Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-28 / 49. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. FEBRUÁR 28.. HÉTFŐ Nem kolhoz lesz a szövetkezet Kosdon is megnőtt a földéhség Megkérdeztük Hogyan védik a fogyasztók érdekeit? A gazdasági átalakulás és a privatizáció valódi versenyhelyzetet teremtett a piacokon, de egyre többen vannak, akik a versenyt csak tisztességtelen módszerekkel állják. A jelenlegi problémákról, a tapasztalatokról és a kereskedelem valamint a szolgáltatás területén foganatosított intézkedésekről kérdeztük Solymár Árpádot, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Pest megyei felügyelőségének vezetőjét. — Sajnos, az elmúlt évekhez képest a panaszok száma a háromszorosára emelkedett — válaszolta. — A legtöbb kifogás a fővárosi kereskedelmi, vendéglátóipari és szolgáltató cégeket éri. Az esetek többségében valamilyen forgalmazási előírás megszegése vagy engedélyek nemléte miatt vagyunk kénytelenek bírságolni, de gyakoriak a lefoglalások és a megsemmisítések is. Ez utóbbi az élelmiszerekre vonatkozik, amikor a termék forgalmazása egészségkárosító hatással járhat. Sok esetben ismeretlen az ám eredete is. Tavaly 11 millió forint értékű műszaki cikk árusítását tiltottuk meg minőségi kifogás miatt, műszaki hiányosság okán pedig mintegy 45 millió forint értékű ám maradt a raktárakban. Több mint 600 ezer forint- . nyi élelmiszert kellett megsemmisítenünk, de mindezek az intézkedések valamint a bírságok még mindig nem tartják vissza a kereskedőket a szabálytalanságoktól. Az elvégzett 1500 vizsgálat közül 560 es'etben történt felelősségrevonás, és többször tapasztaltunk ,ki- sebb-nagyobb szabálytalanságokat, súlycsonkítást, nem megfelelő tárolást, lejárt szavatosságú ám kínálását. Szomorú összegzése a tapasztalatoknak, hogy a becstelen kereskedők, szolgáltatók a bírság ellenére sem hagynak fel tevékenységükkel, ugyanis hasznuk így lényegesen nagyobb. Temérdek szabálytalanságot, minőségrontást derítettünk fel az üzemanyagtöltő állomásokon és az építőiparban is. A vizsgálatokat a társszervekkel, együttműködve végeztük. Ezek néha megdöbbentő eredményeket tártak fel. A próbavásárlások esetében minden negyedik üzletben valamilyen hiányosság vagy szabálytalanság volt tapasztalható. Mivel a vevők többsége nem képes eligazodni a mostani árudömpingben, néhány jó tanácsot adnék nekik. Minden esetben ellenőrizzék a vásárolt élelmiszerek szavatossági idejét, illetve ha ez nincs feltüntetve, ne vásárolják meg. Ne vegyenek olyan árut, amelynek az ára nincs feltüntetve. A KGST- vagy lengyelpiacokon se vásároljanak, mert meghibásodás esetén nincs mód a jogorvoslatra, mivel garanciát nem adnak a készülékekre, s az áms is napokon belül továbbáll. Üzemanyagot csak márkás kutaknál vásároljanak, mert a néha pár forinttal olcsóbban vett benzin, gázolaj a motor élettartamát csökkenti. Végezetül még egy észrevétel: bizalommal vegyenek hazai árüt, mivel ezek minőségi követelményei gyakorta szigorúbbak, mint a nyugati országokban, áruk kedvezőbb, s mostanában már a csomagolásuk is tetszetősebb. (Az országos helyzetképről lapunk 10. oldalán olvashatnak.) (szűcs) Halló 04, halló 05, halló 07 Lángoltak a bundák dig szövetkezeti kezelésben lévő területet. A többek által élesen bírált képviselő-testület nevében Borovits Ferenc polgár- mester , ezután higgadtan mondta el több közbeszólással megzavart érveit: —Tizenöt hektár összefüggő földterület arra kell, hogy a község fejlesztését szolgáló építkezésekre jelölhessünk ki parcellákat — közölte. Arra a kritikára válaszolva, hogy a Vácot elkerülő megépítendő 2-es sz. főútvonal nyomvonalán sem osztanak földet, a polgármester azt válaszolta: Ha azt a részt felosztanák, 5-10 ember kaphatna belőle. — Ki vállalja ezért a felelősséget? — tette fel választói előtt a szónoki kérdést, majd maga megválaszolta: — A nyomvonal menti kisajátítások árából a falu lakosságát kell előnyben részesíteni. A polgármesternek ezután dr. Balogh György, a szövetkezet jogásza segített azzal, hogy felolvasta a földkijelöléssel kapcsolatos törvények azon részét, melyek a képviselő-testület döntéseit meghatározták. Ezután Nagy Lajos, a földkiadó bizottság kosdi munkacsoportjának titkára szavazást rendelt el. Három ellenszavazat és öt tartózkodás ellenében az egész tagság megszavazta, hogy a 2-es főútvonal Kösd határában kijelölt nyomvonala mentén 21 hektár. 