Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-25 / 47. szám

... *•** \ PEST MEGYEI XXXVIII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM Ára: 13,50 forint 1994. FEBRUÁR 25., PÉNTEK Nem adtak nyugtát — bezárták az üzletet Az adóhatóság szigora Nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt az ország­ban elsőként két Pest megyei üzletet záratott be háromna­pos időtartamra az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal — tudtuk meg tegnap az APEH illetékeseitől. Csütörtökön hajnali öt órakor zárt ajtók fogadták Gödöllőn a MÁV-ál- lomásnál lévő restibe igyekvőket, s ugyanígy jártak Vácott egy kis vegyesbolt vásárlói is. Az adóhatóság vezetői bíz­nak a precedens értékű intézkedés visszatartó erejében. Kovács Béla 1947. február 25-én rabolta el az országot megszállva tartó Vörös Hadsereg budapesti lakásáról Kovács Bélát. Ki volt ez a Kovács Béla, és miért kellett elrabolni? Alig fél évvel a második világháború befejezése után, 1945. november 4-én országgyűlési választások voltak Magyarországon, melyet a Független Kisgazdapárt nyert meg 57 százalékkal, tehát fölényesen. A megszálló csapatok támogatását élvező' Kommunista Párt alig 17 százalékot tudott összehozni. A kisgazdák választási kampányát Kovács Béla vezet­te, aki ekkor a párt főtitkára volt, s Nagy Ferenc és Var­ga Béla mellett a Független Kisgazdapárt politikáját meghatározó, úgynevezett paraszti centrum vezéralakja. Rákosiéknak hamar rá kellett jönniük, hogy demokra­tikus eszközökkel nem képesek megszerezni a hatalmat, Kovács Béláék meg úgy gondolták, hogy ha a békeköté­sig, vagyis a katonai megszállás megszűnéséig meg tud­ják őrizni a választásokon elért eredményeket, akkor a Vörös Hadsereg távozása után a kommunisták semmire sem mehetnek a 17 százalékukkal. Ezért akarták a Kis­gazdapártot minél előbb szétverni. E téren Kovács Bélát látták a legnagyobb akadálynak. Nagy Ferencet elsősor­ban államigazgatási, Varga Bélát pedig országgyűlési feladatok foglalták le, a harmadik vezető parasztpoliti­kusnak viszont éppen a pártügyek jelentették a fő tevé­kenységet. Az 1946—47-es évforduló után rukkoltak elő Rajkék az úgynevezett köztársaságellenes összeesküvés leleplezé­sével. Ennek kapcsán kisgazdapárti politikusokat is le­tartóztattak. Egy illegálisan kijuttatott levélből kiderült, hogy a vallomásokat veréssel szedték ki a vádlottakból. Hamarosan célozgatni kezdtek Kovács Béla bűnrészessé­gére is. Többhetes politikai csatározás után a Kisgazdapárt fő­titkára — az ország nyugalma érdekében — hajlandó volt szabadságra menni, majd — újabb támadások hatá­sára — lemondott a főtitkárságról, levelében azonban hangsúlyozta: „Egész életem munkájával kerültem vol- . na szembe, ha a köztársaság, népünk szabadsága, a föld­reform vagy a demokrácia bármely vívmánya ellen irá­nyuló szervezkedésben részt vettem volna.” A kommunistáknak azonban ez sem volt elég: kiadatá­sát kérték a parlamenttől. A magyar demokrácia történe­tének egyik legnagyszerűbb eseménye volt a követelés visszautasítása. Kovács Bélán azonban ez sem segített. Rákosiék — látva, hogy politikai eszközökkel nem tud­ják elérni céljukat — nyílt erőszakhoz folyamodtak. 