Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-18 / 41. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. FEBRUÁR 18., PÉNTEK 5 Szakembereknek kínál munkaalkalmat a kórházépítés A köztársasági megbízotti hivatalra szükség van A belgyógyászat átépítésével javul a betegellátás § Nagykőrös legjelentősebb beruházása, a városi kórház építése még a múlt év decemberének a közepén megkez­dődött. Hivatalosan ugyan „csak” a jelenleg is működő belgyógyászat öreg épületének bővítéséről van szó, de az már a tervrajzokból is kiolvasható, hogy a két új épületszárny tető alá hozása és azok berendezése után korszerű kórházegyüt­tes áll majd a helyi és környékbeli betegek rendelkezésére. Az önkormányzat rövid, mindössze egyéves határidőt szabott a két fővállalkozó­nak, a Középületépítő Rt.- nek és a Magyar Építő Rt.- nek, amelyek közös vállalko­zásban bonyolítják ezt a be­ruházást. Az esztendő végé­re állnia kell az új épület­szárnynak. Kalocsa Lajos művezető elmondta, hogy jó néhány szakiparos alvállal­kozóra vár itt még feladat, így az ő nevükben nem be­szélhet. — Az már biztos, hogy az építők miatt nem módosul az átadás ideje — ígérte a műve­zető. — Jelenleg az alapozás már a vége felé tart, elkezdő­dött a szerkezetépítés, a pado­zat feltöltése is. Az esőzések hatására híg, sáros réteg kép­ződött, ami szinte lehetetlen­né tette a munkagépek moz­gását. Több száz köbméter földet kellett emiatt kitermel­ni, melynek helyébe stabil, te­herbíró réteget tömörítettünk. — Kell a szakember :— mondta a művezető —, de ter­mészetesen mindig az éppen időszerű munkafázis szabja meg, kiket tudunk alkalmaz­ni. Jelenleg az ács, vasbeton- szerelő a keresett szakma ná­lunk, de a későbbiekben is lesz felvétel, a soros szakipa­ri munkálatokhoz. Tavasszal, a nyár elején jóval nagyobb lesz itt a mozgás, hiszen az idő tájt már állnak a falak, s a keleti szárny után következik a nyugati épületrész felhúzá­sa, végezetül a konyha és a kazánház felújítása teszi tel­jessé az építkezést. M. J. A Toldisok dicséretes véradók A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kolában hagyomány, hogy évente, így február táján, az egészségügyi nap tiszteletére megnyitják a város előtt az in­tézmény kapuját. Legfőkép­pen a véradókat várják ilyen­kor, de természetesen szíve­sen látják azokat is, akik a kü­lönböző egészségügyi előadá­sokból kívánnak hasznosítha­tó tudnivalókat gyűjtögetni. A minapi vöröskeresztes nap alighanem minden eddi­ginél jobban sikerült, dicsér­vén az iskola kollektívájának és a városi Vöröskereszt-iro­da szervezőmunkáját. Dr. Bíró Jánosnak, a ceglédi vér­transzfúziós állomás igazgató­jának véleménye szerint pél­daadó volt az emberek segítő­készsége. Csaknem 120-an je­lentkeztek arra, hogy vérüket adhassák bajba jutott ember­társaik megsegítésére. Rész­ben a városból érkeztek dono­rok; többségben az iskola dol­gozói és csaknem 60 felnőtt­korú „toldis” diák. Az egész napos programso­rozatot egészségvédelmi is­meretterjesztő előadások szí­nesítették. A hallgatóság meg­ismerkedhetett a természet- gyógyászat rejtelmeivel, a re­laxációs eljárásokkal, a dono­rok vérének kezelésével, a legújabb fitnesstermékekkel. Dr. Vargáné Fülep Mag­dolnától, az iskola vöröske­resztes nevelőjétől megtud­tuk, rövidesen újabb nagysza­bású egyészségügyi rendez­vénynek ad otthont a Toldi. Áprilisban ott tartják a Pest megyei iskolák diákjainak versenyét elsősegélynyújtás­ból, csecsemőápolásból és háztartási ismeretekből. (miklay) Országgyűlési képviselőjelöltek Nagykőrös központú 16-os vá­lasztókerület országgyűlési kép­viselőjelöltjeinek névsorába 9 politikai szervezet „iratkozott fel”. A Magyar Demokrata Fó­rum, dr. Kulin Sándort indítja s választásokon, az Agrárszövet­ség jelöltje Kása István, a Fide- szé Szabó Ferenc; a Független Kisgazda Földmunkás és Polgá­ri Párt. dr. Czira Szabolcsot; a Kereszténydemokrata Néppárt Váradi Lajost; a Magyar Szo­cialista Párt dr. Lakos Lászlót jelölte képviselőjének. A Mun­káspárt jelöltje Bojtosné Pusz­tai Julianna, a