Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-21 / 66. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP EMLÉKEZÉS 1994. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ 7 Tudósítások Kossuth haláláról és temetéséróí Gyászlobogó a turini városházán „A húsvéti ünnepeket megelőző nagyhéten az egész ország gyászt öltött Kos- suthért” — írja a Vasárnapi Újság 1984. március 25-én, amikor a közkedvelt hetilap 12. számának minden oldala gyászkerettel jelent meg. „Kossuth halála nemcsak a mi veszteségünk: az egész emberi családé. Ő nemcsak a mimegtudták a szomorú hírt, reggelre már gyászlobogó sötétlett minden budapesti házon.” „Márczius 20-ika komor őszi nap volt Turin- ban; az eső szakadt. De a lakosság nagy csoportokban gyűlt össze a beteg háza előtt és... mindegyre nagyobbodott a tömeg. Rendőröket kellett küldeA tállyai evangélikus templom, ahol Kossuthot megkeresztelték enk, de a világé is volt, jobban mint eddig akármelyik államférfi” — olvashatjuk a vezércikkben a B. F. jelű újságíró tollából és a teljes szám, sőt még a következő 13. szám is kizárólag Kossuthtal foglalkozik. Életrajzából közöl adatokat, beszámol az emigrációban töltött éveiről, végül pedig halála körülményeiről tudósít, és arról a végső tiszteletadásról, amellyel Turin (Torino) városa búcsúzott nagy halottjától, Kossuth hamvainak Magyarországra hozatala előtt. „A gyászhír márczius 20.-át befejező éjfélkor érkezett meg Budapestre” mely akkor már állandó táviró-összeköttetésben állt Torinóval mert tudták, hogy kossuth haldoklik. 20.-án a lapok rendkívüli kiadásokban adták közre a legújabb híreket. A klub- bokban, társaskörökben, kávéházakban virrasztot- tak; s mikor éjfél után ni, hogy a rendet fenntartsák.” A vároá büszke volt a nagy emigránsra, aki falai közt talált menedéket. Kossuth élete nagyobb részét töltötte száműzetésben, és abból is 35 évet Olaszországban. Miután 20- a éjjelén meghalt, Voli szenátor-polgármester díszőrséget küldött a halottas házhoz, akik március 21- én délelőtt 10 órától kezdve sorfalat álltak a Via dei mille 22. számú ház kapujától föl a lépcsőkön egészen a halottas szobáig, és a városházára kitűzték a gyászlobogót. Kossuth három napig volt felravatalozva a torinói valdensek templomában (az egykori „eretnekekről” elnevezett templom volt ugyanis a legnagyobb protestáns templom Torinóban), hogy a város lakói le- róhassák tiszteletüket. Egész Olaszországból vagonszámra szállították a virágokat, mért a helyi virág- kereskedők már nem tudták kielégíteni az igényeket. A március 28-án tartott gyászszertartáson legalább százezren vettek részt, a templom előtti utcákat is elözönlötte a tömeg. A gyászba öltözött hatalmas templom oszlopain a Kossuth család címere volt látható, a fekete drapériákon pedig a K L névbetűk, ezüstből kiverve. A koporsót a szószék előtt állították fel az 1848/49-es olasz veteránok zászlaja mellé, a ravatal körül pedig a magyar küldöttséghez tartozó egyetemi ifjak álltak kivont karddal a koporsó négy sarkánál. A gyászbeszédet Veres Lajos evangélikus lelkész és országgyűlési képviselő tartotta; „s mivel soha ezen a helyen még magyar szó nem hangzott el, első szavai után a Kossuth család tagjait hangos zokogás fogta el”. Torino városa nagy gyászpompával adta át Kossuth hamvait a magyar képviselőház küldöttségének, valamint Budapest, a „Pillanatnyi fénykép" Kossuth