Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-01 / 26. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. FEBRUAR 1.. KEDD Tanyasi emberek Tét: a Bikahegyi-dűlo Javult a falvak egészségügyi ellátása Törteitek öröme, a kislabor Bikahegyi-dűlő. Kis sziget az Örkényi erdőben. Pár ház, mindegyik százéves. Előbb voltak itt, mint a közelben kanyargó lajosmizsei sínpár. A mozdonyfütty behallatszik a házba, a harangszó már kevésbé. A tanya lakói hetente egyszer járnak be a községbe vásárolni, de ha a hó leesik, hetekig el vannak zárva a külvilágtól. Lakók alatt a Dérity házaspár értendő, a többi ház gazdája csak alkalmanként, tavasztól őszig jár ki a tanyára. Az erdő és a mögötte húzódó tábla kárpótlásra kijelölt terület. Az eddig megtartott árveréseken nem került licitre, de hogy miért nem, az a polgármesterrel folytatott beszélgetésből sem derült ki egyértelműen. Örkényen suttognak, egyesek a földrendező bizottságot okolják. Az önkormányzat — ezért vagy másért — januárban nem újította meg a bizottság elnökének megbízatását. Kovács István polgármester arról biztosított, hogy márciusban, a harmadik — és egyben utolsó — árverésen a Bikahegyi-dűlőt is licitre bocsátják. * Dérity Rudolf következetesen magyarnak mondja magát, s alighanem rossz néven venné, ha valaki kétségbe vonná a szavát. Pedig ok akad a kételkedésre, lévén, hogy Rudi bácsi beszéd közben gyakran kever szerb szavakat magyarral, s mi tagadás, a cirill betűkkel is jobban elboldogul, mint a latinnal. — Nincs ebben semmi különös — kel védelmére Dé- rityné. — Rudi a Vajdaságban született, és szerb iskolába járt. Zenta színtiszta magyar volt Dérity Rudolf élete felér egy regénnyel, már a világ- rajötte is rendhagyóan kezdődött. — Zenta és Tornyos közt születtem, egy kétkerekű taligán. Apám kissé megkésve fogott be, hogy bevigye anyámat a bábához. Hogy a szüleim milyen nyelven beszéltek? Hát már álló évet megért nagyapám is magyarul! Zenta színtiszta magyar település volt, leszámítva a téglagyár melletti kolóniát, ahová még Trianon előtt telepítettek szerbeket. Apámtól tudom, eleinte békében élt a két nép. Olyannyira, hogy még a templomon is osztoztak. Egyik nap a katolikus pap mondta magyarul: az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében, a másik nap meg a szerb pópa szerbül: Vojim ja Ocsa, Vina, Duka, Amen. A bajok később jöttek, amikor én iskolába cseperedtem. Volt egy olyan rendelkezés, hogy egyazon családból csak minden második gyerek tanulhat magyar iskolában. Heten voltunk testvérek, én voltam a legnagyobb. így aztán az első négy osztályt szerb iskolában jártam. Az ötöt, hatot már magyarban végeztem, formaságból. Enélkül nem vettek volna fel inasnak. — Pedig az inaskodáshoz — disznóól-takarításhoz, pelenkamosáshoz — elég lett volna négy osztály — jegyzi meg Dérityné. — Azért a szakmára is megtanított a mesterem, kazánkovács és tüzesgépszerelőként szabadultam 1940-ben. Még alig serkedt a bajuszom, s már önállóan csépeltem a lokomobillal. Magyar halottak orosz földben — Milyen emlékei vannak Bácska visszacsatolásáról? — Számomra a visszacsatolás csak annyiból hozott változást, hogy a háború vé- gefelé, mint bunyevácgyanú- sat, munkaszolgálatra hívtak be, Rahónál tankcsapdát ástam. Viszont a ruszkik nem tettek kivételt, minket, munkaszolgálatosokat éppúgy elvittek kényszermunkára, mint a ránk felvigyázó keretlegényeket. Ötven ember egy vagonban, irány Szibéria. Előbb egy lánctalpassal a gázvezeték építésén dolgoztam 35—40 fokos hidegben. Egyszer megszámoltam a barakk mögötti hullákat. Ötszáz volt stósz- ba rakva, mint a tűzifa. Onnan visszahoztak az Uralon erre, egy textilgyárban kazánt fűtöttem. Ez Zaporo- zsecben volt 1947-ben. Itt láttam Sztálint „élőben”, amikor átadtak egy nagy gyárat, amit a magyar hadifoglyokkal építtettek fel. Hatvannégy hónap után, 1950-ben szabadultam, október elsején léptem magyar földre. De még tizenkét évig voltam megtűrt hontalan, csak 1962-ben kaptam meg az állampolgárságot. Közben? Előbb hetente, majd havonta kellett jelentkezni az Andrássy út 62-ben, s mint kémgyanús, Tito-bérenc, nem