Szabad Demok­raták Szövetsége színeiben dr. Abrahám Tibor, a Nemzetért Választási Szövetség zászlaja alatt pedig Király B. Izabella pá­lyázik május 8-án a polgárok Sülysápon önálló kirendeltség működik A Ev végéig elkészül a Tápió-völgyi gázvezeték A hálózat teljes kiépítése után -tizenhat Tápió-völgyi településen végez gázellá­tást a Fővárosi Gázművek Rt. A szolgáltató Sülysápon kirendeltséget hozott létre a fogyasztói problémák megol­dására. A sülysápi üzem csaknem félszázezer embernek jelent könnyebbséget a gázügyek intézésében: nem kell a fővá­rosba utazniuk vagy telefo­nálniuk azoknak, akiknek meghibásodott a gázkészülé­kük, netán üzemzavar kelet­kezett házukban. Kohajda Ferencné helyettes üzemve­zető érdeklődésünkre el­mondta: a beköszöntött hi­deg miatt többször kellett fa­gyás miatt kivonulniuk a helyszínre. Működési terüle­tük egyelőre kilenc község­re, Bényére, Gombára, Gyömrőre, Maglódra, Nagy- kátára, Szentmártonkátára, Tápióbicskére, Tápiószecső­re és Tóalmásra terjed ki. Ezeken a településeken rész­ben vagy egészben már elké­szült a hálózat s beindult a szolgáltatás is. Az üzem természetesen nem csak meghibásodás, üzemzavar esetén áll rendel­kezésre. A szakemberek in­formációkat adnak a vezeté­kes gázszolgáltatásba történő bekapcsolódásról, tájékoztat­ják az ügyfeleket a fogyasz­tásbővítés lehetőségeiről, sőt elvállalják a gázberendezé­sek tervezését, létesítését és felülvizsgálják a külső terve­zők által készített gázszerelé­si terveket, segítséget és taná­csokat adnak a beüzemelés­hez. A kirendeltség munkana­pokon, hétfőtől péntekig reg­gel hét órától délután három óra húsz percig fogadja az ügyfeleket Sülysápon, a Szent István tér 17Zc szám alatt. Az üzemzavart Sülysáp 68 postai telefonszámon vagy a (60)-330-428 rádióte­lefonon lehet bejelenteni. Munkaidőn túl, illetve mun­kaszüneti napokon a Főváro­si Gázművek Rt. központi ügyelete (Budapest VIII., Köztársaság tér 20. telefon: 138-4000, 122-6226, 122-8228 és 210-2600) áll rendelkezésre. * Czhoch Árpádtól, a Fővá­rosi Gázművek Rt. műszaki igazgatóhelyettesétől meg­tudtuk: amint az időjárás en­gedi — várhatóan április ele­jén — egyrészt befejezik a megkezdett beruházásokat, másrészt további hét község­ben indítják el a vezetékek le­fektetését. Pándon, Káván, Tápióságban, Szentlőrincká- tán, Jászfelsó'szentgyörgyön, Sülysápon és Úrin. Év végé­ig mind a tizenhat Tápió-völ­gyi településen földgázzal fűthetnek az emberek. (tóth) Megalapozott döntések születnek Beszélgetés dr. Kara Pál helyettes államtitkárral Egy kormány sem mondhat le az önkormányzatok tör­vényes működésének ellenőrzéséről, figyelemmel kíséré­séről; e feladatokat pedig a köztársasági megbízotti hi­vatalok látják el — mondotta dr. Kara Pál, a Belügymi­nisztérium helyettes államtitkára abból az alkalomból, hogy a közelmúltban zárult le a Jász-Nagykun-Szol- nok, Pest és Nógrád megyei hivatal tevékenységének vizsgálata. Ennek eredményéről, céljáról és a tapaszta­latokról kérdeztük a helyettes államtitkárt. — A köztársasági megbí­zotti jogintézmény 1990 szeptembere óta létezik — vázolta az előzményeket dr. Kara Pál. — Ténylege­sen mintegy fél év eltelté­vel álltak fel az apparátu­sok. Azóta persze már ki­alakultak a hivatalokban a működési feltételek. Regionális feladatmegosztás A köztársasági megbízotti hivatalok alapvető funkció­ja az önkormányzatok Jör- vényességi ellenőrzése, de a tennivalóik közé tartoz­nak építési, műemlékvédel­mi, szociális igazgatási és gyámügyek, tűzvédelmi és polgári védelmi feladatok. E szakterületi sokrétűség miatt végezték el az ellen­őrzést a különböző szaktár­cák — a Népjóléti, a Kör­nyezetvédelmi és Területfej­lesztési, a Művelődési és Közoktatási, a Honvédelmi Minisztérium — természe­tesen a Belügyminisztéri­ummal közösen. A célok­ról elmondható, hogy a vizsgálat alapján kíván­tunk képet kapni arról, mi­lyen színvonalú munka fo­lyik a hivatalban, milyen hiányosságok vannak, illet­ve kialakultak-e jó módsze­rek. követendő gyakorlat. — Mit állapított meg a vizsgálat