Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-05 / 30. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 5., SZOMBAT 13 ’56-os forradalmárok Pongrátz Gergely védelmében Január 25-én az Esti Hírlap hasábjain Wittner Mária nyilatkozata alapján támadó hangú cikk jelent meg Pongrátz Gergely, az ’56-os Magyarok Világszövetségének elnöke ellen. Bár előttünk ismeretlen, hogy Wittner Máriát milyen erők használják fel a szabadságharc hőseinek lejáratására, a leghatározottabban tiltakozunk, hogy nevezett a szabadságharcosok nevében nyilatkozzon. Wittner Mária soha nem volt szabadságharcos és fegyver akkor volt életében először a kezében, amikor egy fotós előtt pózolt. Mint maga is nyilatkozta 1991 október 18-án, eszmeiség nem vezérelte. Harci cselekményekben nem vett részt. így tisztességeit, kitüntetéseit is indokolatlanul kapta. Sajnálatosnak tartjuk, hogy egy, az események után 25 évvel emlékezetből és dokumentumok hiányában íródott könyvben talált olyan jelentéktelen tévedések miatt, hogy egy súlyosan sebesült mozdulatlan bajtársat halottnak hitt a szerző és az csak néhány héttel később halt bele sérüléseibe, hamisítónak nevezi, csal lejáratását és ellenségeinek céljait szolgálja. Hasonló eset a cikkben említett Iván Kovács és Renner esetében, ahol a hozzá beérkezett jelentéseket kényszerű menekülése miatt nem áll módjában ellenőrizni. Annál is nyilvánvalóbb Wittner Mária feltételezhetően irányított bomlasztó tevékenysége, mert Pongrátz Gergely hazatérése után, ahogy módja nyílt dokumentumhoz jutni, maga nyilatkozta, hogy könyvének helyesbítését tervezi és hozzátehetjük, az új kiadás már nemcsak az emlékezetre, hanem dokumentumokra fog támaszkodni. Ugyanakkor megkérdezzük, mi az indoka az Angliából 1957-ben visszatért Wittner Mária engesztelhetetlen gyűlöletének a Rákóczi-sza- badságharc, a 48-as szabadságharc leverése utáni helyzethez hasonló körülmények között 1956-ban külföldre menekült szabadságharcosokkal szemben. Javasoljuk, hogy dühét, gyűlöletét azok ellen fordítsa, akik forradalmunkat eltiporták, őt bebörtönözték, a szabadságharcosokat kivégezték, vagy menekülni kényszerítették. Ellenségeit ne az 56’-os bajtársaink között keresse. Pongrátz Gergely elvitathatatlan és történelmi érdeme, hogy október 30-án, mint a forradalom akkori központját jelentő Corvin köz döntéshozó főparancsnoka a fegyverletételt megtagadta és ezzel a Szovjetúniót arra kényszerítette, hogy hadüzenet nélküli háborút indítson immár nem felkelők, hanem a törvényes magyar kormány és annak védelmezői ellen. Ez megindítója volt a kommunizmus későbbi bukásának. Ekkor vált a forradalom szabadságharccá és ennek már csak egyetlen vezére volt: Pongrátz Gergely a Corvin köz főparancsnoka. Ezt a történelmi tényt senki megmásítani nem tudja és mi, még élő corvinisták ezért vagyunk és maradunk mellette jelenlegi kemény harcában, melyben a fegyverek helyett a nemzeti erők ösz- szefogásával szeretné ’56 eszméit végső győzelemre vinni. Király László (Füles) Szebellédy Béla (Ördög) Filipovics György (Kenyeres Gyuri) Ábrahám Bertalan (Corvinista) Nővé Gyula (Kölyök) Nagy József (Ávós-sapkás) Sipiczki Ferenc (Hangász) Vízi Imre (Vasutas) id. Dobos Sándor (Kockás) Bartal Ferencné (copfos cigánylány) Segélyakció Vecsésen Méreteiben talán szerény, de hatásában mindenképpen értékes és fontos kezdeményezés támogatására kérjük segíteni kész embertársainkat. Elsősorban