helyezkedhettem el a szakmámban. A végén már magam sem tudtam, hogy ki vagyok. Otthon Bácskában rühes magyar voltam, a bevonulás után szerb szimpatizáns. Az orosz fogságban csórt (ördög), Rákosiéknak kémgyanús. Az akkori időkre jellemző: késésben voltak a Népstadionnal, felvettek hegesztőnek. De ahogy elkészültünk, engem már másnap kirúgtak. Hosszú évekig szenestrógerként dolgoztam. Amikor végre megkaptam az állampolgárságot, kiváltottam az ipart. Maszekként sem éltem rózsásan, de legalább nem rúgtak belém a személyzetisek. Már van traktor meg kocsi is Dérity Rudolf 1982-ben vette meg a Bikahegyi-dűlő négy portájának egyikét, egyelőre csak hétvégi háznak. Tavasztól őszig ide járt ki az asszonnyal, rendbe tették az elvadult kertet, s már az első évben megtermelték a család téli szükségletét: krumplit, hagymát, káposztát, babot, zöldséget. — 1986-ban végleg kiköltöztünk a tanyára. Szeretek itt lakni, mert minden a Zenta melletti tájra emlékeztet. Amikor megjelent a kárpótlási törvény, én is benyújtottam az igényemet. A hadifogságban eltöltött 64 hónapért 704 ezer forint értékű kárpótlási jegyet kaptam. Mivel ’86 óta Örkényi lakosnak számítok, jogom van földigényre. Itt, a velünk Szembeni szántóból szeretnék néhány hektárnyit, meg egy darabka erdőt. Már vettem egy traktort és egy Barkast. Hatvanhét éves vagyok, de ha az Isten nem büntet betegséggel, még néhány évig megbirkózók a földdel. Klári néni — Dérityné — nem állja meg szó nélkül. — Föld, erdő! Már csak ez hiányzik a szívednek, papa! Rudi bácsi állítja: pont ez! Amiért is márciusban ott lesz a liciten. Matula Gy. Oszkár Költözik a hivatal Rövidesen költözik a polgármesteri hivatal. Verse- gen a község kormányosának nevezett Józsa úr szervezésében az üresen maradt kultúrházat alakítják át az elöljáróság házává. A jelentős munkálatokra két és fél millió forint áll rendelkezésre. Vimola Károly felvétele Pest megye apróbb településeinek alighanem az egészségügyi ellátás vonatkozásában maradt hátra a legtöbb törlesztenivalójuk az elmúlt évtizedekből. Sejthető ez már abból is, hogy a rendszerváltás után a legtöbb helyen rögtön az egészség- ügyi infrastruktúra fejlesztéséhez fogtak. Dél-Pest megyében például kivétel nélkül mindenütt az első helyen szerepelt a szakorvosi ellátás és az ahhoz szorosan kapcsolódó diagnosztikai létesítmények fejlesztése, bővítése, vagy éppenséggel — miként Csemőben — egy gyógyszertár létesítése oldotta e szolgáltatásban a feszítő gondokat. A korábbi időszakhoz képest jelentősen javultak a kocséri egészségügyi ellátásnak a feltételei, de a környék falvai közül talán a törteli önkormányzat mutatott fel e vonatkozásban a legtöbbet. A falu háziorvosi rendelőjét többek között fogorvosi szolgálattal is bővítették. Vadonatúj műszereket, fogröntgent kapott az egészségügyi részleg, a belgyógyászat pedig egy kislaborral gazdagodott, EKG-val, különböző szűrővizsgálatokra, így például koleszterin, vércukorszint mérésére alkalmas készülékekkel felszerelve. A labornak két okból is örülnek a törteliek. Egyrészt azért, mert párhuzamosan dolgozva a szakorvosi rendelésekkel, a jól képzett asszisztensek egy csomó rutinmunkát vettek le az orvosok válláról, akiknek így lényegesen több idejük jut a betegekre. Nagy könnyebbséget jelent továbbá az is, hogy számos laborvizsgálatra nem kell többé Ceglédre utazniuk. Az orvosok teljesítményarányos díjazási rendszere megengedi, hogy a befolyt pénzek egy részét szabadon használják fel a további fejlesztésekre. Mondják, a törteli orvosok élnek is e lehetőséggel. M. J. Kasszavizit Pest megye kórházaiban Az a számon tartott 13. havi... Tavaly törvényt alkotott a parlament, amely kötelezővé tette a közalkalmazottak tizenharmadik havi bérének januárban való kifizetését. Sokat hallottunk arról, hogy egyes közintézményeknek gondot okoz az ösz- szeg előteremtése. Lapunk megkérdezte a Pest megyei kórházakat, nekik sikerült-e előteremteni — és ha igen, hogyan — a kérdéses összeget. * — Az embereket nálunk is lefoglalja a saját munkájuk. Járandóságukról csak azt tudják, hogy meg kell kapniuk. Nem tájékozottak afelől, hogy milyen