441 aranykorona értékű föld megváltási árát Kösd község önkormányzata a gázvezeték építésére fordítja. * — Hol tartanak a földrendezés és kárpótlás egészével — kérdeztük a gyűlés végén Nagy Lajostól. — A most vitatott kérdések közül a legjelentősebb az volt, hogy harmincán igényeltek egy kiváló területből, de csak tizenöt kérést tudtunk teljesíteni. Ezt újra kell tárgyalnunk. Eddig 453 igény érkezett hozzánk, amiből 225 hektáron, 5 ezer 644 aranykorona értékben 319-et teljesítettünk. Gondoskodnunk kell még a kárpótlásra várókról, akik tényleges igénye 10 ezer aranykorona érték, de csak 9 ezer áll rendelkezésünkre. Tehát nem tudunk mindenkit kielégíteni. Különösen, ha azt is számítom, hogy a törvény szerint az itteni árveréskor budapestiek is licitálhatnak majd. — Mi lesz abból, ha elviszik a kosdiak földjét? — Szemtörölgetés — válaszolta a titkár úr. Külön kategóriába tartozik a híres kosdi gyümölcsös, melyet Tóth Kálmán és Fehér Lajos szerint közösen kell megművelni és értékesíteni. A szakértelem hiánya ugyanis csak bajt okozna, úgy, mint régen, amikor az uradalom gyümölcsösét felosztották. Nagy Lajos szerint a, többség egyéni, Tóth Kálmán és Fehér Lajos szerint Fóttól megválva, de helyi szövetkezetben akar termel- n i. Háromszázhet venketten váiják a törvényt, ami alapján elszakadhatnak a fótiaktól, bár nem kolhozszerű szövetkezetei képzelnek el. Csak közös gép- használatot, értékesítést, majdnem úgy, mint elődeik. Kosdon régen is volt példa arra, hogy megegyezés szerint egyfajta növényt vetettek nagyobb táblákba, de külön művelték. K.T.I. Gyermekünnep Zsámbékon A bálkirálynő, Kellner Teréz piliscsabai kislány engedélyt ad a mulatság megkezdésére A szerző felvétele Szerencsére szinte példátlanul békés volt a hétvége a megyei rendőrök és mentők számára. A tűzoltók viszont nem sokat pihenhettek. Szombaton este fél kilenckor Gödöllőn, a Szabadság téren lévő kuka gyulladt ki. Az oltás csupán másodperceket vett igénybe. * A kistarcsai polgármesteri hivatal tűzjelző berendezése riasztotta a tűzoltókat tegnap, reggel fél kilenckor. A helyszínre érkezve kiderült, hogy vaklárma volt, mivel a riasztás a rendszer meghibásodása miatt következett be. * Szűcsműhely kapott lángra' Abonyban tegnap délelőtt. Bár a tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek és megkezdték az oltást, az anyagi kár mégis jelentős. Személyi sérülés nem történt. A tűz okát még vizsgálják. Lángoló Skodához riasztották a tűzoltókat Gödöllőn tegnap. A szerencsétlenséget a jármű üzemanyagcsövének törése okozta. A vezető a nála lévő porral oltóval időközben eloltotta a tüzet. * Beledobta kutyáit a szívtelen gazdi Budakalászon tegnap egy használaton kívüli kútba. Lakossági bejelentésre az állatorvos és a sintér is megérkezett. Az állatok életben maradtak. * Avartűz adott munkát a tűzoltóknak tegnap Cegléden, a Tör- teli út mellett. A 400 négyzet- méteres területen mintegy három perc alatt sikerült megfékezni és kioltani a lángokat. * Ugyancsak avartűzhöz riasatot- ták a vörös kakas megfékezőit Dabas II. kerületébe. Itt egyhektárnyi terület gyulladt ki. Ha valahol nagy a tömeg, azt szokták mondani: Egy gombostűt sem lehetne leejteni. Ráillet volna ez a mondás péntek délután a kosdi művelődési ház nagytermére is, ahol a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet részaránytulajdonosai tartották közgyűlésüket. Itt is tapasztalhattuk azt, hogy a kezdetben lebecsült vagyonnevesítés, a kárpótlás, újabban ugyancsak felértékelődött. Megnőtt a földéhség. A földterületek kijelölésekor azonban sokszor ütköznek az érdekek, el-el- szabadulnak az indulatok. Kurucz Kálmán, a szövetkezeti földkiadó bizottság kosdi csoportjának egyik tagja, a gyűlés elnökségében helyet foglalva hangoztatta: A Tópart