Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-22 / 44. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. FEBRUAR 22.. KEDD A jelek önmaguk helyett beszélnek // Osiség a művészetben Vincze Ottó már húszéves korában meglepően érett művekkel jelentkezett a szentendrei művészek kollektív tárlatain. Huszonegy évesen önálló kiállításon mutatta be festményeit (1985-ben)Szentendrén. A kezdeteknél Deim Pál és Balogh László helyi művészek segítették. Képei többször voltak láthatók csoportos és önálló kiállításon, itthon és külföldön, legújabb alkotásait a Szentendrei Art’éria Galéria nemrégen megnyílt kiállításán láthattuk, több híres művész: Deim Pál, Wahorn András, fe Lugossy László munkái mellett. Vincze Ottóval Szentendrén beszélgettem a galériában, e különös XX. század végi alkotások „társaságában”. ben mutatkozik meg. Formailag új, tartalmi szempontból nagyon is tradicionális, mivel mély gyökerekhez nyúlik visz- sza. Gondolok itt olyan jelekre, amelyek fellelhetőek a Felső-Tisza-vidéken, azokra a háromszögekből, körökből álló nonfiguratív jelekre (például a kapufélfákra, fej fákra Lehet, hogy a csoport újra ki fog állítani, esetleg új tagokkal, más felállásban. Az Art’éria viszont kereskedelmi galéria, kvalitáscentrikus üzleti közösség. — Ezek szerint az Artériában az anyagiak miatt szerepel? — Ez azt feltételezné, hogy az Art’éria egy jól menő üzlet legyen, pedig erről szó sincs. S én különben is túl kevés ideje vagyok ott tag, így nem tudok még ezen a téren mérleget vonni. — A Pentaton csoport tagjait összekötő szál az a jelstruktúra volt, amely a magyar népi művészetben az ősiségiül fogva fellelhető. — Az én munkáimban is voltak olyan geometrikus motívumok, amelyek eredete az ősi magyar néprajzban keresendő. Korábbi munkáimban a geometriai forma új helyzet— Hogy érzi manapság magát egy fiatal képzőművész Magyarországon? — kérdeztem. — Van egy-két dolog, amiben mindannyian hasonlóan érezhetjük magunkat —- kezdte válaszát Vincze Ottó. — Itt van például a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, amely mára egy szociális típusú tömörüléssé vált. Tehát elég kevés az a fórum, ahol egy ifjú művész megmutathatja magát. Úgy érzi az ember, hogy egzisztenciálisan kezd ellehetetlenülni, de ennek nem szabad befolyásolnia a munkát. Nekem meg lehetne az okom arra, hogy jól érezzem magam, hiszen Derkovits-ösz- töndíjas vagyok, és ez egy komoly rang, egyre inkább azonban csupán erkölcsi. Szóval... nehéz. — Régebben tagja volt a Pentaton csoportnak, ezzel végleg szakított, miután az Art’éria Galériához került? — Nincs szoros összefüggés a kettő között, a Pentaton egy v szemléletmódbeli közösség volt, egymás munkáinak vállalása, néminemű stiláris azonosság: és általában a résztvevőknek a művészethez való viszonya közös volt. így szerveződött a csoport. Sajnos tiszavirág-életűvé vált az első kiállításunk után, a továbbiak nem jöttek létre, bár ez a mai napig nyitott kérdés. Hogyan jutunk egyről a kettőre? (Szerigráfia. 1992) Vincze Ottó: „Engem megfogtak ezek az ősi magyar jelek...” vésett díszítő motívumokra), melyek eredete a honfoglalás kori időkre nyúlik vissza. Ezek egyedülállóak Európában, hiszen ha szétnézünk a többi néprajzi területen, akkor olyan díszítőmotívumokat találunk, melyek figuratí- vak (például fa, madár, különböző növény- és állatábrázolási formák). Engem megfogtak ezek az ősi magyar jelek, amelyek formai tisztaságuknál fogva nagyon közel állnak hozzám, ahhoz a művé-' szethez, amely szintén lé- nyegretörően, kevés elemből építi fel a kompozíciót. — Mi az, amit ezzel nekünk, nézőknek mondani akar? — Egy absztrakt képet nagyon nehéz verbálisra lefordítani, hogy mi is a szándéka; egy jó absztrakt mű vizuális közlés, tehát nem igazán szerencsés a szavak útján történő fordítás. Az volt a szándékom, hogy kifejezzem: az én formáim nem egyszerűen dekoratív, egymás mellett szereplő formák, hanem olyan jelek, amikről tudjuk, hogy mit jelentenek, de van egy olyan misztikus-mitikus tartalmuk is, amivel kapcsolatban nemigen tudjuk, milyen üzenetet hordoznak számunkra, de a mai napig használatosak bizonyos területeken. — Ezek szerint Vincze Ottó a néprajzi hagyományokat viszi tovább? — Benne van ez is, de áttételesen nagyon szubjektiven értelmezve. Ezek első megközelítésre nem nyilvánvalóak, de rejtetten ott vannak a képekben. — Mely rétegnek készíti ezeket az alkotásokat? Kik azok, akik ezt „veszik”? — Nem szeretek így, rétegekben gondolkodni. Legjobb lenne, ha mindenki vehetné. Tudom, ez nincs így, nem is lesz így, nem is volt soha. Azok veszik ezt az „adást”, akiknek van hozzá „antennájuk”. Én magam szeretném, ha minél jobban megközelíthető lenne ez a fajta művészet. Juhász Katalin Egy szakmai találkozó tanulságai Tanítóképzés holland tapasztalatokkal A hazai és a határainkon túli oktatási műhelyek gyümölcsöző kapcsolatainak jó példája a magyar református iskolák és a holland—magyar oktatási központ, az ÉTI között már több éve létező együttműködés. Részese ennek a munkának a nagykőrösi református tanítóképző és az Arany János Református. Gyakorló Általános Iskola is, mely intézmények főleg a leendő tanítók felkészítéséhez igyekeznek minél több hasznosítható tapasztalatot átvenni a hollandoktól. A nagykőrösieknek eddig két alkalommal volt módjuk a kinti egyházi iskolákban ta- nulmányozi a holland tanító- képzés módszereit. A napokban pedig az utrechti Mami Akadémia 4 tagú küldöttségével folytathattak többnapos szakmai konzultációt. — Gyakorló iskola lévén, számunkra mindenekelőtt a tanítójelöltek gyakorlati képzésének fejlesztése a legérdekesebb. Ez az általános cél azért is kapott nálunk nagy hangsúlyt, mert köztudott, hogy hazánkban egyik nagy probléma az, hogy az egyetemekről, főiskolákról kikerült pedagógusok elméletileg ugyan jól felkészültek, ám tudásuk alkalmazásával, a gyerekekkel való bánásmód vonatkozásában már vannak gondjaik. A nagykőrösi református tanítóképző hazai viszonylatban is különbözik a hasonló oktatási intézményektől abban, hogy itt lényegesen többet tanítanak a hallgatók. Igen nagy számok jönnek ki. Az első félévben például 500 tanórát és közel 100 napközis foglalkozást tartottak nálunk a jelöltek. Nagyon jó, hogy ez így alakul, hiszen a tanítóképzőben nem afféle futószalagszerű oktatás folyik. Viszonylag kis hallgatói létszámának köszönhetően a szaknevelőknek több idő jut egy-egy jelölttel foglalkozni, akik értékes gyakorlati tapasztalatokkal kezdhetik a pályát. Nos, ehhez igyekeznek nekünk segítséget nyújtani a holland tanárok, már két év óta — foglalta össze az együttműködés lényegét dr. Makai Katalin, az Arany Já- nos-iskola igazgatója. — Gondolom, nemcsak szakmai körökben vetődik fel a kérdés, vajon mennyire hasznosíthatók a holland tapasztalatok itt, Magyarországon, ahol mások az oktatás feltételei? — Nálunk az egyházi intézmények komoly finanszírozási problémákkal küzdenek. Legtöbbször emiatt támadnak a tapasztalatok átvételében nehézségeink. Különbség van abban is, hogy Hollandiában az elméleti felkészítésnek, vagy