a vecsésie- ket szólítjuk meg, ahol helyben vagyunk, de reméljük, hogy talán másutt is követhetik a példát. A vecsési helyi egyházak és a Kereszténydemokrata Néppárt vecsési szervezete együttes segélyakciót szeretne indítani a délvidéki, háború sújtotta nélkülözők megsegítésére. Ezúton is szeretnénk bekopogtatni minden jóérzésű, adakozni tudó megértőhöz, hogy felismerve a segítés szükségességét, tevőlegesen csatlakozzon a felhíváshoz. Ennek módja a következő: február 19-én, szombaton egész nap 8—18 óráig az egyházak irodáiban, a plébánia hivatalokban és parókiákon megbízot- taink ügyeletet fognak tartani és átveszik az adományokat. Praktikus szempontokra figyelve, a gyűjtés célirányos. Ez esetben csak tartós élelmiszereket, tiszálkodási szereket kérünk, vagy akinek ez egyszerűbb, pénzadományt, melyen szakorvosi tanácsok alapján és ellenőri- zetten gyógyszereket vásárolunk. Végül a csomagokat a Máltai Szeretetszolgálat útján célbajuttatjuk. Egyáltalán nem titkolt célunk az, hogy a közös segítés ürügyén minél többen rádöbbenjenek bizonyos, el nem hallgatható törvényszerűségekre, és a velük kapcsolatos közös felelősségre. Nevezetesen arra, hogy ahol száműzik a társadalomból a keresztény erkölcsiséget és a szeretet parancsát, ahol a gyűlölet, a népek, társadalmak, vallások és emberek közti megkülönböztetés, türelmetlenség lesz az uralkodó, ott megjelenik a nyomorúság minden elképzelhető formája: a szenvedés, az erőHISTÓRIA V érv eszteségeink A romlás folytatódott (1957-89) m A forradalmat köve- • tő 33 évet számtalan elnevezéssel illették: gulyáskommunizmus, puha diktatúra, mindezekkel azt jelezve, hogy különbséget kell tenni a háború utáni, durva sztálinizmussal és a forradalmat követő — úgymond — konszolidáció között. Ezt a megkülönböztetést azért tartották szükségesnek, mert megszűntek az internálótáborok, egy-két évtized elteltével a választópolgár már két jelölt között választhatott (noha kétségkívül mindkét személy ugyanannak az uralkodó állampártnak volt az általuk megszűrt, engedélyezett jelöltje), módosult az alkotmány (bár a lényege, az egypárti diktatúra változatlanul, a szavakban is benne maradt), és egyéb könnyítésekben is részesült az átlagpolgár. Ezenközben folytatódott — a közvélemény előtt javarészt elhallgatva — először a kivégzések hosszú sora, majd a bebörtönzés kálváriája, a meghurcoltatás, az egyházak üldözése, képviselőik kikapcsolása a társadalmi életből. Legsúlyosabb kártevésnek e korból a magyar nemzeti tudat és az általános európai elvek, eszmék módszeres elsorvasztása, kizárása minősül. A határokon túli magyarságtól el kellett fordulni — ők egyszerűen magyarul beszélő idegen állampolgároknak minősültek a „hazafias” népvezérek szóhasználatában és gyakorlatában —, a határokon belül élő magyarság pedig nem ismerhette meg tulajdon történelmét, kulturális értékeit, korábban elért gazdasági teljesítményét. A világnézeti pályákra a keresztény szellemben nevelt ifjúságot be sem engedték, a tankönyvek a nemzettől idegen eszméket súlykol- tak a diákok fejébe. A budapesti Fővárosi Könyvtár olvasótermében a „filozófia” címszó alatt közszemlére kitéve sorakozott még egy évvel ezelőtt is egy filozófiatörténet, amelynek három kötetét úgy szakaszolták, hogy az első kötet a Marx előtti, a második a marxi és a harmadik az azóta eltelt időszak történetét tárgyalta. Elképzelhető e könyvek értéke, ám a tanulni, megismerni vágyó ifjú — ha az otthonában nem talált régi könyvekre —- ezek olvasására kényszerült. A Pázmány Péterről elnevezett — jelenleg ELTE név alatt ismert — budapesti tudományegyetem jogi karán a jogfilozófia tankönyv ma már nem a marxizmust ajná- rozza, ám az oktató személyzet a három-négy évtizede ismételt tanokat most úgy formálta át, hogy abból a művelődést szomjazó diák semmilyen útmutatást, fogódzót nem tud kiolvasni. 