Pest megyéről? — Alapvetően nagyon nehéz szétválasztani a régi­éin belüli megyéket, a hiva­talok tevékenységét. Eb­ben az esetben ugyanis van egy sajátos helyzet: na­gyon sok feladatot mindhá­rom megyére a Pest me­gyei hivatal lát el, ezért sem lenne szerencsés ösz- szehasonlítást tenni a régi­ón belül. Ami ^ törvényes­ségi ellenőrzést illeti: a döntések általában megala­pozottak voltak. Előfordul­tak bizonyos hiányossá­gok, „átcsúsztak” jogsza­bálysértő döntések is a hi­vatali ellenőrzésen. Nehéz, de jogászi szempontból ér­dekes munka a törvényessé­gi ellenőrzés. Az önkor­mányzati rendszer vala­mennyi jogterületét ismer­nie kell annak, aki ellátja ezt a tevékenységet. Nagy ügyiratforgalom Ha valaki három éven át vizsgálta a testületi jegyző­könyveket, amelyeket rend­szeresen be kell küldeniük a hivatalba az önkormány­zatoknak, szinte mindent megtudhat az utóbbiak szerteágazó működéséről, munkájuk színvonaláról. A vizsgálat egyik fontos meg­állapítása az, hogy a KMB-hivatalnak megvan a kellő szakmai súlya. Orszá­gosan is kitűnő eredmény, hogy 1993-ban Pest megyé­ben egyetlen esetben kez­deményeztek bírósági eljá­rást. Talán az sokak előtt ismert, ha a képviselő-tes­tület nem fogadja el a köz- társasági megbízotti hiva­tal észrevételezését, akkor bírósághoz fordulhat. — A hivatal más tevé­kenységeivel kapcsolatban milyen tapasztalatokat ösz- szegeztek a szakemberek? — Az általános igazgatá­si tevékenység kapcsán — ez a másik nagy területe a hivatalok munkájának — elmondható, hogy az orszá­gos átlagot meghaladó az ügyiratforgalom. Ezzel együtt a határozatok általi­ban jók, megalapozottak. A hivatal által hozott má­sodfokú határozattal szem­ben bírói jogorvoslatnak van helye; 1992-ben 507 ilyen per volt, melyek $0 százalékában a hivatal volt a pernyertes. Ez elég jó arány. A szabálysértési ügyeknél viszonylag ma­gas volt az eljárás meg­szüntetésével és figyelmez­tetéssel lezárult esetek szá­ma. Ez az országban másutt is hasonlóképpen alakult. Egyébként Pest megyében 2237 alkalommal végző­dött így szabálysértési eljá­rás. A pénzbírság átlaga ki­csit magasabb az átlagos­nál, a behajtás terén vi­szont vagy 1 százalékkal le­szakadtak az átlagtól. A ki­sajátítási ügyek nagy része Pest megyében történt, a határozatok jók voltak, a bíróság csak két esetben ál­lapított meg többletkártérí­tést. Kifejezetten jó színvona­lú volt az adó- és illeték­ügyek kezelése, vagy a gyámhatósági-szociális ügyek intézése. E téren na­gyon fontos a tájékoztatás, s a hivatal ebben is ért el ered­ményeket. A helyi adók ki­vetésével kapcsolatban mind­egyik megyében megelőző munkát folytattak, sokat se­gítettek az önkormányzati rendeletek előkészítésében. Előfordult, hogy nem hall­gattak rájuk — például Le­ányfalun —, ahol is a rende­let egy részét az Alkotmány- bíróság megsemmisítette. Az elmúlt év első felében fel­merült az a probléma, hogy a hivatal nem mindig tudta tartani a határidőket. Események elé mennek A honvédelmi, polgári vé­delmi feladatok ellátását is értékelte a vizsgálat, s kife­jezetten jó színvonalúnak ítélte meg azt. A tűzvéde­lem esetében azonban gon­dok vannak, a személyi ellá­tottság rosszabb Pest megyé­ben, mint másutt. Ez év ja­nuárjában a megerősítés ér­dekében átcsoportosítottunk néhány embert. Hasonlóan pozitív, hogy a hivatal olykor elébe ment az eseményeknek, s ha kel­lett, tanácsokat adott, egyez­tetett bizonyos kérdések­ben. Gondoljunk csak a da- bas-sári ügyre, ahol nem­egyszer igyekezett békítő- leg, a megegyezést elősegí­tő szándékkal közreműköd­ni a KMB-hivatal. Összefoglalva: számos észrevétel, köztük bírálat is érte — éri — a köztársasági megbízotti hivatalok tevé­kenységét. Emellett azon­ban munkájuk átfogó értéke­lése egyértelműen azt mutat­ja, hogy szükség van rájuk — mind az önkormányza­tok törvényességi ellenőrzé­sében, mind pedig általános és szakigazgatási feladataik ellátásában. J. Szabó Irén Kara Pál: A KMB-hivatalnak szakmai súlya van Erdősi Agnes felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents