F. A., aki szintén az árokba hajtott és súlyosan megsérült. A kárt 2 millió 120 ezer forintra teszik. * Szigetszentmiklóson M. V. szigethalmi lakos nem a látási viszonyoknak megfelelő sebes­séggel vezette gépkocsiját. En­nek következtében elütötte K. I. szigetszentmiklósi lakost, aki kerékpárral közlekedett. Nincs döntés a nevelőotthonról (Folytatás az I. oldalról) A gazdasági bizottság ko­rábban ugyanis úgy foglalt ál­lást: a vállalat vagyonának értékesítéséről egységesen kell dönteni. A vitára azért ke­rülhetett sor, mert Szigetmo­nostor polgármestere kérte a Horánygyöngye étterem át­adását azzal az indokkal, hogy a jelenlegi bérlő nem hajlandó a település érdekeit figyelembe venni az ingatlan hasznosítása során. Többen azzal érveltek, hogy amennyi­ben ezt az ingatlant átadják, a többi település is be fogja nyújtani az igényét. Végül a biztottság úgy foglalt állást: nem javasolja a kivételes mél­tányosságot, a Dunatours in­gatlanairól Pest Megye Köz­gyűlésének együttesen kell döntést hoznia. A képviselők egyetértet­tek azzal, hogy a Pest me­gyei Flór Ferenc"Kórház 7,5 millió forint egyszeri támo­gatást kapjon. A kórháznak így lehetősége nyílik arra, hogy a Népjóléti Minisztéri­umhoz pályázatot nyújtson be az elavult központi sterili­záló és a laboratórium felújí­tására. H. Cs. Gyorsított hajójárat az expó idején Vendégcsalogató halkiállítás ** Százhalombatta .eddig négy rendezvénnyel pályá- f I zott a '96-os expóra. Nemrég jelentkezett ötödik ÍV pályázóként a városban működő Temperált Vizű ▼ Halszaporító Kereskedelmi Kft. A városi önkor­mányzat melléállt a Tehag kezdeményzésének és valószí­nű, hogy anyagi jellegű támogatásoktól sem zárkózik el. A kiállítás három fő téma­körre tagolódik. Az első a haltermelésről, a forgalma­zásról és a gasztronómiáról szól. A kft. bemutatja a kö­zép-európai természetes vi­zek halait, jellemző folyó- és állóvizeinket, a Kárpát­medence változásait az utób­bi ezer évben, és az ehhez kapcsolódó halfogási tevé­kenységeket; a haltermelő te­rületek fejlődését Közép-Eu­rópában, illetve Magyaror­szágon; és amjnek bizonyá­ra sokan örülnének, a halász­lé, sült hal és számos halétel elkészítését. Valószínűleg sok érdeklő­dőt vonz majd a horgászspor­tot bemutató kiállítás. Az ér­deklődők megismerkedhet­nek a horgászat történetével, láthatnak horgászeszközöket és járműveket, sőt versenyen is részt vehetnek. ■ A rendezvény leglátványo­sabb részének a díszhalkiállí­tás ígérkezik. A látogató itt megismerheti a díszhaltartás történetét, élő és poszterbe-, mutatót láthat az arannyal és a színes ponty kultúrájáról, és persze a helyszínen vásá­rolni is lehet. A kiállítások és rendezvé­nyek egyéb idegenforgalmi programokba kapcsolódnak. Ezek közül a legnagyobb sza­bású egy ifjúsági vízitábor, ahol a víziturisztika keretén belül a horgászat oktatása és gyakorlása folyna. A kiállítás Százhalombatta város területén belül kerül megrendezésre a már meglé­vő létesítményekben, illetve ezeket új építményekkel egé­szítik ki- A közlekedés jelen­tős része adott, de tervezés alatt áll egy gyors hajójárat beállítása a lágymányosi ex­póközpont és Százhalombatta között. A kiegészítő javaslatot az első fordulóban a világkiállí­tási bizottság