pontosabban a magas tudományszintnek az elérésére nem fektetnek akkora hangsúlyt. A középiskolai tudásanyagot elegendőnek tartják ahhoz, hogy valaki az elemi iskolában taníthasson. Ily módon sokkal több idő jut arra, hogy lépésről lépésre megtanítsák a hallgatókat elméletben is, a gyakorlatban is, tanítani. Nálunk fontosnak tartják, hogy a pedagógus többet tudjon, mint amit tanít, ami természetesen érthető is, hiszen a mai gyerekek rendkívül nyitottak, s az kész csőd lenne egy tanító számára, ha nem tud választ adni. Lényeges különbség van a gyakorlati oktatás feltételeiben is. Hollandiában főiskolai szinten 1 szakvezetőre csupán 1-2 hallgató jut, míg itt, kőrösön például 10-12. Mindezt nem panaszként rovom fel a mi viszonyainkkal szemben. Itt mások a szokások, mások a követelmények, tehát mindenekelőtt azokat figyelembe véve kell értékelnünk és alkalmaznunk a hollandiai tapasztalatokat. Az apróbb, de lényeges dolgokban sokat lehet tőlük tanulni. — A következő szakmai találkozó mikor lesz? — Májusban ismét jön a holland küldöttség. Továbbra is az elmélet—gyakorlat kontaktusa lesz a vizsgálandó téma, de akkor már a dokumentumok is elkészülnek a közös munka eredményeiről. Miklay Jenó' A Reguly Társaság rendezvénye Nyelvrokonaink gyermekszemmel A Reguly Társaság, amely azon fáradozik, hogy finnugor nyelvrokonaink kultúrája a magyarság körében minél ismertebb legyen, a közelmúltban gyermekraj zpályáza- tot hirdetett, melynek díjátadása a hét végén volt a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának tanácstermében. A több száz pályamű közül húsz képet állítottak ki, amelyeket a napokban az egyetem finnugor tanszékének tárlóiban tekinthetnek meg az érdeklődők. (V. kér., Piarista köz L). A kiállításnak március 23-tól az immár új helyre költözött, Andrássy úti orosz kulturális központ ad helyet. A középiskolás kategóriában a megosztott első díjat a békéscsabai Krnács Ágota ceruzarajza és a mosonmagyaróvári Bor Orsolya festménye; az általános iskolások kategóriájában az első és a második díjat két szombathelyi pályázó — Szakály Krisztina és Kóbor Zsolt festménye nyerte. A társaság különdíját a budapesti Telepy utcai általános iskola grafikai stúdiójában tevékenykedő Halász Ildikó kapta linómetszetéért. A kiállított képek megraga- dóan idézték fel nyelvrokonaink életét: gyakori motívum a képeken a szarvas, a sátrak és a szép természeti környezet. A szibériai népek között elterjedt sámánizmus is több pályázó képzeletét megragadta. Kmács Ágota díjnyertes rajza akár a pályázat jelképe is lehetne: előterében egy finn népzenész játszik a Kalevalából is ismert húros hangszeren, a kantelén; mellette egy kisgyermek hallgatja játékát, hogy ő is továbbvigye az ősi dallamot. T. Sz. Pörbölyi Requiem Emlékhangverseny az áldozatokért A pörbölyi autóbusz-balesetben elhunyt 11 gyermek emlékére rendeznek hangversenyt február 26-án délután 4 órakor Budapesten, a főpolgármesteri hivatal dísztermében. Bartók, Kodály, Bárdos, Deák Bárdos György, Pergo- lesi, Berchem és Antonio Lot- ti kórusművei mellett Rózsa Pál Gyász-zene tizenegy gyermekért (Pörbölyi Requiem) című művének ősbemutatója hangzik fel. Török Richárd: Katonakereszt (bronz) Erdősi Ágnes felvétele Halmy-festmények a Vigadó Galériában Halmy Miklós festőművész munkáiból állít ki pénteken, február 25-én délután 5 órakor a Vigadó Galéria. A megnyitón közreműködik Schéner Mihály festő-, valamint Vitai András színművész. A tárlat március 20-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.