1947. február 25-én a Vörös Hadsereg elrabolta a Kis­gazdapárt főtitkárát. A Szovjetunióban — bírói tárgya­lás nélkül — húszévi kényszermunkára ítélték. A Sztá­lin halála utáni „olvadás”hatására 1955 őszén — sú­lyos betegen — visszahozták Magyarországra, de csak 1956 áprilisában engedték szabadon. A történelem elég­tétele, hogy az ’56-os forradalmi kormány tagja lett. 1959-ben halt meg. Tisztelettel hajtsunk fejet Kovács Béla emléke előtt, mert a kiváló parasztpolitikus az 1945—47-es magyar demokrácia kiemelkedő személyisége volt. Török Bálint A Elet elleni bűncselekmények Eltökélt megyei életvédelmisek Az élet elleni bűncselekményekről tartott sajtótájékozta­tót tegnap, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon dr. Komáromi István ezredes, főkapitány, valamint vezető munkatársai: Balajcza Tiborné dr. alezredes, vizsgálati osztályvezető, Kovács József alezredes, rendőrségi főtaná­csos, Tóth András alezredes, életvédelmi alosztályvezető, dr. Fuér Angéla bűnmegelőzési osztályvezető. Finn üzenet Finnország csütörtökön hiva­talosan bejelentette, hogy részt vesz az 1996-os buda­pesti világkiállításon. Az észak-európai térségben Finn­ország a második állam — Észtország után —, amely kö­zölte részvételi szándékát. A Zeneműkiadó privatizációja Az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft privatizá­ciójával kapcsolatos újabb fejleményekről tudósított az MTI Csépi Lajosnak, az ÁV Rt. igazgatójának tegna­pi sajtótájékoztatóján el­hangzottak alapján. Infor­mációink szerint bejelenté­sére a Ricordi cég igazgató asszonyával folytatott reg­geli tárgyalása után került sor. A tájékoztatón elhang­zottak szerint Csépi Lajos elképzelhetőnek tartja, hogy a kompromisszum kedvéért a tervezett 25,1 százalékos tulajdoni há­nyad helyett az ÁV Rt. 51 százalékos tulajdoni részt tart meg az EMB-ből, a ma­gyar zenei élet képviselői­nek a megnyugtatására. Mint ismeretes, Csépi La­jos február 12-én fogadta a Magyar Zenei Társaság kép­viselőit, akiknek ígéretet tett, hogy az EMB-t 66,6 százalékban magyar tulaj­donban tartja meg. (Folytatás a 3. oldalon) Hajdú Miklósáé főosztályve­zető elmondta, hogy mindkét helyen rövid időn belül — ja­nuár első hetétől a múlt hét vé­géig — a véletlen kiválasztás elve alapján négy alkalommal végeztek ellenőrzést a revizo­rok. Nem kaptak nyugtát, noha már az első esetben él­tek szankcionálási jogukkal, s Nem harcos feministák aka­runk lenni, hanem egyenran­gú emberek, akik a férfiak­kal szövetségesként szeret­nénk együttdolgozni — je­lentette ki Szilágyiné Csá­szár Terézia, a Keresztény- demokrata Néppárt alelnöke tegnap azon a sajtótájé­koztatón, amelyen a párt női képviselőjelöltjeit mutatták be. A KDNP 176 egyéni kép­viselőjelöltjéből 16 nő indul az országgyűlési mandátum megszerzéséért. Az alelnök úgy vélte, valamennyien rá­mulasztási bírságot róttak ki az üzletek működtetőire. En­nek összege a jogszabály sze­rint először 100 ezer forintig terjedhet, ami minden további mulasztásnál duplázódhat. A konkrét ügyekben 50 ezer fo­rint volt az induló bírság: a negyedik határozat az egyik­nél már 400 ezer, a. másiknál termettségükkel, képességei­ket és tudásukat eddig is bi­zonyítva érdemelték ki a he­lyi szervezetek bizalmát. Ézek a nők, asszonyok vál­lalták a közéletben való megmérettetés nagy fizikai és lelki állóképességet igény­lő feladatát. Az anya, a fele­ség, a betegápoló hagyomá­nyos női szerepeinek megfe­lelve, hivatásuk gyakorlása mellett lépnek arra a porond­ra, amely néha gladiátorvia­dalokra emlékeztet. A párt taglétszámának felét nők al­kotják. A nemek egymáshoz 300 ezer forint pénzbírságot, továbbá a három napig terje­dő bezárás időpontját tartal­mazta. A szankció komolysá­gára utal, hogy eddig a bünte­tés teljes összege 650, illetve 750 ezer forintra rúgott. Ám úgy tűnik, hogy az érintettek még ettől sem kaptak észbe: a főosztályvezető szerint van egy kör, aki nem hajlandó az adózás medrébe beállni s ez­zel jelentős adóbevételtől fosztja meg az államot. Ennek arányaira jellemző, hogy a kft. által működtetett dohány­kiskereskedés napi árbevétele eléri a 100 ezer forintot. (Folytatás a 4. oldalon) való viszonyának ez a ki­egyensúlyozott felfogása — tette hozzá Szilágyiné Csá­szár Terézia — a keresztény­demokrata emberfelfogás­ból következik. Az alelnök úgy vélte, a nők másságukkal gazdagíthat­ják a közéletet. Ők ugyanis szakmai felkészültségük, em­beri kvalitásaik mellett mint­ha közelebbről érzékelnék az emberek problémáit, fogéko­nyabbak, megértőbbek, hajla­mosabbak a konszenzus kere­sésére. (Folytatás a 3. oldalon) Kormányülés Elfogadott alaptanterv A kormány elfogadta a Nem­zeti Alaptanterv tantervi alap­elveit — jelentette be a tegna­pi kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Mádl Ferenc kultuszminiszter. A művelődési és közoktatási tár­ca vezetője közölte azt is, hogy a NAT másik részét, a tantervi követelményeket a minisztérium körülbelül két hónap múlva bocsátja ki. Az alaptan terv értelmében kidol­gozott követelményrendszer alkalmazása a NAT kiadását követő 3. év szeptemberétől lesz kötelező. Az addig hátra­lévő időben el kell készíteni az iskolatípusokra vonatkozó kerettanterveket és át kell dol­gozni, valamint kinyomtatni a tankönyveket is. Elfogadta a kormány az árutőzsdéről és a tőzsdei határidős ügyletekről szóló törvény tervezetét. A par­lamenti pártok konszenzusa alapján jó esély van arra, hogy a jogszabály tárgyalását sür­gős eljárásban megkezdje az Országgyűlés. (Folytatás a 3. oldalon) Videón, és színes fényképe­ken mutatták be az újság­íróknak a gyilkosságok hely­színét, és a szerencsétlen áldo­zatokat. A legfiatalabb közü­lük háromesztendős kislány, akinek tébolyodott anyja okoz­ta a vesztét, a legöregebb nyolcvanöt esztendős asszony. A tájékoztatón elhangzott: Pest megyében 1990-ben emelkedett először jelentősen a bűnözési hullám, és a sta­tisztikai adatok szerint 1992-ben tetőzött. Ekkor több mint negyvennégyezer bűncselekményt követtek el a megyében, míg tavaly 37 ezer 454-et. (Folytatás a .16. oldalon) Vállalkozók áruháza Budaörsön Metró Budaörs néven vállalkozók áruháza épül Budaörs és Biatorbágy között. A külföldi tökével megvalósuló beruházás régi vásárlói igényt elégít majd ki, mintegy tízezer négy­zetméter alapterületű lesz az eladótér, s fedett parkoló teszi kulturáltabbá a vásárlást. Az áruház a tervek szerint ősszel nyitja meg kapuit MTl-fotó Bemutatták a KDNP női képviselőjelöltjeit Közelebbről érzékelik a problémákat

Next

/
Thumbnails
Contents