Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-04 / 29. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 4.. PÉNTEK 13 Még nem késő! Elhunyt miniszterelnökünk érdemei elévülhetetlenek. Politikájának célja helyes volt, azonban az oda vezető úton voltak kisebb-nagyobb tévedései, hibái is. Keményen fogta mind az MDF, mint a kormány gyeplőjét, az általa kijelölt irányvonalról nem engedett letérni. Az eddigi utat is lehetett volna másképpen megtenni, az út további részét azonban kell is, hogy keményebb, határozottabb léptekkel jáljuk végig! Tanuljunk mindannyian — a kormány és az MDF is — a múlt hibáiból! Még nem késő! A „nyugodt erő” ne legyen annyira nyugodt, lassú, gyenge, sőt kissé talán bátortalan is. Hiszen változatlanul az MDF a legnagyobb, a legnépszerűbb, az egyetlen leendő kormányzó párt. De ehhez politikájának, módszereinek változnia kell! Legyen harcia- sabb, bátrabb, egyenesebb! Az 1990-ben tett ígéreteket maradéktalanul váltsa be! Lássuk hát az elmúlt három és fél esztendő néhány hibáját és be nem váltott ígéretét! Eddig sajnos nem sokat vettünk észre a beharangozott „nagytakarítás”-ból. Pedig ránk, magyarokra többek között az is jellemző, hogy egy másik lakásba költözéskor először takarítunk. Eltávolítjuk az ott hagyott, felgyülemlett sok piszkot, mocskot, szemetet. No persze, ha hagynak takarítani! így viszont két lehetőségünk van: vagy beletörődünk ebbe az „albérleti” viszonyba, de akkor nem történt semmi lényeges változás, s kár volt a nagy hűhóért. Vagy a másik lehetőség, hogy saját erőnkre támaszkodva magunk kezdünk el rendet teremteni. Még nem késő! A fiatalok, akik nem értik, hogy miért akarunk szabadulni a múlttól, hogy miért akarunk igazi rendszerváltozást, csak olvassák el a „Börtönvilág Magyarországon” vagy a „Pufajkások” című könyveket. (...) Ezekből az írásokból sokkal többet megtudhat a múltról, világósabban fog látni, s józanul fog dönteni, hogy milyen jövőt akar, kire szavaz. Ha már elhunyt miniszter- elnökünk megkötötte azt a bizonyos réerőszakolt (?) paktumot (...), akkor az újra választási győzelemre törekvő MDF-nek legyen egyik célkitűzése ebből a „paktum-kátyúból” való kijutás. Az akkor elkezdőtött folyamatnak véget kell vetni! Még nem késő! Az Antall-kormány másik gyengesége a taxisblokád idején mutatkozott meg. Akkor ugyanis nem élt azzal a jogkörével és hatalmával járó lehetőséggel, hogy a „rendetlenkedő”, a hidakat eltorlaszoló autókat honvédségi dózerokkal és darukkal eltávolították volna. Nem tudni, miért nem ezt tette — talán óvatosságból, gyengeségből, gyávaságból? Ezzel a lépésével, illetve nem lépésével a kormány elvesztette tekintélyének jelentős részét. Mert megegyezni szabad, de megalkudni nem! Akkor bennem is felerősödött az a meggyőződés, hogy ezt az országot most és így, ilyen félénken, bizonytalanul vezetni, átvezetni egy másik rendszerbe nem lehet. Annál kedvezőbben ítélem meg viszont Boross Péter miniszterelnök úr egyéniségét, keménységét, határozottságát. Kérem és kívánom — so- kadmagammal — a kormánytól, hogy ezt az irányt folytassa! Tudom, hogy a fent írtakkal korszakalkotó újakat nem tettem közzé. Nem azért írtam, hogy csorbítsam az MDF tekintélyét, vagy az általam is nagyra becsült és tisztelt elhunyt miniszterelnökünk emlékét sértsem, hanem azért, hogy az elkövetett hibákból tanuljunk. Változni s változtatni kell! Az ország jövője forog kockán, ez a választás az utolsó lehetőség! Ne sopánkodjunk és panaszkodjunk örökké, vegyük észre, hogy magunk vagyunk, senkire sem támaszkodhatunk. S nagyot tenni, igazi változást teremteni csak egységesen, összefogva tudunk! Bízom a felébredt magyar nép józan ítélőképességében. Még mindig nem késő!!! Németh György Piliscsaba Piaci bosszúságok Az elmúlt csütörtöki piacnapokon kialakult felháborodásomat tovább fokozta a Nagy- kátai Piacfelügyelőség vezetőjének nyilatkozata. Eddig sem volt „leányálom” parkolni a piac környékén, de most aztán (pedig még nincs is itt az igazi piaci szezon) a „nagyokosok” feltették az „i”-re a pontot. Az idős édesanyámmal több mint 1 kilométerre tudtam megállni a piactól, mivel közelebb nem volt hely. Besétálva a piacra, furcsáltam, hogy alig van vásárló, a parkolók mégis televannak. Csak a január 31-i újságból tudtam meg, hogy ennek mi az igazi oka; az árusok gépkocsijai foglalják el a parkolóhelyeket, amit a piac területéről kitiltottak. Ez a parkolási probléma több száz vásárlót fog kedvezőtlenül érinteni. Ezen felül magyarságomat is igen sérti a piacfelügyelő azon véleménye, hogy a magyar vállalkozók kárára biztosított több árusítóhelyet az engedéllyel nem rendelkező „KGST’-üzlete- lőknek. Magát a piacot látva, nevetséges az a kijelentés, hogy a piac tágasabb lett, beHISTÓRIA V árveszteségeink Számokkal nem mérhető veszteségek (1945—56) n A moszkvai — igaz, so- . kuk számára végzetesnek bizonyuló — mentőbunkerből a háború végén előbújtak azok az idegenné formálódott kommunisták, akik itthonragadt, kis létszámú csapatukkal együtt rátelepedtek az országra. A megszálló hadsereg nélkül soha nem jutottak volna hatalomra, ám a megszállók a kritikus pillanatokban nyers erőszakkal hurcolták el a mentelmi joggal is védett és szabad választásokon hatalomra jutott vezetőket. A magyar társadalom hosszú ideje esedékes reformját úgy értelmezték, hogy kirekesztették a hatalomból mindazokat, akik nem fogadták el a kíméletlen parancsuralom szolgai engedelmességét. A B-lista korántsem a felesleges munkaerők átirányítását jelentette más foglalkozási ágakba, hanem a szakképzett, nemzeti és keresztény gondolatban nevelkedett teljes apparátus lecserélését. Helyükbe képzetlen, erkölcsileg kifogásolható, műveletlen embereket tettek, akik az ország leromlásának a folyamatát beindították. Ezekkel az emberekkel mindenféle tanfolyamokat végeztettek, hogy a statisztika is megnyugtatóan igazolhassa: csupa friss diplomás került a régi garnitúra helyébe. Arról senki nem beszélt, hogy az alantasabb irodai munkára valamiképpen visszaszivárgott régi értelmiségiek szerezték a szükséges diplomamunkákat, s a szóbeli vizsgák az új hatalmasok egészségi állapota iránti érdeklődésben merültek ki. Az egész cserefolyamat abból a téves feltevésből indult ki, hogy a nép legjobb erői jogtalanul sínylődtek, tanulni csak a régi kizsákmányolóknak volt szabad: következésképpen most jön az igazi természetes kiválasztódás. Az okoskodás azonban nélkülözte a legegyszerűbb ismereteket is a társadalomról. A középiskolákban már évtizedek óta munkás-, paraszt-, sőt szegénypa- rasztgyerekek is tanulhattak, s — noha a háború előtti társadalom kiáltó szociális feszültségét mindenki ismerte —, jelentős mérvű társadalmi fel- emelkedés is bekövetkezett, így a fordulattal és hatalomátvétellel nem a legjobbak, hanem a korábban is értelmi szintjük miatt lemaradt rétegek adták az új garnitúra derékhadát. Amikor lovakat nemesítenek, bármelyik lótenyésztő meg tudja mondani, hogy a vaskos muraközi lóból nem lehet győztes versenylovat kibűvészkedni. A szellemi versenypályára most olyan embereket állítottak, akik az intellektuális munkára alkalmatlannak bizonyultak. Ezek az emberek saját belső konfliktusaikat a legkülönbözőbb módon vezették le: durvasággal, kíméletlenséggel (nemcsak az AVO-n), ismét más esetekben alkoholizálással, semmittevéssel, öngyilkossággal. Ezenközben a nép szenvedte az új világ vívmányait. „A főispán úr suszter volt, / Azelőtt cipőt csinált, / De jött a felszabadulás...” —- a hadifogságból hazatért fiatalok ezt a nótát tanulták (titokban), s a folytatását találónak érezték: „A kisbetűt már ismeri, / De a nagy bizony nehéz...”. A régi értelmiség gyermekei vagy be sem jutottak az egyetemekre, vagy súlyos diszkriminációt kellett elszenvedniük. A vidékieknek az is az egzisztenciális megsemmisítést jelentette, ha kizárták őket az anyagilag még elérhető menzáról (még ha ott folyvást dán szárazborsót vagy más csemegét ehettek is), majd utána engedték őket meghúzódni másod-, harmadrendű pozíciókban, míg a hirtelen támadt demokraták, a párttagok elfoglalhatták a megüresedett irányítóhelyeket. Lenin még azt hitte — le is írta —, hogy az adminisztráció éppen a kommunizmusban lesz olyan egyszerű, hogy bármelyik segédmunkás is képes lesz ellátni. Amikor ezt nem sikerült megvalósítani, bűnbakokat kerestek: Kistarcsa, Dél- Buda, Recsk jelentették a mérföldköveket a szocialista fejlődés útján. Amikor a szörnyű kényszerzubbony szétszakadt a nemzet testén, az ország egésze — a bűnük súlya miatt ret- tegők néhány százalékát leszámítva — a dicsőséges forradalom mellé állt. Az új népvándorlás: 1956 Újabb vércsapolásnak is nevezhetnénk: 200 000 honfitársunk menekült el, vált bujdosóvá a nagyvilágban. Minőségét tekintve ismét a legjobb emberanyag: fiatalok, képzettek, tehetségesek. Az újabb moszkvai elözönlés láttán sokan indultak el a hazából, fájó szívvel, reményét vesztett lélekkel, s tulajdon jövőjüket illetően talán csak a csodában bízva. A külföld ekkor valamelyest méltányosnak mutatkozott: új hazát adott a földönfutókká váltaknak. Mindkét oldal jó vásárt csinált: a sok diplomás, szakmunkás, a szabadverseny viszonyai között mutatta meg az addig eltiport ország kvalitásait. Az amerikai, német, francia, svéd, olasz és más egyetemeken ezerszámra oktató professzorok ezzel a ki- vándorlási hullámmal kerültek oda, s bizonyították értékeiket. Az irodalom és művészet képviselői odakinn is eredményeket értek el: őrizték a lángot, alkottak, teremtettek, s manapság itthon is tudomást szerezhetünk kivételes alkotótehetségükről. . A forradalom sok ezer hősi halottja, a kétszázezer menekült mellett a forradalom további vérvesztést is jelentett: mehet a mentő és a tűzoltó. A jelenleg kialakított sorok jóval keskenyebbek, mint azelőtt. A piac vége felé szinte lehetetlen a sorok közöt közlekedni a rakodó gépkocsik miatt. Én csak egy vásárló vagyok, és így látom a dolgokat, de vajon mit szól mindehhez a vállalkozó? Véleményem szerint a jelenlegi döntés többet ártott, mint használt a piacnak és környékének. A cikk olvasása óta egy gondolat jár a fejemben. „Isten óvd meg a magyarokat” az ilyen átgondolatlan döntésektől, és attól, hogy valaki rakodási időben a piac belső részében rosszul legyen! Egy rendszeres piaclátogató: Horváth Lajosné Nagykáta Egyenlő esélyeket a terjesztésben! á Kedvenc újságom az h Önöké! A miértre Jí megadja a választ az újság jelmondata: Nem csak nyelvében magyar! Annál több bosszúság ér nap mint nap reggelente az újságárusoknál. Rendszeresen csak a negyedik vagy ötödik helyen tudom megvásárolni a lapot. Kérdésemre mindenütt ugyanaz a válasz: „Sajnos csak egyet vagy kettőt kapunk.” Ez elgondolkoztat. Újpesten lakom, ami tudvalevőleg munkáskerület. A lakosság nagy része szegény, sok a többgyermekes család. A kerület vezetői már többször is tanújelét adták politikai hovatartozásuknak. Csak egy példát említek. A múlt év telén megszüntették az Újpest központjában szombatonként működő MDF-piacot, ami az Árpád út és a Rózsa u. által határolt üres telken működött. Több ezer ember számára biztosított olcsóbb hétvégi bevásárlási lehetőséget. Az indok az volt, hogy üzletközpont épül ezen a helyen. Ablakom a volt MDF-piac hűlt helyére néz és tanúsíthatom, hogy azóta egy kapavágás nem történt ezen a területen. A polgármester által Káposztásmegyeren kijelölt új hely nehezen megközelíthető és ide körülbelül 10 km-re van. Viszont jól beilleszkedik az intézkedés a tavalyi év eleji ellenzéki kampánypolitikába, ami az MDF- piacok megszüntetésére, vagy legalábbis ellehetetlenítésére irányult. A Posta sajnos képtelen változtatni a múlt beidegződésén, és üzletpolitikáját, úgy tűnik, bizonyos ellenzéki pártoknak rendeli alá. Ott egyszemélyijén döntenek a lakosság helyett, hogy milyen újság és mennyi példányban juthat el a nagyérdeműhez. Arról megfeledkeznek, hogy ezek az antidemokratikus intézkedések mélyen sértik a széles olvasótábort, amelyhez csak az ellenzéki lapok garmada juthat el. (...) Molnár Aladár Budapest a börtönbe csukottak, az internáltak. a pufajkás hóhérlegények által agyonvertek vagy örökre, vagy hosszú időre kirekesztett, megbélyegzett emberekké váltak. A magyar történelem nem ismert még egy olyan arányú megtorlást, mint amilyent a szovjet tankok által hatalomra visszaültetett, vérszomjas uralkodó réteg megvalósított: Haynau bosz- szúja, Prónayék vérengzése, a második világháborút követő megtorlás együttesen nem követelt annyi halottat (halálra ítélt és kivégzett embert), mint az 1956-ot követő leszámolás. (Folytatjuk) Harsányi László A Szentkorona őreinek fizetése A Szentkorona őrzéséről az 1608. évi 18. te. intézkedett, mely elrendelte, hogy a pozsonyi várban kell őrizni. Korábban a két koronaőr —- előkelő főúr — magánkatonasága védte ténylegesen is a koronát, a törvénycikk ezt a helyzetet megváltoztatva, rendelkezett a fegyveres koronaőrség felállításáról. Fizetésükről a király és az ország tartozott gondoskodni, a tisztek havi 15, a zászlótartó és a dobos 5, a 60 gyalogos pedig fejenként 4 forintot kapott. Az országgyűlés új adófajta kivetéséről is intézkedett a korona őrzésével kapcsolatos költségek előteremtésére, ez lett a coronalis pecunia. Pest vármegye egyik koronaadó-beszedője Michalek Miklós lett, neve több iratban is előfordul. Feladata nem volt könnyű, mert a sokféle adó mellett az újabb nem lett népszerű. Az ösz- szeg ugyan nem volt nagyon nagy — 1657-ben például 368 forintot kellett fizetni a vármegye adózóinak —, de a háborús időkben ennek az összegnek előteremtése sem volt egyszerű. 1663. február 5-én fizetését a vármegye egyenesen megtagadta, „hivatkozik a hadiadóra és az országgyűlési költségekre”. Alighanem más vármegyék is hasonlóan gondolkodtak. Erre utal, hogy a pozsonyi magyar kamara 1665-ben levélben sürgette az immár három éve elmaradt adó befizetését. A kamara „sürgeti a szentkoronát őrző gyalogosok fizetésére a pecunia coronalis három évre való kifizetését, mert ezzel a nyomorúság miatt elmaradtak Az adófizetések akadozása miatt a koronaőrség tagjai bizony sokszor késve kapták a zsoidot. Pogány György