elfogadta. A vá­ros önkormányzata nagy re­ményeket fűz a további két fordulón való sikeres szerep­léshez, hiszen úgy tűnik, ez a rendezvény vonzaná a város­ba a legtöbb látogatót és egy­ben ez hozná a legtöbb anyagi hasznot. (varga) Adótisztképzés Határidó' eló'tt átadták Földgázra kapcsolt a Toldi © Nagykőrös legnagyobb oktatási intézményének, az országos beiskolázású Toldi Miklós Élelmiszeripa­ri Szakközépiskolának megoldódtak energiaellátá­si gondjai. Tegnap délelőtt Kiss János polgármes­ter avatta fel ünnepélyesen az iskola kazánházát, amellyel hosszabb távra alapozták meg a biztonságos melegvíz- és gőzszolgáltatást. Adótisztviselőket képeznek — várhatóan már ez év szep­temberétől — Balassagyarma­ton, a jelenleg üresen álló volt vármegyeházban. Az Ipoly-parti város egyik ékes­ségeként ismert hányatott sor­sú klasszicista stílusú épület első ízben akkor ürült meg, amikor Balassagyarmat elve­szítette megyeszékhelyi rang­ját. A hasznosításra tett pró­bálkozások egyike sem vált be igazán, pedig volt már fa­lai között varroda, edzőte­rem, művelődési ház, utoljá­ra pedig honvédkollégium. Az APEH saját iskolája­ként működő intézetben a hi­vatalba lépő adótisztviselőket készítenék fel munkájukra, il­letve az ebben a munkakör­ben dolgozók tudását tarta­nák karban. A Toldi életében rendkívül nagy jelentősége van e beru­házásnak, hiszen a múlt esz­tendő elején még az iskola működőképessége forgott kockán az energiaellátás ko­rábbi módjának alkalmazha­tatlanná válása miatt. Közel negyedszázadon át a konzerv­gyár volt Il-es telepe termelte az iskola számára a fűtőgőzt. A hosszú, föld alatti gőzveze­ték azonban az idők folya­mán tönkrement, de a gőz árá­nak jelentős megemelése is indokolta a szolgáltató üzem­ről a leválást, s egy saját'ka­zánház megépítését. A két P—600-as melegvi­zes és a szintén két MKV 1700-as gőzkazánt és vízlágyí­tót magába foglaló, a maga ne­mében korszerű, számítógép­vezérlésű, földgáztüzelésű rendszer 53 millió forintba ke­rült. A költségek több mint fel­ét az iskola pályázatok útján teremtette elő, s jelentős rész­ben német segély, valamint az önkormányzat járult hozzá el­készültéhez. Figyelemre mél­tó az építkezés példás szerve­zettsége, ütemezése is. A kivi­telezők, az orosházi Kazép Ka­zánjavító és Szerelő' Kft., vala­mint a kecskeméti Genép nevű vállalkozások jóval a ter­vezett határidő előtt adták át az energiaközpontot. A számí­tások szerint az iskola évente több millió forintot takarít meg a földgáztüzelésre való át­téréssel. M. J. Lakáshitel új feltételekkel Sok érdeklődő az OTP-nél Fiatal demokraták a környezetvédelemről Mérsékelni az átmenő forgalmat (Folytatás az I. oldalról) Optimizmusra ad okot, hogy nagyon sok az-érdeklő­dő, Pest megye 32 OTP- egysége, az ország legkiter­jedtebb fiókhálózata febru­ár vége, március eleje óta felkészülten várja az ügyfe­leket: Ebben az időszakban került ugyanis nyilvánosság­ra valamennyi jogszabály, amely a kormány által 1994. január elsejével mó­dosított állami lakáscélú tá­mogatási rendszert a gya­korlatban is alkalmazható­vá teszi. Rózsa G. Róbert úgy vé­li, hogy az OTP új konstruk­ciója humánusabb a korábbi években alkalmazottnál, mert előre világosabbá teszi az ügyfél