erőfeszítések kellenek például a tizenharmadik havi fizetés összegének előteremtéséhez. A törvényalkotóknak sem dolguk a fedezet biztosítása. Nekünk pedig azt ajánlották a fenntartó szervek, hogy gazdálkodjuk ki az ösz- szeget. Dr. Szőnyi Mihály, a váci Jávorszky Ödön Kórház orvos-igazgatója ezzel a bevezetővel érzékeltette intézkedéseik hátterét, melyek eredményeként végül, a múlt év december 14-én, a kórház valamennyi dolgozójának: orvosnak, műtősnek, nővérnek és technikai dolgozónak kifizették a tizenharmadik havi bérét. A teljes összeg 24 millió forint lett volna a társadalombiztosítási járulékok befizetésével együtt — magyarázta az igazgató úr, s hozzátette: — Egyelőre csak a bruttó béreket tudtuk kifizetni, a társadalombiztosítási járulékokat később utaljuk át. Nagyon tartottunk attól, hogy még így sem tudunk fizetni. Éppen ezért októberben és novemberben minden fórumot felkerestünk. A társadalombiztosítás nem akart, az önkormányzat nem tudott fedezetet nyújtani. Hitellel is próbálkoztunk volna, ám ahhoz a fenntartó szerv, esetünkben az önkormányzat jóváhagyása, felelősségvállalása kell a banknál. Vizsgáltuk a saját forrásainkat. Ev közben az üres állásokon helyetteseket alkalmaztunk, s számukra a bérkeret felét kifizettük, a fele megmaradt. Ez csak 4 millió forintot jelentett. Ekkor még nem tudtuk, hogy az új rend szerinti teljesítményelv alapján, többletmunkáért többletdíjazást kapunk a tb-től. Ez a többletdíjazás érkezett meg arra az időre, mikorra a kifizetésekhez kellett a pénz. Ebből és a bérmegtakarításból sikerült az ünnepek előtt borítékolni a tizenharmadik havi járandóságot. Hasonló forrásból fizették Vácott a körzeti rendelőkben dolgozó orvosokat, egészségügyieket is. K. T. I. * Dr. Mohos György, a ceglédi Toldy Kórház igazgató főorvosa: — Sejtettük, hogy nem remélhetünk pénzt központi támogatásból, az Egészségbiztosítási Pénztártól és persze az ön- kormányzattól sem. Egy esetleges hitel felvételét nem fontolgattuk. Végül is tudatosan készültünk arra — előrelátással és némi önmérséklettel —, hogy tudjunk fizetni tizenharmadik havi bért az esztendő végén. Jóval korábban döntöttünk arról, hogy ezt az elképzelést miként valósítjuk meg. Természetesen a Közalkalmazotti Tanáccsal, az Orvosi Kamara helybéli szervezetével és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szervezetével egyetértésben. Azt a rendelkezést hoztuk — a megállapodásunk értelmében —, hogy senkinek nem fizetünk helyettesítési díjat; s a túlórát (amiből kevesebbet rendelünk el) pedig szerényebben honoráljuk; A bérmaradványt a csekély, időnkén; megüresedett állásból és a táppénzen lévők béréből gyűjtöttük össze. Önmagában ez még nem lett volna elég. Egyéb bevétel is szükségeltetett: részben az, ami a kórház tevékenységéből ered, valamint a nem használt állóeszközök értékesítéséből. Mi tagadás, igen nehéz volt kigazdálkodni a tizenharmadik havi összeget. De megérte. Ez érződött a munkatársaink hangulatán. Mindenkinek jól jött a karácsonyi nagy bevásárlás előtt kifizetett pénz — mondta Mohos György. (f. f.) * Szűcs Gáspár Györgyné, a Budagyöngye Kórház gazdasági igazgatója: — Nem volt könnyű dolgunk, de végül is sikerült kifizetni ezt a plusz bért a dolgozóinknak. Az összeg egy részét megelőlegezte az Égészség- biztosítási Pénztár, ezt majd öt hónap alatt vissza kell fizetnünk, a többit pedig a megtakarításainkból fedeztük. * Fülöp Rudolf, a törökbálinti tüdőgyógyintézet gazdasági igazgatója: — Kórházunk időben felkészült az új finanszírozási rendszerre való átállásra. Komfortosítottuk a kórtermeket, ezért aztán a betegek szívesebben választják — ha már kénytelenek kezeltetni magukat — a mi intézményünket. Tehát nőtt a betegforgalmunk és bevételünk. A házon belül egy kis gyógyszertárat nyitottunk, ezenkívül nagyon keményen visszafogtuk a költségeinket. Mindezek eredményeként jelentős megtakarítást értünk el. S mivel várható volt, hogy a kérdéses összeget megelőlegezi az Egészség- biztosítási Pénztár, mi már akkor kifizettük a saját költségvetésünk terhére a tizenharmadik havi bért, dolgozóink legnagyobb örömére. (á. m.)
