Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-28 / 49. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. FEBRUÁR 28., HÉTFŐ 3 A kormányfő a DEMYC-konferencián Emberi jogi viták Nagygyűlés Nyíregyházán Surján: az arasson, aki vetett Két állásfoglalás-tervezet elfogadásával fejeződött be tegnap a DEMYC budapesti végrehajtó bizottsági ülése. Az európai jobbközép pártok ifjúsági szervezeteit tömörítő DEMYC tanácskozásának küldöttei részt vettek egy nemzeti kisebbségek problémáival foglalkozó szemináriumon, és találkoztak több vezető magyar kormánypárti politikussal, köztük Boross Péter miniszterelnökkel és Jeszenszky Géza külügyminiszterrel. — Egyedülálló helyzetet teremt Európában, hogy a magyarság 35 százaléka a határokon kívül, szomszéd országokban él. Ennek következtében vannak vitáink szomszédainkkal, ám ezek korántsem olyan kiélezettek, mint például a Balkánon vagy a Kaukázusban kialaFüzessy Tibor nem indul egyéni képviselőjelöltként a • májusi parlamenti választáson. Ezt a Kereszténydemokrata Néppárt esztergomi, dorogi és piliscsévi szervezetének szombati együttes ülésén jelentette be a tárca nélküli miniszter Esztergomban. Döntését azzal indokolta, hogy a párt kampánytanácsának kijelölt vezetőjeként intenzíven részt kell vennie a KDNP országos kampányának irányításában. Feladatának ellátása — hivatali munkája mellett — lehetetlenné Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke, szombaton délelőtt a budapesti Kossuth moziban mutatta be az MDF V., VI. és XIII. kerületi ország- gyűlési képviselőjelöltjeit: Bába Ivánt, Fodor Gusztávot, Schamschula Györgyöt és Zétényi Zsoltot: A választási nagygyűléssel egybekötött lakossági fórumot nagy érdeklődés kísérte. Szabad György bevezetőjében egy majdani stabil gazdasággal bíró, demokratikus, boldog Magyarország képét vázolta fel. Ezt követően az elmúlt négy év eredményeiről, ezen belül is a diktatúra alól felszabadult országok közötti élenjáróságunkról beszélt. Mint mondotta, legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy immár nem lehet a nép feje felett dönteni annak sorsáról. Kiemelte a közlekedés, az oktatás, valamint a külpolitika terén elért sikereket, de hangsúlyozta, hogy temérdek a teendő a közbiztonság, a hiányos, kiskapukat nyitvahagyó törvények és gazdaság további megerősítése terén. Bába Iván a sikeres külpolitika alapfeltételének a stabil, kiegyensúlyozott belpolitikát tartja. Mint mondotta, kult konfliktusok — mondta Boross Péter kormányfő pohárköszöntőjében, a DEMYC-szeminárium résztvevőinek tiszteletére adott szombat esti fogadáson. A miniszterelnök hangsúlyozta: vitáink szomszédainkkal olyan emberi jogi kérdésekről folynak, hogy az ott élő magyarok magyarként élhessék meg a hétköznapokat, anyanyelvű iskolákba járhassanak, és többszáz éves településeiket eredeti néven nevezhessék. Sajnos ezeket a kérdéseket még nem mindenhol kezelik európai módon — mondta a kormányfő. Boross Péter hozzátette: szomszédainkkal ugyanakkor fejlesztjük gazdasági, üzleti és kulturális kapcsolatainkat, és vitáink semmilyen veszélyt nem jelentenek Európára. teszi esztergomi jelölti megbízatásának lelkiismeretes teljesítését. Füzessy Tibor önmaga helyett Latorczai János ipari és kereskedelmi minisztert ajánlotta, aki a tárca élén nagyon sokat tehet a választókerület iparának és idegenforgalmának felvirágoztatásáért. Az ülés résztvevői megismerkedtek Latorczai János elképzeléseivel, választási programjával, majd az azt követő szavazáson megválasztották a KDNP esztergomi képviselő- jelöltjévé. Európában mindig is helyünk volt, s ezen az elmúlt 40 év minden torzulása sem változtat. Végezetül rövid összehasonlítást tett az itthoni eredmények és a többi felszabadult országban zajló folyamatok között. Fodor Gusztáv az önkormányzati munkában szerzett tapasztalatok alapján, a lakosság érdekeinek hű képviselését és a felnövekvő nemzedékek számára egy erős, gazdag, igazságos ország megvalósítását szorgalmazta. Schamschula György a nagy elődök, Széchenyi és Baross Gábor nyomdokaiba lépve az infrastruktúra fejlesztéséről és a nemzet felemeléséről szólott. Zétényi Zsolt az elkezdett folyamat továbbvitele mellett érvelt. Szerinte jelenleg nem az anyagi javakban való dús- kálás, Jtanem a megvalósult szabadságeszmény a fontos. Az anyagi jólét ennek függvénye kell hogy legyen. Végezetül a külföldi tőke beáramlásának szükségessége mellett az idegen befolyás elkerülését