1952-ben a Budapestről kitelepített családok a vidéki boltokban úgy vásárolhattak sót vagy köménymagot, hogy egy- egy vásárlásuk mellé kényszerből egy-egy Lenin-, vagy Sztálin-brosúrát is meg kellett vásárolniuk, saját pénzükön, nem ingyen. Most — a szóban forgó három és fél évtizedben — a fűszerek szabadon vásárlása lehetővé vált. de a világnézetet adó olvasmányokat könyörtelen cenzúrával szelektálták, Bíbó Istvánról a XX. század kultúrtörténetét tanuló fiatal legfeljebb nevét említve hallhatott, Németh László műveit csak megszűrve vehette kézbe, az a Csoóri Sándor, aki a felvidéki magyarságról írott, megrázó — természetesen nyugaton megjelentetett — beszámolóhoz előszót írt, hosszú időre hallgatásra ítéltetett a kultúrpolitika hatalmasai részéről. A körmönfont, ravasz kultúrpolitika — ezzel a nyugat figyelmét is elaltatva — elkezdte úgynevezett nyugati szerzők műveit is kiadni, színházakban játszani, kiállításokra beengedni. Jóllehet egy-két. esetben az érdekeltek — csempészáruként — ténylegesen értékeket is be tudtak hozni, a művelt emberek sohasem tudhatták, hogy a nagy hírrel beharangozott esemény, munka, miféle másod-harmadrendű alkotó teljesítménye, nem csupán a kommunista érzelme, hovatartozása teszi-e lehetővé, hogy hazánkban is megismerjék. Ezáltal féloldalas ismereteket kapott az állampolgár, de ugyanez a féloldalasság jelent meg az itthoni gyakorlatban is: kiválóságnak, tehetségnek kiáltottak ki és propagáltak személyeket, akiknek művészi vagy tudományos teljesítménye esetenként még a közepes szintet sem érte el. Panem et circenses, kenyeret és cirkuszi játékokat — a pusztuló Róma urai jól tudták, hogy a tömeg igényét olcsón kell kielégíteni, s akkor a társadalom nem forrong. Ugyanezt valósították meg a magukat forradalmárokként megnevező politikai és kul- túrhatalmasságok. A színház, a film ennek jegyében születhetett, a kiválasztás vezérfonala a régi latin macchi- avellizmus maradt. A valóság helyet a kimódolt világ szakos halál, vagy a lassúan kínos, általános elsorvadás. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy hazánk minden állampolgára időben figyeljen fel ezekre a veszélyekre, és azon munkátkodjon, hogy országunkban a józan ész, a szélsőségektől mentes, tisztes politikai szándék, a természetes bölcsességek és azok a nagyon hasznos örökérvényű élettanácsok érvényesüljenek, amit egy igen szerény ács-fia ajánlott közel kétezer évvel ezelőtt a világnak. Segítsünk tehát a bajbajutottakon, hogy mi soha ne váljunk bajbajutottakká. Szucsák József Vecsés Püspökök kálváriája Brezovich Károly váci levelezőjük a „Kikre szavaz a hívő” című levelében egy képtelenséget állít: „Azokra-e, akiknek elődje bebörtönözték a magyar történelmi egyházak színe-javát (Ravasz püspöktől Márton Áronon keresztül Mindszenty kardinálisig)...” Amikor Rákosi közvetett úton kényszeríteni akarta Ravasz Lászlót, a Duna-melléki Református Egyház választott püspökét, a Konvent elnökét egyházi méltóságainak feladására, több kényszerítő megoldást eszelt ki. Ha leválasztja egyházi segédlettel stallumá- ról, akkor pert lehet indítani ellene azon a címen, hogy Horthy Miklós kormányzó első számú tanácsadója volt, és így háborús bűnösként el lehet ítélni. Helyére Bereczky Albert, református lelkipásztort lehet megválasztani. Bereczky Albert szociálisan érzékeny lelkipásztor hírében állt, aki a Protestáns Szemle, a Református Élet és a Református Figyelő című folyóiratokban ír szociológiai tanulmányokat a magyar nagybirtokrendszerről. Bereczky Albert a püspöki méltóságot csak úgy fogadta el, ha Ravasz László ellen nem indítanak pert és hagyják elvonulni leányfalui nyaralójába. A kívánt elzártságról maga kezeskedik. Még 1956 után sem volt semmi bántódá- sa néhány támadó írást leszámítva. (Kádár Imre főgondnok.) Számkivetésben, Leányfalun hunyt el, magas korban. A bebörtönzött protestáns püspökök között nem említi a legszomorúbbat: Ordass Lajos evangélikus püspök elítél- tetését valutagazdasági kihágás és izgatás címén. Sajnos, az őt követő, államilag kiválasztott püspök nem volt hasonlítható Bereczky Albert- hez keresztyéni magatartásban. A váci levelező tudhatná, Ordass Lajos kiszabadulása után, 1956. novemberében Vácott járt a helyi egyház templomi orgonájának megál- dásáért. A meghurcolt püspök a XXIIL, a Jó Pásztor zsoltárának igemagyarázatával mondta el szomorú történetét. A felújított orgonát a püspöknek és a híveknek Lehotka Gábor érdemes művész szólaltatta meg. Torma Miklós Felsőgöd A Váci Múzeum Egyesület alapszabálya Vác városának a máit század végén nem volt múzeuma, létesítésének kezdeményezője — mint Asztalos István tanulmányából tudjuk — Bauer Mihály gimnáziumi tanár volt. 1895-ben kezdte meg a szervező- munkát és az érdeklődők meg is alakították a Váci Múzeum Egyesületet. Ideiglenes elnök Csávolszky József lett, a jegyző Bauer Mihály. A törvény értelmében az alapszabályt elküldték jóváhagyás végett a Belügyminisztériumba. Hosszú ideig nem történt semmi, végül a minisztérium néhány apróbb módosítást írt elő az elfogadás előtt. A tagok 1896. február 6-án gyűltek ismét össze és elfogadták a végleges alapszabályt, melyet ismét felküidtek Budapestre. A minisztérium ezúttal gyorsan jóváhagyta, március 4-én kelt a megerősítő irat. Az Egyesület alapszabálya kimondta, hogy „Célja egy Vácon felállítandó régészeti s iparművészeti museum és könyvtár, melyek egy alkalmilag helyben felállítandó ipar s kereskedelmi iskola alapját képezzék”. A tervezett múzeum négy osztályra tagolását írta elő az alapszabály: az ipar- művészeti a kézi- és gyáripar termékeit, valamint festményeket, rajzokat, szobrokat; a régészeti-történelmi bútorokat, ruhákat, ékszereket, fegyvereket, okmányokat, címereket, pecséteket; a természetrajzi „az állat, növény és ásványországnak különösen Vác vidékén gyűjtött tárgyait’? végül a tanügyi osztály a városi iskolák és az ipariskola emlékeit gyűjti. A múzeum 1898. február 27-én nyitotta meg kapuit. Pogány György ábrázolása vált kötelezővé. A mulattatásban a beépülő generáció protekciósai sem szellemességet, sem színvonalat adni nem tudtak, ehelyett az egyértelmű malackodás emelkedett társalgási fokra, s a félművelt, mást sohasem látott-hallott publikum úgy érezhette az elhízástól kifénylett mámorában, hogy most kultúrát kap, műveltséget szív magába. (Folytatjuk) Harsányi László