elnevezésű terület kiosztásakor bizottságuk törvénytelenségeket követett el. Tóth Kálmán ezt azzal toldotta meg, hogy az összes terület részarányosoknak való kijelölésénél ez történt. Mégpedig azért, mert a bizottságiak többsége, az ön- kormányzat álláspontját képviselte. Az pedig jogtalanul vett községi tulajdonba edA legjobb megoldás Mentőkötél Veresegyházról (Folytatás az 1. oldalról) Az ajánlat egyik legkedvezőbb pontja, hogy az épület szeptember 1-jére elkészülne, így a gyerekek ott kezdhetnék a tanévet. Természetesen ehhez az iskolát is bővíteni kell. A község képviselő-testületének álláspontja szerint olyan színvonalas épületet kell létrehozni, amely megfelelő környezetet nyújt a gyerekek számára, és akik benne élnek majd, nem érzik magukat a társadalom másod- vagy harmadrangú állampolgárának. A bizottság több alternatívát is megvitatott, melynek során a képviselők egyetértettek a szakembereknek azon véleményével, hogy a családi házas elhelyezésre a szakmai felkészülés sokkal több időt venne igénybe, bár ezt a megoldást sem vetették el. Jelenleg azonban az érintett 140 gyerek számára a legjobb megoldás, a népjóléti bizottság tagjainak egyhangú véleménye szerint az, ha Veresegyház ajánlatát elfogadják és ott épül meg az új intézet. Az önként ajánlkozó település mellett szól az is, hogy két iskolaváros tőszomszédságában található, az általános iskolások helyben tanulhatnak, az intézet elkészülne szeptember 1-jére, és bőven kitelne abból a pénzből, amelyet a nagymarosi készenléti lakótelepért fog kapni a megyei önkormányzat Halász Csilla (Folytatás az L oldalról) A kísérlet ősszel is folytatódott, az egy településen élő rászorulók rendszeres pszichoterápiás foglalkozáson vettek részt. — A tábortalálkozókat évközben is megrendezzük, méghozzá úgy, hogy mindig más közösség látja vendégül a többieket — tájékoztatott Amrein Anikó óvónő, a zsám- béki csoport vezetője. A majálist éppen ezért Piliscsa- bán fogják megrendezni. A zsámbéki farsang délelőttjén a romtemplomhoz kirándultak a gyerekek, majd ellátogattak a lámpamúzeumba. A katolikus tanítóképző főiskolán elköltött ebéd után kicsik és nagyok izgatottan készültek a délutáni jelmezbálra. Törpék, manók, királykisasszonyok és pásztorfiúk, csíkos pizsamába öltözött rabok, valamint egyméter húszcentis tűzoltók készültek a (Folytatás az 1. oldalról) Az volt a cél, hogy az államtól függő, abszolút alárendeltségben lévő állampolgárt neveljenek. Mivel a család az egyén számára védőburok minden társadalomban, ezért nem kímélték. A képviselőjelölt hangsúlyozta, hogy mindenképpen egy ember- és családközpontú társadalmat kell építenünk. Nem vitatja, hogy a gazdaság növekedése fontos. Ám a szűkös anyagiak mellett is rengeteget változtathatunk az életünk minőségén. nagy bemutatkozásra, de még mielőtt erre sor került volna, Varga-Tóth Csaba terápiás zenetanár vezetésével a zsámbéki zeneiskola növendékei léptek fel. Muzsikáltak, illetve egy kedves zeA továbbiakban Jobbányi Gábor részletesen beszélt a megoldásokról. Az egyik legfontosabb az, hogy korlátozni kell a médiák családromboló hatását, a jövő kilátásta- lanságának sulykolását. Lényeges a pedagógusképzés átalakítása is, hiszen a nevelő a gyermekre nagy hatással van. A jogszabályoknak családcentrikusnak kell lenniük. A képviselőjelölt utalt arra, hogy milyen fontos feladat hárul az egyházakra, amelyek az elmúlt évszázadokban ember- és családnés jelenetet mutattak be pajtásaiknak. Az ötletesebbnél ötletesebb jelmezben felvonulókat a zsűri tortával, valamint százhetven tábla csokoládéval jutalmazta. T. Á. központúak voltak, s pótolhatatlan szociális, egészség- ügyi és karitatív teendőket láttak el. Utóbbiakra most is szükség lesz. Ehhez visz- sza kell adni az intézmény- hálózatukat és anyagilag támogatni kell őket. Befejezésül Jobbágyi Gábor elmondta, fontos átalakítani a szociál- és adópolitikát. Azt kell elérni, hogy a bölcsődék, óvodák tevékenységét a családok lássák el, s az utóbbiak jussanak támogatáshoz. F. F. Lényeges a pedagógusképzés átalakítása Támogatásuk a nemzet érdeke