hangsúlyozta. A program utolsó részében a jelenlévők tehették fel kérdéseiket, mondták el észrevételeiket. A mostani kormánykoalíció pártjainak erkölcsi joguk van az ország irányításának folytatására — jelentette ki Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tegnap, a KDNP Nyíregyházán rendezett, északkelet-magyarországi regionális kampánynyitó nagygyűlésén. A KDNP vezető politikusa hangsúlyozta: a súlyos örökség ellenére is megkezdődött az átalakulás, érzékelhetők a fellendülés jelei. (Folytatás az L oldalról) — Gondolom, szóba kerültek a közelgő' parlamenti választások is. — Természetesen nem kerültük, nem kerülhettük meg a sorsdöntő eseményt, ha röviden is, de szót ejtettünk róla. Kifejeztük reményünket, hogy az urnákhoz járulók józan megfontolás után a programokat alaposan megvizsgálva, az üres ígérgetéseket elvetve adják majd le voksukat. Megjegyeztük továbbá: remélhetőleg figyelembe veszik majd a szavazók azt a tényt, hogy a piacgazdaságra való áttérés nem mehet, nem mehetett végbe egyik napról a másikra, a nyugati országok életszínvonalának elérése — javarészt a szocializmusból hátramaradt gazdasági terhek miatt — hosszú, keserves folyamat. —A találkozó létrejötte felveti a kérdést: más pártok, politikai szervezetek is keresik-e a kapcsolatot a katolikus egyházzal? — Van érdeklődés, jómagam például alig egy nappal az MDF-politikusokkal való eszmecsere előtt a Fidesz parlamenti frakciójának néhány tagSzabaddemokrata irányelvek A szabaddemokraták szerint a következő kormánynak el kell indítania az országot a felemelkedés útján. Az új kabinetnek a gazdasági feladatok megoldására és a szociális gondok kezelésére kell összpontosítania tevékenységét, és szakítania kell a gazdasági és a szociális kérdések hatalmipolitikai vagy ideológiai szempontú megközelítésével. Egyebek mellett erre helyeződik a hangsúly a szabaddemokraták koalíciókötési irányelveiben, amelyeket szombaton fogadott el az országos tanács. Az SZDSZ OT elfogadta a megyei egyeztető testületek által előkészített területi listákat — jelentette be Pető' Iván pártelnök. A Pest megyei listát Kuncze Gábor vezeti. A budapesti lista első helyén Pető Iván neve szerepel, az országos listát Kuncze Gábor vezeti, majd Fodor Gábor következik. Úgy vélte: az elkövetkezendő négy évben kell megtenni azokat a lépéseket, amelyek a tartós gazdasági emelkedést lehetővé teszik. Surján László szerint a válaszlóknak ezt kell mérlegelniük májusban, amikor a döntést meghozzák. Új politikai erőnek szavaznak-e bizalmat, s annak alapján új módon, új irányba indul el az ország, vagy érdemes úgy gondolkodni, hogy az arasson, aki vetett. A pártelnök szerint a jával is találkoztam. A velük való beszélgetés alapján megerősödött az a véleményem, miszerint átalakulóban van a magát ma már nemzeti-liberálisként aposztrofáló szervezet. Átalakulása, változása az én megítélésem szerint pozitív történés, s bár tény, hogy a folyamat végkimenetele még bizonytalan, el kell ismemi: az utóbbi időben a korábbiakban mutatott- nál jóval nagyobb érdeklődést tanúsít a Fidesz az egyházak jogai, tevékenysége iránt. (ribáry) * Nyilvános szekcióüléseket tartott tegnap Balassagyarmaton a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportjának elnöksége. A gazdasággal és az infrastruktúrával foglalkozó szekcióban Szabó Iván pénzügyminiszter kijelentette: Nagy biztonsággal állíthatom, hogy az idei lesz az első év, amikor nagy valószínűséggel nem kell pótköltségvetést csinálni. Bevált az adótörvény módosítása: a januári áremelkedés mérTegnap délelőtt a Nemzeti Sportcsarnokban megkezdődött az MSZP kongresszusa, amely jóváhagyta a párt választási programját és a szocialisták országos választási listáját. A tanácskozáson a 393 megválasztott küldöttből 377 jelent meg. A tanácskozás vendégeként megjelent a megnyitón Pető' Iván, az SZDSZ elnöke, valamint az MSZDP képviseletében Borbély Endre alel- nök. Mindkettőjüket vastaps köszöntötte. Horn Gyula, a szocialista pártelnök bírálta a kormány elmúlt négyéves tevékenységét, majd arról szólt, hogy az ország életében a tartós fordulatot egy számottevő parlamenti többségen nyugvó, szocialista—liberális együttműködés, és egy ilyen alapon létrejövő kormány szavatolja, amely nyitott minden gyakorlatias politikai erő, köztük a kereszténydemokrácia irányában is. mostani kormányzat, az azt alkotó politikai erők vetettek, ezért joggal tartanak igényt az aratásra. A nagygyűlés szónoka úgy vélekedett: a Kereszténydemokrata Néppárt programja alkalmas a szociális biztonságot is nyújtó, jól működő piacgazdaság kialakításának folytatására, a gazdasági növekedés fokozására, valamint az átalakulás miatt nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére. téke az előző évinek a fele volt. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter szerint az infrastruktúra fejlesztése jelent kiutat a krízisből. A túlméretezett nehézipar miatt nehéz helyzetbe jutott országrészek számára aligha hoz megváltást a modem ipar. A gyakori szemrehányásokra, miszerint az MDF sikerpropagandát folytat, Schamschula György ezt válaszolta: bolond, aki nem rakja kirakatba azt, amilye van. Épül az ország, a nemzet emelkedő pályára lépett, Magyarország lakható, komfortos ország lett. A mezőgazdaság kilátásairól szólva Raskó György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára kijelentette: az ágazatban mind többen nyerik visz- sza hitüket. Ha nem lesz aszály, kitűnő gabonatermésre számíthatunk. Drasztikusan csökken a parlagon hagyott terület nagysága. A külpiaci árak is biztatóak, jó év vár az olaj magvakra és a kukoricára. Újraéled az állattartás, az ellenőrzött állományból származó állatok vásárlását a kormány egymilliárd forinttal támogatja. Az MSZP elnöke visszautasította az MSZP és az MSZOSZ választási megállapodását ért bírálatokat. Elhatárolódott a Munkáspárttól, mondván, hogy a két párt programjai még csak köszönő viszonyban sincsenek egymással. A kongresszus Szekeres Imre alelnök előterjesztésében tájékoztatást hallgatott meg az országos lista összeállításáról, majd a kongresz- szus résztvevői hozzáfogtak a lista megszavazásához. Szekeres egyebek között közölte, hogy minden híreszteléssel ellentétben Szűrös Mátyás, az Országgyűlés szocialista alelnöke nem mondott le az országos listán való indulásról, s a- névsor 11. helyén szerepel. Az országos listát Hóm Gyula vezeti, a második helyen Hagy Sándor (MSZOSZ-elnök), a harmadikon Békési László neve szerepel. Nem csak akarat dolga A különféle pártok programjait olvasgatva, a pártvezetőket hallgatva majdnem mindegyikről elmondhatja az ember, hogy szinte egyhangúlag megegyeztek: ha kormányzati tényezővé válnak, csökkenteni fogják az ilyen meg az olyan adót. Ez biztosan így van, törekvéseikben nem áll szándékomban kételkedni, hiszem, hogy lelkűk mélyén valóban célul tűzték: a terheken könnyíteni fognak. Ám ezzel kapcsolatban nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a legutóbbi önkormányzati választások előtt egyetlenegy párt volt, amelyik mcsz- szemenőkig tiltakozott az iparűzési adó bevezetése ellen. Ez a párt, legalábbis a fővárosban, megnyerte az önkormányzati választást, s Demszky Gábor személyében polgármestert adott Budapestnek. Demszky színrelépése után nem sokkal már hallani lehetett, hogy a szabaddemokrata vezetés alatt álló fővárosunkban bevezetik az iparűzési adót, majd be is vezették. Ezzel eltértek eredeti programjuktól, ám valószínű, hogy nem azért keli Budapesten ilyen adót fizetni, mert az SZDSZ vezetői gonoszak, s így akartak kitolni a fővárosi iparosokkal, hanem azért, mert bizonyos kiadások fedezéséhez pénzre is szükség volt. Ez a példa is mutatja, hogy roppant óvatosnak kell lennünk, amikor adócsökkentéssel hitegetnek bennünket a parlamenti képviselő-választásokon induló miniszterelnök-jelöltek és leendő képviselők, hiszen tudván tudjuk, néha el kell távolodni attól, amit személy szerint szeretnének az ország vezetői, s azt kell csinálniuk, ami véleményük szerint abban a pillanatban leginkább hasznos. S lássuk be — tapasztalhattuk az elmúlt években —•, ez nem mindig jár együtt az úgynevezett népszerű intézkedésekkel. Hangsúlyozom, egy percig sem kételkedem azoknak a szavában, akik most jókora adócsökkentéseket helyeznek kilátásba, de tanácsos tudniuk: ezeket a terheket néha előre nem látható, kiszámíthatatlan világpolitikai, világgazdasági jelenségek is befolyásolhatják. Tehát amikor a leendő képviselő adócsökkentéseket helyez kilátásba, jó lenne ha hozzátenné: ez az ő elképzelése, amit remélhetőleg megvalósíthat akkor, ha a dolgok, elsősorban a gazdaságiak, szerencsésen alakulnak. (Vödrös) Az esztergomi képviselőjelölt Füzessy helyett Latorczai Bemutató a Kossuth moziban Stabil, boldog országot Nem lesz szükség pótköltségvetésre? MDF-politikusok a váci püspöknél Az MSZP „nem köszön” a Munkáspártnak Szűrös a tizenegyedik (szűcs)