számára az amúgy keményebb feltételeket. Ez abból fakad, hogy a rendsze­ren sikerült szétválasztani a hitelezési és szociálpolitikai szempontokat: a gyermekek után járó kedvezményt pél­dául most nem megelőlege­zi a bank, hanem utólag jó­váírja, Ugyanakkor körülbe­lül kétszer akkora hitelt nyújtanak mint korábban, s az egyenletes törlesztés mel­lett olyan a hitelvisszafizeté­si rendszer, amelyben a tör­lesztés évről évre, általában az infláció mértékéhez kö- zelállóan nő. Ez a halasztott kamatú fizetési hitel, ami­nek az előnyei persze ko­moly kockázatokkal párosul­nak. Ilyen az, ha valakinek nem növekedik folyamato­san a jövedelme, munkanél­külivé válik, esetleg beteg­ség miatt kiesik a családban egy kereset. Amennyiben az adós helyzete megváltozik, még törlesztés közben is le­het változtatni a fizetési mó­don. A fentiek csak apró rész­letek a teljes konstrukció­hoz képest. Az egésznek az ügyfél és bank megváltozott kapcsolatán kell alapulnia a kezdeteknél és a szerző­déskötés után is. Azaz, az ügyfél bemegy az OTP-fiók- ba, elmondja igényeit, para­métereit, amire a szakem­bertől több ajánlatot kap. Ezek közül választhat, majd a számára legkedve­zőbbnek tűnő megoldást alá­írja a szerződésben. Az előbbiek miatt azután sem szakad meg az ügyfél és a bank kapcsolata. A párbe­széd a hitel teljes visszafize­téséig tart. (tóth) A környezet- és ter­mészetvédelemről tartott sajtótájékoz­tatót a helyi Fi- desz-szervezet Százhalom­battán. A tájékoztatón Illés Zoltán, a párt környezet­és természetvédelmi kabi­netjének vezetője, Bartus Gábor, Kederjék Péter, Medgyessy Béla, a kabinet tagjai, és Várkonyi And­rás, a 8-as körzet parla­menti képviselőjelöltje. A sajtótájékoztatót lakossági fórum követte volna, de, mivel nagyon kevés volt az érdeklődő, a rendez­vény a környezetvédelmi program ismertetésére kor­látozódott. — Nem a tiltás, az ösz­tönzés az alapelvünk — je­lentette ki elöljáróban Illés Zoltán. — Támogatjuk a hulladékszegény technoló­giákat és termékeket. Sze­retnénk visszaállítani és el­terjeszteni, az üvegvissza­váltás rendszerét. Az ilyen visszafizetési rendszert más csomagolási formákra is ki kell terjeszteni, hogy a vásárlók visszakaphassák kiadásaik jelentős részét. Annak érdekében, hogy a termékek a lehető leghosz- szabb életűek legyenek, szi­gorítani szeretnék a termék minőségi felelősségét. Ösz­tönözni szeretnénk a hosz- szú életű javítható, vagy újra felhasználható termé­kek gyártását és forgalma­zását. Ez nemcsak megtaka­rítást jelentene a háztartás­ban, de munkalehetőséget is teremtene a javításban ér­dekelt kisiparosoknak. A Fidesz mérsékelni kívánja az átmenő forgalmat elkerü- lőutak kijelölésével és épí­tésével. Ezzel egyidejűleg a tömegközlekedés színvo­nalát is javítani kell. A ka­binet tagjainak véleménye szerint a közelmúltban a kormány által elfogadott környezetvédelmi törvény- tervezet sem tartalmilag, sem minőségileg nem iga­zolja a „hosszú felkészü­lést”, és a választások előtt már csak választásikam- pány-célokat szolgálhat. Esetleges életbe léptetése, minőségéből, kidolgozat­lanságából fakadóan még inkább kényszerpályára ál­lítaná a jövő környezetpoli­tikáját. V. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents