Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-07 / 55. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ Kormányalakítási gondok Szerbiában A VMDK távol marad Szlobodan Milosevics, Szer­bia elnöke Mirko Marjano- vics gazdasági szakembert bíz­ta meg az új kormány összeál­lításával, de ahogy múlik az idő, mind valószínűbbé válik, hogy nemzeti egységkormány megalakulásáról szó sincs. A szocialisták elérték, hogy sora­ikból válasszák meg a képvi­selőházi elnököt, s a kormány­alakító is ebből a pártból va­ló. Marjanovics ugyan váltig bizonygatja, hogy csapata nem tisztviselőkből, hanem szakértőkből fog állni, ám a Seselj-ve. zette radikálisok a kezdet kezdetén bejelentették, nem kívánnak jelöltet adni a kormányba, később a Szerb Demokrata Párt és a Depos (a Vük Draskovics nevével fém­jelzett ellenzéki tömörülés) szintén elállt ettől, a minap pe­dig a Zoran Djindjics vezé­nyelte Demokrata Párt is ne­met mondott. A demokraták pedig feltételezett koalíciós partnerei voltak a szocialisták­nak, de végülis meggondolták magukat, arra való hivatkozás­sal, hogy az új kormány szem­mel láthatólag az Avramo- vics-féle terv megvalósítására lesz kényszerítve (Avramo­vics professzor volt az év leg­elején az úgynevezett szuper- dinár elindítója), ők viszont ezt nem tartják megvalósítha­tó programnak. Szombaton ülésezett Adán a Vajdasági Magyarok De­mokratikus Közösségének ve­zetősége, s döntésükről levél­ben értesítették a kormányala­kítási gondokat magára válla­ló Marjanovicsot: „Tekintettel arra, hogy a na­gyobb szerbiai pártok közvet­lenül nem vesznek részt a kor­mányalakításban, a VMDK ta­nácsa úgy határozott, hogy egyelőre távol tartja magát a kormányalakításban való rész­vételtől. A tanács nem határol­ja el magát az együttes kiútke­reséstől, és ha szükség mutat­kozik rá, a VMDK köztársasá­gi parlamenti képviselői ké­szek arra, hogy hozzájárulja­nak a válság áthidalásához.” A VDMK magatartása telje­sen logikus: a legjelentősebb ellenzéki pártok (Depos, DP) távolmaradásával disszonáns­ként hatott volna, ha a VMDK — szinte magára ma­radva — mégis jelöltet állít. Sinkovits Péter Újvidék A legszomorúbb emberi üzenetvál­tás az a rövid gyászkeretes lapocs­ka, amely legtöbbször váratlanul hozza hírül, hogy valaki nincs töb­bé, ebben az életben már nem talál­kozhatunk. A költő gyönyörű meg­fogalmazásában: Valaki útra-vált belőlünk. Igen, mert él bennünk a másik ember, és annál gazdagab­bak vagyunk, mennél több ember sorsát hordozzuk magunkban. Kisgyerek korom idéződik emlé­kezetembe először, amikor halálhírt hoz a posta, vagy akár a szomorúsággal csörrenő telefon, mert azon a tájon, ahol nőttem, régi szokás volt iskolás kórussal elmenni a gyászo­lók közé, s énekelni a halottnak is. Hozzátartozott a vég- tisztességadáshoz. Messziből az elmaradhatatlan Pál apos­toli üzenetet is hallom: ha csak ebben az életben reményke­dünk, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azok­nak, akik elaludtak... Halál, hol a te fullánkod, koporsó, hol a te diadal mad!? Nyáron meghalni sem ér rá az ember —■ mondogatták öregjeink —, aztán meg az élet igazi próbája a tél, akkor búcsúzunk el legtöbben. Mégis, kíméletlenségében ez a mostani évszak több szomorúságot jelentett más esztendő­beli teleknél, egyhónapos fordulása során három ízben is végig kellett gondolni mások életét, akik nemcsak magam­nak, másoknak, sokaknak, az egész nemzetnek példái vol­tak. Vince Bátyám! Mészáros Vince nyugalmazott múzeumi főigazgató, aki­nek emberi szolgálatából számos-magammal részesülhet­tem. Menekült diákok voltunk, négyen Erdélyből. Sors és emberi gondoskodás Kaposváron egyengette útjainkat, de lesz-e kenyéradónk valaki is, abban az idegenségben-sze- génységben, hiszen 1947 őszét mutatta a naptár? Akkor ép­pen a MÁV-internátus igazgatója volt és szállásra módja nem teremtődött, de ebéddel, vacsorával segített jó fél esz­tendőn át, amiért róni rótták, dicsérni elfelejtették az akkor éppen színüket váltó felettesek. Kapcsolatunk nem szakadt meg többé. Tudtuk, mert nekünk elmondta, hogy a Közle­kedési Múzeumban, ahol később főigazgató volt, sok-sok üldözött, papi hivatásából felfüggesztett Isten-szolgálójá­nak adott kenyeret és menedéket, amit 1956 után azzal teté­zett, hogy a forradalom ülözötteit is befogadta. Megelégelték. Hiába volt mellette Európa-hírű eredmé­nye, a romokból felépített múzeum! A jegyet-bélyeget rá­ütötték: ellenforradalmárokkal tart kapcsolatot. — Tudod, ezt az ostoba szót, hogy ellenforradalom, Mégis megy az erősítés Boszniába? Tüzet nyitottak két gyermekre Nagy-Britania 1200 katonát készül küldeni Boszniába az ENSZ-csapatok megerősítésé­re, és a brit kormány tárgyalá­sokat folytat más szövetséges kormányokkal, hogy két héten belül megkezdhessék az erősí­tést összesen legalább 10 500 katonával — jelentette tegnap a The Sunday Times című brit lap. A boszniai szerb erők ismét tűz alá vették Maglajt, s tá­madták Zenicát is — közölte Uj miniszterek Bukarestben Négy tárcát érintő kormányáta­lakításra került sor tegnap Bu­karestben. Ion Iliescu elnök Nicolae Vacaroiu miniszterel­nök javaslatára felmentette tisztségéből Petre Ninosu igaz­ságügy-, Nicolae Spiroiu nem­zetvédelmi-, Dan loan Danes- cu belügy- és Paul Teodoru közlekedési minisztert. Az új miniszterek, ugyanebben a sor­rendben: Iosif Gavril Chiuzlai- an, Gheroghe Tinea, loan Doru Taracila és Aurel Novae. a.szarajevói rádió. Mindkét vá­rosban többen életüket vesztet­ték. A szarajevói sajtó szerint a muzulmán—horvát megálla­podást a szerbek tüzérségi ak­cióikkal bosszulják meg, s így akarják megmutatni, hogy nél­külük nem lehet tűzszünetet létrehozni. Maglajt korábban a szerbek és a horvátok közö­sen támadták. Egy albán határőr megsebe­sült szombaton az ország északkeleti részén egy inci­Közös gazdasági és politikai dokumentum elfogadásával zárult szombaton Triesztben a Közép-európai Kezdemé­nyezés (KeK) soros, tavaszi, miniszteri értekezlete. A kétnapos, összesen hét órán át tartó, kötetlen formá­ban zajló tanácskozáson a gazdasági kérdésekben szüle­tett könnyebben egyetértés, a politikai kérdések — elsősor­ban a kisebbségek védelmé­nek ügye — hevesebb vitát densben. Jugoszláv határőrök tüzet nyitottak két gyermekre, akik a határvonaltól mintegy száz méterre egy tehenet terel­gettek. A közelben lévő albán határőrposztról azonnal kato­nák siettek a gyermekek segít­ségére és a lövöldözésben egy albán határőr megsebesült. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa a hét végén elfogadta azo­kat a terveket, amelyeket a bosnyák fővárosban a létfelté­telek helyreállítását célozzák. kavart. A kisebbségek védel­méről szóló dokumentum szö­vegébe nem is tudtak meg­egyezni. Abban állapodtak meg, hogy a kisebbségekkel foglalkozó munkacsoport a héten Londonban vitatja meg az újonnan felmerült javasla­tokat, s a kisebbségek védel­mét szolgáló konkrét intézke­désekről majd egy Magyaror­szágon megrendezésre kerülő rendkívüli miniszteri tanács­kozáson fognak dönteni. A nagyvilág hírei ­* A készülő' szlovák kato­nai doktrína tervezete szerint Szlovákia semmi­lyen körülmények között nem lehet egy másik or­szág ellen irányuló kato­nai konfliktus kezdemé­nyezője — szögezi le a szlovák kormány által el­fogadott dokumentum. ¥ Moszkva nem kapcsolja közvetlenül össze a baltiku­mi csapatkivonást az ott élő orosz kisebbség helyze­tével, mondta tegnap Vita- lij Csurkin orosz külügymi­niszter-helyettes. A Vatikán és a Dél-af­rikai Köztársaság szom­baton teljes körű diplo­máciai kapcsolatot létesí­tett egymással — jelentet­ték be Vatikánvárosban. % Jelcin elnök nacionalista és kommunista ellenzéke to­vábbra is hallatni kívánja hangját és nem hajlandó térdre ereszkedni a jelenle­gi hatalom előtt. Ez volt a vezérszólama a szombat esti moszkvai ellenzéki poli­tikai nagygyűlésen elhang­zott felszólalásoknak. Közép-Európáról Triesztben Londonban folytatják VÉLEMÉNY Gyászjelentés soha nem szenvedhettem. Ilyen csak szovjet gondolkozás­ban születhetett. A forradalom ellenlábasa a terror. Csak­hogy ezt kimondani főbenjáró bűn. Tehát nem ellenforrada­lom, hanem forradalom 1956 minden kenyszerengedmé- nye ellenére is, ezt követte a Kádár-terror. Forradalom; a teljes idegen leigázás és megszállás ellenében egyszerre az elnyomó hatalom és kiszolgálóik ellen. Ezt követi a forra­dalom leverése, az újabb megszállás. A fent idézett pár mondatot egy erdélyi barátomnak ma­gyarázta Vince bátyám, már állás nélkül, alkotóbirodalmá­ból, a múzeumból kirekesztetten. Azután újra találkoztunk. A Magyar Vízügyi Múzeum igazgatója voltam és messze a belső városi élettől a Duna-soron (szomszédságunkban rabok dolgoztak), ott találtam kiállítási munkák kellős kö­zepében, Széchenyi István vízgazdálkodási tevékenységé­nek kutatásába mélyedve. A szűkagyú, dunai (bősi) erőműben gondolkodó és ter­vező, a Dunát, az ős Isztert hadiútnak tekintő OVH (Orszá­gos Vízügyi Hivatal) Moszkvából vezényelt különítménye­sei gazdag múzeumteremtésünket felszámolták, a kis csa­patot szétszórták. Akkoriban voltunk naponként együtt, az egyik legnagyobb múzeumi gyakorlattal megáldott Vince bácsival, aki megbecsülést attól a kortól nem is várt, nem is kapott, megszomorítást-megalázást annál többet. Leírha­tom róla: mindenki munkáját, minden írását a nemzet gya­rapodására szánta, s először mindig magyar volt, anélkül, hogy más népet sértett volna természetes önbecsülésével. Oláh Bandi! Egyetemi hallgató koromtól ismertem, szerettem Oláh Andort. Közös volt életünkben, hogy ő is Karácsony Sán­dor tanítványa volt, s mesterünktől kapott, s még Felsőbb küldetéstől vezérelten teljes életén át igyekezett betölteni: beteg voltam és meglátogattatok, tanítványi hivatását. Min­denkit meghökkentő életváltásokat tudott végbevinni, né­melyeket megbotránkoztatva, másokat csak elcsodálkoztat- va. Az ötvenes években kórházból, biztos megélhetésből — akkor az ilyen beosztást tekintették orvosi körökben a legelőkelőbbnek — elmentek a Békés megyei kis faluba, Dobozra. Hosszú esztendőket töltött a doktor úr feleségé­vel, a füvesasszonyok, a csontkovácsok, a népi gyógyá­szok társaságában, tanulták tőlük az évszázadok megfigye­léséből összerakott „tudományt”. Diplomáját kockáztatta a doktor úr, amikor a Rákosi-féle törvénykezés előtt védel­mezte a pitvarosi, majd más községbeli „gyógyítókat”, akikről kimondották az ítéletet: kuruzslók, tehát üldözen- dők. Oláh Andor alapozta itthon a természetgyógyászat kiter­jedt, ma az egész világot mindenfelé hódító igazát. Köny­vei messze megelőzték a nyugaton felkapott, szenzációt ki­szolgáló „felfedezéseket” az ő tudománya mögött a népis­meret volt a biztos alap, melyet hűséggel, alázattal tanult meg az „avatottaktól”. Búcsúztatásakor mondta a lelkipásztor: nem szerzett gaz­dagságot! Más, több volt orvostársainál, mert tudását a szolgálatnak, életét a példaadásnak áldozta. Nem mérhető a veszteség eltávozásával szavakban, sorokban, hiszen be­fejezetlen maradt alkotása, s mi, a vesztesek ilyenkor min­dig ezt érezzük legfájóbbnak. Szathmáry Lajos bátyám! Utoljára az utcán találkoztunk. Túl kilencvenedik esz­tendején, megbeszélésről útban hazafelé, kérdezősködé- semre azt mondta: ahová hívnak, oda el kell menni! Nem én akarom a magyar cserkészmozgalmat újjáélesz­teni, de ott voltam, mert hívtak és megszólalhattam. Tu­dod, Sándor bátyámtól (Karácsony Sándor) sokszor hal­lottam: az alkalmat áron is megvegyétek! Én most már csak annyit mondok: ha még valahol használhatok, hát használok. Ismerték Hódmezővásárhelyen. Németh László tanári társaságában (írásaiban is megformálta őt az író!), de ugyanúgy ismerték tanár- és tanítójelöltek, akiket a peda­gógia tudományába és főleg gyakorlatában igazgatott a hivatásra. A két világháború között és után, míg őt is fél­re nem szorították, a keresztyén ifjúsági munka, a'cserké­szet, a szabad művelődés minden szolgálható helyén ott volt; ahol hatni lehetett, ahol nevelésre nyílott mód és al­kalom, ahol bizonyságot tehetett. Nem magáról, hanem az örökkévaló minden földi tudománynál magasabb ren­dű igazságáról. Szathmáry Lajos igazi tudós tanár volt. Olyan, akikkel egy-egy században csak ritkán és olykor találkozhat az ifjú­ság, akik teljes életüket tették a tanításra. Mindhárman úgy voltak európaiak, hogy először magya­rok voltak. Mindhárman hűséges tanítványok voltak, akik a részükre bőségesebben osztott tálentumokat forgatták, gyümölcsöztették, mindig a másik ember javára. Utolsó út­jukra történt kísérésük alkalmából nemcsak Budapest, Szentendre vagy Hódmezővásárhely búcsúzkodott, de ott volt Magyarország. Szolgálatban fáradt tanítóinkat temet­tük szomorúsággal, fájdalommal. A vigasztaló számunkra az lehet: ők a jobbik részt föntről már elnyerték. (Fábián Gyula)

Next

/
Thumbnails
Contents