utolsó sétájáról a Superga-hegyen Torinóban megyék és városok küldöttei és az egyetemi ifjúság alkotta kíséretnek. A sok ezerfőnyi gyászmenet méltó ünnepélyességgel vonult végig a városon. Az üveges halottashintó aranybojtjait a torinói polgár- mester, Türr István tábornok, Rohonczy Gedeon országgyűlési képviselő és a magyar küldöttség vezetője, Márkus budapesti alpolgármester és de Amicis híres olasz író fogták. A hamvakat vasúton vitték Milano—.Verona— Brescia—Treviso—Udine útvonalon. Mindenütt ünnepélyes tisztelettel fogadták utolsó útján a néhai kormányzó földi maradványait, csak osztrák földön fogadták zsandárok és rendőrök a vonatot, amely Csáktornyán magyar földre érve, március 30-án érkezett Pestre a Nyugati pályaudvarra. Ekkorra már a Közmunkatanács helybenhagyva a közgyűlés határozatát, a Hatvani utcát Kossuth Lajos utcának nevezte el, és nemcsak Kossuth temetésére tette meg az előkészületeket, hanem az 1862-ben elhunyt lánya és 1866-ban elhunyt felesége hamvait is hazahozatta, akik mindketten a genovai temetőben voltak eltemetve. Kossuth a Nemzeti Múzeumban volt felravatalozva. A lépcsőkön az Arany János-szoborig halmozódtak már a koszorúk és az ország népe két napig zarándokolt a koporsóhoz, hogy végső búcsút vegyen a nemzet nagy fiától. Mivel valóságos virágtenger volt az egész múzeum, a koszorúkat az április elsejére, a temetés napjára el kellett távolítani, hogy helye legyen a gyászoló gyülekezetnek. A nemzeti tornacsarnokba szállított koszorúkból „csak a szalagok maradtak meg, mert a leveleket és virágokat széj- jelhordta a nemzeti kegyelet”. Kossuth arcképe 1893-ban (Doby Jenó' rézmetszete) „A nagyszerű temetési gyászmenetet háromezer honleány talpig gyászban, zárt sorokban nyitotta meg. Képviselve volt köztük a társadalom minden osztálya... A másik feltűnő csoport az öreg honvédek csapata volt. Roskatag aggastyánok búsan lépkedő, de még mindig egyenes tartású honvédek mellett, akik a haza atyját utolsó útján végigkísérték.” 44 év telt el azóta, hogy 1850. február 16-án a sumlai török laktanyában összegyűlt magyar menekültekhez beszélt Kossuth, amit később meg is írt a „Magyar emigratio Keleten” című emlékiratában. „Érzem, hogy pályám végéhez kö- zelgek, s rám a Rákóczy és Thököly sorsa vár! De ti még ifjú nemzedék, megtalálandjátok az elnyomott haza és szabadság ura feltámadását; jussak eszetekbe akkor és ne hagyjátok poraimat idegen földben enyészni el. isten veletek.” Kossuth akarata teljesedett. Bár kevesen lehettek életben még azok közül akik Kossuth búcsúszavait hallhatták. Az ifjú nemzedék 1894-re már jóformán eltűnt. „De a nagy száműzött mégis megérte az akkor elnyomott haza és szabadság újra feltámadását”, — fejezi be az egykori cikkíró a Vasárnapi Újság beszámolóját Kossuth temetéséről. Ugyanebben a számban (13.) a 233. oldalon tudósítást olvashatunk arról is, hogy Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc Deák sírját is meglátogatta és a következő szavak kíséretében helyezte el a koszorúját: „Leteszem azon ember sírjára, ki megmutatta, hogy tud a magyar felejteni és bölcs mérséklettel élni.” Úgy legyen! Pamer Nóra Kossuth Lajos szülőháza Monokon (Az illusztrációk a Vasárnapi Újság, 1894. évi számaiból valók) Kossuth saját háza Collegno község mellett Baraccone-ban, amely 1873—1883-ig volt a tulajdonában (Morelli G. rajza egy festmény után)
